Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-07-30 / 173. szám
B É K É S ’^]936ijulitts; 30 B^shirek a megyéből. . Békéscsaba. .A Tolnai»utGa lakosai azt’panaszolják. hogy a Hubertus szövőgyár festőműhelyében ronggyal és kóccal tüzelnek és az alacsony kémény elviselhetetlen füsttel árasztja el az egész környéket. — A városban 209 a trachomások száma, az országos átlagnál 52 százalékkal több. — Az iparos dalkör augusztus 20-án Makón szerepel a Makói dalkör 60 éves jubileumán. — Az Oti vasárnapi üdülési kirándulásán 100 leány vett részt. Katonazene kisérte őket az Árpád fürdőbe, ahol az egész napot töltötték. A következő vasárnapokon egyes nagyobb uradalmakba is kiviszik az Oti-akció résztvevőit. — Vasárnap újabb ti- fuszmegbetegedés történt. Kötelezően elrendelték a betegek környezetének védőoltását. Megállapították. hogy á legutóbbi betegek vidékről hozták a tífuszt. — A cséplési munka közben Ballangó András és Szászak Pál részesmunkások összeverték Bankó Mátyás gazdalegényt, mert az kisér- gett > az egyik törekhordó leányt. Bankót súlyos sérüléseivel kórházba kellett szállítani. — A lóversenypályára állandó tribünt építenek, mert a versenyeket rendszeresíteni akarják. — A békési zsilip melletti szabadfürdönél Bezzeg József 60 éves fiatalember felkapott a fürdözö Kraszkó Pál motorbicrklijére és nagy sebességgel elindult a gáton. Kis gyermek került eléje. Bezzeg nagy erővel fékezett és leugrott. A gép összetört. Bezzeg kisebb sérüléseket szanvedet. Megindult ellene az eljárás. — Vozár Pál részes munkás a cséplőgépnél dolgozott, a gőznyomás kivágta a kazán pakolását s a kitóduló gőz Vozárt arcán és kezén összeégette. A súlyosan sérült ember nem vesztette el lélekjelenlétét, kerékpárra kapott és bement a kórkázba. Állapota súlyos, de nem élet- veszélyes. — Nadabán György följelentést tett a rendőrségen, hogy hétfőn délelőtt valaki kilopta 3 éves leánya füléből a fülbevalót. — A bulgár gazdaifjak augusztus 5-én vagy 8-án érkeznek a .csabai ifjak tavalyi látogatásának viszonzására. A város gazdag programmal várja őket. Kéteyyhása. Hétfőn éjjel eddig ismeretlen ember bemászott Veres Péter borbélymester udvarára. A zajra a borbélyinas kiment, az idegen pedig előbb ököllel, majd bicskával esett neki. az inas ere elmenekült, mire a háziak kijöttek, az idegen is eltűnt. Aki sokai evett vagy ivott és rosszul érzi magát, annak egy pohár természetadta „Ferenc József“ keseriiviz igen gyorsan és alaposan kitisztítja a gyomrát és a beleit és felfrissíti egész szervezetét! 2—2 IZIIHAZ. Eatz bácsi Katz Salamon karibiiozott. de Bmberszeretetet sugárzó egyéniségét Rajz Jancsi rendkívül tehetségesen keltette életre. Maszkban, mimikában és akcentusban egyaránt tökéleteset nyújtott s az ö művészete mentette meg a darabot attól, hogy gicc-sztrü részeit a közönség lát- szóan érezze. A félbolond buriészk figuráját Sándor szintén sok tehetséggel formálta s hálás szerepében gyakran kapott nyiltszini tapsot. Kondráth Ilona. Gzobor Imre. Hamvay Lúcy (bájos kis menyecske volt), Péterfi Antal és Doloviczényi alakításai harmonikusan illeszkedtek a címszerepet játszó Rajz Jancsi játékához s részesei voltak annak a szinészsik-rnek, amely az előadás darabsikerét pótolta. Az előadásnak kevés közönsége volt, a részvéti nséghez nagyban hozzájárult az a rémhír, amely kedden futótűzként terjedt el a városban és arró] beszélt, hogy a Turul bajtársak meg fogják akadá lyozni a darab előadását. Ennek a rémhírnek megszületéséhez a darab címe adta meg az impulzust, egyésék azt hitték. hogV a Katz bácsi testvére a Timosá-nak. átaélyet 'tavaly 9 Turul közbelépésére vett le az igazgató a műsorról. Meg kellil'lapita_____________' _______________________- ■. ■ - - T‘ - pú nk, , hogy ez a fejtev.