Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-05-14 / 111. szám
LX Vili. évfolyam 111. szám. Csütörtök Gyula, 1936 május 14 BlMxetéíü árak : Negyedévre : 4 P 50 fillér Egy hóra : . 1 1* 50 fillér Vidékre : . 1 P 80 fillér Hirdetési díj előre ttxetendő POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán. Városház-utca 7. sz. II«bay .Fáuos könvvkeresbe 'lése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 8 fillér Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Szerkesztő: NAGY GUSZTÁV Megjelenik mindennap. Az olasz küldöttség otthagyta Genf et Drámai izgalmak népszövetségi körökben. {A „Békés“ tudósítója jelenti.) Kedden a déli órákban a nagyhatalmak delegátusai a tanácsülést megelőzően épen arról tárgyaltak, hogy milyen javaslattal napolják el az etióp-kérdés vitáját, amikor futótűzként terjedt el a hir. hogy a Duce távirati utón felszólította Aioisi bárót, hogy az egész olasz delegációval együtt azonnal üljön vonatra és hagyja ott Genfet. A hir óriási konsternációt keltett s azonnal megindultak a telefonálgatások úgy a különböző kormányokhoz, mint a római követségekre, hogy közöljék a hirt, illetve megkíséreljék a delegátusok megtudni azt, hogy mi késztette Olaszországot erre a lépésre ? Kezdetben az volt az általános felfogás, hogy Mussolini végleg szakit a Népszövetséggel, később azonban az a felfogás alakult ki, hogy a Duce intézkedése végső figyelmeztetés kiván lenni a Népszövetség számára, hogy; amennyiben Geiíf nem változtat politikáján Olaszországgal szemben, bekövetkezhetik Olaszország végleges szakítása a genfi intézménnyel. Az előzmények után rendkívül izgatott hangulatban ült össze a népszövetségi tanács. A nyilvános ülést megelőzően zárt ülés volt, amelyen Avenol főtitkár bejelentette, hogy az egész olasz küldöttség kor- inányának utasítására elhagyta Genfet. A nyilvános ülésen Eden angol külügyminiszter, mint a tanács elnöke, bejelentette, hogy a napirend kizárólagos tárgya az olasz-abesz- szin viszály kérdése és felhívta Abesszínia , (A „Békés" munkatársától.) A , város képviselőtestülete, mint már jeleztük, ma, csütörtökön délután <5 órai kezdettel negyedévi rendes közgyűlést tart. A 12 pontból álló rendes tárgysorozaton kívül az alábbi póttárgysorozat kerül a közgyűlés elé: 1. Ludvig Anna gyulai lakos beadványa a józsefvárosi ovoda bérleti ügyében hozott 79—1936 kgy. sz. határozat módosítása iránt. 2. Az Országos Frontharcos Szövetség gyulai csoportjának kérelme a Göndöcs népkertben május 17-én rendezendő népünnepély bruttó jövedelme 25 százalékának elengedése tárgyában. 3. A gyula-sarkadi müut ujraburkolta- tásának kérelme. 4. Sárközi Imre kérelme trafikbódé építésének engedélyezése ügyében. 5. Az áll. polgári leányiskola 1937 évi költségvetése. képviselőjét, hogy foglaljon helyet a tanács asztalánál. Közölte, hogy a tanács tagjaival eszmecserét folytatott és annak eredményeképpen előterjesztette a határozati javaslat szövegét. A határozati javaslat kimondja, hogy időt kell adni a népszövetségi tanácsban képviselt államoknak az olasz kormány súlyos kezdeményezései által teremtett helyzet megvitatásához és éppen ezért a tanács elhatározza, hogy az olasz-abesszin kérdés megvitatását elnapolja és annak tárgyalását junius 15-én folytatja. A határozati javaslatot a tanács egyhangúan elfogadta ugyan, de három állam fenntartásokat jelentett be : Argentiha az elnapolás ellen élt kifogással, Chile és Eequador pedig a szankciók érvény- bentartása miatt. A határozati javaslat felolvasása után, de még elfogadása előtt röviden felszólalt Wolde Mariam, mint Abesszínia delegátusa és ..kormánya nevében“ kijelentette, hogy Abesszínia minden körülmények között megóvja állami integritását. A locarnói kérdés ügyében az érdekelt locarnói hatalmak, illetve Eden angol külügyminiszter, Paul-Boncour francia népszövetségi miniszter és Van Zeeland belga miniszterelnök kedden délután értekezletet tartottak, amelyen határozatot hoztak, hogy a locarnói kérdés népszövetségi tárgyalásának egy későbbi időszakra való kitűzését fogják kérni. 