Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-06-22 / 142. szám
2 BÉKÉS 1936 juntas 23 tatából integetnek felénk a velünk és a gimnáziumunkkal kapcsolatos események is. S mi ennek ellenére, azaz hogy éppen ezért csak még fokozottabb mértékben átérezzük a mai nap jelentőségét s ezzel együtt azt az őszinte ragaszkodást, mely bennünket az Alma Materhez kapcsol, mert hiszen most már nem csak a meglátásnál, de az idők távlatában az imént hangsúlyozott és nem hiába fejtegetett megismerésnek világánál is bátran elmondhatjuk, hogy ez a kötelék életünknek minden időkre egyik legnagyobb értéke lett. S ez nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy a gimnázium számunkra minden jónak és minden szépnek kutforrása volt s egybefoglalva ezt a sok-sok jót és szépet, legfőbb igazságként az „Isten, király és a haza“ hármas jelszavában adott utunkra kiapadhatatlan utravalót. „Isten!“ — szellemi felsőbbrendűségünknek örökkévaló napja, forrása, ereje. „Király!“ — az államalkotó emberi szolidaritásnak tradíciókkal megszentelt personifi- kációja és a „Haza !“ — az egyéniségben gyökeredző családi összetartásnak hatalmas földi oszlopa : mind-mind olyan, a helyes megismerés alkotta végső igazságok, melyek akkor, ha nemcsak frázisokban élnek, de a lelkekben élménnyé is válnak, a pokol kapuin is képesek győzedelmeskedni. Ha tudniillik az Isten nem képmutató szemforgatás, hanem működő valóság, — a Király nem sütkérező meghunyászkodás. hanem önmagunk ereje és önmagunk megbecsülése s ha a Haza nem egyéni érdek, hanem az összességért megsemmisülő tevékeny önfeláldozás. S a mai ünnepségen boldog büszkeséggel mindenek előtt azt szögezhetjük le, hogy mi itt annak idején ezeknek az igazságoknak ilyen élményével erősítve, nőttünk és növel- kedtünk fel a tudományban Természetesen akkor. amikor még a padok között védelmeztük ennek a hármas jelszónak benső lényegét, eleinte csak a tekintélyt tisztelő meglátás irányította munkásságunkat, később azonban ez a meglátás vérünkbe ment át, meggyőződésünkké vált, s ma már a mi ajkainkról is tisztult megismerésként hirdeti, hogy csak kizárólag ezek a magasztos eszmék jelenthetnek minden emberi életnek célt, sikert és tartalmat! Az ezekért a magasztos eszmékért velünk együtt küzdő hősi halottainknak ke- gyeletes" emlékezetében elmerülve, mi már saját tapasztalataink árán is tudjuk és érezzük ezt s éppen ezért a mai évfordulónál a hősi halottak bolyongó árnyai előtt fájó szívvel meakulpázunk. Mert az időközben kirobbant őrületben szerte a világon ez a hármas jelszó sokaknál és sokat vesztett társadalmakat fenntartó jelentőségéből. Az arra hivatott tekintélyek, úgy látszik, nem mindenütt tudták élményként továbbadni az eszmét, — a Pilátusoknak cinikus „Mi az igazság?“ a elhintette a kételyt s* ma a Gabbatákon kézmosó törvénybirák mérnek, mércéikéinek ki csupán meglátásukon alapuló, tetszetős féligazságokat, A megkopott hármas jelszónak benső lényegét: a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget, nem mint. ahogy kellene, együttesen és egymást fékezően, hanem tetszésük szerint szétválasztva és külön-külön alkalmazzák, — csoda-e hát, ha ennek következtében negyed- százados kiindulásunk óta megrendült alattunk a föld, széthullt a haza, ledőlt a király s körös-körül vélünk együtt halálra