Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-04-09 / 83. szám

2 BÉKÉS 1936 április 9 Varga Gyula dr. polgármester az ün­nepnapokat használja föl arra. hogy hivatali munkáját megszakítva szabadságra menjen s az üdüléssel újabb erőt gyűjtsön a további munkához. Pénteken utazik el s szerdán tér vissza ismét Gyulára. Csendélet Mexikóban {A „ Békés“ tudósítója jelenti) A Ve­racruz és Mexikó között közlekedő gyors­vonatot, amikor Paso del Macho közelében egy hidra ért, dinamittal fölrobbantották. A borzalmas erejű robbanás következtében a mozdony, a postakocsi és két nagy pulmann- kocsi a mélységbe zuhant, A merényletnek politikai háttere van. A vonaton ugyanis több olyan jelöltje uta­zott a veracruzi tartományi kormányzóvá­lasztásnak, akik a nemzeti forradalmi párt tagjai voltak. A katasztrófának igen sok halálos ál­dozata és súlyos sebesültje von. (A „Békés‘- munkatársától.) Több alkalommal is megírtuk már. hogy a gyulai gazdák azzal a kéréssel fordultak Varga Gyula dr. polgármester utján a földmivelés- iigyi miniszterhez, hogy a gyulai méntelep részére Reck Géza kitűnő tenyészetéből jut­tassanak apaállatot. A földművelésügyi miniszter a gazdák kívánságát honorálva rendeletet adott ki. hogy a Reck Géza uradalmából megvásárolt „Csorvás 4 Vilma-fia“ nevű mént adják ki a gyulai állomásnak. A mén, amely a me­zőgazdasági kiállításon is szerepelt és dijat nyert, rövidesen Gyulára fog kerülni. unom moo Fóliáknál piac-tér 10 dkg. Meinl kávé eredeti cs. . 1 drb. nagy szelet Meinl csokoládé 10 dkg. Meinl kakaó eredeti cs. 10 ,, frissen pörkölt kávé . . '/„ kg. Szent István kakaó . . 10 dkg. mazsola .......................... 10 „ friss csemege vaj . . . 1 doboz szardínia.......................... 10 d kg. finom drage..................... V* kg. csokoládé.......................... „ p . árpa............................... 10 dkg. finom mustár . . . . P 1 — „-.10 „ -.40 „ -.76 „-.75 —.12 — 30 — 36 — 18 — 94 „ -,86 „-.16 Sajt, vaj és friss tortalapok, húsvéti tojás és nyúl nagy választékban kaphatók. 1 —3 Az elül eszteili Bélés hozsépeh volt i Moll Mára (A „Békés“ munkatársától.) A tüz- rendészeti felügyelőség elkészítette a múlt évi tűzkár statisztikáját. A statisztika ada­tai szerint a vármegye területén 1935-ben 201 tüzeset volt 103.786 pengős kárösszeg­gel. Annak a listának az élén, amely arról készült, hogy melyik községben mennyi volt a tűzkár. Békés község áll 14.865 pengős kárösszeggel. A következő hely Békéscsabáé 10 382 pengős összeggel. A harmadik Öcsödé, mig a negyedik Gyuláé 7.283 pen­gős kárösszeggel. Békésen 1000 lélekre 524. Csabán 212. Gyulán 291. Öcsödön pedig 1.132 pengős kárösszeg esik. A leg­kisebb kárösszeggel a listán Békéssámson szerepel, ahol a múlt évben mindössze 10 pengő kárt okozott a tűz. Egyetlen helye a vármegyének Csabacsüd. ahol egyetlen tűz­eset sem fordult elő. Fiövid hírek (.A „Békés“ tudósítója jelenti.) Buda­pesten a Magyar Divatcsarnokban egy ele­gánsan öltözött nő egy vég selymet rejtett köpenye alá, amit az áruház detektivjei azonnal észrevették. Kihallgatása alkalmával kitűnt, hogy rovottmultu s nemrégiben sza­badult ki a márianosztrai fegyházból. Letar­tóztatták. — Kun Bélát Spanyolországból hir szerint visszarendeli a III. Internacio- nále. — Frank német igazságügyminisztert nagy barátsággal fogadták Rómában. A Ma­tin szerint a fogadtatás külsőségéből arra lehet következtetni, hogy az igazságügyim - niszter látogatása mégsem teljesen magán­jellegű. amint azt Mussolini mondta. — Egy 700 főből álló magyar turista csoport Ró­mában a Palazzo Venezia elé vonult és lel­kesen éljenezte Mussolinit. Mussolini kétszer is kijött a palota erkélyére s felemelt kar­ral üdvözölte a magyarok csoportját. — Tury Béla pápai prelátus, országgyűlési képviselő kedden este Fiúméban meghalt. — Gerse Gyula 35 éves sárvári ácsmester, aki már hosszabb idő óta kereset nélkül volt, fele­ségét és három kisleányát elküldte sétálni. Mig azok távol voltak, felakasztotta magát. Azért dobta el magától az életet, mert nem tudta eltartani családját. — Vámospércsen a református templomban egy jól öltözött, de mezítlábas férfi, amikor az élőének végétért, elindult az egyik padsorból és fölment a szószékre. Az egyházgondnok utána ment és hosszas kérlelés után lekisérte a különös viselkedésű embert. Méltatlankodott, hogy őt, az Isten fiát nem engedik beszélni. Be­szállították a debreceni kórház elmeosztá­lyára. — Berecz József volt budapesti rend­őrőrmestert. aki ellenőrző kőrútján álkulccsal több trafikba behatolt és onnan mintegy 2500 pengőt ellopott, az ítélőtábla 30 hónapi fogházra Ítélte jogerősen. Aki friss és egészséges akar lenni és el akarja kerülni, hogy kemény legyen a széke, emésztése meg legyen zavarva, folyton fájjon a feje és bőre tele legyen mindeuféle pattanásokkal, az igyék hetenként egyszer kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüvi- zet Közkórházakban végzett orvosi megfigyelések szerint a Ferenc József viz gyorsan, biztosan és igen enyhén hat s ezért kiváltkép a gyomor-, bél-, máj- és epehólyar betegek használják szívesen, 70 47-* (A ,.Békés“ munkatársától.) Nemré­giben számoltunk be arról, hogy a gondat­lanság milyen nagy szerepet játszik várme­gyénk területén a tűzvészek felidézésében. Egész sereg olyan tűzesetet soroltunk fel, amelyek a szükséges elővigyázatosság elmu­lasztása és könnyelműség folytán támadtak. A vármegye tiizrendészeti felügyelőségéhez újabb ilyen tüzesetekről érkezett jelentés. Szentetornyán Cseh Karoly házánál egy szal­makazal gyulladt ki és lett a tűz martaléka, annak következtében, hogy a gyermekek gyu­fához jutottak, s játékból felgyújtották a 200 pengő értékű kazlat. Kondoroson Nyemcsok István tanyáján a disznóól égett le gondatlanság következ­tében. Ugyancsak gondatlanság következté­ben égett le Endrödön Oláh Lajosné házának tetőzete is. Az utóbbi tüzeset alkalmával a vizsgálat megállapította, hogy Oláhnét vétkes gondatlanság terheli, s ezért eljárás indult ellene. Valódi gyapjú férfi öltöny és felöltő szö­vetek és kellékek. Tiszta selyem nyakkendő újdonságok legelőnyösebben VERES LAJOS cégnél szerezhetők be. Törekvés bevásárlási hely 6 havi hitel. 427 8—* telefon ísa KIRÁLY“ telefon iss imi flLMSZIfHAZ Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. Április 7, 8, kedd, szerda Frontharcos előadás! A legigazibb és legszenzációsabb leleplezés a háború igazi okáról! Monumentális háborús filmregény, ahol nemcsak a harctér, hanem az otthon­maradtak is megvívják nagy csatájukat. Claude Riins Joan Bennet és Lionel Atwill főszereplésével: ÍGY kezdődött... Páratlan hűséggel érzékelteti a film a háboius légkört, nyomasztó aimoszférát. Világszenzációk A világ legérekesebb eseményei. Nicki legújabb kalandjai

Next

/
Thumbnails
Contents