és téves -volt:j de ennél is nagyobb tévedés volt annak, a feltételezése, hogy a Turul-bajtársak csak úgy egyszerűen berontanak a színházba és ott parázs botrány kapcsán megállítják a darabot Mondanunk sem kell, hogy a TuruLbajtársaknak eszükben sem volt tüntetni a darab ellen, mert nagyon jól tudták, hogy a Katz bácsi egy naiv, de nagyon kedves kis darab. Nem zsidó, hanem egy keresztény fin története. Közkívánatra kerül ismét színre a szezon legnagyobb vigjátéksikere, az Érettségi csütörtökön este. 3 ember a hóban operettujdonság bemutatója pénteken este. A szenzációs operettujdonság meséjét Erich Kästner regénye nyomán Anday Ernő irta, zenével pedig Gyöngy Pál látta el. 3 ember a hóban az utóbbi évek legnagyobb operettsikere. Meséje teljesen eltér az eddigi operettsablontól. Egy dúsgazdag ember próbája a szegénységgel. Anday és Gyöngy Pál legnagyobb sikerüket ezzel az operettel érték el, Budapesten 100-szor került színre állandóan zsúfolt ház előtt. 3 ember a hóban budapesti, miskolci és nyíregyházi frene tikus sikerei után Gyulán folytatja diadalmas ut ját. 3 ember a hóban a legnagyobb operettsiker; szenzációs táncok, nagyszerű mese, ki váló'muzsika Fellép az egész operettegyüttes. 3 órás szüntelen kacagás. 3 ember a hóban szenzációs operettujdonság Sik Rezső rendezésében kerül színre julius 31-én pénteken, augusztus 1-én szombaton és augusztus 2 án vasárnap este a sziaházban. A főszerepeket játszák, Hamvay Lucy, Kondráth Ilona, Lantos Ica. Vámos Sári. Sik, Keleti, Rajz. Gáthy, Péterfi, Sándor és Dolovicényi. Szombaton délután fél 4 órakor filléres helyárakkal kerül színre Zilahy Lajos szenzációs vig- játékujdonsága az Uriiány. Legolcsóbb hely 26 fillér a legdrágább pedig 1.10 P. Montmartrei ibolya Kálmán Imre nagysikerrel felújított operettujdonsága vasárnap délután mérsékelt helyarakkal szerepel a színház műsorán. Augusztus 3-án. hétföu este Békeffy István és Stella Adorján nagysikerű vigjátékujdonságát, a budapesti Andrássy u i színház frenetikus sikert aratott miisordarabját a Méltóságos asszonyt mutatja be a színház. Frank Maar, Meller Rózsi nagyszerű színmüvét a Vallomást mutatja be a szinház jövő- héten csütörtökön. Jön a szezon legnagyobb operettsikere: Aki mer, az nyer. Bemutató augusztus 7-én pénteken este. Augusztus 10 én nagy művészi esemény a színházban. Bemutatásra kerül a szinmüirodalom kimagasló remekműve Az Ur katonái. (ipS és szandáléit különlegességek szezonvégi árban lesznek 14 napig árnsitva VERES-cegnél. 782 26vajas kiflit darabonkint 3 fillérért Bendétől Harruckern-tér 4. 250-300 szehér érett trio, tő ^ ^ * w cn act c - itt Julius 30, csütörtök. BUDAPEST I. 6.45. Torna, Hanglemezek. 7.20. Étrendek. 10. Hírek. 11.10. Nemzetközi vizjelzösz leálat. 12. Déli harangsz í. Idöjárásjelentés. 12.30. Hirek. 13.20. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés. 14.40. Hirek. élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek, 1645. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés, hirek. 00-05. Hirek. 10.20. Biró Lajos magyar utazó. 10.45 Petőfi és Görgei. 12.05. Róbert György énekel (zon- gorakisért ttel). 13. Kolompár Laci és cigányzene- kara. 16, A b- főzésről. Vizváry Mariska előadása. 17 Közvetítés a Beszkárt-remizböl. 17.40. A rádió szalónzenekara. 18-40. Horgászkalandjaim Erdélyben. 19.10. Marschalkó Rózsi énekel, zongorán kiseri Polgár Tibor. 19 40. Agrárszavak sorsa a városban. 20.10. A Budapesti Hangverseny Zenekar operettelöadásának közvetítése. „Bob herceg.“ Kb. 21. Hirek. Kb. 22.20. Idöjárásjelentés. 22.25. Buda visszavételének kétszázötvenedik évfordulója. 22 55. Tánclemezek. Hal horgok,1— halászati cikkek, mindennemű vasáruk legolcsóbban kaphatók Karácsony Mihály , vaskereskedőnél. 50 db. 8 hónapos mangalica sertés eladó. — Cim a kiadóban. ssy 2—5 ViílákíPá a háztartás veze- 1 tiltani C tésében teljesen jártas jó megjelenésű hadi özvegy ajánlkozik. Cim Sarkadi-ut 110 .szám. «71 3—3 cs.v.cskét szoba, előszóvá, .konyha hasz- hlaUw nálattal is.' Br.‘ Wenckheim Béla- mfeV’í^a. ’• •• . 860 3—5 cs. v. Mai budapesti árak: Terménytőzsde Késsdrupiac. irányzata szilárd volt. Buzatiszavid.,79 kg-os 14*90 —15 05,80kg-os 15-------15-15, Rozs 11*65—11.75, Takarmányárpa 11 *85—>2 25, Sörárpa —*——*—, Zab 14'20— 14,40, Tengeri morzsolt 13*25—13‘40, Buzakorpa 9*15—'9*25, Tarkanapraforgó — *-----------*—, Lucerna —*—*—, Biborheremag 29*50—30.50. Határidöpiac. Irányzata barátságos volt. Rozs októberra 12.17—12.19, tengeri augusztusra 12*70—12*72, szeptemberre 12 44—12'46,. 1937 májusra 1116—11 18. Élőpiac Baromfivásár (Nagykereskedelmi árak) Csirke 155—-1*65. tisztított, sütnivaló .-------.— lú d 1*30— 1 4t kacsa 1 35—1.50, pulyka—.-------.— to jás ládá'/.va 1.23—1.35, kosáráru 1.25—1.35. Borjnvásár. Fehl'jtás nem volt. 1. borjú —------,11.------------. Ili.------------Ma rhavásár. Felhajtás nem volt. Pénz A nemzeti bank hivatalos jegyzéseiAngoí font 16*95—17*15. Cseh korona 13*30-14*20. Dinár 7*80—7*95. USA-dollár 336.60—340 60, Francia frank 22*30—22*50, Leu 2*80—3.—, Lira 29*90—30*25. Schilling 80*—80*70, svájci frank 110*70—111*65. Ferencvárosi sertésvásár. Felhajtás 263. előző vásárról maradt 100, összesen 363, eladás 278, eladatlan 85 drb. Angol hússertés 96 drb. volt. A forgalom közepes maradt. Árak: í. uradalmi nehéz 104—106, közép 100—103, szedett közép 97—102 kiv. —, könnyű 92-96, silány 80-88.1. öreg nehéz 92—95,. szedett öreg II. 80—88, angol sonkasüldö,,!. 103—106 kiv. —, II 96—98, angol hússertés 102—103 kiv. —, export nehéz hátszalonna 28 — 30 kgos 135, könnyű 24 — 26 kgos l32r exportzsir (márkázott)--------153, lehúzott félhns na gyban 126—138. kiv. 142, vágottsertés 132—136 fillér kgként. + 4co d oc KIADÓ LAKAS Patócsy-utca 6 szám alatt 4 szoba-, előszoba-, fürdőszoba-, cselédszoba-, konyha-. kamra, mosókonyha és pincéből álló lakás, sertés és baromfi óllal és, 1 kerthasználattá1 november 1-re kiadó. Az udvaron Norton kút van, melyből vízvezeték vezet a konyha és fürdőázobábá. Érdeklődök’ forduljanak Schneider Mátyás' * '■épitöűíe'áter'toéz. Városház űtcá ^TS sz. Oyulán. 1936, a kiadótulajdonos Oobay János nyomdája.