Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-03-19 / 66. szám

LXVIII. évfolyam 66. szám Csütörtök Gyula, 1936 március 19 Klőtlzetési árak : negyedévre : 4 P 50 fillér Egy hóra : . 1 P 50 fillér Vidékre : . 1 P 80 fillér Hirdetési díj előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 8 fillér Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Szerkesztő: NAGY GUSZTÁV Megjelenik mindennap. Ujraburkolják a Csabai-ut Ujgyula melletti kétkilométeres szakaszát (A „Békés“ munkatársától.) A csabai | országúinak a Bárdos hidjától Ujgyuláig terjedő kétkilométeres szakaszát az idén ta­vasszal ujraburkolják. Az ut makadám-rend- szerii kövezését felszedik s olyan burkolattal látják el, mint amilyen a Bonyhádi-uté. Az újraburkolás költségvetését az állam- épitészeti hivatal már elkészítette s az útvo­nal lezárásának engedélye ügyében is meg­tette már előterjesztését a minisztériumhoz s az engedély valószínűleg egy-két héten belől le is érkezik. A munkához szükséges homok kiterme­lését is megkezdték már a dobozi Körösme­derből, megkezdődött azonkívül a kőanyag szállítása is, úgy, hogy mikor a lezárás engedélyét a minisztérium megadja, a mun­kát azonnal meg lehet kezdeni. Az állam építészeti hivatal úgy tervezi, hogy az útszakaszt husvét után zárja le s kezdi meg rajta az újraburkolást olyan tem­póban, hogy az mielőbb elkészüljön, ügy értesülünk, hogy a kövezéshez Gyuláról, Dobozról és Gyulaváriból vesznek fel mun­kásokat. A munka, amelynek elvégzésére az (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A Nép- szövetség Tanácsa kedd délután háromnegyed 4 órakor titkos ülést tartott, amelyen Eden valamennyi tanácstaggal hivatalosan közölte a német választ, de ennek az ülésnek a leg­nagyobb szenzációja az volt, hogy negyed­órával az ülés megkezdése után megjelent a St. James-palotában Hösch londoni német nagykövet, akit azonnal bevezettek a tanács­terembe, ahol megfigyelőként végighallgatta a tanácskozásokat. ■ "Miiíí & iiJüi-uo _ . Kedden egész Berlin érdeklődése London felé irányult és mindenki várta, hogyan dönt a német kormány az újabb meghívás tekintetében. A birodalmi kormány elfogadta az angol meghívást és a német kiküldöttek szerdán délben repülőgépen mennek Londonba. A német delegáció vezetője Ribbentrop nagykövet lesz. Mértékadó német körökben nagy meg­nyugvással fogadták az angol meghívást, mert ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a vál­ságos hangulatot enyhébb légkör váltotta fel, amelynek megtisztult levegője megköny- nyiti a " kibontakozást. Természetesen még hosszadalmas vitára lehet számítani, mert a francia álláspont — főképpen belpolitikai okokból — még nagyon merev. Anglia a saját nevében közölte a német kormánnyal, hogy a német delegátussal haj­landó megtárgyalni azokat a békejavaslatokat, amelyeket Hitler birodalmi kancellár március 7-iki beszédében kifejtett. VIII. Edward király kedden délután ! anyagiakat a vármegye főispánja adja a ren­delkezésére bocsájtott inségmunka-pénzekből, előreláthatólag két hónapig fog tartani. Az útszakasz elzárása a közlekedést kissé megnehezíti, illetve az autók és egyéb jármüvek menetidejét Gyula és Békéscsaba között meghosszabbítja. Ugyanis ha az út­szakaszt lezárják, s a Lencsési-ut földutja a sár miatt, különösen az autók számára, jár­hatatlan lesz, a kocsik kénytelenek lesznek Doboz felé kerülni s mintegy öt kilométeres kerülőt tenni, hogy befuthassanak Gyulára. Amig tehát az újraburkolás tart, a kocsik és autók Békéscsaba felől nem a Reisner, hanem az Erkel-malom irányából érkeznek be a városba. Az útépítés anyaga és szállítása 72 ezer pengőbe kerül, mig a munkabérek ösz- szege 31 ezer pengőt fog kitenni, úgy hogy a kétkilométeres úttest burkolása több, mint 100 ezer pengőjébe kerül az államnak. Az újraburkolás nemcsak a közlekedés, hanem a munkanélküliség szempontjából is igen jelentős. félhárom órakor a Buckingham-palotában ki­hallgatáson fogadta Flandin francia külügy­minisztert. A kihallgatás 20 percig tartott. Előzőleg a király mintegy negyedóra hosszat tárgyalt Sir Robert Vansittarttal, a külügyi hivatal állandó államtitkárával. Flandin után a király Van Zeeland belga miniszterelnököt, majd Beck lengyel külügy­minisztert fogadta kihallgatáson. A Népszövetség tanácsa szerdára virradó éjjel 11 órától fél 2-ig ülésezett. Bár a tár­gyaláson a légkör megjavult, tartós megol­dást nem sikerült találni. Hir szerint, amig a locarnoi kérdést rendezni sikerül, a nép- szövetségi tanács továbbra is Londonban ülésezik. ' '*<*:» .> Az olasz szankciók kérdését tárgyaló 13-as bizottságot szintén Londonba fogják összehívni ülésre. Valószínű azonban, hogy az ülés megtartását a kitűzött időpontról későbbi időpontra halasztják. A londoni tanácskozások során az angol kormány érdekes közvetítő indítványt ter­jesztett elő. Azt tanácsolja, hogy a német- francia és német-belga határ mentén mindkét, illetve mind a három állam létesítsen egy 30 mérföldes semleges zónát s azon nemzetközi haderők lássák el a rendőri szolgálatot. A francia sajtó elfogadhatatlannak tartja ezt az indítványt és tiltakozik ellene. A német sajtó szerint, bár egyelőre konk­rét eredmény nincsen, megállapítható, hogy a megegyezés vágya győzött a gyűlölet szel­leme felett. A tiitói íieritó vizsgálata — Kelbe Békéscsabát utánoznunk? — Irta: Dr. GÁLI GÉZA A „Magyar Alföld“ legutóbbi számában beszámol arról, hogy Békéscsabán az iskolás gyermekeket még Röntgen-vizsgálat alá is vetették annak megállapítására, vájjon köz­tük kik a tüdőbetegek és ezek mily nagy számban vannaa. Ezt a rendkívül helyes el­járást, mint követendő példát Gyula város figyelmébe ajánlja a tudósító. Akármilyen szép is ez a példa, Gyula városának ezt aligha kell követnie, azon egyszerű okból, mert már évek óta maga alkotja meg ezt a példát. Az egyetlen város, amely az iskolás gyermekek rendszeres vizsgálatával Gyulát megelőzte, Debrecen volt, ahol Neuber egye­temi tanár vezette be ezeket a vizsgálatokat. Alighogy Neuber professor vizsgálatai isme­retesekké váltak, a tuberkulózisra vonatko­zóan ugyanezeket a vizsgálatokat rendszere­sítettem a gyulai tüdőbeteggondozóban. Először a gyulai járás iskolás gyermekeit vizsgáltuk meg, majd évek óta rendszeresen megvizsgáljuk a gyulai gimnázium, polgári fiú- és leányiskola tanulóit és már a múlt évben megkezdtük az összes gyulai elemi­iskolás gyermekek vizsgálatát, amely vizsgá­latokat ebben az évben már a tanyai iskolák növendékeire is kiterjesztettük. Nem álltunk meg azonban a vizsgálatoknál, hanem ezek­nek a vizsgálatoknak rendkívül jelentőségtel­jes adatait különböző szempontokból feldol­goztuk és a munka eredményeit Sebők, Pusztay és Szabó doktorokkal együtt a ma­gyar orvosok tuberkulózis egyesületében elő is adtuk. A vizsgálatoknak azon adatait, amelyek a nagy közönséget érdeklik, a múlt év őszén megtartott egészségvédelmi kiállí­táson, gyulai művész — Kiss Sándor tanár — által elkészített kitűnő grafikonokban mutattuk meg az ország közönségének. Nem álltunk meg azonban az anyag tudományos feldolgozásánál, mert hisz ebből a beteg gyermekeknek kevés hasznuk van. Azokat a betegeket, akiknek^quartz-lámpa besugárzásra szükségük volt, berendeltük a gondozó inté­zetbe, ahol a besugárzáson kívül minden gyermek egy pohár tejet és egy pék-süte­ményt is kapott. Azonkívül a gondozó intézet vezetősége pénzbeli adományt juttatott a gimnázium, polgári fiúiskola és leányiskola igazgatóságához, hogy a gyengébb gyerme­kek tej és péksütemény tízóraiban részesülje­nek, ha ezt a maguk erejéből megvenni nem tudják. A gyermekeket a gondozó adatai alapján dr. Implom Lajos iskola-orvos válasz­totta ki, aki egyébként is a legnagyobb buz­galommal segítette a gondozót a nagyarányú vizsgálatok lebonyolításában. A gondozó azonban tövább folytatta a munkát. Azokat a gyermekeket, akiknél súlyosabb betegség volt kimutatható, igyekezett a Józsefszana- tóriumban elhelyezni és épp most sikerült is­mét két súlyosan beteg rendkívül szegény kis testvér-gyermeket a szanatóriumban in­gyenes helyre felvenni. Annak kikutatására, vájjon ki fertőzte meg betegségével a gyer­mekeket, Jantsovits Irén gondozónő minden Külföldi politikusok kihallgatása az angol királynál Enyhült a feszültség

Next

/
Thumbnails
Contents