Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-03-17 / 64. szám

4 BÉKÉS 1936 március 17 tanácsos, a szövetség elnöke tartott előadást az egyháztársadalmi munka egységesítéséről. Békés. A községi közgyűlés 30000 pengő államsegélyt kér a forgalmiadó részesedésből, mert a háztartás egyensúlya felbomlással fenyeget. Orosháza. Facsemete razziát rendeztek pén­teken a piacon. 400 darab csemetét elkoboztak, mert nagyrészük pajzstetves volt. — A község 300.000 pengőt akart kölcsönvenni az Otitól uj vágóhíd és hütöház építésére. Az Oti most vála­szolt, hogy az orosházi igény nem volt beilleszt hető a tartalékolt összegbe. A háziipar értékei és a magyar iparművészet remekei a mező- gazdasági kiállításon. A mezőgazdasági kiállítás háziipari, nép és iparművészeti része ezidén még gazdagabb és vá- logatottabb anyagú lesz, mint az előző évek­ben volt. E pavillonban főként a falu népének a keze- munkája kerül bemutatásra. Azoké a szorgalmas családoké, akik a hosszú téli napokat nem töltöt­ték ölhetett kézzel, hanem a maguk termelte lent és kendert ruhafélékké, ágy és asztalneművé, zsá­kokká, ponyvákká dolgozták fel, állataik gyapjából, bőréből ruhát, bekecset, sapkát, kesztyű készítet­tek. Fából gazdasági eszközöket, vesszőből, szal­mából, gyékényből, kukoricalevélböl kosarat, sza- tyort, táskát és sok más hasznos tárgyat. Okulásul szolgál ez a rész arra nézve, hogy miként segíthet magán a szorgalmas gazdacsalád­E kiállításon a falu asszonyainak tehetségét és szorgalmát hirdetik azok a pompás csipkék, hímzések, szőnyegek és más kiváló kézimunkák, amelyeket a háziipari vállalkozók a falu népével készíttetnek. A közönségnek módjában lesz e kiál­lításon népművészeti beccsel biró darabokat köz­vetlenül az azokat készítő asszonyoktól vásárolni. A vásárlók válogathatnak a decsi, bátai, karádi, buzsáki, bokori, kaloksai, kunsági, mező­kövesdi, mezökeresztesi, vásárosnaményi és sok más vidéki népmüvészi holmikban. Részt vesznek e kiállításon az ország kiváló fazekasai is magyaros munkáikkal és iparművé­szeink díszes fa és bőrkészítményeikkel diadio-in w * o t. Március 17, kedd. BUDAPEST I. 6.45. Torna. Hanglemezek. 10. Hírek. 11.10 Nemzetközi vizjelzöszi lgálat. 12. Déli harangszi, Idöjárásjelentés. 12.30. Hírek. 13.20. Pontos idő­jelzés, idöjárásjelentés. 14.40. Hírek, élelmiszer- árak, piaci árak, árfolyamhirek, 16 45. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés, hírek. 10-20. „Történetek az állatok világából: Tóbiás.“ Irta Nyáry Andor. 10.45- „Utcai kis ruhák.“ (Felolvasás.) 12.05. Hanglemezek 13.30, Kékes Irén magyar nótákat énekel, kiséri Bura Sándor és cigányzenekara. 16.15. Asszonyok ta­nácsadója. 17. „A. kőolaj a világpolitikában., 17.30. A rádió szalonzenekara, 18.55. „Buda és Pest a félhold uralma alatt.“ 19.25. Sigfrid Grundeis zon­gorázik. 20. „Leszakad a csillár.“ Kristóf Károly előadása. 20 30. Az Operaház előadásának ismer­tetése. (I. és II. felvonás.) 20.35. Az Operaház előadásának közvetítése. „Isteneit aikouya “ (II. és III. felvonás.) 2130. Hírek. 