Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-05-10 / 108. szám
2 BÉKÉS 1936 május 10 túlnyomó többsége a megtorlások azonnali megszüntetését követelte. Párisi lapjelentések alapján az egész angol sajtó szenzációs formában közli azt az állítólagos jó forrásból származó értesülést, hogy a fasiszta nagytanács szombatról vasárnapra virradó éjszaka Viktor Emánuel királyt Abesszínia császárává kiáltja ki és azután a király Badoglio tábornagynak az „Abesszínia alkirálya“ címet adja. Rómából érkezett jelentések szerint a német kormány közölte az olasz kormánnyal, hogy teljes közönnyel viseltetik Abesszíniának Olaszország részére való bekebelezésével szemben. A római japán nagykövet hasonló közlést tett Rómában kormánya megbízásából. Állami akció a gyapiulermés fokozására (A „Békés“ munkatársától.) A föld- mivelésügyi kormányzat elhatározta, hogy az ország juh-állományának, illetve a gyapjú mennyiségének és minőségének feljavítására kos-csereakciót indít. Az akcióban a nagyobb juhtartó gazdák vehetnek részt és pedig olyan formában, hogy 20—25 pengő térítés mellett, a régi kos beszolgáltatása ellenében, egy 80—100 pengő értékű törzskönyvezett tenyészkost kapnak. Az akcióba egyelőre csak Szeghalmot kapcsolta be a vármegyei gazdasági felügyelőség, mivel a juhtenyésztés Szeghalmon van a legjobban kifejlődve. A szeghalmi gazdák eddig már több. mint 50 tenyészkost igényeltek. Miéül az égésiéi nla Kéteiázán (.A „Békés“ munkatársától.) Kétegv- háza egészségügyi szempontból nemcsak a járásnak, hanem a megyének is egyik legrosszabb községe. A csecsemő-halálozás felül van a 20 százalékon, ami azt jelenti, hogy 100 csecsemő közül 20 a megszületés utáni hónapokban meghal. Igen nagy a tüdő vész mortalitás is, igen rossz, illetve alacsony továbbá a szaporodási arányszám is. .Sürgős szükség volt tehát arra. hogy a községben az egészségvédelmi munka mielőbb megkezdődjék. A munka a hónap első napjaiban, mint értesülünk, már meg is indult és az általános egészségvédelmi szolgálatot a községi orvos és egy zöldkeresztes védőnő látja el. (A „Békés11 munkatársától.) A város szegénygondozó hivatala elkészítette elszámolását az április havi segélyezésekről. Az ellátandók száma a március havi 269-el szemben 260 volt. Lakbérre 408 50, kenyérre 560--, vegyes élelmiszerre 461 *65, tejre 68-55, fára 70-25. mig készpénzsegélyezésre 107-80 pengőt fordítottak. Márciusban 2193.73, áprilisban pedig 1975-75 pengőt tett ki a különféle segélyek összege. A hó végén megkezdi üzemét az uj vágóhídi hűtő (A „ Békés"' munkatársától.) A város vágóhidján a hűtést hosszú esztendőkön át természetes jegeléssel végezték, majd amikor a természetes jég használatát egészségügyi okokból eltiltották, a müjéggel való hűtésre tértek át, ami a hűtést, amellett hogy nem is volt megfelelő, rendkívül drágává tette. Szükségesnek mutatkozott tehát, hogy a hütő elavult rendszerén változtassanak, annyival is inkább, mert a város fejlődő húsipara és közintézményeméit zavartalan ellátása azt már úgyis régóta kívánta. A város vezetősége az uj léghűtéses hütő tervét elkészíttette, a közgyűlés elé vitte, majd az iratokat felülbírálás, illetve jóváhagyás végett felküldte a belügy- és pénzügyminisztériumba. A hűtő megépítése mintegy 30 000 pengőbe kerül, aminek fedezetéül 15.000 pengőt a hősi-szobor alapból, 3.000 pengőt a vámos- uti alapból vettek kölcsön, 3—3.000 pengőt a múlt évi és folyó évi költségvetésbe állítottak be, mig a hiányzó 6.000 pengő fedezetére a vármegyétől kértek segélyt. A hütő építése még a múlt hónapban megindult s már annyira előrehaladt, hogy a hűtőkamrákat e hó végén át is lehet adni a használatnak. Rét úgynevezett előkütő épült, a kettőbe összesen mintegy másfél vagon hús rakható be. továbbá egy nagy hiitő, amelyben egymagában