Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-01-12 / 9. szám

1936 H"UÁr 12 BÉKÉS 5 Összeül a német birodalmi gyűlés. Hír szerint a német birodalmi gyűlés január 30 án összeül és Hitler kancellár hosszabb beszédben foglalkozik majd a külpolitika eseményeivel és a birodalmi kormány eddigi munkájának eredmé­nyeivel. Gyermekkonyha nyugtázása A gyulai róm. kát elemi iskolával kapcsolatos Szent József Gyermekkonyhára érkezett alábbi nagylelkű adományokat hálásan köszöni az iskola tantes tülete. Németi József, H F. 20-20 P. Újházi László 5 pengő. A Kereskedők és Kereskedelmi Alkalma­zottak Társulata ez utón is közli, hogy szerdán és szombaton este, valamint vasárnap délután egyesületi helyisége tagjai és barátai rendelkezé­sére áll Az intenzivebb egyesületi élet érdekéb.n kérjük, hogy minél nagyobb számban szíves­kedjenek megjelenni Szombat esténkint zene és tánc. Az Elnökség A Józsefvárosi Olvasókör bálját január hó 12-én rendezik az ipartestület összes termeiben. A belépőjegyek ára : családjegy 2 pengő, sze­mélyjegy 80 fillér. 3—3 Valaki kopog. Ezzel a címmel 12 szoba történetét Írja meg Török Sándor, a nagysikerű jró uj regényében, melynek közlését januári szá­mában kezdte meg a Tükör. A regény-folytatás meilett terjedelmes uj rovat is gazdagítja a pom­pás képekkel gazdagon illusztrált folyóirat idei évét. Munkák és napok az uj rovat címe, amely a szellemi élet minden nevezetes eseményét és jelenségét számon tartja Színházról, Írókról, könyvekről zenéről, filmről kitűnő muikatársak tájékoztatják az olvasót Örömmel látjuk, hogy uj számában jelentős lépéssel jut közelebb céljá hoz a Tükör : a magyar életnek valóban hü ké­pét adja a müveit olvasónak s irodalmi értékű riportokban, megkapó fényképekben a nagyvi­lágról is páratlanul érdekes beszámolót közöl. Komáromi János, Kolozsvári G. Emil, Móricz Virág, Iilyés Gyula, Felvinci Takács Zoltán, 3ierbauer Virgil, Tóth Aladár, Polgár Tibor, Kertész Róbert, Ortutay Gyuia és még számos iró, költő, publicista, mellettük pedig mesterfény képészek, Dulovits Jenő, "Haller F. G., Szöilősy Kálmán, Vadass Ernő és ötletes rajzólómüvészek, Förtsner Dénes, Gergely Tibor, Lányi Imre együt­tes munkával szépet és nagyot alkottak : olyan folyóiratot, amelynek minden lapja, minden sora msgasabbrendü élvezetet szerez. A Frankiin-Tár- suiat kiadásában megjelenő kitűnő folyóirat iránt mindenütt nagy érdeklődés mutatkozik. Gordon Zita és a londoni rádió, a Színházi Élet most megjelent uj számában érdekes cikk számol be arról, mi történt Gordon Zitával Lon­donban, akinek rádiófellépését az angol belügy­miniszter betiltotta. Kedves képek illusztráljak ezt a riportot, amelynek happyendje, hogy a londoni stúdió félévre szerződtette Gordon Z iát. Szép Ernő irt vezércikket a Színházi Elet uj számában arról, mik érdeklik ma a londoni új­ságolvasó közönséget. Hatvány Lili a Nemzeti Színház újdonságáról a Vili. Henrikről irt kri­tikát. Egyébb érdekességek az uj számban : Interjú Erik Kieiberrel a világhírű dirigenssel — Lelep leznek egy lányt, aki fiuruhában jelentkezett a Légy jó mindhalálig sorozó zsűrije előtt. — Alpár Gitta és a Színházi Élet filmmatinéja, — Kérdések, amelyekből megállapítható, hogy be­csületes ember e Ön ? Hevesi Sándor a hét zenei eseményeiről ir, Karinthy Frigyes krokija. Érdekes Sport, Társaság és Divat-rovatok. Darabmelléklet a Nemzeti Színház legutóbbi nagy sikere : Rabay József darabja a Napraforgó. A Színházi Élet e heti címlapját Fedák Sári mint Ezüstmenyasszony díszíti. Rengeteg érdekes cikk, gyönyörű képek, 64 oldalas Rádióvilághíradó, 32 oldalas Gyermek- újság, kézimunkaiv és kottasláger egészíti ki a Színházi Élet uj számát, amelynek ára 60 fillér. Előfizetési dij negyed évre 6 50 pengő. Kiadó- hivatal : Budapest VII. Erzsébet kőrút 7. A serdülő ifjúságnak adjunk hetenként leg­alább egyszer reggel felkeléskor egy-egy kis pohárnyi természetes „Ferenc József“ keserüvizet, mert a gyomor-, bél- és vértisztitó hatásának fiuknál és leányoknál egyaránt igen fontos ered­ményeket köszönhetünk. 2—2 Kisebbségi minisztériumot létesit Csehszlo­vákia. Prágai hír szerint a koalíciós párt meg­alakulása után szó lehet arról, hogy Csehszlová­kia kisebbségi minisztériumot létesit. A kisebb ségi miniszter cseh vagy tóth politikus lenne, az egyik államtitkár a német, a másik pedig később a magyar kisebbségi párt köréből kerülne ki. Menetrendi értekezlet, a m. kir. államvasu­tak szegedi üzletvezetősége arról értasitette a szegedi kereskedelmi és iparkamarát, hogy a folyó év tavaszán kiadandó uj menetrend rész­leteinek tárgyalása és az esetleg felmerülő helyi kívánalmak megbeszélése céljából folyó évi január hó 17-én értekezletet tart Az értekezlet tartására a kereskedelem és közlekedési miniszter adott utasítást, akit a kereskedelmi és iparkamara többször felkért arra, hogy a menetrendi érte­kezleteket rendszeresítse. A kereskedelmi és ipar­kamara elnöksége ez utón is felkéri a kereske­delmi és ipari érdekeltségeket, hogy a helyi me­netrendet illető kívánalmakat folyó hó 15. nap­jáig Írásban közöljék a kamara elnökségével, mert a menetrend összeállítása után beérkező kérelmek meghallgatásra alig számíthatnak. Mai budapesti árak.: A budapesti terménytőzsde Arai. Búza : 77 kgos tiszavidéki 18.05 — 18.35 duna-tiszaközi és fejér­megyei 17.90 ­18.— 78 kgos tiszavidéki 18.20 — 18.50 felsötiszai 18,15 — 18.25 duna-tiszaközi és fejér­megyéi 18.05 — 18.15 79 kgos tiszavidéki 18.35 ­18.65 felsötiszai 18.30 — 18.40 duna-tiszaközi és fejér­megyei 18.20 — 18.30 80 kgos tiszavidéki 18.60 — 18,80 felsőtiszai 18.45 — 18.55 duna-tiszaközi és fejér­megyei 18.35 — 18.45 Pestmegyei és egyéb — — Takarmányárpa 16.50 — 17 — Sörárpa 19.------­20 .­I. zab 17.50 — 18.— Tengeri morzsolt 14. 35 — 14.40 Buzakorpa finom 12.90 — 13.­A mai batáridőpiac irányzata barátságos volt. Búza márciusra 18.29 — 18.31 „ májusra 18.30 — 18.30 Tengeri ' „ 16.18 — 16.; 9 Különféle takarmányok : Tarka napraforgó 18.25 — 18.60 Fehér kő es 21.25 — 21.30 Fehér napraforgó 20.— — 21.— Bíbor beremag 47.------­50 .­É l ö p i a c : Borjú felhajtás nem volt I. borjú — ii. / _ Il i. „ __ Vágómarha felhajtás nem volt. Nagyvásdrtelep nagykereskedelmi árai Csirke 1.50—170, tisztított, sütni való 180­220, lúd és kacsa 130—150 pulyk; a 90—130, tojás ládázva 10.3—11 tojás kgja — kosáráru — Sertés felhajtás 704 • Páronként, prima 340 kgon felül —.88—-.92 „ * 340 „ alul-.78­—.82 Szedett 220—260 kg.-ig —.70­—.72 Silány 100—180 „ „ —.60— —.66 I. angol süidö-.82— —.90 II. » „-.72­—.74 elv á 3 i ó tnívs o -t. Január 12, vasárnap. Budapest I. 9.30. Hírek. 10. Egyházi ének és szentbeszéd a terézvárosi plébánia templomból. A szentbeszédet mise közben P. Badalik Bertalan domokosrendi tartományfönök mondja. 11 15.. Evangélikus istentisztelet a bécsikapu-térí templomból. Prédikál Egyed Aladár szegedi esperes-lelkész. 12.20. Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 12.30. Budapesti Hangverseny Zenekar. Vezényel Fridi Frigyes. 13.40. „Világhiradó“. Máthé Elek dr. előadása. 14. „Verdi-haugverseny“. — Hanglemezek. 15. „Az angóra házinyul tenyésztése és gyap- juhozama“. Anghi Csaba Geyza v. egy. tanársegéd előadása. (A Földmivelésügyi Minisztérium rádióelőadássorozata.) 15.50. Vidák József és cigányzenekara. 16 30. „A magyar puszta büszkesége“. Hankó Béla dr. előadása, (Közművelődési előadás- sorozat) 17. Rendőrzenekar. Vezényel Szőllössy Ferenc. „Különböző nemzetek katonai indulói“. 18.05. „Székely Bertalanról“ Feszty Áprádné előadása. 18.35. Budapesti Koncert Szalonzenekar. 19.40. Vigjátékelöadás a Stúdióban. „SZUHAY“. Vigjáték 3 felvonásban. 21.30. Hírek, sport-, sakk- és ügetöverseny- eredmények. 22. Farkas Béla és cigányzenekara muzsikál, Sebő Miklós éneke). 23. Ilniczky László jazz zenekarának műsora. (Külső közvetítés.) 00.05. Hírek. Budapest II. 15. „Fráter—Balázs-nóták“. — Hanglemezek. 18.35. „Ahol még egy darab Ó-Oroszország él.“ Megyery Ella előadása. 19.05. „A zajtalan lakás“. Nádai Pál előadása. 19.40. Állástalan Zenészek Szimfónikus Zenekara. Január 13, hétfő. 6.15. Torna, — Hanglemezek. 10. Hírek. 10.20 „Cagliostro kalandos élete“. Irta Farkas István. (Felolvasás). 10.45. „A korszerű kislakás“. Irta Stumpf Ká- rolyné. (Felolvasás). 11.10. Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12 Déli harangszJ az Egyetemi-templomból. Időjárásjelentés. 12.05. Nyilas Pista cigányzenekara. Közben, kb. 12.30. Hírek. 13.20. Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 13.30. Hanglemezek. 14.40. Hírek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyam- hirek. 16.10. A rádió diák-félórája: „Magyar rabok a budai csonkatoronybau“. Kázáry Károly előadása. 16.45. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés, hírek. • 17. A „Száz könyv“ sorozatban Benedek Mar­cel beszél Jókai: „Jövő század regényéiről. 17.20. Tungsram-Dalárda. 18.05. Rédey Tivadar és Komjáthy Aladár ver­seikből adnak elő. 18.40. Asbóth Gyula tárogatószámai. 19. „A kisértet“. Terescsényi György el­beszélése. 19.30. A Filharmóniai Társaság hangversenyének ismertetése. 19.40. A Filharmóniai Társaság hangversenyének közvetítése az Operabázból. Utána, kb. 22. Hírek, idöjárásjelentés. SZELVÉNY. A „BÉKÉS“ kiadóhivatala e szel­vény beszolgáltatása mellett 20 fillérért vesz fel és közöl le egy apróhirdetést. k

Next

/
Thumbnails
Contents