Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-01-19 / 15. szám
Í936 január 19 BÉKÉS 3 A gyulai Ipartestülei vigalmi bizoilsága 1936. évi február hó í-én az Ipar- leslülei nagyiermében zártkörű IPAROSBALAT rendez, melyre az előkészületek nagyban folynak s a bál, az előjelekből ítélve, igen hangulatosnak ígérkezik. A meghívók kibocsátása a napokban fog megtörténni Vizfelfogó gát a város kispélí legelőjén (Ss.) A város tulajdonát képező kispélí sziklegelő 1924 évig állandóan bérbe volt adva holdanként néhány pengőért. 1924 évben a város képviselőtestülete a város veze tőségének javaslatára elhatározta, hogy ezen a legelőn házi kezelésben birkatenyésztést létesít és a vezetőségnek felhatalmazást adott 400 drb. anyabirka beszerzésére és a szükséges gazdasági épületek felépítésére. Mikor a birkatenyésztés bevezettetett, egyesek kifogásolták, hogy ezen a sziklegelőn a vadvíz miatt a birkák le fognak sántulni, hogy a birkatenyésztés balul fog kiütni. A város vezetősége azonban a vadvíz levezetéséről vadvizcsatorna létesítésével gondoskodott, aminek az lett a következménye, hogy a vadvíz levezetésével a legelő vízhiány miatt igen kevés fütermést adott és a birkák téli takarmányozásáról részben masterséges takarmánytermeléssel kellett gondoskodni. Ezen az állapoton segítendő, a város vezetősége a most (A ,, Békés“ tudósítója jelenti.) György angol király súlyosan megbetegedett és állapota aggasztó. Kezelő orvosai oxigén-belég- zést alkalmaznak, hogy légzését megkönnyítsék. Az aggodalomra főként az ad okot, hogy az agg király aki júniusban volt 70 éves, gyenge szivü. Az éjszakát a beteg nyugodtan töltötte. A király megbetegedésének hírét r viddel éjfél előtt olvasták fel az angol rádióban. A szombaton kiadott bulletin szerint György király állapota változatlanul súlyos és aggasztó. A belügyminiszter telefonon állandó összeköttetésben van a királyi rezidenciával, mert a belügyminiszternek a hagyomány szerint lehetőleg jelen kell lennie folyó inségmunkák költségvetésébe felvette a kispélí legelőn vizfelfogó gát létesítésének költségét is. A vizfelfogógét építésével a város azt akarja elérni, hogy ezen a nagy- legelőn a tavaszi esőt és hólevet felfogja kb. 100 kát. holdnyi területen és ott tárolja mindaddig, mig a legelő a vizet ott tartani megengedi és azután a vizet a vadvizesator- nán leengedi. Gondoskodik arról, hogy a vízzel elárasztandó terület fokozatosan trágyáz- tassék, hogy elegendő mennyiségű szénát tudjon termelni, legalább annyit, hogy a birkák téli takarmányozására elegendő legyen. A vizfelfogó gát már készen van. Az első gazdasági év meg fogja mutatni, hogy a hozzá fűzött várakozásnak megfelel-e. Bizonyosra vehető, hogy a város vezetősége a célt, melyet a vizfelfogó gát építésével el akar érni, ha nem is százszázalékig, de nagyrészben eléri s ezzel a birkatenyésztés fejlesztését biztosítja. i'SC BB —nimwnn—nir-Tm-r Tfflmr ■nminn in ...—.....um.....mii a királyi családban bekövetkező „anyakönyvi változás“-oknál. Az angol király 1928-ban már élet- veszélyes beteg volt. Nem tartják lehetetlennek a kezelőorvosok, hogy újabb megbetegedését a jubileumi izgalmak és a király nővérének. Viktória hercegnőnek halála váltotta ki. Várható időjárás a következő huszonnégy Órára: ma, élénk s,él. még tok helyen, kivált as ország északi felében havaseső és havazás, a magasabb heggekm a eg ma rad a hó. Éjjel a szél mérséklődése tárható és a nyugati megyékben nősebb fagy, Hohinp déli lőtt váltó ó felhőzet, sok helyen napsütés, a síkságon olvadásfeletti hőmérséklet Epe- és májbetegségeknél, elsősorban epe hólyagkatarrus epeköképzödés és sárgaság eseteiben a mindig enyhe hatású természetes „Ferenc József“ keserüviz a hasi szervek funkcióit élénkebb tevékenységre serkenti. Évtizedes orvosi tapasztalatok igazolják, hogy az otthoni ivókúra leggyakrabban úgy válik igen eredményessé, ha a Ferenc József vizet reggel éhgyomorra, kevés forró vízzel keverve isszuk. '<0 17* KÖLCSÖNÖKET FOLYÓSÍT házra és földre BETÉTEKET előnyösen gyümölcsöztet a Hi iilinlízet Rl gyulai fiókja. E Li AD Ó 81 *-■ BÉKÉSCSABÁN: Kistabán-utca 25 számú ház, Kastély-utca 3 számú ház. GYULÁN: Kossuth-tér 25 számú ház, Szt. László-utca 1 sz. ház. JÓ TŰZIFA KAPHATÓ RÉSZLETRE IS meghalt Kipling (A „ Békés“ tudósítója jelenti.) Ruydard Kipling, a világhírű angol iró szombatra virradó éjszaka negyed 1-kor meghalt. Kipling igen népszerű volt, népszerűségét színes dsungel-történeteinek és szép költeményeinek köszönhette. Az elhunyt iró lelkes szószólója