Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-09-16 / 211. szám
1936 szeptember 16 BÉKÉS 3 andrási önkéntes tüzoltó-testület vitte el. A mozdonyfecskendő 9-es gyorsszerelésében a második dijat az öcsödi, a harmadikat a mezőberényi önkéntes tüzoltó-testület kapta. Dijat kapott még a körösladányi és gyomai önkéntes tüzoltó-testület csapata. A mozdony- fecskendő 5 ös gyorsszerelésében a második dijat a mezőberényi, a harmadikat a körösladányi önkéntes tüzoltó-testület kapta. Dijat kapott még a gyomai és öcsödi csapat. A kocsifecskendő 9-es gyorsszerelés második diját a köröstarcsai csapat kapta. Ugyancsak ez a csapat kapta a kocsifecskendő 5-ös gyorsszerelés második diját is. A támadási feladat megoldásának első diját Szabó József •endrődi parancsnok, a másodikat a körösla- dáuyi, a harmadikat a köröstarcsai alpafancs- nok kapta. Dijat kaptak még a gyomai, a mezőberényi. a békésszentandrási és az öcsödi vezénylők. A verseny eredményét Várkői Alajos szöv. titkár hirdette ki, aki kiosztotta a dijakat is. Dr. Ugrin László vármegyei főjegyző, ügyvezető-elnök mondott köszönetét a versenyen megjelent csapatoknak. A versenyen részt vett közönség lelkesen ünnepelte a tűzoltókat és azzal a meggyőződéssel távozott a verseny színhelyéről, hogy a versenyen elért szép eredmények igazolják a tűzoltóság szakszerű kiképzését es hogy a tűzoltók hivatásuk magaslatán állva teljesítik az önként vállalt nemzeti vagyonvédelmet. A Gyulai Hét-ről írott cikkünknek visszhangja támadt a Magyar Alföld-ben. Nem sziliünk vitába vele a gondolat felvetésének elsőbbsége kérdésében,' csak raegállapitjuk. hogy a Gyulai Hét megvalósításáról beszéltek már itt abban az időben, amikor a Magyar Alföld még az idők méhében szendergett. A háború alatt felvetették már ezt a gondolatot, de ez akkor épen úgy megmaradt gondolatnak, mint amikor a Magyar Alföld fölvetette. Erről van most szó. Szeretnők mindenki sziklaszilárd meggyőződésévé tenni, iiogy <ezt a nagyszerű gondolatot évtizedes henye beszéd után végre a megvalósulás útjára kell vinni. Ne legyen már eleve politikai vita tárgya ez az újra megelevenedett ötlet és ne gáncsolás. érje, bárki vetette fel, hanem támogatás ! A közt szolgáljuk és ez ötlet megvalósítása is csak az akar lenni. A ma gunk részéről nem fogunk elkedvetlenedni, mert ha nem hallgatnak meg tízszer, talán majd tizenegyedszer sikerül! Mi produkálni akarunk s a cikkünk megjelenése óta állandóan fokozódó érdeklődés nem hagy kétséget aziránt, hogy termékeny talajra hullt a felvetett eszme s hogy egy kis akarással valóra is lehet azt váltani. De már is meg kell kezdeni! Az idő sürget. Egy nagyszabású program megvalósítása legalább egy félévet vesz igénybe. Alapot gyűjteni, programot megállapítani, rendezni időbe telik. Véleményem szerint az előadásra legalkalmasabb idő a május vége volna. Rengeteg idegen jön ebben az időben Pestre a Budapesi Nemzetközi Vásárra, Mi sem természetesebb. hogy a B. N. V. után egy pár nappal, épen a vásárral kapcsolatban, mikor nagy, komoly művészi eseményt más nem nyújtván, a vásár szerves kiegészítőjeként lerándulnának az idegenek Gyulára. Ezzel nemcsak „alkalmat“ lehetne nyújtani, hanem épen mert Gyula az ország egyik legrendezettebb városa, még idegenforgalmi értékké lenne szépségével. így kellene tehát megvalósítani a Gyulai Héttel kapcsolatban a talán soha meg nem álmodott idegenforgalom megindítását. Ez nem maradhat utópia. Szervezni, építeni kell. végre el kell kezdeni, hogy mielőbb valóra váljék a magára talált Gyulaváros gyönyörű ünnepi hete. Kezdjünk hozzá ! F. 1. 20$ 101 (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Súlyos baleset érte hétfőn este Tánczos Gábor lovassági tábornokot rendkívüli követ és meghatalmazott minisztert, Magyarország genfi főmegbiz«ttját. A 64 esztendős tábornok a Hungária-szállóban lévő lakásáról jött és a Mária Valéria-utcábam szürketaxija összeütközött egy kéktaxival. Az összeütközés oly heves volt, hogy Tánczos tábornok az ülésen hátrazuhant, fejét beütötte az üvegablakba, agyrázkódást és zuzódásokat szenvedett a fején. A mentők első segélyben részesítették a súlyos állapotban talált tábornokot, majd a Fasor-szanatóriumba vitték, ahol azonnal orvosi kezelés alá vették. A szanatórium je lentése szerint Tánczos Gábor állapota súlyos, de nem életveszélyes. II 1 R E HL. Ros Hasono ünnepe. A gyulai izr. templomban az istentisztelet folyó hó 16 án szerdán Ros Hasono beköszöntő estjén 6 órakor, folyó hó 17 én Ros Hasono első napján reggel fél 7 órakor, délelőtt negyed 10 órakor hitszónoklat, délután 4 órakor, utána Taslich, este 6 óra >0 perckor, folyó hó 18-án Ros Hasonó második napján reggel 6 órakor, este 5 óra 45 perckor kezdődik. Finom gyapin öltöny, felöliö-, átmenetikabát, szövetek, hozzávaló kellék és bélésáruk nagy választékban VERES-nél kapható. „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel., 1153 1—-* Harc a tisztességtelen verseny ellen. A tisztességtelen verseny ellen alakult nemzetközi egyesület (Ligue Internationale contre le Concurrence Deloyale) október 19—21 között Budapesten a kereskedelmi és iparkamara helyiségében tartja nemzetközi kongresszusát, A kongresszus legfontosabb tárgya a különböző országokban felállitaudó zsűrit, választott bíróságok, fegyelmi bíróságok és a nemzetközi zsűri Kiállítására vonatkozó javaslatok letárgyaiása. A kongresszusra vonatkozó mindennemű felvilágosításért a budapesti kereskedelmi és iparkamarához lehet fordulni. Hazai kötöttárugyár gyapjú különlegességei, kabátkák, pulloverek, blúzok. Apart különlegességek kizárólag csak VERES nél kaphatók. „Törekvés“ bevásárlási helye. 1151 1—* Halmai Gyula legmodernebbül berendezett férfi és női fo irászüzleletében legolcsóbb és szakszerű a kiszolgálás. Telefon : 183 szám. Róm. Kát. Bérház, a Postahivatallal egy házban. 1141 3—7 Fejfájás, rosszullét, idegesség, hypochond- riás állapotok gyakran a legrövidebb idő alatt megszűnnek, ha bélmüködésünket reggelenként -fél pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizzel rendben tartjuk. 1061 54—* Várható időjárás a következő huszonnégy Órára: gyenge légáramlás, több helyen reggel köd. Nyugaton és északon több felhő, egy-két helyen kevés eső. A hőmérséklet alig változik. A „Skót ördög“ világkarrierje. A világ leggazdagabb emberének életregényéről pompás cikkben számol be Tolnai Világlapja uj száma, amely nagy terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. A legkiválóbb magyar irók novelláin kívül számtalan remek riportot, cikket, folytatásos regényt és közel száz képet talál az olvasó a népszerű képeslapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. IÍ8ZI CIPŐUJDONSÁGOK, kötöttáru különlegességek nagy választékban már megérkeztek s olcsó áron kaphatók T A N A I divatházában. 1087 tí-x Színésznő aki fel akarja robbantani a rulett bankot. Tiz évig élt Monte Carloban egy pesti színésznő, aki fel akarta robbantani a rulettbankot. Erről a színésznőről pompás képekkel illusztrált cikket közöl a Délibáb uj száma, amely 100 oldal terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. Színházi beszámolókat, háromfelvonásos színdarabot, novellákat, remek képes rádióműsorokat, nagyszerű filmrovatot és több mint száz szebbnél szebb képet talál az olvasó a népszerű színházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. ISKOLAI CIPŐK, egyensapkák, tornafelszerelések nagy választékban, olcsó árakban kaphatók TANAI divatházában. ^86 6-x Gyógyszertári inspekció. Szeptember 16-tól szeptember 30-ig az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi inspekciót Präger Frigyes gyógyszertára tartja. Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb Schillingernél. 10«3 12 * A szivburok, a szívbillentyűk és a szívizmok megbetegedéseinek kezelésénél a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc József“ keserüviz fontos segédeszköz, mely reggel felkeléskor egy kis pohárral bevéve a tápcsatorna tartalmát biztosan felhígítja és azt minden megerőltetés okozása nélkül igen könuyen levezeti. 2—2 tf Őszi cipő újdonságok nagy választékban. Lichtman, Dixi és Trapéz gyártmányok. Kizárólag csak VERES nél kaphatók „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 1151 1—* JRövid. hírek (A ,, Békés“ tudósitója jelenti.) Betörők jártak a budapesti Vigyázó-muzeumban. Ékszereket és egyéb drágaságokat vittek el közel 100 ezer pengő értékben. A rendőrség és az egész környék csendőrsége keresi a rablókat. — A pécsi törvényszék megkezdte a bácskai kaszáskeresztes pör tárgyalását. A pörnek 130 vádlottja és több mint 400 tanúja van. - A svábhegyi csillagvizsgáló közelében az őrszemes rendőr kutyája az erdő mélyén férfi hullájára akadt, melynek teje teljesen szét volt roncsolva. A rendőri bizottság megállapította, hogy öngyilkosság történt, a férfi pisztolyával kétszer a szájába lőtt. Megállapították később azt is, hogy az öngyilkos Schön teld László 36 éves egyen próba őrlést s Ön is meggyőződhet lisztjeink kiválóságáról 1130 R.-J. ■ ti V U I, X. IKHIMi. Volt REISIVER-MALOM