Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-09-17 / 212. szám
1936 szeptember 17 ÜEKES 3 ott eladta a ponyvát, zsákot, az árát elitta s most már ott csavargóit a határban. Itt találkozott egy kerékpáros csendőrőrjárőrrel s mikor az egyik megállásra szólította fel, előkapta borotváját és elvágta a nyakát. Sebe nem volt halálos, a gyulai kórházban meggyógyították. így mondja el a gyilkosság történetét a vádirat és igy mondta el azt a vádlott Pusztai Imre is a birái előtt, azt hozván fel mentségül, hogy felesége halála után nevelőanyja rábírta, hogy vele szerelmi viszonyt folytasson. Ez rontotta meg az életét. A bíróság meghallgatta még az orvosszakértőket. Dr. Feldmann Ignác főorvos a boncolás eredményéből megállapítja, hogy a halált fulladás okozta s az percek alatt bekövetkezett. Dr. Karoliny Lajos főorvos •hozzájárult ehhez a megállapításhoz. Dr. Szórády István főorvos megállapítása szerint vádlott nikotinista és iszákos, erkölcsi dekadenciában szenved, közeljár az elmebajhoz. Sem most, sem a gyilkosság elkövetésekor nem volt teljesen beszámítható. A bíróság ezután félbeszakította a tárgyalást és azt csütörtökön Békésen folytatja. Jubileum Csejten Á százéves iskola és a tiz éve működő tanító ünneplése (A „Békés“ endrödi tudósítójától.) A százéves esejti iskola és a tiz év óta egyfolytában ott szolgálatot teljesítő Lesnicki István községi tanító megünneplésére gyűltek össze szeptember s-án a Körösön-tuli lakosok, gyermekek, leventék. Ezen a kis kulturttn- nepségen megjelent dr. Sorbán Jenő járási főszolgabíró, dr. Sárosi József közig, gyakornok, a község képviseletében Harsányi László főjegyző, Pádár Miklós segédjegyző és Kovács Sándor gazda. A községi iskolaszéket dr. Tóth István elnök képviselte. Az ünnepséget Iványi István köri elnök nyitotta meg közvetlen meleg szavakkal, megemlékezett az iskoláról és szeretett tanítójuk iránt a csejti lakosság hűséges ragaszkodását fejezte ki. Az ifjúság két egyfelvo- násos vígjátékkal kedveskedett az összegyűlt közönségnek. Azután megindult a köszöntők sora. az apró gyermekektől a felnőttekig minden réteg köszöntötte és virágcsokrokkal s egyéb értékes ajándékokkal halmozták el Csejtepuszfa tanítóját: Lesnicki Istvánt. Harsányi László főjegyző tolmácsolta a község egyetemének üdvözletét és köszönetét s felolvasta és átadta a községi képviselő- testület határozatát. Méltatta a csejti iskola százéves fennállásának jelentőségét és fejlődését. Nagy József az 50 év előtti csejti iskoláról emlékezett meg élvezetes élmények felemii tésével. Végezetül Lesnicki István tanító mondott meghatott szavakkal köszönetét a nemvárt szívhez szóló ünnepeltetésért. Ez alkalommal nyújtotta át a község főjegyzője a levente-csoport ezidei járási versenyén elnyert két díszoklevelet is a kitüntetetteknek. V Az ünnepséget este százteritékes vacsora és táncmulatság fejezte be. lil Károlii o niiltál párnán (A „ Békés“ tudósítója jelenti.) A győri büntetőtörvényszék most tárgyalta dr. May Károly volt mosoni községi tisztviselő bün- perét, aki mint az adóügyek intézője, több mint 4000 pengővel megkárosította a községet. A visszaéléseket úgy követte el, hogy adótartozásokat vett fel, amelyre nem volt felhatalmazása és az összeget elkártyázta. Vele együtt ült a vádlottak padján Weisz Oszkár mosoni kereskedő is, akinek felkérésére May Károly hivatalos nyugtát hamisított egy be nem fizetett adóösszegről. A megtévedt tisztviselő a tárgyaláson beismerte bűnösségét és a bíróság sikkasztás bűntettéért jogerősen nyolchónapi börtönre Ítélte, Weisz Oszkárt, közokirathamisitás bűntettéért pedig hathónapi börtönre Ítélték. Változékony, enyhe idő szeptember második felében Hankó tanár időjárásprognózisa (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Hankó tanár közre adta az (Jj Magyarságban a hó második felére szóló időjárásprognózisát, amelyben ezeket mondja : Magyarországon szeptember második felében többnyire változóan, mégis főleg gyengén felhős, gyakran esőrehajló s itt-ott erő sen is szeles, általában változékony, enyhe idő várható. A nappali hőmérséklet 16 — 10 0. fok között ingadozik, déli idő körül helyenként és időnkint magasabbra is felszökik (egyebek közül például 25, 26 és 27-én). Éjjel s főleg a kora reggeli órákban 5—6 foltig, talajmentén az északibb és magasabb helyeken egyes napokon (főleg szeptember 18—24 között) a fagypontig, sőt azon túl is leszállhat. Esőzésekkel is kapcsolatos fel- hősödések, illletőleg borulások országos vi szonylatban csak ritkán hoznak bő csapadékot (talán szeptember 22 körül és a hó utolsó 3—4 napjain). Nagyobb erősségű viharok — Európában és egyebütt is — különösen ugyancsak a hónap utolsó napjain várhatók. Földrengésekre is fennállanak konstellációk. Hétfőn megkezdik a Szent István nton az útburkolást (A „ Békés“ munkatársától) Mint már közöltük, a Szent István ut kórház és volt Guba, most Hungária-malom közötti szakaszának kocsiuttestét ujraburkoliák. Az újraburkolás munkáját értesülésünk szerint folyó hó 21-én, hétfőn kezdik meg. akik a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági üzemekben, köz- í hivatalokban, közintézményeknél és irodákban megkívánt gyakorlati ismereteket meg akarják szerezni, vagy meglévő^ ismereteiket tovább fejleszteni kívánják, hala- § déktalanul iratkozzanak be a gyors- és gépirrt iskolába,* ahol elsőrangú munkaerőkké képeztetnek ki. Az uj tanévre iratkOzások mindennap : Corvin-u, 27. Kérjen részletes prospektust Őszi cipő újdonságok nagy választékban. Lichtman, lHxi és Trapéz gyártmányok. Kizárólag csak VERES nél kaphatók „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 1)51 2—* Kezdődé ötőérelneszesedésHél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ ke- serüviz úgy az alhasi pangást, mint az emésztés renyheségét megszünteti, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást mérsékli. A gyakorlati orvostudomány vezető személyiségei a Ferenc József vizet azért becsülik olyan sokra, mert ez a változás éveiben is gyorsan és rendkívül enyhe módon szabályozza a szervezetre oly igen fontos gyomor- és bélmiiködést. 1060 8—* E sőrendü akác vagy más virág111 é Z 5 jjy' ™^nél HH | Tarkónál a plébánia mellett. 1118 6-’ Kedvezően alakult külkereskedelmi forgalmunk 1986 augusztus havában Augusztus havi külkereskedelmi forgalmunk az előző év ugyanezen hónapjánál lényegesen kedvezőbb eredményt mutat. Úgy a behozatal, mint a kivitel emelkedett, a kivitel értéke azonban a behozatal értékét a múlt évinél lényegesen jobban meghaladja, az egyenleg 17.6 millió pengős aktívumot tüntet fel. A naptári év nyolc hónapos eredményeként az összforgalom 104.9 millió pengővel, azaz 21'4 százalékkal haladja meg a múlt év ugyanezen időszakának forgalmát. A január—augusztusi külforgalom egyenlege 17.8 millió pengővel zárult. A gazdasági év két hónapja alatt a behozatal 8.4 millióval, a kivitel 26.5 millióval haladja meg a múlt évi eredményt és a külforgalmi egyenleg 21.3 millió pengővel aktív. A behozatali oldalon a naptári év első nyolc hónapjának eredményei közül kiemelkedik a 22.7 millió pengős tengeribehozatal, amely a január —augusztusi időszakban 15 millió pengővel haladta meg a múlt év ugyanezen időszakának behozatalát. Lényeges emelkedést látunk még — a tűzifa kivételével — a nyers és megmunkált fa behozatalában, amelynek 30 millió pengőt meghaladó tétele 8 millió pengővel haladja meg a múlt évi behozatalt. Jelentékeny tétel a 9 millió pengős ásvá,.yolajbehozatal, amely 3.8 millióval, á kokszbehozatal, amely 1.9 millió pengővel haladja meg a múlt évi eredményt. Nagyobb emelkedést látunk még a vasérc, a nyers és ócskavas, nyersfémek, nyerspamut, nyersbőr, nyersdohány, papirosanyag, selyem és selyemfonál, vasáruk és félgyártmányok, gépek és készülékek és a személyszállító automobil behozatalánál. A kiviteli oldalon a naptári év első nyolc hónapjának eredményeit a múlt év ugyanezen időszakával összehasonlítva, kiemelkedik a 42.6 millió pengős búzaexport, a 13.8 millió pengős husexport, a 10.5 millió pengős gyümölcsexport, a főzelék, az élő állatok közül a szarvasmarha és a ló, továbbá a vaj, a toll, a lóhere- és lucernamag, a selyem és selyemszövet, a prémbőr, a gépek és készülékek, valamint a vasúti kocsik exportja. jegyen próba őrlést s Ön is meggyőződhet lisztjeink kiválóságáról m miül mmhii ni. '130 4-* ^ V C li A. lEtEfM: ü Volt REISNER-MALOAl