Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-10-07 / 229. szám
1936 október 7 BÉKÉS 3 janicsárokként ellened felhasználni. Te falusi pap, tanító, jegyző, orvos és földesur, ne hagyj 'cserben e szörnyű válság idején, mert tiéd a legnagyobb történelmi felelősség. Ezután dr. Angelo Rótta pápai nun- cius üdvözölte latin nyelven a nagygyűlést, majd Hóman Bálint kultuszminiszter méltatta XI. Incze pápa áldozatkészségét, amellyel 250 éve lehetővé tette Budavára visszafoglalását. Rámutatott arra, hogy az európai népeknek mindig nagy problémája volt a politikai és kulturális hovátartozás. A magyar nemzet vezetői felismerték, hogy helyük 'Nyugaton van, de ott is meg kellett őriz niök Keletről hozott kultúrájú önállóságukat. Ismertette XI. Incze pápa nagy szerepét. A főérdem kétségkívül a pápaságé volt, hogy Magyarország fővárosa és az ország felszabadult a nyomasztó idegen uralom alól. A kultuszminiszter beszéde után felhangzott a Himnusz és a megnyitó ülés végétért. Délután 3 órakor kezdődött meg a nagygyűlés legimpozánsabb megnyilvánulása, az eucharisztikus körmenet, amely a Szent István bazilikától végighaladt a Vilmos csá- szár-uton és Alkotmány-uton keresztül a Kossuth Lajos-téren, ahol a parlament előtt felállított oltárhoz ment, Három órától háromnegyed hatig tartott a páratlanul impozáns felvonulás, amelyben több mint százezer ember vett részt. A körmenet útvonalán száz méternyi térközökben hangszórók és énekkarok voltak elhelyezve. A fényszórók által tündöklő Országház-téren Lépőid Antal esztergomi prelátus mondott szent- ,beszédet. Hétfőn a nagygyűlés 11 órakor kezdődött. Ney Géza Pest vármegye főjegyzője a magyar falu értékeiről, Nyisztor Zoltán pápai kamarás a falu vezetőiről, Czettler Jenő egyetemi tanár a falu válságáról, majd dr. Tóth Tihamér prelátus a falu leikéről tartott előadást. A katolikus nagygyűlés egyik legnagyobb eseménye XI. Ince pápa szobrának leleplezése volt, amelyen megjelent Horthy Miklós kormányzó és a felesége is. Jelen 'voltak XI. Ince pápa családjának, az Odes- calchi hercegi famíliának Magyarországon élő tagjai. Az ünnepséget a tanulóifjúság fáklyás felvonulása fejezte be. A gyulai kir. jb„ mint telekkönyvi lialúság ,756—1936. vglit szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Dr. Hraskö Gyula ügyvéd által képviselt Schiff Jenöné javára 630 P - f és több követelés járulékai erejéig, amennyiben a követelésre időközben részletfizetés történt, annak beszámításával, a gyulai kir. járásbíróság 1934. évi 317—12 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1935 évi március hó 23-án felülfoglalt, illetve alapfoglaltató helyébe az uj váltóengedményes lép, 1290 P — fillérre becsült ingóságokra a gyulai kir" ibiróság Pk: 8964—1931, Pk : 8564— 9 A sz.végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-aalapján a következő megnevezett: Dr. Kovalszkv Róbert ügyvéd által képviselt Demura Ferenc javára 87 P 60 f s jár. továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más fog- laltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra aN esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs — végrehajtást szenvedő lakásán, Gyulán, Halácsy u. 13 sz. a. leendő megtartására határidőül 1936. évi október hó 8. napjának délelőtti 10 órája tűzetik ki, amikor a biróilag lefoglalt bútorok, 5 tehén, 3 borjú s egyéb ingóságokat a legtöb- betigérönek — de legalább a becsár 2^-ad részéért — kész- pénzfizetés mellett el