Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-01-12 / 9. szám
LXVIII. évfolyam 9. szám, Vasárnap Gyula, 1936 Január 19 Előfizetési árak : Negyedévre : 4 P 50 fillér Egy lióra : . 1 P 50 fillér <w*“'dii "ira "Irte"dii POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Pobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Felelős szerkesztő: Szerkesztő : DOBAY FERENC NAGY GUSZTÁV Egyes szám ára 8 fillér. Megjelenik mindennap. Jól kezdődik ez az év is. Árvíz Franciaországban, árvíz Angliában, kommunista zavargások a délamerikai államokban, Japán az öklét mutogatja, a Földközi-tengeren angol és francia hajók cirkálnak, Abessziniában pedig egyik súlyos harc a másikat éri. Ez a körkép, ha hozzávesszük még mindazt, ami egyelőre láthatatlanul, de a kulisszák mögött sorozatosan történik, igen megdöbbentő s mindenesetre elegendő ahoz, hogy pesszimizmus nélkül is azt mondhassuk az esztendőre, hogy : jól kezdődik. És mi lesz még azon a bizonyos januárközépen, amikorra a fordulatok várhatók a nemzetközi politikában ? Mit hoz a genfi tanácskozás és miképpen dönt Amerika ? Mit hoz még január, milyen híreket, fordulatokat és mennyi szorongást és hoz-e már végleges felszabadulást, vagy csak megint prolongálja a válságot s fejünk felett hagyja továbbra is a damoklesz-kardot ? Lesz-e háború, véres lesz-e az afrikai homok után az európai föld is, vagy pedig a hideg okosság legyőzi a forró szenvedélyt s nem váltja fel a zöldposztós asztalokat a drót- sövényes front, a vontcső és a kémia ? Ki tudna erre választ adni, vagy ki merné csak saját magának is bevallani, hogy néhány hét múlva kiszélesül a halál kaszája után a rend, de ugyanígy ki merné csak saját magának is határozottan állítani, hogy az egész mostani zűrzavar csak veszélytelen tisztulási folyamat és abból semmi baj nem lehet ? Senki. A legteljesebb bizonytalanság uralkodik minden ember elméjében. Lehet jósolni, következtetni, kombinálni s véletlenségből olyat is lehet jövendölni, ami valóban bekövetkezik, de olyat mondani senki sem tud, amitől minden bizonytalanság eloszlanék és amire kétkedés és habozás nélkül rá lehetne mondani: igen, ez a jövendő. A francia asz- szonyokhoz, akik szimbolikus ajándékot és tizenötezer aláírást küldtek a Dúcénak, azzal, hogy ők nem akarnak háborút, minden bizonnyal mindenki csatlakozik, mert mindenkinek van valakije, akit félt a haláltól, akinek az elvesztésére rettegéssel gondol, mint ahogy rettegve gondol hazájára és önmagára, hazája és önmaga sorsára minden polgára Európának. Békét szeretnénk, hiszen rokkant- jaink, mint tragikus intőjelek, még itt élnék közöttünk és példázzák csonkaságukkal és tragédiájukkal a vérontás átkait. Európa jórésze még éhezik, mert az elmúlt háború még mindig tördeli az emberek kenyerét. Ki szeretne tehát háborút, újabb veszteséget, újabb nyomorúságot ? Mibennünk is tisztasággal él a hazaszeretet komoly és nemes érzése, de legyünk csak őszinték : nem csodálkozva és nem hitetlenkedve fogadtuk-e azt a hirt, hogy Nippon fiai ezerszám jelentkeztek a repülő torpedóra, hogy hazájukért izekre szaggattasák magukat ? Legyünk őszinték: ez a szent őrület ma nem, vagy legalább is nem általános tulajdona a fáradt Európának, a mi elképzelésünk már valahogy más atekintetben, hogy miképpen legyünk hasznára hazánknak ? Síi tartósan akarunk küzdeni és élni akarunk a hazánkért s csak mikor már mindezt nem lehet, akarunk meghalni. Mi, maroknyi magyarság meg éppenséggel aggódva gondolunk minden újabb háború lehetőségére, mert az újabb vérveszteségek, megtoldva a nyomon követő, maival azonos, vagy még annál is súlyosabb nyomorúsággal, egyenesen végzetünkké lehetnek. Igazságot és békét szomjazunk s legszívesebben azt látnánk, ha Európa népei asztalhoz ülnének s az igazság, okosság és előrelátás szerint elintéznék az egymásközti ellentéteket. De miképpen volna ez lehetséges ? Miképpen jöhetne létre ma Európában egy békés szellemű unió, amikor az ellentétek olyan nagyon kiéleződtek és amikor a faji ellentétek a világnézeti ellentétekkel