Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)
1937-10-30 / 246. szám
1937. október 30 BÉKÉS 3 m i b fi k. Várlsaió időjárás a következő huszonnégy Órára: élénkebb szél, változó felhőzet, sok helyen köd. Éjjel, vagy szombat délelőtt több helyen, főleg az ország nyugati felében eső. A hőmérséklet alig változik. Pénteken reggel Gyulán a hőmérséklet 18, délben 21, délután 19 C. fok volt. gyógyszertári inspekció. Október 15-től, ■október 31-ig „Wielland“ gyógyszertára tart ügyeletes szolgálatot. Király lozgóssinháa, előadások kezdete Vasár- és ünnepnap: 2, negyed 5, háromnegyed 7 és 9 órakor. Hétköznap negyed 5, háromnegyed 7 és 9 órakor, Október 29 én, 30-án Madridi express. ieghaii liklássy István debreceni ger. kai. püspök. Az elmúlt éjjel meghalt Nyíregyházán Miklóssy István hajdudorogi gör. kát. püspök. Az agg főpásztor 81 éves korában adta át lelkét teremtőjének. Császár Elemér, a kiváló esztétikus Halottak Napján az év nagy halottjáról, Pékár Gyuláról emlékezik meg. írói egyéniségével foglalkozik ér érdekes, emberi vonásait is megörökíti értékes tanulmányában. Az Uj Időknek, Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapjának gazdag tartalmából kiemeljük még Babay József, Szerb Antal, Simonfai Margit elbeszéléseit, Fóthy János és Francis Brett Young művészi regényeinek folytatásait. Székely Tibor tartalmas cikke, Barabás Gyula finom lírai Írása, szép versek egész sora, Faludy György művészi versfordításai, a változatos színházi rovat, Tábori Pál interjúja Priestlev-vel, a kiváló angol Íróval, Niamessyné emlékei Tisza Istvánról, gazdagítják még a lapot. A szines Ceruzajegyzetek, sok művészi kép s kedvelt rovatok teszik teljessé az Uj Idők tartalmát. Kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16. Két fillérrel csökkentek a kenyérárak a fővárosban. A magánkenyérgyárak csütörtökön az irányadó félfehér kenyér árát 38 füléről két fillérrel leszállították. Ezzel kapcsolatban a pékek is kénytelenek lesznek felülvizsgálni eddigi áraikat és igy a közeli napokban már általános lesz az olcsóbbodás. Ma még az a helyzet, hogy a főváros különböző részein különbözők a kenyérárak. Zeiss-Punktal és Kodenstock síéin- üvegküHisiieyességek KLSi.\ ERZSI lát- -szerésznél. ' 1085 25—30 Több vagon csabai kolbászt szállítanak Angliába. Mint értesülünk, most folynak a tárgyalások Békéscsabán egyes exoprtőrök és néhány csabai nagyvágó, hentes és kisgazda között — több vagon szalonna, zsír és csabai kolbász kivitele ügyében. Egyenlőre az árakról tárgyalnak, csak a megegyezés után állítják össze a szállítmányt. Hir szerint még ezen a héten megállapodnak a felek és akkor dől el, hogy hány vagon árut visznek ki. Ha a mai divatnak megfelelően akar öltözködni, azt legolcsóbban KÁLLAY-nál érheti el. Törvényszék mellett : Zöldág-utca *9. szám. 1083. 24—* Keresztülgázolt a kocsi két kisgyermeken. Aránylag szerencsésnek mondható gázolás történt Békéscsabán a Luther-utcában. Hra- bovszky Mihály gazdálkodó kétlovas kocsijával haladt az utcában. Mikor a Szigetvári-utca kereszteződéséhez ért váratlanul két játszadozó kisgyerek futott keresztül az utón. A gazdának nem volt ideje a gyors megállásra s a két gyerek a lovak, illetve a kerekek közé került. Hála azonban Hrabovszky lélek- jelenetének, csak kisebb sérüléseket szenvedtek. A kihívott mentők a négyéves Sehleisinger Editet és a kétéves Schleisinger Artúrt beszállították a kórházba. A rendőrség nyomoz, hogy terhel e valakit felelősség a baleset ügyében. Egy kislány halálos tragédiája a répavágógépnél. Halálos szerencsétlenség történt Schaffer Gyula szőregi földbirtokos birtokán. Az istállóban a répavágógép dolgozott és lóval hajtották a gépet, amelyre Ernszt József kocsisnak kellett volna felügyelnie. A kocsis azonban egy gyerekre bízta a felügyeletet, ő maga pedig a gépet etette. A gyerekek ott játszadoztak a gép körül és igy történt, hogy a gyorsan forgó tengely elkapta Bállá Irén 8 éves kisleány szoknyáját és halálra roncsolta. A gyerek halála ügyében megindult a vizsgálat a felelelősség tisztázására. 6000 éves lakótelepre találtak- Szentes közelében egy földműves szántás közben földalatti lakótelepre bukkant. Dr. Csallány Gábor archeológus véleménye szerint körülbelül hatezeréves kőkorszakbeli lakótelepről van szó. A főispán nagyobb összeget bocsátott rendel kezésre a kutatás folytatása céljából. A napokban számoltunk be árról, hogy a gyulai volt Reisner-féle malmot üzemen kívül akarják helyezni, sőt olyan verziók is keringenek, hogy az épületet, vagy legalább egy részét le is akarják bontani. Ügyanakkor rámutattunk arra, hogy ez a malommegszüntetési terv mennyire antiszociális és mennyire kellemetlenül érinti a város költségvetését is. Tudjuk azt, hogy egy lukrativnak szánt vállalkozás csak addig tartható és csak addig tartandó fennt, amíg az tényleg hasznot hajt, mert arra igazán nem kötelezhető a tőke, hogy kizáróleg altruista szempontból önmagát semmisítse meg. Utánna néztünk a dolognak és megállapítottuk, hogy sajnos, az egykor annyira virágzó malomipar ma s dyos válság korszakát éli. Tulméretezettsége egyre ijesztőbb mértékben mutatkozik és ezt a tulméretezettséget még fokozza az a körülmény, hogy ugyanakkor, amikor ez idegen államok a magyar őrlemények elől mindjobban elzárkóznak, idehaza a nagyközönség a buzafogyasztásától egyenesen veszedelmes mértékben elfordul. Magyarországon háromféle malomtipus van. A malmok egyik csoportba csak magánosok gabonáját őrli meg vám ellenőrzésében, ezek az úgynevezett vámmalmok. A másik csoport csapán továbbadási célokra saját számlájukra vásárolt gabonát őrölnek, a harmadik csoport pedig vámőrléssel is foglalko zik, meg saját számlájára vásárolt gabona felőrléséből származó őrlemény eladásával. Az előbbieket tisztán kereskedelmi malmoknak nevezik, az utóbbiakat vegyes malmoknak. Gyulán két vámmalom és egy kereskedelmi, illetve vegyes-malom van ez idő szerint. A megszüntetés szomorú végzete éppen ez utóbA csapeji városrész elfoglalása után a japán csapatok a nemzetközi negyed megkerülésével délnyugati irányban folytatják az előnyomulást, hogy minden oldalról körülzárják Sanghajt. Csapej utcái még mindig lángokban állanak, a városrész nyugati részében azonban tovább folyik a rendkívül véres harc, amely hevességében még jobban fokozódott. A hatalmas lángokkal égő útvonalakon a tűz oltását meg sem kísérelhetik. A japánok a támadást a V'angpo folyó irányába összpontosiKem kapnak njaöb amnesztiái az QTI hátralékosok. Ipari körökben ismételten az a kívánság vetődött fel, hogy az OTI hátralékokra újabb amnesztiát biztosítsanak. A belügyminisztérium foglalkozott ezzel a kérdéssel és azt az álláspontot foglalta el, hogy nem kívánatos ilyen kamatamnesztia megadása. Az ismételt hátralékamnesztiák alkalmából azt a tapasztalatot szerezték illetékes körökben, hogy a hátralékosok alig élnek ezekkel a lehetőségekkel, viszont az illetéket pontosan fizetők rossz néven veszik, ha a kötelességüket nem teljesítők állandó kedvezményt kapnak. Németország megkezdte a paprikatermelést. A magyar paprikatermelők bizonyára csodálkozással fogják olvasni, hogy Németország megkezdte a paprikatermelést. Az első paprikaültetvényeket a Rajna-pfalz vidékén, Dürkheim környékén létesítették. Itt olyan enyhe az éghajlat, hogy már régóta termesztenek nemes gesztenyét, fügét és citromot. Tavaly kilencezer paprikapalántát ültettek és ezek most meghozták az első német paprikatermést : 4000 kiló német paprikát. A „Bélés“ MMeíéillf SÉ! Az agy és a garincvelé megbetegedéseinek kezelésénél a régbevált természetes „Ferenc József" keserüviz — korán reggel egy pohárral bevéve — a tápcsatornát alaposan kitisztítja, a további bélmüködést elősegíti, a gyomoremésztést megjavítja és fokozott anyagcserét eredményez. Az orvosok ajánlják. 