Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-09-02 / 200. szám
4 BÉKÉS 1936 szeptember 2 drága neve, úgy sem ismerik eléggé. Magunk hibájából ! Megfigyeltem ezeket az életerős, mindig vidáman mosolygó német lányokat s nem kis irigységgel tapasztaltam, hogy semmiféle festék, púder nem zavarja meg természetadta szépségüket. A magyar lányok szebbek, azonban ... Megtudtam, hogy minden lánynak, legyen az bárki gyereke, be kell vonulni évente egyszer 2—3 hétre úgynevezett munkatáborba, ahol az állam javára kell dolgoznia. Ugyanígy van ez a férfiaknál is. :i: Berlint teljesen hatalmába kerítette az olimpiai láz. A stadion és környéke reggeltől estig tömve van idegenekkel. Felejthetetlen élmény marad számomra az az este, amikor a stadion nappali fényben zöldelő gyepén 130 ezernyi tömegnek adott hangversenyt a német hadsereg 1500 tagú zenekara Itt nem kellett hangszóró, csak úgy reszketett minden a száz cintányér, száz nagydob, kürt, stb. hangjától. Csodás élmény volt, A dobosok mintha cérnán rángatták volna kezüket, oly egyszerre ütöttek, mintha nem is emberek álltak volna előttünk, hanem zenegépek, oly egyszerre történt minden mozdulatuk. Hangverseny közben elaludtak a fényszórók, hogy ezer meg ezer fáklyás katona bevonulása kápráztasson el minket. Gyönyörű volt, amikor megindult egyszerre a fáklyafény misztikus világánál a zenesereg és egyszerre lépve folyton egy indulót játszva lassan-las- san eltűnt az aluljáró ásító torkában. A fáklyások vezetője olyan lovon ült, amelyik jobban lépett zenére, mint az emberek közül sokan. Már az maga nagy élmény, látni a teljesen megtelt stadion nézőterét. Mintha mennydörgés rázná az eget úgy hangzik a taps,"ha ez a 100 000 fejű szörnyeteg tapsolni kezd. nem bömböl úgy a Fokföld viharzó tengere, mint ez a tömeg akkor, ha Hitler érkezik meg. Rajong ez a nép vezéréért, aki három év alatt emelte nemzetét oda. mint himnuszuk mondja : Deutschland, Deutschland über alles, über alles in der Welt. (Folytatjuk.) Moldorányi István TELEFON 182 „KIRÁLY“ TELEFON 182 Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. Szeptember 1., kedd, 2., szerda Gálahónapunk első megnyitó filmje !!! Jegy megváltásnál kérjük felmutatni a gálakartont, hogy feljegyezhessük a jegyváltás tényét. A film ünnepe! Több mint film : ÉLMÉNT!!! Shakespeare szövege Reinhard rendezése: SZENTiVÁNÉJI ÁLOM A leghatalmasabb filmakotás ! Rendezésben, megjátszásban. a filmművészet diadala. Zene: MENDELSSOHN Főszereplők : DICK POWELL, ANITA LUISE, IOE BROWN. Figyelem: A hatalmas film 3.768 méter hosszú, tehát -kísérő műsort a hatalmas voltára való tekintettel nem tudunk adni. Pontos megjelenést kérünk! Őszi menetrend az előadások kezdéseiben : Vasárnap és ünnepnap 2, i/«5, 8/47 és 0 órakor. ■ 3,47 és 9 órakor. II I K K K. Várható időjárás a következő hnszonnégy- Órára : élénk északnyugati szél, időnként záporeső. A hőmérséklet tovább süllyed. Fiiléres frontharcos gyorsvonat indul okt. 4-én a VIII-ik országos találkozóra, melyre már most kell előjegyezni a Corvin utca 4 sz. alatti szövetségi irodában, ahol reggel 9 tői este 6 ig rendelkezésre áll a szövetség. A jegy árát szept, 15 én déli 12 óráig be kell fizetni az irodában. Jegyügyben a vasútállomásra ne fáradjon ki senki. Keresek több száz hold tőidet parcellázással való értékesítésre. Molnár Albert mérnök Gyulán. 