súlyosbodtak ? Ha háború lesz, az emberek szivükben a béke vágyával fognak elesni, köteles áldozataiként annak a különbségnek, hogy az egyik ember vatse sug-gal, a másik buon-giorno-val, a harmadik jó napottal és a negyedik bon jour-ral köszönti egymást, vagy hogy az egyik balról jobbra, a másik pedig jobbról balra fordulva véli és akarja elérni a kollektiv üdvösséget.. Megalakult a város uj képviselőtestülete A vágóhídi léghűtő kérdése körül Ismét nagy vita folyt. (A „Békés11 munkatársától). Az uj városi képviselők megválasztása folytán szükségessé vált alakuló közgyűlését szombaton délelőtt tartotta Gyulaváros képviselőtestülete. A közgyűlést kilenc órakor nyitotta meg vitéz dr. Márki Barna alispán. Miután felolvasták a választási elnök jelentését a megtartott képviselőtestületi választásról, az alispán a képviselőtestületet megalakultalak jelentette ki. Üdvözlő szavakban arra kérte a város képviselőit, hogy működésűkben mindig az legyen vezérelvük, hogy a város háztartási helyzetének az egyensúlyát megőrizzék és mindig csak a törvény és a valódi közérdek szempontját tartsák szem előtt. Kül nősen fontos ez ma, amikor mindenütt a közérdekbe öltözött magánérdek jelentkezik. A Góg András I. kerületi tagságáról való lemondás folytán megüresedett helyre Csermák Andor póttagot hívták be. Ezután tizenegy bizottság újjáalakítása következett, majd az alispán berekesztette az alakuló közgyűlést és átadta az elnöki széket dr. Varga Gyula polgármesternek, aki az alispánnak a képviselőtestület köszönetét tolmácsolta és a jövőben is jóindulatát kérte a város részére. Az uj képviselőtestület ezután rendkívüli közgyűlést tartott. Vita nélkül, egyhangúan elfogadták a következő javaslatokat : az ügyvezető tisztiorvosi állás helyettesítés utján dr. Gombkötő Ferenc orvossal való betöltése, a határkerületi parancsnokhelyettes köszönő levele a tisztek részére történt lakásbiztosítás terén kifejtett tevékenységért, a Bránya Pál gyulai lakossal kötött adásvételi szerződés jóváhagyása, a Göndöcs utca rendezése, a Hősök kertjében alkalmazott kertész 12 százalékos jutaléka, a népkerti pavilion lakbérének 700 pengővel való leszállítása, a vadász-társaság kérelme bérösszegének 50 pengővel való leszállítása, a tisztviselői létszám megállapítása, egy havi 80 pengővel dotált mérnökgyakornoki állás megszervezése, a vágóhídi dijak újból való megállapítása, a Máv ajánlata a kövezetvámnak évi 15975 pengős átalányösszegben való megállapítása és Nádházy Gyula I. aljegyző nyugdíjazás iránti kérelme tárgyában. Hosszabb vita fejlődött ki a végóhidi léghűtő építése kérdésében, de végre is dr. Varga polgármester felvilágosító tájékoztatása után elfogadták az előterjesztett javaslatot, amely a 30000 pengős költséggel való megépítés mellett szól. Elutasította a közgyűlés Nagy József hentesmester kérelmét vágóhídi dijak visszatérítése ügyében és KrizsánMojsza ny.lovasrendőr kérelmét nyugdijkülönbözet kiutalása iránt. A közgyűlésnek 12 órakor volt vége. Nem kap kegyelmet Hauptmann, (A „Békés“ tudósítója jelenti.) New-Jersey állam kegyelmi tanácsa ma tárgyalja a halálra ítélt Lindberg-bébi-gyilkos kegyelmi kérvényét. Hauptmann Bruno, bár már csak 6 napja van hátra a halálos ítélet végrehajtásáig, még mindig erősen bízik abban, hogy megmenekül a villamosszéktöl. Ezzel szemben jólértesült helyeu kijelentették, hogy a kegyelmi tanács Hauptmann kérvényét elutasítja s maga New Jersey állam kormányzója is úgy nyilatkozott, hogy ö is a halálos Ítélet helybenhagyása mellett fog szavazni. Súlyosbodott a Várhegyi földcsuszamlás. (A ,, Békés“ tudósítója jelenti.) A Várhegyen történt földcsuszamlás ügyében ma délelőtt helyszíni szemle volt. A szakértői bizottság megállapította, hogy a helyzet súlyosbodott, s főként a Logodi-, Lovas- és az Attila-uton komoly a helyzet. Elöreláthátólag több házból ki kell költöztetni a lakókat. Nincs uj béketerv (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Londoni jelentés szerint sem Angliában, sem Franciaország ban nem foglalkoznak újabb béketervvel.