Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-03-31 / 75. szám

LXVili. évfolyam 75. szám. Kedd Gyula, 1936 március 31 Blfittíetési árak Negyedévre : 4 P 50 fillér Egy lióra : . 1 P 50 fillér Vidékre : . 1 P 80 fillér • Hűtési díj Hói'** fl***t,eudö. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP v/.ei'k eszi őség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz Dobay dános könyvkereskp- dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 8 fillér Felelős szerkesztő : Szerkesztő : DOBAY FERENC NA«Y GUSZTÁV Megjelenik mindennap. Hitler abszolút győzelme a népszavazáson Az állomáson a mozdonytisztitó gödörbe esett és néhány óra múlva meghalt egy öregember (A „Békés“ munkatársától.) Szomba­ton este 7 óra tájban megdöbbentő felfedezést tettek az állomáson a szolgálatot teljesítő vasutasok. A mozdonytisztitó gödörben egy egyszerűen öltözött öregember feküdt, esz­méletlenül. Természetesen azonnal kiemel­ték és élesztgetni próbálták, de a kísérlet sikert elenmaradt, úgy, hogy az ismeretlen embert beszállították a kórházba. Az élesztésztési kísérlet azonban a kór­házban sem sikerült s a rejtélyes baleset áldozata, anélkül hogy eszméletét csak egy pillanatra is visszanyerte volna és ki lehe­tett volna hallgatni, néhány óra múlva ki­szenvedett. Senki sem tudja, hogyan került az ide­gen öregember a pályatestre és hogyan zu­hant bele a mozdonytisztitó gödörbe. A zse­beiben talált iratokból csak annyit sikerült megállapítani, hogy Medvegy Mártonnak hívják, békésszentandrási lakos és 77 éves. A holttestet, annak megállapítása végett, hogy nincsenek-e gyanús külsérelmi nyomok és hogy mi volt a közvetlen oka a 77 éves öregember halálának, fel fogják, boncolni. A Békésmegyei Takarékpénztárt Egyesület 72-ik közgyűlése (.A „Békés“ munkatársától.) A Békés­megyei Takarékpénztári Egyesület folyó hó 29-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartotta 72 ik évi rendes közgyűlését székháza tanács­termében. A közgyűlést dr. Zöldy János egészségügyi főtanácsos, igazgatósági elnök vezette. Megnyitójában rámutatott arra, hogy — amint az az igazgatósági jelentésből is ki­tűnik, — pénzügyi és gazdasági téren a javulás némi jelei mutatkoztak és annak a a reményének adott kifejezést, hogy ez a javulás a közeljövőben tovább fejlődik és fokról-fokra megerősödve, vármegyénk, illetve az egész ország olyan helyzetbe jut, hogy minden munka megtalálja megérdemelt ellen­értékét A megnyitó után a közgyűlésen szép számmal megjelent részvényesek egyhangú határozattal elfogadták az igazgatóság jelen­tését, valamint az 1935. évi zárszámadáso­kat, úgyszintén elfogadták a felügyelőbizott­ságjelentését és hozzájárultak, hogyehó 30-tól kezdve részvényenként 1 pengő osztalék fizet­tessék ki a részvényesek kezeihez. Az alap­szabályok néhány paragrafusának módosítá­sára vonatkozó igazgatósági javaslatot is elfogadta a közgyűlés. Mielőtt a közgyűlést berekesztette volna, Zöldy János, dr. nagy figyelemmel kisért előterjesztést tett: Vitéz Tar Antal vezérigazgató ez év­ben érkezik 30 érés bankszolgálatának év­fordulójához, mondta. E dátum mellett, any- nyival is inkább, mert a jubiláns e 30 esztendőnek több, mint egyharmadát az inté­zet szolgálatában töltötte, mi sem mehetünk el szó nélkül. Mikor Tar Antal a takarék- pénztár szolgálatába lépett, nem könnyű munkára vállalkozott. Az intézet ügyvitelét a kor szellemének megfelelően újjászervezte, több vidéki intézettel kapcsolatot teremtve azokat az intézet fiókhálózatába illesztette és hogy az intézet közgazdasági szerepét minél tökéletesebben betölthesse, kapcsolatot létesített az ország legnagyobb és legrégibb takarékpénztárával, a Pesti Hazai Első Ta­karékpénztári Egyesülettel, ezen kitűnő kap­csolat mellett azonban teljesen megóvta az intézet önállóságát is. Erről az alkotó mun­káról kötelességünk megemlékezni ez év­forduló alkalmával és azt az előterjesztést teszem: határozza el a közgyűlés, hogy a vezérigazgató arcképét megfesteti és elhelyezi az intézet tanácstermében. Dr. Zöldy János elnök előterjesztését a közgyűlés lelkesedéssel elfogadta. Vitéz Tar Antal vezérigazgató közvet­len szavakban reflektált az elhangzottakra. Nagy hálával és őszinte köszönettel vettem (A „Békésc‘ tudósit ója jelenti.) A va­sárnapi német népszavazásról kiadott hivata­los jelentés szerint 45.428,641 vagyis 99 százalék szavazott le. A beadott szavazatok közül Hitler 44.409.522 szavazatot kapott, vagyis a beadott összes szavazatok 98 79 százalékát. A szavazás napjának délutánján állan­dóan hatalmai' tömeg tartózkodott a kancel­lári palota előtt és az erkélyen többször is megjelenő Hitlert viharos ujongással ünne­pelte. A Heuter-iroda londoni jelentése szerint a választás eredményéből kétségtelenül meg­állapítható, hogy a német nemzet a legtel­jesebb egységgel foglal állást a locarnoi szerződés felbontása és a 25 évre szóló béke terve mellett. Hitler személyes sikere, írja, több. mint győzelem. Flandin: a béke a szerződések betartásán nyugszik (A „Békés'1 tudósítója jelenti) Fiandin francia külügyminiszter vasárnap választó- kerületében nagy beszédet mondott, amely­ben behatóan foglalkozott a külpolitikai helyzettel is. Németországhoz intézett sza­vaiban többek között a következőket mondta: — Ha holnap uj szerződés létesítéséről lesz szó, ki lesz az a pártatlan biró, akit Németország elismer és határozatainak alá­veti magát, ha már Hágát sem lenne haj­landó elfogadni ? Vájjon a béke érdekében épit erődöket a francia határ mentén és szállít oda csapatokat és vájjon kinek a ter­hére akar gyarmatbirodalmat alapítani Német­ország ? A béke a szerződések betartásán nyugszik s nem lehet azokat erőszakosan megváltoztatni, csak kölcsönösen elhatározott felülvizsgálattal, amely a változó körülmé­nyeken alapul. Angol külpolitikai körök szerint Hitler a vasárnapi szavazás eredményével olyan teljhatalmat kapott, amilyenre még nem volt példa. Hitler abszolút győzelme a kül­politikában is a nagynémet irányzat megerő­södését vonja maga után. Badoglio a Tana-tó közelében (A „BékésLÍ tudósítója jelenti.) Ba­doglio tábornok csapatai csaknem minden ellenállás nélkül nyomulnak előre. A csapatok a Tana-tótól, a Kék Nílus forrásától már mindössze csak 45 kilométerre vannak. Az újonnan meghódított terület már sokkal termékenyebb, mint voltak az eddigiek. A négus, aki Sokota közelében ütötte fel fő­hadiszállását, csapatai átszervezésén fáradozik. Katasztrófa fenyegeti a francia frankot (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Londoni pénzügyi körök megítélése szerint a francia frankot katasztrófa fenyegeti. Londonban két­millió frankot vásároltak, részben Anglia részéről, részben pedig a francia bank meg bízásából, hogy az összeomlástól megment­sék a francia pénzügyi helyzetet Ha nem sikerül Franciaországnak nagyobb kölcsönt szereznie, a pénz felhigitása elkerülhetetlenné válik.

Next

/
Thumbnails
Contents