Békés, 1937. (69. évfolyam, 1-296. szám)

1937-10-17 / 235. szám

Gyula,1987, október 17 vasárnap LXIX. évfolyam 235. szám BÉKÉS Szerkesztőség és kiadóhivatal Politikai napilap Előfizetés egy hóra helyben Gyula Városház-utca ? »iáin Főszerkesztő: 1.50, vidéken 1.80 pengő Telefon Gyula 33. DOBAY FERENC f Egyes szám ára 8 fillér Még mindig... Csodálatos istenteremtményei- vagyunk mi magyarok. Rólunk még az ősrégi közmon­dás szinte kivétel nélkül való szabálya is ha­tálytalanul lepereg, hogy t. i. más kárán tanu­lunk. Nem tanulunk mi még a magunk kárán sem. Nem látunk, nem hallunk mi. Még strucc­politikának is vaskos az, amit mi csinálunk, már t. i. egyesek, illetve egyes csoportok. Körülöttünk ég, pusztul, összeomlással fenye­get a világ és mi nem azon vagyunk, hogy felkészüljünk minden veszedelmes eshetőség gél szemben, hanem mintha rettentő őrület szállt volna meg bennünket, szinte zseniálisan keressük és találjuk meg azokat a súrlódási és ütközőpontokat, melyek alkalmasak arra, hogy ebben az országban minél nagyobb le­gyen a széthúzás. Ennek a nemzetgyilkos ára datnak vannak sodrottjai, akik talán nem is tudják, hogy esetleg pusztulásba rohannak, de vannak gonosz irányitói, akik minden erővel kutatják a lehetőségeket arra, hogy gátakat romboljanak, hogy a romlást, a zavart minél nagyobbá, minél jóvátehetetlenebbé mélyítsék. Ezeknek nem fontos az ország érdeke, gonoszságukban, vagy rövidlátásukban minden eszközt jónak találnak, hogy elgáncsolják azo­kat, akik felelősség mellett intézve az ország ügyeit, iparkodnak a nemzetet a még kifür­készhetetlen eshetőségekkel szemben felvér­tezni. Az a csodálatos és esetleg tragikussá is válhat a nemzet sorsára, hogy ezeknek a bom­lasztó törekvéseknek még azok is szolgálatába szegődnek — akarva, akaratlanul —• akik egyébként keresztény nemzeti alapon állóknak vallják magukat. Ezek egyrészénél a hatalom­nak minden áron való megszerzése az a lidérc- fény, amely után vakon lihegve törtetve el vesztik tisztánlátásukat. Pillanatnyi demagóg­sikerek miatt elalkusszák a magyarság egye­temes érdekeit, feláldozzák látszat fantomok ellen hadakozva azokat a lehetőségeket, ame­lyek a nemzet egyetemének egységes össze- forrásához vezetnének. Egy platformon, egy pódiumon látjuk őket ágálni és azon csodál­kozik az ember, hogy azok, akik tűz és viz voltak és azok kellene, hogy legyenek ma is egymásra nézve, hogy tudnak egy komman­dóra, vállvetve működni egymással. Egészen szokatlan, majdnem perverz lát­vány együtt látni a keresztény vallásos világ­felfogás exponenseit azokkal, akiknek sze­mében minden, ami keresztény és nemzeti, vörös posztó és minden körülmények között kiirtani és megsemmisíteni való. Lehet, hogy a jobboldalon álló ellenfelei a kormánynak ab­ban bíznak, hogy a túloldal ideiglenes barát­ságát csak a maguk érdekében kihasználják és aztán majd függetlenítve magukat tőlük, az ország ügyeinek intézését ők veszik át és a kellemetlen fegyvertársakat háttérbe szorít­ják. Ez azonban egyrészt túlbecsülése a saját erejüknek, másrészt azt jelenti, hogy baloldali szövetségeseiket naivaknak tartják, holott pe­dig már maga az a tény, hogy velük szövet­kezni hajlandók voltak arra a meggondolásra kellene, hogy vezesse a jobboldali csoporto­kat, hogy odaát semmit sem tesznek ingyen, ennek a mésaliancenak még nagyon nagy ára lehet esetleg. Eszünkbe jut néh. Wolff Károly dr. egyik parlamenti beszédében tett és kü­lönböző gyűléseken megismételt kijelentése, hogy itt csak két tábor áll egymással szemben, melyeknek világnézeti alapon kialakított progj ramja van : a keresztény nemzeti alapon álló irányzat az egyik és a marxizmus a másik. Ez a két tábor azonban igazán soha sem kö­zeledhet egymáshoz, mert mindegyik létfelté­tele, hogy a másik eltűnjön a közéletből: egymás mellett nem állhatnak fenn, a hatal­mon nem osztozhatnak. Krisztus is egészen magáénak követeli az emberi lelkeket és a sátán sem hajlandó féleredményekkel mege­légedni. Ez jut eszünkbe, amikor azt olvassuk, hogy a kereszténység prominens képviselői együti csörgetik a fegyvert a kormány ellen, amely keresztény nemzeti alapon áll és ebben a szellemben intézi az ország ügyeit. Nem tudják, vagy nem hajlandók érthetetlen elfo­gultságból megérteni azt, hogy Krisztusnak és a magyarságnak engesztelhetetlen ellenei azok, akik most fegyvertársaik. Az a céljuk, hogy a keresztény nemzeti irányzatot, minthogy saját erejükből nem tudják, keresztény tömörülések felhasználásával tiporják el. Hogy ez nem fog sikerülni nekik, az minden esetre a kormány mögé eltántorithatatlanul felzárkózott tömegek hűségén és kitartásán múlik. Mert tudomásul kell venniük azoknak is, akik egyre hirdetik a Nemzeti Egység bomlását, egyre jósolgatják a kormányválságot, hogy ma a kormány talán még