Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-05-15 / 112. szám

4 BE K É S 1936 május 15 Megkezdte előadásait a Csikasz-cirkusz (A „Békés ‘ munkatársától) Csütörtökön délelőtt bevonult a jól ismert, jellegzetes kocsi karaván és délben már állt a ponyvával övezett alkotmány, közepén a porond a széksorok s az egészet betetőzik a magasban álló trapézek, az akrohatamüvészet sokat igérö eszközei. A hatalmas öklii cirkusz-emberek még tesznek-vesznek, seré­nyen dolgoznak, mert a cirkusz este felkilenckor megtartja első előadását. A cirkusz-igazgató sokat igérö műsorral mu­tatkozik be a gyulai közönségnek, a művészek sorában ott vannak Ági és Muz komikus egyen­súlyozó művészek, a 2 Remus, modern gladiátorok, Manci, a csudakutya, Dódi szájharmonika-művész, Josepho karrikaturista, Josef Formanu és Szegi József akrobaták és a Csikász-irio, a világhírű akrobata-csoport. A jókedvet és a humort Snubi, Jancsi, Dado Muki augusztok és bohócok hozzák a közönségnek. FülÖp Sándor, a cirkusz agilis titkára gon­doskodott róla, hogy a nézőközönségnek hűsítők és édességek is álljauak rendelkezésére, a hűsítőt Csapó Sáudor vendéglős, az édességet a Flamm cu­korka üzlet szolgáltatja. A Csikasz-cirkusz hat napig marad Gyulám számítva a közönség minél nagyobb támogatására, amit ezek a derék művészek teljes mértékben meg is érdemelnek. TELEFON 182 KBRALY“ TELEFON 182 HANGOS FILMSZÍNHÁZ Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. Május 15, 16. 17 péntek, szombat, vasárnap MAGYAR FILM! Kosáry Emmi, Kabos Gyula, Ráday Imre, Törzs Jenő, Tolnay Klári, Salamon Béla, Dénes György, Pethes Sándor főszereplésével OKOS MAMA Páratlanul sikerült magyar film, a legjobb magyar vígjáték ! Anny Ondra frappáns vigjátéka KIS GRÓF a humor, jókedv és nevriés filmje linl teltté . hétköznap 3/í4, 1/a7, 9 óra légy nélkül utazni csalás! A békéscsabai MÁV főnökség feljelentésére került a napokban az orosházi járásbíróság büntetöbirája elé özv Szo- kodi Györgyné 37 éves orosházi lakos, akinek az volt a vétke, hogy április 2-án este jegy nélkül utazott a vonaton Orosházáról Békéscsabára. Szo- kodiné másnapra tárgyalásra volt idézve a gyulai törvényszékhez és pénze nem lévén, úgy számított hogy ha lehet. Csabáig elmegy vonaton, onnan pedig átgyalogol Gyulára. Sikerült is neki az utazás, de a csabai állomáson felfedezték és csa­lás címén feljelentették. Lényegesen súlyosbította az ügyet, hogy Szokodiné élete folyamán eddig már tizenkétszer volt büntetve lopásért vagy or­gazdaságért és 14 napi fogháztól egyévi börtönig terjedő büntetései révén eddig hat évet és négy hónapot töltött különböző fogházakban. Erre való tekintettel a büntetőbiró jogerősen tizennégy na­pi fogházra Ítélte a peches „baccelöt“. A FOGAMZÁS TITKA! l)r Totis könyve századunk legnagtobb tudományos felfedezésével foglalkozik. A uö egy évben csak 65 napon foga inzik. Mikor? Erre ad felvilágosítást a katliolikus kritikák által is elfogadott mii. Kapható: SCHEIBERT LÁSZLÓ könyvkereskedő, sében, Gyulán. 001 vp2-3 Magas vérnyomásnál és vérkeringési zava­roknál reggel éhgyomorra egy kis pohár termé­szetes „Ferenc József* keserüviz nagyon jót tesz, mert a beleket minden megerőltetés nélkül csak­hamar kiüríti, az anyagcserét biztosan felfrissíti, és igen kellemes közérzetet teremt. 1—2 A Tiszántúl mezőgazdasága A tiszántúli országrész Debrecenben székelő mezőgazdasági kamarája május hó 17-én tartja ezévi tavaszi rendes közgyűlését, mely alkalomból a napokban hagyta el a sajtót a kamara évkönyve és jelentése elmúlt évi munkásságáról. A kamara rendkívül sokoldalú munkásságáról összeállított beszámolón kivül tar­talmazza az idei évkönyv a kamara ma már or­szágos hirü nyíregyházi homokjavitó kísérleti gazdaságának múlt évi működéséről szóló jelentést, továbbá a kamara a debreceni és békéscsabai vegykisérleti állomások rendezésében május hó 17-én megnyíló Tiszántúli búza minőségi bemutató adatait is. A külső kiállításában is gonddal készült munka átlapozása után úgy látjuk, hogy a mai magyar gazdasági életről érdekes és hasznos olvasmányhoz jutnak mindazok, akiknek a kamara évkönyvét megküldötte. Az idei könyvnapon igen értékes, mindenki által régen várt újdonságokat és inár régen nem kapható könyveket jelentetnek meg a kiadók. A inintakötetek inár most megtekint­hetők SCHEIBERT LÁSZLÓ könyvkereskedésében, sőt kedvezményes árak mellett havi 2 pengős részletre is lehet vásárolni. Jegyzéket szivesen ad bárkinek. 602 vp2 3 Érdekeset lát és hall! f. hó 18-án az Iparlestület nagytermében este 8 órakor a rádiót és távolbalátást i 1 ggg] 1 1 smer tető népszerű veti tettképes előadáson. Belépődíj nines, jöjjön el okvetlenül! ^pj| ran üljön velünk!!! 626 1-2 A rendezőség: Bekker Antal, Gróh Mihály • m mm m ■ HUB ■ * ■ es iTj 1» jeszenszKj mmaiy cégek. CD ' ^ * ' " Sn a á \ o - m u $ o t. Május 15, péntek. BUDAPEST I. 6.45. Torna, Hanglemezek. 7.20. Étrendek. 10. Hirek. 11.10. Nemzetközi vizjel^őszolgálat. 12. Déli harangsz'). Idöjárásjelentés. 12.30. Hirek. 13.20. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés. 14.40, Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek, 16 45. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés, hirek. 10 20. Időszerű szemle. 10.45 Ifjúsági köz­lemények. 11.15. Rádióüzenetek a Nemzetközi Vá­sárból. 12-05. Pert is Pali és cigányzenekara muzsikál. 13.15 Rádióüzenetek a Nemzetközi Vá­sárból. 15 30. Rádióüzenetek a Nemzetközi Vásár­ból. 17. Bruckbauer Fereic hegedül (zongorakisé- rettel). 17.30 Csevegés a légiforgalomról. ’ 18 Hanglemezek. 18.15. Sportközlemények. 18.55 Paul Valéry és költészete, Kállay Miklós előadása. 19.25. Az Operaház előadásának ismertetése. „A mosoly ortzága“. 20.30. Az első felvonás után : Hirek. 22.05 A II. felvonás után : A rádió külügyi ne­gyedórája 22.45. Az előadás után: Időjárásjelen­tés. Majd Győri Vince és cigányzenekara muzsikál, Kalmár Pál énekel. 00.05. Hirek. Az uj menetrendek már kaphatók a Scheibert könyvkereskedésben. Telefon : 199, __________ 622 3-5 Rózsa-est a Komlóban. A gyulai kereskedő ifjak pünkösd vasárnapján, május 31-én a Komló kerthelyiségében és nyitott éttermében rózsa-estet rendeznek. Rácz Karcsi huzza a talpalávalót. Je­gyek elővételben a keresktdö if jaknál kaphatók. 2­Lichtmann és Üixi cipő divat különle­gességek kizárólag VERES LAJOS cégnél kap­hatók. Törekvés bevásárlási helye. 557 12—* Mai budapesti árak: Terménytőzsde Készárupiac. Irányzata szilárd volt. Búza tiszavidéki 79 kg. os 15*85 —16'IQ, 60 kg.-os 16*05—16 30. Rozs pestvidéki 13*40—13*50 Takarmányárpa 14*50—15 —. Sörárpa 18*50—19*50 Zab 15*50—15 70. Tengeri morzsolt 11*50—11 *60. Buzakorpa 10*90—11'—, Tarka napraforgó — •— —•—. Lucerna —*—*— Biborheremag —* - *— Hatandöpiac. Irányzata tartott volt. Búza májusra (15*25—15*27. Rozs májusra 13-36 — 18*38. Tengeri májusra 11*47—11*49, jú­liusra 11*82—11*84, augusztusra 11*98—12*— szeptemberre 12*10—12*12. Élőpiac Baromíivásár (Nagykereskedelmi árak) Csirke 1.60—1.80. tisztított, siitnivaló 1.60—2.30 lúd 1.40—1 50, kacsa 1.30—1.40 pulyka .90—I.— tojás ládázva drb. 1.15—1.30, kosáráru 1.18—1.25. Borjuvásár. Felhijtás nem volt.) 1. borjú —*—, II. —*—, III. —*— Marhavásár. Felhajtás 413 volt. Ferencvárosi sertésvásár Felhajtás 1998, előző vásárról maradt 109. eladás 2045, eladat­lan 62 darab. Angol hússertés 346 drb. Az irányzat változatlan. Árak: í. uradalmi nehéz 101—103, közép 96—99, szedett közép 97—103 kiv. 98, könnyű 90—95, silány 76—86, I. öreg nehéz 90—94,. szedett öreg II. 70—86, angol sonkasüldö L 100—105 kiv. 101, il 88—96, angol hússertés 160—103 kiv. 105, export nehéz hátszalonna 28—30 kgos 148, könnyű 24—26 kgos 145, exportzsir (márkázott) 157—165, lehúzott félhus nagyban 118—'36. kiv. 134, szalámihus 120—134, kiv. 134 fillér kgként. Pénz A nemzeti bank szerdai jegyzései: Angol font 16*80—17*10, Cseh korona 13*30—14*20, Dinár 7*80—7*95, USA-dollár 337*10—341*10, Francia frank 23*30—22*50, Leu 2*80—3' — , Lira 29*90—30*25. Schilling 80*—80*70, svájci frank 110*70—111*65. Gyulán. 1936. a kiadótulajdonos Oobay János nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents