Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-06-12 / 134. szám
1936 junius 13 BÉKÉS 3 testületek és munkások kiküldöttei is. A bizottság az érdekeitek részletes meghallgatása és hosszas tárgyalások után úgy döntött, hogy a lehető egységes bérrendezés céljából ugyanúgy, mint a többi vidéki kamarai kerületekben, itt is öt munkabér csoportot állapit meg, amelybe a helyi viszonyok figyelembe vétele mellett osztotta be a szegedi kamarai kerület városait és községeit. A bizottság a hozott határozatot meg fogja küldeni a munkaadói és munkavállalói testületeknek abból a célból, hogy annak kézhezvételétől számított 8 napon belül esetleges felszólalásaikat a bizottság elnökénél előterjeszthessék, aki azokat a határozattal együtt az iparügyi miniszter elé terjeszti. A határozatban megállapított munkabérek csak az iparügyi miniszter döntése, illetőleg jóváhagyása után lépnek életbe. Az iparleslAlet elöljárósága vasárnap diszülést tart Schrifíert Márton és Démusz Ferenc iparosoknak adják át a kongresszus okleveleit (A „Békés“ munkatársától.) Két érdemes, derék iparosmester ünneplésére ül össze vasárnap délelőtt tizenegy órakor a gyulai ipartestület elöljárósága. A legutóbb Nyíregyházán tartott országos iparos kongresszus, amint arról annak idején meg is emlékeztünk, az ipartestületi élet munkájában kifejtett buzgó és odaadó tevékenységük elismeréséül Scbriffert Márton kőmives-ácsmestert és Démusz Ferenc mészáros-hentesmestert oklevéllel tüntette ki. A gyulai ipartestület, hogy e két kitüntetés erkölcsi értékét minél jobban dokumentálja, elöljárósági diszülés keretében maga köré gyűjti az egész iparos társadalmat s az ülésen dr. Varga Gyula polgármester fogja az okleveleket a két" ünnepelt mesternek átnyújtani. Az előljárósági diszülésre meghívták az iparhatóságot is, felvonul arra az iparostanonciskola és részt vesz az Erkel-dalkör is. A diszgyíilés tárgysorozata a következő : 1. Hiszekegy-et énekli az Erkel-dalkör. 2. Barát István elnök üdvözli a vendégeket. 3. Varga Gyula dr. polgármester átadja az oklevelet a két ünnepelt mesternek. 4. A kitüntetett iparosok üdvözlése és válasza. 5. Hímnusz-t énekli az Erkel-dalkör. híre k. Halálozás. Gremsperger József, Csorvás község nyugalmazott első jegyzője folyó hó 11-én, 80 éves korában, hosszas, súlyos betegség után meghalt. A boldogult gyulai születésű volt és hivatalnoki pályáját szülővárosában kezdette, innen Csor- vásra származva évtizedek hosszú során át ott mint vezető jegyző működött és széleskörű tudásával, erős szociális érzékével a vármegyei jegyzői kar* egyik legkiválóbbikának volt ösmeretes, akinek a község kulturális és közgazdasági fejlődésében hervadhatatlan nagy érdemei vannak. Halála széles körökben kelt igaz részvétet. Béke poraira 1 Nieder ma jer György, a Csanád- Aradmegyei takarékpénztár eleki fiókjának főnöke csütörtökön meghalt, negyvenéves korában, boldog házasságának tizenharmadik évében. Temetése pénteken délután volt nagy részvét mellett. Várható időjárás a következő huszonnégy•Órára: ggenge légáramlás, változó felhőzet, több helyen zápor eső, egy-két helyen zivatar. A hő mérséklet kissé emelkedik. Orvosi kinevezés. A vármegye alispánja dr. Gyurik József orvost két évi időtartamra kinevezte a békéscsabai közkórháznál megüresedett szülész- segédorvosi állásra. Divat számláiéit különlegességek és Dix- gyártmányokban kizárólag csak VERES-C'gnél kaphatók, olcsó szabott árak. Törekvés bei vásárlási helye. 683 9—* Református miszziós lelkész Kétegyházán. A tiszántúli réf. egyházkerület közgyűlése elhatározta, hogy az Elek, Medgyesegyháza, Medgyes- bodzás, Kétegyháza, Újkígyós, Revenues és Lökös- háza községekben szórványosan élő hívek lelki gondozására Kétegyháza székhellyel missziós lel- készi állást szervez. A missziós lelkész, akinek személyét Harsányi Pál esperes Szabó Pál kópiáiban jelölte ki, folyó hó 15-án már meg is kezdi munkáját. Elhalasztott előadás- A gyümölcstermelők részére A gyümölcslé készítése címen junius 14-ére hirdetett előadást junius 21 én fogják megtartani. KÜLÖNLEGES nyári szandalettek, elegáns fehér női cipők, nagy választékban olcsó árén kaphatók a TANAI divatházában. 683 9—* Nyári szezonvégi leltári kiárusítás. A törvény felhatalmazza, illetve kötele i a kereskedelmi és iparkamarákat, hogy évente kétszer kétheti 1 1- tári kiárusitási időt állapítsanak meg. A szegedi kereskedelmi és iparkamara ezen az alapon a nyári szezonvégi leltári kiárusítás idejét julíus 16-augusz- tus 9 napjaiban állapította meg. Tropikál és gyapjú férfi öltönyszövetek és kabátok. Goldsmart gyürhetetlen nyakkendők V E R E S-eégnél nagy választékban. Törekvés bevásárlási hely 6 havi hitel. 682 9 * Gyógyszertári inspekció. Folyó hó 1-töi 15 iga megyeház-utcai Király gyógyszertár tartja az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi inspekciót. Szarvasi hírek. A Szarvasi Öregdiákok Szövetsége a tavasz folyamán pályázatot irt ki a szarvasi Yrajda Peter ág. h. ev. gimnázium tanulói részére egy i odaírni munkára, mely Bartóky Józsefnek, az egyesület első elnökének az irodalmi munkásságát jellemezze. A pályázat május hó 15- én járt le. A tanári kar javaslata alapján az Öregdiákok Szövetsége most értesítette az iskola igazgatóságát, hogy a benyújtott pályamunkák közül a ,,Mécsvilág' jeligéjűt kívánja -megjutalmazni. A mű szerzője Varga Margit gimr. VI. oszt. tanuló. — A képviselőtestület a községi szinügyi bizottság tagjaivá három évre szóló megbízatással a következő szarvasi lakosokat választotta meg: Dr, Haviár Gyula kormányfötanácsost, dr. Schauer Gábor főszolgabírót,. V. Biki Nagy Imre községi főjegyzőt. Kovács Ferenc bankigazgatót, dr D ri Henrik járási tiszti orvost, v. Szomjas Frigyes tanárt. Szabolcs Károly gimn. tanárt, dr. Gerő Oszkár ügyvédet, Ribárszky Pál nyug. ármentesitői igazgatót, dr. Robitsek Jenő ügyvédet és Wagner Gézi gimnáziumi tanárt. — A. Szarvasi Keres kedők Egyesületének elnöksége a kiirt közgazda- sági tárgyú irodalmi pályázatra benyújtott pályamunkákat kedden, junius hó 9-én este bírálta felül. A jutalmat nyert müvet aunak szerzője junius hó 13-án, szombaton esti fél 9 órakor az Árpád Szálló termében tartandó diszülésen fogja felolvasni. Ugyanekkor dr. Készt Ármin az egyesület ügyésze beszámol a másik pályázat (gyors és gépirási) eredményéről is. A gyűlésen dr. Tóth Pál országgyűlési képviselő az uj kereskedelmi és ipartörvényt ismerteti, főleg a szövetkezetek szempont jából. — A Szarvasi Vajda Péter Gimnázium kebelén belül működő 180-as számú Kárpát cserkész- csapat ezidén a Mátra alján, Mátrafüreden fog táborozni. A kiránduláson mely junius 5-én kezdődik, az iskola 35 növendéke vesz részt Koiim Kálmán cserkészparancsnok vezetése mellett. Részvételi dj fejenként 20 pengő. Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb SchlUlngernél. e-4 a * Az agy és a gerincvelő megbetegedéseinél a régbevált természetes „Ferenc lÓZSef“ keserü- viz — korán reggel egy pohárral bevéve — az emésztőcsatornát alaposan kitisztítja, a bélmükö- dést elősegíti, a gyomoremésztést megjavítja és fokozott anyagcserét eredményez. 656 16—* Repülőgép, mint anyajegy. Egy angol pilóta kislányának szive fölött olyan anyajegy van, mely kétfedelű repülőgépet ábrázol. Ilyen és ehhez hasonló érdekességről egész sereg képekkel illusztrált cikket közöl a Tolnai Világlapja miuden számában. Rengeteg kép, kiváló irók novellái, folytatásos regény, film, rádió és rejtvényrovat teszik változatossá a népszerű képeslap minden egyes számát, melynek ára 20 fillér. Magyarország első fehérneniügyárának gyártmányai, oroszlán-védjegyű férfi ingek puplin, tropikál, selyem divatkülönlegességek kizárólag csak VERES-nél kaphatók. Törekvés bevásárlási helye 6 havi hitel. 681 9—* Haláltánc a drótkötélen. Két gyönyörű fiatal lány — a Cox testvérek — szédítő magasban egészen különleges, idegizgaioan nyaktörö mutatványokat végez egy vékony drótkötélen. Erről közöl érdekes képekkel illusztrált cikket a Délibáb uj száma. A színházi és filmvilág érdekességei és kulissza- titkai, nagyszerű képek seregei, kitűnő rádióműsor, novellák és egyUlvonásosok teszik gazdag tartamúvá a népszerű színházi film és rádió képes hetilap uj számát, melynek ára 20 fillér. Ifj. Horváth Pál a Színházi Életben. A Nemzeti Színház idei legnagyobb sikere Földes Imre ifj. Horváth Pál cimü színdarabja volt. Ezt a darabod adja melléklei ül a héten a Színházi Élet. Hevesi Sándor konferálja be a Budapesten megkezdődött júniusi heteket. Más érdekességek az uj Színházi Életből: Hatvány Lili párisi levele, a pécsi Missa Solemnis előadása képekben, — Nagy Endre beszélgetése Paul Valeryvel. A Budapestre érkezett Eggert Márta elmondja karrierje történetét. Arisztokrata lányok revüje a Margitszigeten, — Nyilatkoznak a pesti miivészházaspárok, hogy együtt, vagy külön nyaraljanak a házastársak, — Babay József beszámolója a Nemzeti Színház újdonságáról, — Németby Ella lányának esküvője az am-rikai szivargyárossal, — Pünkösdi Andor beszámolója egy győri eredeti premierről. — Tóth Aladár cikke a júniusi hetek képzőművészeti kiál-* litásáról. — Irodalmi Élet. Rengeteg sok érdekes cikken, képen kivül 32 oldilas gyermeklap. 64 oldalas rádióvilághiradó, szenzációs kottasláger és kézimunkaiv egészíti ki a Színházi Élet uj számát, melynek ára 60 fillér. Előfizetési dij negyedévre 6 pengő 50 fillér. Kiadóhivatal Erzsébet körút 7. Rádióját kellett fizetni, ellopta a táviró vezetéket. Csulik Sándor békéscsabai cipészsegéd a Hö.-ök temetője mögött vonuló táviróvezetékből hat szál bronz hu alt, 42 pengő értékben levágott és elvitt. A postt följelentésére a rendőrség hamarosan kézrekeritette a tolvajt, mire távirdaron gálás és lopás miatt eljárás indult Csulik ellen. Kedden tárgyalta ügyét az Ungvári-tanács, ahol a súlyosan nyomorék Csulik töredelmes vallomást tett. Arra hivatkozott, hogy régen munka nélkül volt. pénze nem volt, pedig neki rádióját kellett fizetnie. Miután sem az ügyész, sem a vádlott nem kívánta a tanuk kihallgaiását, a törvényszék azt nem is rendelte el. Az Ungvári-tanács bűnösnek mondta ki Csulik Jánost a távirdarongálás és lopás vétségében és ezért egyhavi fogházra Ítélte, Az Ítélet jogerős. Fehér cipő különlegességek Dixi és Líciumaim gyártmányok kizárólag csak VERES- cégnél kaphatók. Törekvés bevásárlási helye 6 havi hitel. 680 9—* Agyvértódulás szivszo.ongás, nehéz légzés, félelem rzet, idegesség, fejfájás, lekangoltság, álmatlanság. gyengeségi állapotok, munkaképtelenség a rendkívül enyhén ható természetes „Ferenc József, keserű viz használata által igen sokszor gyorsan megszüntelhetők. 1—2