25* bit fenyegeti. A kereskedelmi malmok forgalmának csökkenését mutatja az is, hogy mig az 1928. évi gyáripari statisztika 28 kereskedelmi malomról közölt adatokat, addig az 1935. évi statisztikában már csak 13 kereskedelmi malom szerepel, de ezek közül is szünetelt kettő, kettő pedig nem őrléssel, hanem hántolással foglalkozik, vágyik voltaképpen csak 9 malmunk maradt meg olyan, amely gabonaörlés szempontjából számot tett. Ez maradt meg a nagy hazai malomiparból egy fejlett és világszerte hires malomkulturának a roncsaiképpen. A hazai gazdaságtörténetnek ehhez a fejezetéhez hozzátartozik az is, hogy a nagy malomépiiő vállalatok közül a legnagyobb, amely a hazai malomépités alapjait szinte megvetette, már nem is épit malmokat, a másik kettő pedig azzal foglalkozik, hogy külföldön terjeszti a magyar rendszerű őrlési berendezkedéseket, de nem annyira a hazai gépépités, hanem csak a hazai géptervezés segítségével, annak az országnak a munkásaival és gépiparával, amelynek a területén a malmok őrölnek. Bizonyos az, hogy Magyarországon a malmok mai kapacitása akkora, hogy a mai meny- nyiségnek a kétszeresét is felőrölhetnék anélkül, hogy némi munkásszaporitáson kivül más befektetést eszközölniök kellene. Mindezt készséggel elismerjük, de mine- mellett is kitartunk ama már hangoztatott felfogásunk mellett, hogy nem szükséges pont a gyulai legnagyobb malmot megszüntetni és ezzel ennek az amúgy is nehéz sorsra jutott városnak a helyzetét még súlyosabbá tenni. Kell, hogy olyan lehetőség legyen, amelyik elhárítja a város feje felől ezt a fenyegető veszedelmet. tották, mert annak az elérésével elvágják a kinaiak összeköttetését, amely egyértelmű Sangháj elestével. A kinaiak nyolc mérföld mély lángtenger oltalma alatt vonulnak vissza nyugat felé. Az egykor félmillió lakosú Csapéjben kő kövön nem maradt. A kinaiak vesztesége meghaladja a húszezer embert. A kinaiak hangoztatják, hogy a hadsereg nem szenvedett vereséget és csupán régóta előkészített hadászati visszavonulást hajt végre az uj védelmi vonalra. Őszi körvadászat Mezőhegyesen. Értesülésünk szerint Mezőhegyesen most pénteken kezdődött meg az évi őszi körvadászat, amelyen résztvesz vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó is és a kormány valamennyi tagja. Szentes közelében az egyik nagytőkéi tanyán esküvője előtt 5 nappal felakasztotta magát Csák Lajos 31 éves gazdálkodó és meghalt. Öngyilkossága előtt értetlenül áll a tanyák népe, mert látszólag nem volt semmi oka arra, hogy megváljék az élettől. Mielőtt őszi ruhaszükségletét beszerezné, keresse fel KÁLLAYT, aki kedvezményes áron részletfizetésre is készít; szakmábavá- gó mindennemű munkát. Törvényszék mellett: Zöldág-utca. 9 sz. 1084. 25—* Az Én Ujságom-Tiindérvásár. A gesztenye- tündérkéről irt Altay Margü kedves kis mesét az Én Ujságom-Tündérvásár számára. Kosáry- né Réz Lola és Pogány Elza gyermekregényei, Z. Tábori Piroska, Vándor Iván, Havas István, Javicza Sándor és mások versei, meséi teszik teljessé az uj számot sok ötletes mókával, rovattal, rajzzal együtt. Kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 16. A raagy ar malmuk kétszeresét is meg v i ■ : s . - - • j v ■ P ■ anselyet ma tényleg őréinek Véres harcok Sangháj körülkerítésére