egyetemesebben, még hűségesebb kitar­Ivády Béla, a Nemzeti Egység Pártjának országos elnöke péntek délelőtt a miniszter- elnökségen fölkereste Darányi Kálmán minisz­terelnököt s a minisztertanács szünetében megbeszélést folytatott vele. A megbeszélés után Ivády Béla a következőket mondotta : — Azért jelentkeztem most a miniszter- tanács szünetében Darányi Kálmán miniszter­elnök urnái, hogy a pártértekezlet összehívása tekintetében időpontot kapjak tőle. Megálla­podtunk abban, hogy a kormánypárt október 26-án, délután tartja meg első őszi pártérte­kezletét, tekintettel arra, hogy ugyanazon a napon délelőtt a képviselőháznak csak formá­lis ülése lesz és el akartuk kerülni azt is, hogy a képviselőket egy nappal előbb legyünk kénytelenek Budapestre kéretni. — Az október 26-iki pártértekezleteu — mondta — a képviselőház uj ciklusával kap­csolatos kérdésekben foglalunk állást. A kép­viselőház ugyanis az uj ciklus elején újból megválasztja a két alelnököt, háznagyát, jegy­zőit és újjáalakítja bizottságait. Az évadnyitó Amint előző számunkban már jeleztük, a belügyminiszter 201.000—937 számú rende­letével az 1937—1938 évek telén az inségeny- hitő tevékenység fedezésére újból inségadó- járulék kivetését rendelte el. A városok az idei télen is egyszerű in- ségjárulékot vetnek ki a jövedelmi-, társulati-, tantiém-, valamint az általános kereseti adó fizetésére kötelezettekre. Minthogy többen helytelenül magyaráz­ták a tanoncok iskolai képzettségére vonat­kozó törvényes intézkedéseket, illetve az eb­ben a tárgyban kiadott miniszteri rendelete­ket, az iparügyi miniszter úgy is, mint a ke­reskedelmi minisztérium vezetésével megbízott miniszter, rendeletet bocsátott ki, melyben minden kétséget eloszlatva ismerteti az ide­vonatkozó tudnivalókat. E szerint, amennyiben a törvény magasabb iskolai képzettséget nem kíván, a tanoncoknak legalább hat elemiiskolai osztály sikeres elvégzését kell igazolniok. Amennyiben ez a képzettség nincs meg, vagy fásban érezheti maga mögött azokat, akiknek a nemzet, a magyar nép sorsa nem pártpoli­tikai fogalom, illetve szólam csupán, hanem mindenek felett való nagy cél, melyet boldoggá tenni legelsőrangubb kötelessége minden ma­gyarnak. Ez azonban nem frázis, amint nem üres rémlátás az a veszedelem, amire fentebb rámutattunk. Mindez kézenfekvő, le nem tagadható igazság, mégis azt kell látnunk és tapasztal­nunk, hogy még mindig nem jutottak egyesek ennek olyan tudatára, hogy ennek következ­ményeit minden vonalon levonják. Közkeletű, mindennap hallott állítás az, hogy csak egyet­értve, összefogva állhatunk meg a jelen viha­raiban. Nálunk mégis úgy látszik, hogy egyes fakciozus érdekek erősebbek a nemzet egye­temes érdekénél. Vigyázzanak, mert a harma- j dik nevetni akar. pártértekezleten hangzik el Darányi minisz­terelnöknek politikai nyilatkozata is, az uj parlamenti kampánnyal kapcsolatban. — Őrségváltást ezúttal nem tartunk szük­ségesnek, tekintettel arra, hogy a képviselő­ház bizottságai mindössze egy évvel ezelőtt alakultak meg. — A kormányválságról szóló hírek tel­jes légbőlkapottságának nem is lehet kon- krétebb bizonyítéka, mint az, hogy éppen most állapodtunk meg a miniszterelnök úrral a kormánypárt értekezletének időpontjában. Egyáltalán nem tudok arról, hogy a kormány­pártban bizonytalanság, izgatottság vagy meg- zavarodottság uralkodnék. Erről szó sincs. Száz százalékig egységesen állunk a minisz­terelnök háta mögött, annál inkább, mert mindannyian érezzük, hogy ennek az uj, ne­héz parlamenti kampánynak megindulásakor a párt egysége és a kormánnyal való legtel­jesebb szolidaritása nemcsak pártkérdés, ha­nem egyenesen országos érdek. éspedig november 15-én, december 15-én és január 15-én lehet kamatmentesen fizetni. Gyula megyei város adóhivatala már megkezdette az inségadójárulék kivetését, a fenti belügyminiszteri rendelet alapján, úgy hogy egy pár hét múlva mindenki kézhez fogja kapni az inségadó járulék megfizetését célzó felszólítást. Az inségadó összege azonos lesz a múlt évivel. semmi iskolai képzettséggel nem rendelkezik a tanoncjelölt, csak egészen kivételes esetben és csak akkor szerződtethető tanoncnak, ha a szerződtetést rendkívül méltánylást érdemlő körülmények indokolják és ha az iparhatóság (ipartestület) erre engedélyt ad. Arra nincs szükség, hogy a 765 — 5—6.— 1930 VKM, sz. rendeletben foglaltak szerint megállapittassék, hogy a tanonc rendelkezik-e az irás, olvasás és számolás bizonyos alap­elemeivel, mert az felesleges és különös mél­tánylást érdemlő esetben a szerződtetés e nél­kül is megengedhető. Az első NEP-értekezlet október 26~án lesz Budapesten Megkezdték Gyulán az inségadó kivetését Az inségadójárulékot három részletben, Milyen Iskolai végzettséggel kell Mrnfok a tanoncoknak

Next

/
Thumbnails
Contents