váltan vajúdik a világ? De Isten él! Az ő fénye a látóknak változatlan, mert ragyogása örök. S mi. akik innen az ő szent, nevével kezdtük el vándorlásunkat. ennél az évfordulónál, közeledve, a i ! í I befejezés felé, még mindég hisszük, hogy az ő szeretetteljes ereje nekünk munkálkodik s hogy ennek az erőnek a következetességében előbb-utóbb a hűség és az egymásiránti megbecsülés is diadalmaskodni fognak. A mi jelszónk élmény és ahol élmény van, ahol elet van, ott a halál is uj feltámadás. Főtisztelendő Igazgató Ur ! Mélyen tisztelt Tanári Kar ! Kedves Barátaink ! Minden érettségi találkozó, minden jubileum felett ott lebeg egy bizonyos szomorúságnak meghatott érzete. Évek múlása, álmoknak tűnése, erők gyöngülése — minek tagadnék — bizony lehangoló. Tavaszból- nyárba, a nyárból-őszbe jutunk, az ifjak férfiak, a férfiak aggok lesznek s remények és tervek, tervezgetők és reménykedők egyaránt az elmúlás ködébe hullnak. A múlt egyre tágul, szűkül a jövő s a szűkülő horizont felett a lassú hervadás melankóliája borong. De ez a hervadás mégsem vigasztalan. Nem vigasztalan pedig akkor, ha mint a mi esetünkben is, kapcsolatos az elvégzett munka becsületességébe vetett hittel és azzal a szent meggyőződéssel, hogy a kiindulás nem volt célt tévesztett, mi több, nem volt teljesen céltalan. Ha nekünk most ezen a találkozón — bizonnyal mindannyiónknak sok-sok sikerte- telenséggel megterhelten visszatérve — azt kellene mondanunk: igen, mi csalódtunk, elestünk, talán végleg el is buktunk, de mindez azért történt, mert itt, itt a kiinduláskor egykori vezetőink megcsaltak, félrevezettek bennünket — mondom, ha ezt kellene mondanunk, bizony akkor egyikőnk számára sem lenne sehol sem vigasztalás, de így ifjúkori eszméinknek töretlen épségében enyhül a csalódás, erőinknek gyöngeségét menti a jóravaló készség, a hasztalan küzdést kiengeszteli a cél igaz volta s a sok-sok keservet bearanyozza az azonos eszmékért hevülő baráti szeretet és összetartás. És még valami! Valami, amit a jubileumokkal kapcsolatban talán legelőször kellett volna említenem s ez a gyermeknek és a szülői háznak, a fiáknak és a .szülőknek egymást megértő, mindenért kárpótoló, bol- dogságos és hálatelt kapcsolata. A diák. addig, mig egész kis világát csak otthonának, intézetének falai határolják, boldog, ha ezek közül a falak közül minél előbb kirepülhet s gondozóiban, vezetőiben is többé kevésbé csak elnyomót lát. De attól a pillanattól kezdve, hogy végleg búcsút mondott nekik, különös folyamat indul meg belsejében. Ti jelenlegi diákok, ti idei érettségizők, még nem ismerhetitek ezt a folyamatot, de az idősebbek kétségtelenül igazolni fogják megfigyelésemet. A régi hajlék, -a kedves, ismerős arcok, mind gyakrabban tűnnek fel a vénülő gyerek lelki szemei előtt. Események, melyeket valamikor gyűlöleteseknek tartott, vidám derűvel mosolyognak reá. rideg, dorgáló hangok simogató cirógatással veszik körül, vélt, vagy talán tényleg megtörtént igazságtalanságok tanulságos okulássá válnak, minden szépül, tökéletesedik, megtelik melegséggel, megtelik élettel. Az idők távlatában a meglátás után itt is a megismerés veszi át birodalmát s ebben a megismerésben érik. érlelődik egy nagy, igaz érték : a háta és a köszönet. S én most itt végig száguldva negyedszázados bukdácsolásaimnak