Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-01-15 / 11. szám

LXVili. évfolyam II. szám Szerda Gyula, 1936 január 15 Előfizetési árak . Negyedévre : 4 P 50 fillér Egy hóra : . 1 P 50 fillér hirdetési díj elöiv (tretend«». POLITIKAI. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP .'•zerkesatfiség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Kohav dános könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok new adatnak vissza. es szám ára 8 fillér. Felelős szerkesztő: ÜOBAY FERENC Szerkesztő : NAGY GUSZTÁV Megjelenik mindennap. A normal status súlyos zavarokat támaszt a községi ügyvezetésben Rövid, de élénk kisgyülés. A mezóberényi díjtalan gyakornokok és a — Népszövetség (A ,,Békés“ munkatársától.) A tör vényhatósági bizottság kisgyülése kedden délelőtt vitéz Ricsóij Uhlarik Béla dr. főispán elnök lésével ülést tartott. A Hisze­kegy elhangzása után a számonkérőszék 2 kisgyülési tagját választották meg, ismét Bohnert József és Schneider Mátyás sze­mélyében. Több kisebb jelentőségű, adminisztratív ügy után a normal statussal kapcsolatosan több élénk hangú felszólalás történt. Mező- berény község ugyanis elhatározta, hogy a megszaporodott teendők ellátására díjtalan gyakornokokat alkalmaz. A gyakornokok alkalmazását azonban a felettes hatóság nem hagyta jóvá, s igy a képviselőtestület kimondta, hogy azokat elbocsátja. A határo­zatot megfelebbezték s a felebbezés ügyében a kisgyülésnek kellett döntenie. Az alispáni javaslat értelmében a kisgylilés a felebbezést elutasította és a díjtalan gyakornokok elbo­csátását jóváhagyta. Szabó Árpád (Mezőber.ény) felszólalá­sában teljes részletességgel ismertette a normal status következtében beállott hely- • zetet. A kisgyülés tagjai meglepetve hall­gatták, hogy Mezőberéuyben • a tisztviselői létszám csökkentésével a munka annyira megszaporodott, hogy azt a tisztviselők kép­telenek maguk elvégezni, s mivel a normal status nem engedi meg, hogy a községek költségvetésük terhére újabb tisztviselőket alkalmazzanak, saját fizetésükből tartanak kisegítő munkaerőket, tehát Mezőberényben a tisztviselők fizetik a tisztviselőket. Szabó Árpád további fejtegetése során reámutatott arra, hogy a 14 ezer lakosú Mezőberény köz­ség ügyvezetését 14 statusbeli tisztviselő végzi, ami, tekintve a közigazgatás kompli- káltságát és az ügydarabok nagy számát, egészen abszurd helyzetet teremt. Utána Csernas Mihály (Endrőd) szólalt fel hasonló értelemben, megállapítva, hogy Endrödön is hasonló a helyzet, s azon véle­ményének adott kifejezést, hogy az adókeze­lést ki kellene venni a községi ügyvezetés köréből és az államra kellene áthárítani, ami az adminisztráció lényeges megkönnyítését eredményezné. A felszólalásokra vitéz Márki Barna dr. alispán azonnal válaszolt, s elismerte, hogy Szabó Árpádnak és Csernus Mihálynak teljesen igaza van. Eri, mondta, már a normal status minisztériumi tárgyalásán ki­fejezést adtam aggodalmaimnak a tekintet­ben, hogy a megállapított keret elegendő lesz-e a községek ügyvitelének zavartalan ellátására. Kértem, hogy a normal statust módosítsák és a helyi viszonyokhoz alkal mázzák, a minisztérium azonban elzárkózott a kérelem teljesítése elől és az. általános kulcsot alkalmazta. Megkíséreltem továbbá reviziót is kérni, s konkrét esetekre támasz­kodva kértem a létszám felemelését, azonban nem kaptam olyan választ, hogy eredmény reményében további kísérletet tehetnék a helyzet megváltoztatására. A minisztérium azzal indokolja álláspontját, hogy nagyobb létszámra nincsen fedezet, továbbá, hogy a Népszövetség sem járulna hozzá a már úgyis magasnak talált illetményösszeg fel­emeléséhez. — Eli az első perctől kezdve jóindulat­tal kezeltem ezt a kérdést, s állandóan azon voltam, hogy a normal status a szükségnek és a gyakorlat követelményeinek megfelelően módosíttassák. — Díjtalan munkaerőket tulajdonképen egyáltalán nem volna szabad alkalmazni a közigazgatásban, s alkalmaztatásukra a kis­gyülés sem adhat szankciót, mert ezek, mint hivatali esküt nem tett munkaerők, esetleges mulasztásaikért nem vonhatók fegyelmi utón felelősségre. Végszükség esetén azonban kénytelenek vagyunk szemethunyni, mert belátjuk, hogy a túlterhelt adminisztrációt a rendeletileg megállapított létszám képtelen ellátni. Teljesen osztom azt a nézetet, hogy az adókezelést ki kellene venni a községi ügyvezetésből és az államra kellene hárítani, mert a községi ügyvezetésnek mintegy hét­tized része adóügyekből áll. Jóváhagyták a továbbiakban, hogy Békéscsaba város az alapok vagyonából 100 ezer pengő kölcsönt vegyen fel, hogy Orosháza község a magán-gimnázium segélyezésére 1100 pengőt adjon, továbbá, hogy Puszta- földvár, Békéssámson, Szentetornya és Gádo­ros községekben is osztatlan legyen a hiva­talos munkaidő s délután csak ügyeleti szol­gálatot tartsanak. Jóváhagyták Gyulaváros képviselőtestü­letének azon határozatát is, amellyel az ünnepnapra eső piacokat a megelőző hétköz­napra helyezte át. Ugyancsak jóváhagyták Szarvas község határozatát is, amellyel az „Árpád szállót“ 4000 pengőért bérbeadta. Kimondták továbbá, hogy Vésztő község kérelmét a második hetivásár engedélyezése tárgyában pártolólag terjesztik tovább a bel­ügyminisztériumba. Végül jóváhagyták Gyulavári község képviselőtestületének azon határozatát, hogy a község megszünteti a községi alkalmazot­tak betegségi biztosítását, s helyette beteg­ség esetén G hónapig fizeti illetményeiket. • A gyűlés néhány perccel 10 óra után ért véget. Várható időjárás a következő huszonnégy Órára: mérsékelt szél, változó felhőzet. Néhány Helyen, hr ált északon és keleten meg zápor eső, vagy zőporszerii havazás. A hőmérséklet való­színűleg nem változik. (A „Békés* tudósítója jelenti.) A képviselő­ház hosszú szünet után január 21-én tartja első ülését. Ezt megelőzően a Nemzeti- Egység Pártja pártér ekozletet tart. Jugoszlávia pénzügyminisztere fiilakozik az infláció feltevése ellen (A ,,Békés“ tudósítója jelenti.) A jugoszláv kormány ötszáz millió dinár értékű kincstári utal­ványt bocsájt ki. Gazdasági körök s lassan az egész közvélemény ezt arra magyarázza, hogy a kormány inflációt akar. A pénzügyminiszter most közzétett nyilat­kozatában határozottan kijelentette, bogy ezek a híresztelések teljesen alaptalanok. A kormánynak eszébe sincs inflációt teremteni.-A belügyminiszter holnap átveszi hivatala vezetését (A „Békés“ tudósítója jeleid/.) Kozma Miklós belügyminiszter ma este, vagy holnap reggel tér vissza tizuapos szabadságáról a fővárosba és azon­nal átveszi minisztériuma vezetését. A belügyminiszter a hét végén Szombat­helyre utazik, ahol résztvesz a Faludi-Társaság irodalmi előadásán és beszámolót mond kerülete választópolgársága előtt. Höman kultuszminisztert megop er álja k (A ..Békés“ tudósítója jelenti.) Dr. Hóman Bálint kultuszminiszter szerdán szanatóriumba vo­nul, hogy ott Verebély iánál- megoperálja. A mű­tét után a miniszter néhány napot benn tölt a szanatóriumban. Békéscsabán tartják az idén vándorgyűlésüket a magyar gazdatisztek A délmagyarországi gazdatisztek is egye­sületet alakítanak (.4 ,.Békés“ tudósítója jelenti.) A Magyar Gazdatisztek és Erdötisztek Országos Egyesülete az idén Békéscsabán tartja országos vándorgyű­lését. A gyűlés folyó hó 18-án lesz a Békésvár­megyei Gazdasági Egyesület tanácstermében s ez alkalommal alakul meg a Délmagyarországi Gazda­tiszti Kör is. A vándorgyűlés elnöke gróf AVenck- h.eim József. A tárgysorozat a következő: 1. Korelnöki megnyitó. Tartja: Boross László m. kir. gazd. fő­tanácsos, jószágfelügyelö. 2. Elnöki megnyitó és előadás „A nagybirtok jelentősége a jelenben és a múltban“ címmel. Tartja : Orsovay-Gramling Alajos jószágigazgató. 3. A telepítési törvényjavaslat és a gazdatisztek. Előadja: Bayer János jószagigaz-

Next

/
Thumbnails
Contents