fogom adni még akkor is, ha bejelentő fél a helyszínen nem jele nne meg, ha csak ellenkező kívánságot Írásban nem nyilvánít. Gyula, 1936 évi szeptember hó 21-én. 2146 1—1 Dr. Dáliát János kir. bir. végrehajtó n I R £ E. Tárható időjárás a következő huszonnégy- Órára: élénk szél, sok kehien eső, legtöbb az ország déli felében, a hegyeken több helyen havazás, A hőmérséklet alig változik. Gyógyszertári inspekció. Október 1-től ok tóber 16 ig az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi inspekciót a volt Király-féle gyógyszertár tartja. Budapestre költöztek Ákosfy Barnáék. A város társadalmát a napokban érzékeny veszteség érte. Vitéz Ákosfy Barnáék felsőbb rendelkezés folytán Budapestre költöztek. Távozásuk mindazok körében, akik csak ismerték őket, őszinte sajnálatot kelt, mert Ákosfyék rokonszenves és értékes tagjai voltak a város társadalmának. De értékes és általánosan becsült tényezői voltak Gyula kul- turéletének is s távozásuk ebben a tekintetben is komoly veszteségnek számit. Ákosfy Barna képzőművészeti és felesége, Eötvös Irén értékes szép- irodalmi munkássága már hozzátartozott a gyulai élet színeihez, Ákosfyné Eötvös Irén lapunknak is munkatársa volt s meleg szívről, tehetségről és nagy formaérzékröl tanúskodó verseit mindenkor szívesen látták olvasóink, éppúgy, mint Ákosfy Barna komoly értékű festményeit a Müvésztelep őszi tárlatain. ŐSZI (TPOUJD0XSÁG0K, kötöttáru különlegességek nagy választékban már megérkeztek s olcsó áron kaphatók T A N A I divatházában. e-x Műsoros est a Józsefszanatóriumban. A Józsefszanatórium betegei folyó bő 3-án este nagysikerű műsoros estet rendeztek az intézet éttermében. A Farkas Rezső által ötletesen rendezet*:, perdülékeny előadást Kiss Kató száma nyitotta meg, aki néhány megkapó verset szavalt el figyelemreméltó tehetséggel. Utána Erdős Gyula és Véghelyi Andor Farkas Rezső egy-egy szellemes paródiáját, majd Andó Tóth Kálmán néhány tréfás dal-átiratát mutatták be nagy siker mellett. Kolos Pál és Vértes Gyula dr. hangulatos zeneszámai után egy egyfelvonásos komédia következett, amelyben Véghelyi Andor, Wild József, Kovács Károly, Guth Margit, Csörgő Ilona. Farkas Rezső, Kovács János és Erdős Gyula arattak nagy sikert ügyes alakításukkal. A műsoros est Korompai János szanatóriumi lelkész zárószavaival ért véget, M Őszi cipő újdonságok nagy választékban. Lichtman, Dixi és Trapéz gyártmányok. Kizárólag csak VERES-nél kaphatók „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 1207 6—* Elfogták a „kirakat-költőt“. Kosztelitz Kálmán budapesti illatszerkereskedö feljelentést tett a főkapitányságon, hogy a Váci-utcában levő fióküzletének nagy kirakatán durva bevéséseket talált. Mintegy 30 centiméter nagyságú betűkkel sértő szavakat véstek a kirakatüvegbe. Az illatszerkereskedő átfesttette a kirakatüveget, mire másnap újabb ízléstelen verset karcoltak az üvegbe. Még többször megismétlődött ez a különös eset. Detektívek álltak lesbe a Váci utcai kereskedés előtt éjszakánkint és az elmúlt éjszaka elfogták a tettest Biró Géza 36 éves okleveles gyógyszerész személyében. Biró régebben a cég alkalmazásában állott, majd külföldre került és csak nemrég tért onnan vissza. A rendőrségen nem tudta magyarázatát adni, miért vésett az üvegablakba. Kihallgatása után elengedték a rendőrségről, de az eljárás tovább folyik ellene. Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb Schillingernél. 