hosszú során, a mai napnak s ezzel egész életünknek legszebb eredményét éppen ebben a hálában és ebben a köszönetben találom meg. Mert ez a háta és ez a köszönet igazolja a vezetőket és a vezetétteket, összeköti a múltat a jelennel és az eljövendőkkel s nemzedékről nemzedékre szállva, biztosítja az elhintett magnak, az elhintett .eszmék igazságának örök virágzását. Bizonnyal van nagyobb nap a Napnál, több világosság a világosságnál, van szebb a szépnél és jobb a jónál, de az igazság mindég és minden vonatkozásában ,csak egységes, csak egyféle lehet. Mert ez az igazság, jól jegyezzük meg. nem más, mint a részeknek változásaiban az egésznek változatlanságát visszatükröző s általunk megér- zett időtlen harmónia. Háta. mélységes hála egykori vezetőinknek, hogy bennünket ezzel az örökérvényű igazsággal ismertettek meg. hála az intézetnek. mely megalakulása óta a szellemi lét- rendüségnek legmagasabb csúcsai felé mutat és háta Istennek, hogy az ő kegyelmével ebben az intézetben és e mellett a vezetők mellett önmagunkban is átélhettük és felismerhettük az ezek felé a csúcsok felé vezető egyedüli helyes és boldogító utat. S ebben a hálában összeforrva, köszöntőm én most az öreg és fiatal diákság, a szülők és hozzátartozók, lehet mondani tehát egész Gyula város nevében az intézetnek 25 éven keresztüli bölcs vezetőjét, a jubiláló főtisztelendő Németi József igazgató urat s köszöntőm külön a magam és osztálytársaim nevében osztályunknak 8 éven át atyját, drága jó osztályfőnökünket, Mérey Gyula igazgató urat. Azok után, amit eddig elmondottam, az ő kiváló érdemeiket, azt hiszem, nem szükséges külön-külön is méltányolnom. Amivé lettünk és amik vagyunk, az első sorban az ő érdemük s ha kevesek lettünk, az bizony-bizony mondom., nem az ö hibájuk volt. Mert ők csak adtak és újra adtak. Tudást, hitet, szeretetet s tudásukban, hitükben, szeretetükben megosztották velünk jóságos, meleg szivüket. Apáink helyett apáink lettek, apáink 'voltak, otthonunk helyett uj otthont készi- szitettek nekünk, ameív otthonhoz még ma is, negyedszázad múltán csak mélységes meghatódottsággal.. és alázattal magunkba- szállással közeledhetünk. Szeretett Igazgató Frak !’ Kedves Tanár Urak ! Nekünk legjobb, mert legigazibb barátaink! Ha a szív megtelik érzelemmel, elcsuklik a hang. elnémul az ajak. A legtisztább érzelmeket, a legforróbb érzelmi hullámokat élőszóval agy sem lehet továbbítani. Alma Materünknek s egykori vezetőinknek gazdag jóságát idézve. néniül el most az én beszédem is azzal a sablonos, de egész lelkünket adó forró kívánsággal. óvja meg az Isten ezt az intéülii jégverés puszii! Műm szóiul UH (A ..Békés“ munkatársától.) Szombaton délután a Benedeki határban, a K. Schriífert-gazdaság területén és környékén nagy jégverés pusztított. Négy óra után néhány perccel állandó morajlással vésztjosló fellegek tűntek fel a nyugati szemhatáron s szinte pillanatok alatt ellepték az eget. Esővel vegyesen mintegy tiz percig esett a borsó-, sőt cseresznyeszem nagyságú jég s igen nagy pusztítást okozott úgy a gabonában. mint más vetésekben. A kétésfél kilométeres szélességű zónán az árpa háromnegyed része tönkrement, a kukorica levelei ronggyá szaggatódtak, a dinnye pedig szinte száz-százalékos kárt mutat. A jég a többi határban szerencsére nem pusztított.