volt az angol imperializmusnak. Az államilag eng. zeneiskola megnyílt. A hegedű tanszakot Pfeiffer Ede igazgató, hegedűművész, az éneket Szakolczay Erzsébet oki. ének- tanárnö, a zongorát dr. Erdélyiné Molnár Boriska oki. zongoráianárnö tanítja. Tandíj havi 14 pengő. Beiratkozás egész éven át Megyeház-u. 14 I. em. 62 3-* Megbetegedett György angol király, állapota aggasztó T A » C A A vagabundusok. Irta: IMPLOM JÓZSEF. A szegénysorsu diákok manapság a mind gyérebben csurranó ösztöndíjak meg a kevésnek kijutó tandíjmentesség segítségével végzik el tanul mányaikat. Régebben az egyházi intézmények és bőkezű alapítványok egész sora támogatta céljuk elérésében a törekvő, de vagyontalan ifjakat Egy két évszázaddal ezelőtt azonban nem voltak még mai értelemben vett diákjóléti intézmények, a diák maga személyesen kopogtatott a jószívű adakozók kapuján „ Sátoros ünnepeken a protestáns diákok ma is eljárnak legációzni. E mellett azonban hajdanában volt a diákok számára a pénzszerzésnek egy másik módja is, a mendikálás. A mendikáns diák faluról-falura, házról-házra járva szedte össze a tovább-tanulásra szükséges költséget. Közben-köz- ben egy-egy helyen sokszor évszámra is megragadt: kommenciós kosta, segédtanitóskodó percektorként oktatgatta az apró népet az á bé ab-ra. Közben az orruk alatt serkedző íegénytollból kunkora bajusz nőtt. Hosszuszáru csibukkal járták már az ország Útját. Volt, akinek batyuhordozó inaskája is került. A csárdákban és kocsmákban mindenütt szívesen látták az ilyen messze földet járt diákot. Abban az újságot nem ismerő, 200 év előtti világban kincset ért egy ilyen világjáró. Kínálták is váltig borral, ákovitával, vagyis pálinkával. Csoda-e, ha a legénykorban járó véndiák ugyancsak rákapott a kancsóra ? A könnyen hulló garas aztán sok diákot arra vitt, hogy a diákoskodásból csak a mendikálást, azaz a koldulást folytatta Ezek a kóbor . diákok aztán, akiket vagabundusoknak neveztek, valóságos céhekbe álltak össze. Volt céhmesterük is, akit provinciálisnak hívtak, egy rendesen minden hájjal megkent véndiák, aki felosztotta a vagabundusok közt az országot. Az ország minden zegét-zugát végigkolduló és kocsmázó vándor diákoknak viszont a céh kasszájába is kellett valamicskét 'befizetniük Az összekoldult pénzen, az innen-onnan elemeit zsákmányon aztán megosztozkodtak. Egyik hontvármegyei vagabundust azonban a többiek alaposan rászedtek egy ilyen osztozkodáson, mire az bosszúból Bars vármegye gyűlésének feladta az egész csaló társaságot A vallomásról az aranyosmaróthi megyei gyűlés 1754-ben jegyzőkönyvet is vett fel Abból olvashatjuk, hogy a vagabundusok gyülekezetének abban az évben 30 tagja volt A főprovinciális egy 29 éves diák volt, a tagok közt 16 éves volt a legfiatalabb Ketten pedig 60' éven is felül voltak. Az öregebbek tiszteletes urnák adták ki és titulál- tatták magukat és mendikánsaik kíséretében jelentek meg a falvakban, ahol mint református, vagy lutheránus papok szedték össze a hiszékeny hívek adományait. Volt a társaságban olyan diák is, aki hat nyelven s hozzá még katolikus és protestáns módon egyaránt tudott énekelni. Az ilyen aztán, akárhova küidték, mindenütt elélhetett A vagabandusok céhének viceprovinciálisa egy 24 éves békésmegyei, gyulai születésű diák, Gyulay Antal volt Az Ő gondja volt, hogy a régi vagabundusok minél több diákot csaljanak maguk közé A kezdők mellé aztán a kitanultak közül társat adott és elküldte ókét lakóhelyüktől mennél messzebb, az ország másik végére. És adott kezükbe hamis bizonyítványokat, hogy ók a sopronyi, debreceni, vagy losonczi kollégiumból jönnek Gyulayn kivül még egy gyulai vagabundusról tudunk, a 32 éves Kauer Antalról. A barsmegyei urak nagyon elszörnyüködtek a sok csalás és pernahajderség hallatán. Jelentették is az esetet nyomban a helytartótanácsnak. Az meg az érdekelt megyéket szólította fel vizsgálattételre. Itt is, ott is horogra került aztán egy-egy vagabun- dus. Volt, aki tagadott, de volt, aki a kóborláson, és a kolduláson kivül más turpisságról is vallott. Győrben az egyik országjáró diákot ezért sötét börtönbe is vetették Bécsben azonban nem tulajdonítottak fz egésznek komolyabb jelentőséget Le is ifitették a megyéket, hogy ne fújják fel ezeket a nyilván pajzánságból származó hibákat túlságosan, de elbocsátás előtt szidják össze jól őket, hogy máskor nem viszik el szárazon a dolgot. A vármegyék börtöneinek ajtai már 1755 ben felnyíltak és a vagabundus diákokat kemény szidás után szélnek eresztették. Azóta se hallattak magukról.