1215 6 * Meghűlésnél, náthaláznál, torokgyulladásnál, mandulalobnál, fülkatarrusnál, valamiut idegfájdalmaknál és szaggatásnál naponta fél pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz nagyon jót tesz, mert a gvomorbélcsatornát alaposan kitisztítja és dezinficiálja, azonkívül pedig megfelelő emésztést biztosit. 1211 57* Szeptember végnapjain gyökeresen megváltozott az időjárás, minden átmenet uélküí, úgyszólván júliusi forróságból egyszerre hideg novemberire. A hideg szeptember 27-én vasárnap köszöntött be olyan hösülyedéssel, amelyet érdemes feljegyezni. A hévmérö huszonnégy óra alatt húsz fokkal szállott alá s az egész hét folyamán állandóan alacsony is maradt. Szerencse, hogy a legkésőbbi tengeri is teljesen megért és azt le is törték. A város belterületén egy hét alatt 52 milliméter csapadékot mértek le. Szombatig csaknem naponta volt ugyanis kisebb-nagyobb eső, úgy hogy a szüretelést csak szombaton kezdették meg, tudniillik azok, akik egész termésüket nem fürtökben szedték le. Hazai kötöttárugyár gyapjú különlegességei, kabátkák, pulloverek, blúzok. Apart különlegességek kizárólag csak VERES-nél kaphatók. „Törekvés“ bevásárlási helye. 1205 6—* Féláru vasúti utazásra jogosító igazolvány, a „Turul“ Szövetség által október 2—12 között rendezendő Magyar Nép Hete kiállításra, Budapestre történő felutazáshoz 2.30 P-ért kapható a Máv. állomásnál, az Ibusz-trafikban. Az igazolvány a kiállítás díjtalan megtekintésére is jogosít. A néger lélek titka. A néger fajról, a néger lélek titkáról rendkívül érdekes nyilatkozatot tett a legnagyobb fekete színész, Paul Robeson és a nyilatkozatot a Délibáb uj száma közli. Remek képes rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, novellákat, verseket, színházi beszámolókat, pletykákat, nagyszerű filmrovatot talál az olvasó a kitűnő színházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. A mai izgalmas élet küzdelmeiben kifáradt egyének, akik csaknem kivétel nélkül székszorulásban, bélfájdalmakban és felfúvódásban szenvednek, igyanak reggelenként egy-egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizet. mert ez az ideális hashajtó összes jellemző tulajdonságait egyesíti magában. 2-2 Frontharcos filléres gyors indul október 18- án. Eddig már 400 an váltották ki jegyüket a frontharcos filléres gyorsra, mellyel bárki utaz- hatik. Október 8-án délben lezárul a befizetés és már most előre figyelmezteti a szövetség az utazni szándékozókat, hogy ha 8.-áig valaki nem fizette be a jegy árát, ne nehezteljen, ha nem fog jegyhez jutni. Az Én Újságom uj számában közlődik Arató Béla érdekes történelmi elbeszélése és Pogány Elza Manó Muki pályát válását cimü vidám folytatásos regénye. Altay Margit, Dánielné Lengyel Laura, Z. Tábori Piroska, B. Radó Lili, Benedek Rózsi meséi, Szegedi István, Ölbey Irén, Móra László, Somlyó Zoltán, Havas István, Feleki Sándor versei, vidám német oldal, rejtvényrovat, ki- vágós játék s a népszerű Lekvár-gyerekek kalandjai visznek vidámságot a gyermekolvasóknak. Díjtalan mutatványszámot bárkinek küld a kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássv ut 16 Előfizetési dij negyedévre 2 pengő. Finom gyapjú öltöny, felöltő-, átmenetikabát, szövetek, hozzávaló kellék és bélésáruk nagy választékban VERES-nél kapható. „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 1206 6-g» legyen próba őrlést s Ön Is meggyőződhet lisztjeink kiválóságáról MIM HR MALOMIPAR 1216 6& ¥ U L A. 1.-1. TELEFON: 43. Volt REISNER-MALOM