Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-03-29 / 74. szám
4 BÉKÉS 1936 március 29 ha csak a városháza épületében tette volna közzé a hirdetményt. Megállapítja az indokolás, hogy Varga Gyula dr. polgármester kötelességén túlmenő gondossággal járt el a meghirdetés ügyében és éppen ezért a Marik Dénes dr. által bejelentett 70 tanú kihallgatását is mellőzte a választmány, mert a ténymegállapításokkal szemben nemleges esetnek a bizonyítása nem volt szükséges. Schmidt Iván petícióját szintén elutasította a választmány, megállapítva, hogy valakinek rendes tagságát, vagy póttagságát nem a kapott szavazatok száma határozza meg, hanem az a körülmény, hogy rendes, vagy póttagsági helyre lett-e jelölve. A véghatározat egy-egy példányát minden egyes peticionálónak megküldik, s az ellen az érdekeltek 15 nap alatt felebbezést nyújthatnak be a vármegye kisgyüléséhez. Lelket adni csak az tud, akinek magának is van Érti Chnista missziósnővér előadása A Szociális Missziótársulat tagjai zsúfolásig megtöltötték az Egyesült Kát. és Polgári Kör termét, hogy meghallgassák az Országos szervezet főtitkárának Érti Christa nővérnek előadását. Rövid beszámolók után a központi Kiküldött emelkedett szólásra és értékes útmutatásokkal szolgált a szervezeti élet tökéletesítésére. Sorra vette a szakosztályok ügyeit és a gyakorlott missziós munkás biztonságával határozta meg a különböző munkakörök irányát. Mély gondolatokban gazdag előadása igen nagy hatást keltett. A missziós főtitkár másnap megtekintette a városi szegénygondozó hivatalt is és a legnagyobb örömmel állapította meg, hogy az Erzsébet-szere- tetház messze felülmúlja az összes eddig látott szegénygondozókat. Majd az állami gyermekmen- helyben tett látogatást s a mintaszerű intézmény láttára kijelentette, hogy Gyula városát igazán bámulni kell kultúrájáért. A missziós-szakosztályokban tartott értekezletek után a főtitkár meglátogatta a Kát. énekkart is a hétfő esti próbán s a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a liturgikus ének apostolairól és a vezető karnagy Huszár László áldozatos munkájáról. KÖLCSÖNÖKET FOLYÓSÍT házra és földre, továbbá tatarozás! hiteleket is. BETÉTEKET előnyösen gyümölcsöztet a íwé liteliitézet m. gyulai fiókja. _________ EL ADÓ V8p 91 BÉKÉSCSABÁN: Kistabán-utca 25 számú ház, Kastély-utca 3 számú ház. GYULÁN: Kossuth-tér 26 számú ház, Szt. László-utca 1 sz. ház. JÓ TŰZIFA KAPHATÓ, RÉSZLISTÁÉ IS Afus-Ali. Ha minden igényeket kielégítő cse- megeszöllöt akar. Ha munkája gyümölcsét él vezni és pénzre váltani akarja, Ezt telepítse. Bötermö, nagyfiirtü és bogyóju, keményhusu, aranysárgába hajló, kellemes izü, jól tartható és szállítható, középérésű, a jelenkor legértékesebb csemegeszöllöje. 10 db sima vessző 6 P., 10 db oltvány Riparián 6 P., Berlanderin 7 P., Rendelje azonnal és kérje leírásomat. Zöld Ignác Sárkeresztur, Fejér-m. 335 v 3 SPORT GyAC-GyTE. Elérkeztünk az örök derby : magyarul rangadó mérkőzés elé, a kék-fehérek és a zöld-fehérek csatájához. A rangadó most nemcsak a helyi rangsort van hivatva megállapítani, hanem a győztesnek kilátást ad arra, hogy a bajnokság 3. helyét elfoglalja. Kétszeresen fontos tehát a mérkőzés. Mindkét csapatnak vannak azonban gondjai. A Gyac ban Schmidt nem játszik, mert a válogatott mérkőzésen ismét sérült, viszont várják dr. Pöstényi leigazolását s ha ö játszhat, már nem oly nagy a gond, mert kitűnő formában van Miszerint. Az ő csatársorba állása valószinüleg nagyot emelne a rangadó nivóján. A Gyte-ben annál súlyosabb a gond. Az Otk ellen Haász, Oláh és Pillinger sérültek — igy már érthetővé válik a vasárnapi súlyos vereség — és játékuk teljesen bizonytalan, őket megfelelöleg pótolni a Gyte aligha tudja s ezért a mérkőzés favoritja a Gyac. Ez azonban nem jelenti, hogy a Gyte-nek ne lehetne esélye, hiszen a futball is játék, amihez szerencse is kell s a kék fehérek egy kis elbiza- kodása, a játék könnyebben vevése elég lehet a meglepetéshez, amire azonban reálisan nem számit hatunk. Főmeglepetés a csapatösszeállításokban lehet. A gyulai diákok kiváló szereplése a csabai asztali teniszversenyen. A múlt szombat és vasárnap folyt le Csabán az „á Sport“ ping-pong versenye, melyen a reálgimnázium játékosai döntő sikert arattak. A hármas csapatversenyben vereség nélkül győzték le a felnőttekből és diákokból álló nagy mezőnyt. Megnyerték az ifjúsági verseny első és harmadik helyét s végül a szenior-bajnokságot. S hogy a siker teljes legyen, a párosverseny, melyet nem a reál- gimnázium játékosai nyertek, az ugyancsak gyulai pár (Novák—Hevesi) megérdemelt győzelmét hozta. Az egész verseny hőse Dubányi volt, aki egymaga három első helyet szerzett Játéka a közönségnek ritka sportélvezetet iskolájának pedig értékes dicsőséget szerzett. A részletes eredmény a következő: Csapat- verseny: 1. Gyulai rk. reálgimnázium (Dubányi- Becsy. Hotter). 2. CsAK. 3. Magántisztviselők. Ifjúsági: 1. Dubányi (gyulai gimn). 2. Novák Pál. 3. Hoffer (gyulai gimn.). Ssemorvetseny: 1. Dubányi (gyulai giran.). 2 Sugár (magántiszv.) 3. Marosi (CsAK). Párosverseny : 1. Novák— Hevesi (Gyula). 2. Sugár—Weisz (magántisztv.). 3. Rakovszki—Janovszki (CsAK). Gabrovitz és Szigeti a mezőtúri tenisz-bemutatón. A Mezőtúri Máv Sportegyesület teriiszszak- osztálya országos teniszbemutatót rendez április 12-én vagy 19-éa Mezőtúron. A bemutatón az ország legjobb női és férfi játékosai vesznek részt, ezért az egész vidéken óriási az érdeklődés a páratlan teniszesemény iránt. Lázas készülődés és hatalmas munka folyik most a mezőtúri vasutasok teniszberkeiben, de hisszük, hogy meg is lesz az eredmény és olyan közönség lesz, mint még sohasem volt eddig. Az országos bemutató legnagyobb eseménye: Gabrovitz és Szigeti találkozója. Az ülőhelyek biztositása nagyon ajánlatos. Jelentkezés : Állomásíönökség, Mezőtúr. (Telefon : Mezőtúr 38.) cn acte- m u $ o t. BUDAPEST I. Március 29, vasárnap. 9.30. Hírek. 10. Egyházi ének és szentbeszéd a terézvárosi plébániatemplomból. A szentbeszédet mise közben Uzdóczky Zadravetz István püspök mondja. 11.15. Unitárius istentisztelet a Koháry- utcai templomból. Prédikál Barabás István lelkész. 12 20. Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 12 25. Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel Dohnáuyi Ernő, 13.45. „Rádiókrónika.“ Elmondja Papp Jendö. 14. „Áriák és hegedűszólók." TELEFON 182 KIRÁLY“ TELEFON 182 HftKGOS FILMÉ Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. Március 27, 28, 29 Péntek, szombat, vasárnap A miisorok királya! GAÁL FRANCI, HANS HOLT, VEREBES ERNŐ, OTTÓ WALLBURG együttes főszereplésével Hunyady Sándor novellája Brodszky Miklós muzsikája KATI Soha filmben annyi kedvesség, báj, humor, romantika, mint ebben. Az év kiemelkedő nagy operettszinjátéka Délamorika, Kuba exótikus levegője Forróritmusu rumba-tánc hazája Gyilkossággal fenyegetett férfi bravúrja Izgalmas, fordulatos, nagykiállitásu, bűnügyi hátterű világfilm RUMBA (KUBAI TÁNCOS) Minden jelenetében frappáns és újszerű izgalmas filmregény Főszereplő: CAROLA LOMBARD GEORG RAFT iiM teilt: Vasár- és ünnepnap V22, 4, Vä7, 9 hétköznap 3/44, t/i7, 9 óra. Hanglemezek. 15. „Időszerű gazdasági tanácsadó.“ 15 50. A Nagytétényi Munkás Dalkör és az Uj- p sti Munkásképző Egylet Dalkarának műsora. 16.30 „ A peleskei nótárius.“ Rexa Dezső előadása. 17. A rádió szalonzenekara. 17,45. „írók kabaréja.“ Vidám délután közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 19.50. Sporteredmények. 20.10. Operettrészletek. Előadja Gere Lola, Laurisin Lajos és a Budapesti Hangverseny Zenekar. 21.40. Hírek, sporteredmények. 22. Bura Sándor és cigányzenekara muzsikál, 23. A Eröss—Sovinszki jazz-zenekar műsora Sebő Miklós énekszámaival. 00.05. Hírek. BUDAPEST I. Március 30, hétfő. 6.45. Torna, Hanglemezek. 10. Hirek. 1U0 Nemzetközi vizjelzöszolgálat. 12. Déli liarangszi. Időjárásjelentés. 12.30. Hirek. 13.20. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés. 14.40. Hirek, élelmiszer- árak, piaci árak, árfolyamhirek, 1645. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés, hirek. 10.20. „Napoleon moszkvai kudarca.“ 10.45. „A gyermek a kislakásban.“ 12.05 Hercsuth Ilona zongorázik. 12.40. Hirek. 13. Berki István és cigányzenekara. 16.15. A rádió diáki'élórája: „Cou- lombe.“ 17. „Klasszikus táncszámok.“ Az Operaház tagjaiból alakult zenekar műsora. 18. Munkásfélóra. 18 25 Szlavko Popov gordonkázik, zongorán kisér Polgár Tibor 18.55. 1. „Az üres iskola.“ 2. „így is lehet élni.“ Komáromi János elbeszélései. 19.25. Eisemann Mihály és Komjáti Károly szerzeményei Előadja Honthy Hanna és Szűcs László 20.40. Hirek. 21. Huszonnégy tagú cigánygyerekzenekar muzsikál. 21.20. Hanglemezek. 22.30. Időjárásjelentés. 22.35. Ottlik György dr. francia- nyelvű előadása. 22.55 Berend Endre szalónzene- karának műsora. 00.05- Hirek. 5Jj tipusu síremlékek szép és tartós kidolgozással olcsón készülnek ÜIOGYORÓSSY szobrásznál Gyulán, az evangélikus templom mellett. Költségvetés és felvilágosítás díjtalan. 322 3—*v Garancia ellett a legmodernebb fazonú női babátok és öltönyök Pl* készítését vállalom Tisch Ernő,. ramiBBnmB ..... ibs—b—a—