1064 2—* A nitrogén műtrágyák őszi alkalmazásával foglalkozik a Mezőgazdaság legújabb száma Cikkeket közöl még a fejőstehenek takarmányozási tíz- parancsolatáról, a sertés kimarásról, csirkevérhas- ról, továbbá a cséplésnél keletkező szemveszteségek csökkentéséről, a szántóföldi dinnye termesztéséről, burgonyabetegségekröl. a jégverte szőlő metszéséről, stb. A dúsan illusztrált szaklapból a Mezőgazdaság kiadóhivatala, Budapest, Földmive- lésügyi Minisztérium, díjtalanul küld e lapra való hivatkozással egy alkalommal mutatványszámot. Az Erkel Ferenc Zeneiskola első évi nagysikerű működése után megkezdte a beiratkozásokat az 1936 — 37 tanévre. A beiratkozások augusztus 27—szept. 5-ig tartatnak meg délelőtt 10—12-ig és d. u. 2 —5-ig Megyeház u. 14 sz. 1. em. Az egyes tanszakokat az alábbi elsőrangú pedagógusok tajiitják : HEGEDÉ: Pfeiffer Ede hegedűművész, igazgató ; ZONGORA : dr. Erdélyeié Molnár Ro- riska oki. zongoratanárnő; ÉNEK : Szakol- ezay Erzsébet oki. énektanárnő Tandíj bármely tanszakon havi 14 pengő. Beiratkozási dij nincs. um 6-8 Gyógyszertári inspekció, szeptember 1 -töl szeptember 11-ig az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi inspekciót Práger Frigyes gyógyszertára tartja. Magyar Nép Hete a rádióban. A Turul Szövetség október 2-án megnyíló Magyar Nép Hete kiállításáról pénteken este érdekes előadást tartott dr. Dérczy Ferenc a Turul Szövetség országos vezére Dérczy Ferenc dr. vázolta a nagyjelentőségű kiállítás célját és felsorolta mindazon problémákat. amelyekkel a nagy érdeklődéssel várt kiállítás foglalkozni fog. Az értékes előadás úgy a szakkörökben, mint a rádió hallgatósága körében nagy tetszést aratott. Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb Schillingernél. 1063 2-* Meghűlésnél, náthaláznál, torokgyulladásnál, mandolalobnál, fülkatarrusnál, valamint idegfájdalmaknál és szaggatásnál naponta fél pohár természetes „Ferenc József“ keserű viz nagyon jót tesz, mert a gyomorbélcsatornát alaposan kitisztítja és desinficiálja, azonkívül pedig megfelelő emésztést biztosit. 1-^-2 Gyepes Erzsébet kézimunkaüzletét Gyulán Városház-utca 9 szám alatt átvettem. Az esetleges hitelezők jelentkezését 1936 szeptember hó 10-ig kérem, mely időpont után semmiféle követelést nem veszek figyelembe. Gyula, 1936. augusztus hó. Tisztelettel: fiaász Anna 1069 1—! Városház-u. 9. fi# |gm«IA hentes üzlethelyiség és egy szoba, "Bc*uy konyha éléskamrából álló lakás Városház-utca 21. 1066 1—1 Noráknárnk karékpárgumik, tűzhelyek, min- íli*lCÜtfiöl üli, dennemü vasáruk a legolcsóbbak Karácsony Mihály vaskereskedönéi. 1—1 Mx á ? x é - m ü 3 o t. Szeptember 2, szerda. BUDAPEST I. 6.45. Torna. Hanglemezek. 7.20. Étrend, 10. Hírek. 11.10. Nemzetközi vizjelzöszolgálat, 12. Déli harangszí. Idöjárásjelentés. 12.30. Hírek. 13.20. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés. 14.40. Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek, 1645. Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 00.05. Hírek. 9. Közvetítés a Bu a vári Koronázó Föteplom- ból. Ünnepi hálaadó szentmise és Te Deum, poii- tifikálja Serédi Jusztinján dr. bíboros hercegprímás. 10.25. ünnepély Budavára felszabadulnának 2öt;1, évfordulója alkalmából. Közvetítés a Bécsikapu- térröl. Beszélő Koudela Géza dr. 12.05. Af kir. rendörzenekar. 13.30. Hanglemezek. 16.15. Buda visszafoglalásának európai háttere. 17. Három csók és a negyedik. 17.30. Radics Béla és cigányzene- kara. 18.30. Húsz nemzet lovasai a berlini olini- piászon. 19. Palló Imre énekel, zongorakisérettel, 19.35. Emlékezés Buda visszafoglalásáról. 2010. Ünnepi diszhangverseny Buda visszavételének 250. évfordulója alkalmából. Közvetítés a Városi Színházból. Közreműködik Bartók Béla (zongora) és a Budapesti Hangverseny Zenekar. 21.05. Hirekv 22.30. Idöjárásjelentés. — Utáua : Ünnepély Budavára felszabadulásának 250. évfordulója alkalmiból. Közvetítés a Bécsikapu-térröh Beszélő Koudela Géza dr. (Délelőtti adásunk megismétlése viasz- lemezről.) — Majd: A rádió szalonzenekara. Mai budapesti árak: Terménytőzsde Készárupiac. Irányzata tartott volt. Búza tiszavid. 79 kg-os 15*00 —15 25, 80kg-os 15' 10—15 35, Rozs 12.30—12.40, Takarmányár} 12.20 — 12 50, Sövárpa <6*25—17*50, Zab 13.50— 13*60, Tengeri morzsolt 12*90—13 00, Buzakorpa —•—*-------, Tarka napraforgó — *--------*—, Lucerna —*-------'—, Biborheremag-------------. — Ha tándöpiac. Irányzata tartott volt. Rozs októberre 12.81—12.82, márciusra —•-----------.—, tengeri augusztusra —.------------.—„ sz eptemberre — ■-----------*—, 1937 májusra 11 10— 11 *12. Élőpiae Baromfivásár (^Nagykereskedelmi árak) Csirke 1 25—1*55, tisztított, sütaivaló .-------.— lú d 1*45—1 55 kacsa 1.45—1.55 pulyka—.—.— tojás ládázva 1.48—1.65, kosáráru 1.55—1.70. Borjnvásár. Felh íjtás nem volt. 1. borjú----------—, II. — — —, IIí. — —. Ma rhavásár. Felhajtás nem volt. Pénz A nemzeti bank hivatalos jegyzései:. Angol font 17*--------17*20, Cseh korona 13*30—14*20. Di nár 7*80—7*95. USA-dollár 337.05—341*05. Francia frank 22*30—22*50, Leu 2*80—3.—, Lira 29*90—30*25, Schilling 80*—80*70, svájci frank 110*70— 111*65. Ferencvárosi sertésvásár. Felhajtás 6595 db.. Eladás 1570, eladatlan 1795 drb. Angol hússertés 1837 drb. volt a felhajtásban. A vásár irányzata lanyha. Árak: I. uradalmi nehéz 110—112, közép 106—108, szedett közép 105—110 kiv. 112, könnyű 100- 103, silány 90—96 I. öreg nehéz 100— 10c szedett öreg I1. 94—98, angol sonkasüldő L 106—112 kiv. —, II 98—104, angol hússertés 105—108 kiv. —. export nehéz hátszalonna 28—«30 kgos 135—Í52, könnyű 24-26 kgos 132 —148, exportzsir (márkázott) 153—170, lehúzott félhus nagyban 126—140, kiv. 146, vágottsertés 140—148 fillér' kgként, SZELVE N Y. A „BEKFS*‘ kiadóhivatala e szelvény beszolgáltatása mellett 20 fillérért vesz fel és közöl le egy jj $ um aprÓÉlfelKl. gyulai). 1936, a kiadótulajdonos itobay János nyomdája.