másfél vagon husnemü raktározható el. A hűtők átlagos hőmérséklete -f 4 Celsius fok körül mozog. A levegő lehűtése a szokásos kémiai utón a hűtők feletti emeleten, géperővel történik. A hosszú vascsövek között a lehűtött levegőt cirkulációs utón egy ventillátor hajtja be abba a facsatornába, amely a hűtőkbe szétágazik és amelyből a levegő a nyílásokon át beáramlik a hűtőkamrába. A hűtőkben négy napnál tovább nem szabad tartani a húst, mert a huzamosabb raktározás a hűtőt zsúfolttá, illetve annak kihasználását lehetetlenné tenné. A használati díjra vonatkozólag egyelőre, addig, amig a szabályrendelet elkészül, polgármesteri rendelet intézkedik. Rejtett szenzációk a pénteken megnyílott Budapesti Nemzetközi Vásáron Már az első nap is hatalmas tömegek nézték meg a kiállítást. (A „Békés“ tudósítója jelenti) Pénteken reggel ünnepélyes külsőségek között nyílt meg a Budapesti Nemzetközi Vásár, amely kapuit a nagyközönség számára pénteken délben tárta fel. Percek alatt hatalmas tömegek lepték el a vásárváros óriási területét és kedvtelve gyönyörködtek abban a csodálatos és merőben újszerű panorámában, amelyet ez az idei vásár nyújt Lépten-nyomon újabb meg újabb szenzációk fogadják a látogatókat, akik nem is sejtik;, hogy milyen meglepetések, milyen rejtett szenzációk' várják. A miniszterelnök luxus motoros szalon- kocsija mellett — például — tribünt építettek; hogy mindenki megnézhesse ennek a remekműnek kényelmes belsejét is. A kocsi közelében van a „Lél-bár“. ahol a legraffi- náltabb italkeverékeket szolgálja ki egy ör- döngős automata. Borravaló persze nincs. A légvé leimi pavillonnál egy valódi légvédelmi ágyú áll s arról nyugtat meg. hogy a légitámadásoknak igen hathatós ellenfegyvere is van már. Az óriási, kétezer személyt befogadó divatrevü színházban naponta két elő adást tartanak. Egy-egy előadás három óra hosszáig tart anélkül, hogy egy divatcsodát kétszer vonultatnának fel. A hölgyek kitörő örömmel vették tudomásul, hogy nyomban a helyszínen, a revüszinház titkári hivatalában megrendelhetik azt a ruhát, cipőt vagy kalapot, amely megnyerte tetszésüket Azonnal mértéket vesznek a megrendelőről, akinek — ha vidéki — még itt tartózkodási ideje alatt budapesti lakására szállítják le a megrendelt divatcsodát. Hatalmas sikere van a magyar falunak is. Egy magyar falu főterét építették fel csodahüeu és ebben a romantikus keretben vonul fel az egész magyar népművészet és az ország minden népviselete káprázatos színekben, gyönyörű formákban. Tizenkét különvonatot jelentettek be eddig Európa legtávolabbi országaiból is és a vásár iránt akkora az érdeklődés, hogy már napok óta minden vonat zsúfolva érkezik Budapestre. Maga Budapest hallatlan szívélyességgel fogadja a vendégeket, akik- • nek úgyszólván személyes szolgálatára áll mindenki. Es mindenki a vásár hatalmas sikeréről beszél, amely mindenben beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Minden igényt kielégítő 1 // • Blftl ruha-szalont “nyitottam 6 6 I—6 Thesarovits-utca 14 szám alatt cs. v. (dr. Blanárral szemben) Szives pártfogást kér ► Misley Endréül Jó családból való tamilólányt felveszek. .loss oroszlán védjegyű finom férfi ingek, gallérok. Finom habselyem női színes és fe- liérnemnek kizárólag csak VERES LAJOS-nál kaphatók. Törekvés bevásárlási hely. 559 8—* ALÁPITASI EV 1863. BÉKÍSHE6ÜEITAKARÉKPÉIZTÁRIE63ESÍM! G91ILA TELEFON 7. sz. Fiókok: Alaptőke és ayilt tartalékok 880.000 pengő Csorvás, Nagyszénás, Sarkad, Szeghalom. -------------------------------------------;-------—------------^------------------------------------------------------------------------*-------------------Gy árt mindenfajta falitéglát,. tetőcserepet és azokat minden mennyiségben kedvező áron árusítja Folyósít kölcsönöket, legjobban gyümölcsözte! betéteket