23. Időjárásjelentés. Majd Guttenberg György jazz-zenekarának műsora. 00.05. Hírek. !■—MBIII I l| ■Ilin 11 —millH 'IMI hlH'IWfiH 11 III I IBMim liH'IHIIMIIIIIBII'IHMII Unmnl nminlhnh kisgyermek mellé állást KEid ílclílüllll keres. Hosszú bizonyítvány Cim: Kétegyliáza, Uradalom. 343 l—l I|y ily WH elitf. Clam: kiadóban. 344 l—l $ F «J> It T GyTE—ETC 2:1 (0:1) Vezér D. Szerencsés és meg nem érdemelt győzelmet aratott a gyengén játszó GyTE a lelkes elekiek ellen, akiknek sorából hiányzott az eltiltott Geisl és a sérült Poszt. így is csak a játékvezető soro­zatos téves Ítéleteinek köszönheti a GyTE a győ­zelmet. Óriási irammal kezdenek a csapatok, jó mérkőzés Ígérkezik. Az első hullámzások után az ETC veszélyesebb. Vezér I. ment először, amikor tévesen fújja le Ruck II. t lesen A 12. percben Ruck II. megfut és lövésszerü beadását Kukla II. bevágja 0:1. A két eleki szélső csinál még pár támadást. Negyedóra után feljön a GyTE, az ETC védelembe húzódik s a GyTE tervszerűtlen akcióit könnyen rombolja. Három eredménytelen szöglet a terméketlen GyTE támadások eredménye. A 43. percben majdnem újabb eleki gól esik, Kukla II. lő üres kapuba, a hálóba tartó labdát az utolsó pillanatban menti Böszörményi. Szünet után teljesen védekezésre rendezkedik be az ETC s úgy nyomasztó a GyTE fölénye. Sokszor az eleki is védekezik s igy csak 2—3 támadást ve­zetnek. Öt eredménytelen szöglet a GyTE táma­dások befejezése. Már mindenki lemondott a GyTE sikerről, amikor a 43. percben egy csomó ETC-t sújtó téves ítélet után Vezér 1. minden ok nélkül 11-est ítél az ETC ellen, amiből Temesvári egyen­lít 1 : 1. A következő percben újabb súlyos bírói hiba, egy kapura iveit labdát a lesbe álló Do­mokos benyom a hálóba s Vezér ezt is meg­adja 2 : 1. GyAC-CASS 1:1 (1:0). Lázy. A GyAC is gyengén és elbizakodottan ját­szott, amit az eredmény alaposan megbosszult Schmidt góljáig még csak ment valahogy a játék, de azután elkényelmeskedtek mindent. Lázy is gyengén vezetett. A gyulai kir. jb., mint telekkönyvi hatóság 19349—193ö. tk. szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT. Özv. Bakutz Józsefné elleni önkéntes árverési ügyében a tkvi. hatóság özv. Bakutz Józsefné kérelme következtében az 1881 : LX. te. 144, ' 46, 147 és 204 §-ai értelmében elren­deli a végrehajtási joghatállyal biró önkéntes bírói árverést a gyulai kir. járásbíróság területén levő, Gyula városban fekvő, s a gyulai 383 sztjkvben A I. 1 sorsz. 538 hrsz. Szenthárom­ság u. 2 számú háznak B 30 a. özv. Bakutz Józsefné nevén állő részére 1250 P. kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1936. évi áprliis hó 22. napján dél­előtt 9 órakor telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében Erdélyi S. utca 12 sz. fszt. 18 ajtó fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan jutalék a kikiáltási ár felénél alacsonyabb árban nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°o-át készpénzben, vagy az 1881 : LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek elöleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláirni. (1881: LX. t.