6. Az áll. elemi iskola 1937 évi költségvetése. 7. Az áll. ovoda 1937 évi költségvetése. 8. A községi ovodák 1935 évi számadása. 9. F. Schrif fért Béla képviselőtestületi tag behívása rendes tagként. 10. A városi testnevelési alap 1937 évi költségvetése. 25000 pengő lisztforgalmiadő — háromhavi fogház (A „Békés“ munkatársától.) A vádlottak padján Fazekas Pál szarvasi malomtulajdonos ül, az ügyész azzal vádolja, hogy a malom jövedelméből 19.418 pengőt eltulajdonított. A Fazekas malom 1933 végén fizetési zavarok közé került, s mert körülbelül 6000 pengő lisztforgalmi adóval tartozott, a pénzügyi kincstár zárlatot rendelt el a malomra és zárgondnokul a gazdát, Fazekas Pált nevezte ki. A lisztforgalmiadót azonban igy sem fizette a malom, mire Fazekast elmozdították és Holéczy Barna okleveles gazdát vezették be zárgondnoknak. Ez sem segített, mert 1934 április végéig a lisztforgalmiadó- hátralék 19.418 pengőre emelkedett. A pénzügyigazgatóság ekkor sorozatosan elkövetett sikkasztásért följelentette Fazekas Pált, mert, mint a vádirat mondja, a zár alatt levő malom jövedelmével úgy rendelkezett, mint a sajátjával. Az Ungvári-tanács tárgyalta az ügyet és kihallgatta tanúként ifj. Fazekas Pált, Holéczy Barnát és dr. Gyúró József pénzügyi fogalmazót. A tanuk azt vallották, hogy az üzem fenntartásához szükséges kiadások és az összeomlás elhárítása végett fölvett rövidlejáratu rokoni kölcsönök visszafizetése után nem maradt annyi pénz, hogy a kincstár követelését megfizethette volna a malom. A törvényszék bűnösnek mondta ki Fazekas Pált a terhére rótt bűncselekményben és ezért háromhivi fogházra itelte, de a , végrehajtást felfüggesztette. Az Ítélet jogerős. Gombostű a csecsemő koponyájában A rendőrség is beleavatkozott az ügybe (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A szegedi sebészeti klinikán megjelent Hegyi Juliánná orosházi, kiscsákó-tanyai asszony, karján keservesen siró kéthónapos csecsemőjével. Elmondta, hogy a kisgyermekkel hétfőn súlyos szerencsétlenség történt. Az asztal közepén feküdt a csecsemő — mesélte a kétségbeesett anya az orvosoknak, ö valamivel távolabb üldögélt és varrogatott. Kétesztendős kisleánya odébb játszogatott, később pedig odament az asztalhoz és azon igyekezett, hogy a csecsemőt pólyájánál fogva lehúzza a földre. Csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy miben mesterkedik a gyerek, de ekkor már a csecsemő majdnem lezuhant a földre. Hirtelen odaugrott és elkapta a kicsit, izgalmában azonban elfelejtkezett arról, hogy kezében gombostű van. Amikor elkapta fejénél fogva a leesni készülő gyermeket, a gombostű be- lefuródott a fejébe. Kétségbeesve igyekezett kihúzni a gombostűt, melynek feje közben le is törött, de nem sikerült, sőt a tüt később már meg sem találta. A gyermek egész éjszaka sirt jajgatott, de mivel nem volt közelben orvos, nem hozhatott segítséget. Reggel vonatra ült és a szerencsétlen gyermeket behozta a klinikára, hátha tudnak segíteni rajta. A klinika az esetről jelentést tett a rendőrségnek, amely a különös szerencsétlenség ügyében megindította a nyomozást. A klinikán azonnal műtétet hajtottak végre a gyermeken. Ismét a közgyűlés elé kerül a józsefvárosi ovoda bérleti ügye