-c. 147., 150., 170. §§; 1908: LX. t.-c. 21. §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyom­ban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ar ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908: XL1. 25. §.) Gyula, 1935. évi december hó 20. napján. A kiadmány hiteléül: Szíiesy s. k., j.-birő Réti, irodaigazgató 342 1—1 ff“" § SS? ffl fill a homokbánya partján félhold gyümölcsöskert termőfákkal és adómentes, lakóházzal a Földművelők malmával szemben. Értekezni lehet Erdélyi Sándor-ut 6. sz.- alatt, a népkerttel szemben. Marosi Illés tanítónál.­263 2—2v SZELVÉN Y. A „BÉKÉS“ kiadóhivatala e szel­vény beszolgáltatása mellett 20 fillérért vesz fel és közöl le egy 10 S23V3S äprßilirilßtßSt. Mai budapesti árak: A hudapesli terménytőzsde árai. Készárupiac irányzata tartott volt. Búza : 77 kgos tiszavidéki 17.---------17.35 fe lsötiszai 16.65 —16.85 más származású 16.50 — 16.65 78 kgos tiszavidéki 17.15 — 17.50 felsötiszai 16.80—17 — más származású 16.65 — 16.80 79 kgos tiszavidéki 17.30 - 17.65 felsötiszai 16 95 - 17.15 más származású 16.80—16.95 80 kgos tiszavidéki 17.50 — 17,85 felsötiszai 17.10 — 17.30 más származású 16.95 — 17.10 Rozs pestvidéki 14 60 — 14.80 „ más származású 14.80 — 14.90 Takarmányárpa 15.65 — 16.50 Sörárpa 19.---------20.— I. zab 16.30 — 16.50 Tengeri morzsolt 12.90 — 13.— Buzakorpa finom 12.60 - 12.70 Határidöpiac irányzata gyengén tartót volt. Búza márciusra 16.36---------.— „ m ájusra 16.56— 16.58 Rozs márciusra 14.47---------.— „ májusra 14.04--------­Te ngeri „ 13.30 — 13.32 ,, júliusra 13.72 —13.74 Különféle takarmányok: változatlanok Tarka napraforgó 17.---------18.— Fi nom buzakorpa 12.60 — 12.70 Lucerna 135 — 145 Bíbor heremag 51 — 53 É l ö p i a c: Borjú felhajtás nem volt I. borjú II. HL „ Vágómarha felhajtás 2 volt. Nagyvdsdrtelep nagykereskedelmi árai : Csirke 2.20—2.40, tisztított, sütnivaló 2.40—2.80 lúd —.—.—, kacsa 1.40—1.60. pulyka 1.20—130 tojás ládázva drb. 5.—5.2, kosáráru 5.3, tojás kg-ja ab Budapest 90. A ferencvárosi sertéspiacon II. urad. zsirsertés 97—100 II. szedett közép 90—98 silány 76—86 I. angol sonkasüldő 90—100 II. „ „ 82-88 .1. exportzsir, márkázott 152—157 Mai felhajtás 5921, előző napról maradt 179. Az irányzat élénk volt. TELEFON 182 KIRÁLY“ TELEFON 182 MUMS MIMÉI Gyula, Báró Wenckheim Bála-utca 6. sz. Március 17, 18 kedd, szerda Milliók olvasták a regényt Milliók nézték meg a filmet Egyöntetű a vélemény: a film még a regény­nél is érdekesebb ! DUMAS világhírű könyve teljesen uj feldolgozásban EL1SSA LANDI, ROBERT DONAT főszerep­lésével az amerikai United Artist fiimgyár milliós költséggel előállított remekműve Gróf Monte Christo izgalmas filmalkotás 3 részben. Mind a 3 rész egyszerre. 1. rész: If vár foglya 2. rész. Monte Christo szigete 3. rész: Ha a holtak visszatérnek VidHisi félóra a legcsodásabb artista film Gulliver utazásai! Hangos trttkkfilm ! ifn • Vasár- és ünnepnap V22, 4, 1/ét, 9 '\r i-.A+ir><™ow a/.a 1 icéi a (jynlán. 1936, a kiadótulajdojiös Dobay János nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents