Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-01-05 / 4. szám
4 BÉKÉS 1936 január 5 GYA.C-BA.L FEBRUAR L-EN TELEFON 182 igy emberanyaguk állandó fejlődésével igyekezzenek szabadulni azoktól a súlyos áldozatoktól és terhektől, amelyeket a kórházi és gyógyszerköltségek jelentenek költség- vetéseik számára. Az egészségvédelmi munka felé való orientálódás természetszerűen főleg a községekben és azokban a városokban mutatkozik meg, amelyek nagy kiterjedésű tanyavilággal rendelkeznek, mert itt a nehézségek, hiányok fokozottabban jelentkez nek. Különösen kihangsulyozódik az általános egészségvédelmi munkának szükségessége ott, ahol a város belterületén örvendetesen megszaporodott egészségügyi alkotások mellett a nagy kiterjedésű tanyavilág lakos ságának egészségügyi ellátása a mai követelmények között kezdetlegesnek mondható. Addig, amig a városban hórházak épültek, tüdőbeteggondozó létesült, stb. addig a tanya egészségügyében a lakosság növekedése és' szociális helyzetének nagyarányú romlása ellenére is alig történt valami változás. Ma gas a csecsemőhalálozás és a gümőkóros halálozás, a fogbetegségek egész sorozatban jelentkeznek. A tanyai lakosság lakásviszonyai egészen primitívek, egészségügyi kultúrájuk nyomorúságos, táplálkozásuk elégtelen és helytelen. Az ártézi kutak száma nem elegendő, az utak jórésze javításra szorul és a távolságok aránytalanul nagyok. Tanyai körzeteket kell felállítani Ilyen körülmények között elsőrendű érdek, hogy a tanyai lakosság szociális helyzetének évről-évre való nehezebbé válása folytán is fokozottan jelentkező hiányokon az egészségvédelmi munkába való bekapcsolódás révén segítsünk. Csak ennek az intenzív munkának lehet meg az eredménye, csak igy csökken a csecsemőhalálozás, a gümőkóros halálozás, nő az élveszülöttek száma és emelkedik az ártézi kutak száma. Csak igy válik | lehetségessé, hogy tanyai egészségügyi és szociális kultúránk és gondoskodásunk racionálisabbá válásával ember anyagunkat gazdaságosabbá, tanyavilágunkat kulturáltabbá, szebbé, ■ mberibbé tegyük Ez nemcsak orvosi vagy emberbaráti kívánság, de pénzügyi realitás is, mert ha lakosságunk egészsége jobbá válik, jelentősen csökken az 4'e V6 ío a teher, mely a népbetegségek kórházi és gyógyszerszámlájával terheli a város háztartását. Haladást jelenti) munkáról van szó Bizonyos, hogy a lakosság szociális körülményeinek lényeges javulására egyedül az egészségvédelem biztosítása nem elegendő. Hogy ezt elérhessük, megfelelő gazdasági, illetve szociálpolitikai támogatást is kellene számára ugyanilyen mértékben biztosítani. Ennek biztosítása még nehezebb, mint az egészségvédelemé. IV^ég nehezebb különösen nálunk, ahol az egész törpebirtokosok és és bérlők egzistenciájának minimális biztosítása is sok és kemény gondot okoz a tör vényhatóságnak. De talán ez a kérdés is megoldást nyer most, amikor a készülő telepítés annyi reménnyel biztat. Mégis az elénk tornyosodó s talán még fokozódó nehézsé gek dacára is folytatni kell az egészség- védelmi munkát, mert ebben olyan nagy kulturális tőkét fektettünk és fektetünk, amelynek kamatai nemcsak egészségügyi, de szociális és bizonyos mértékig gazdasági vonatkozásban is értékesíthetők a lakosság számára. Haladást jelentő munkáról van tehát itt szó. Ma pedig nekünk meg kell ragadni, elő kell mozdítani minden olyan lehetőséget, amely a haladás szolgálatában áll. Ezt kívánja egyetemes nemzeti, de egyéni érdekünk is. Dr. E. I. 99 KIRÁLY“ telefon 182 s l Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1936 január 4, 5. Szombat, vasárnap. Magyar film! Bársony Rózsi, Kabos Gyula, Szakács Zoltán, Vaszary Piri, Peti Sándor együttes főszereplésével HALLÓ BUDAPEST Egy édes kislány regénye. Vidám filmtörténet. MOLNÁR Ferenc világsikert aratott színmüve: A JÓ TÜNDÉR 1936 január 6, 7. Hétfő, kedd. EGGEBTH MÁRTA tüneményesen megjátszott nagy szerepe: Casta Diva Halkszavu hangulatos, romantikus film. Férfi főszereplő; PHILIP HOLMES Az izgalmak filmje! Rejtelmes filmtörténet: TITKOK HÁZA Főszereplők Amerika legnagyobb színésze : Charles Laughton, Boris Karloff, Glória Stuart. isiid teilt!: ,9ha szemüvegét szaklátszerésznél készítteti. Receptmunkák azonnal készülnek ZEISS ÜVEGEK! Klein Erzsi n l Városház-utca 8 szám. Olcsón és jól vásárolhat üveg-, porcellán-, aluminium- és zománcedényeket. háztartási cikkeket, alpacca, chinai ezüst, kobald és eredeti japán ' árukat, herendi porcelláut, fehér és s.ines ólomkristályókat, szentképeket, szobrokat, üveg kávéfőző készüléket és készleteket. Zsolnai és herendi étkező, tea-, mocca- és szeudvicskészietek meglepő olcsó árban, 422 5v 6 AJÁNDÉKTÁRGYAKBÓL OLCSÓ ÚJDONSÁGOK ÉRKEZTEK WERNER ÜVEG- ES PORCELLÁNÁRUHÁZÁBA FÖÜZLET ALAPÍTVA FIÓKÜZLET Knssutli-ter. (872 Városház-n I. HÍREK. Hóm. kát. istentiszteletek Vasárnap január 5 én : Az Anyatemplomban sz. misék 8, 9, 10 és fél 12. A tízórai nagymise után prédikál Szvetits Viktor. Este szentségbetéteikor prédikál Farkas István s. lelkész. A Sz. József templomban sz. misék 8 és fél 10 órakor. Utóbbi sz, mise után prédikál Báró Apor Vilmos c apát- plébános. Fi'skereset (Parancsolt ünnep): Az Anyatemplomban sz. misék 8, 9, 10 és fél 12 A nagymise után prédikál Báró Apor Vilmos c. apáiplébános. A Sz. József templomban sz. misék 8 és fél 10 órakor. Utóbbi sz. mise előtt prédikál dr. Szabó János s. lelkész. Istentiszteleti sorrend a ref. templomban. Január 5-én d. e. 9 órakor prédikál: Harsányi Pál esperes este 6 órakor prédikál Rácz Is'.ván s. lelkész, Szentpálfalván este 6 órakor prédikál Harsányi Pál esperes. Az evangélikus temglomban vasárnap, január 5-én délelőtt 10 órakor istentisztelet, prédikál Rohály Mihály lelkész, délután 2 órakor a fogházban, 4 órakor a kórházban, este 6 óra kor a templomban lesz istentisztelet. Január 6 án, vizkereszt ünnepén délelőtt 10 órakor istentisztelet, prédikál Murányi Árpád segódlelkász, este 6 órakor áhitat. Görög keleti istentiszteletek- A nagy temp lomban hajnali 4 órakor vizszentelési szertartással egybekötött istentisztelet. Egész nap folyamán házszentelés a bivek lakásán. Vizkereszt napján reggel 5 órakor Utrenie (kjsmise), délelőtt fél- tizkor szent liturgia, szentbeszédet mond Szabó Demeter esperes. Dé'után 3 órakor vecsernye Az időjárás njesztendöben épp olyan változatlanul enyhe és száraz maradt, mint aminő karácsonykor és az azt megelőző hetekben volt. Annyira enyhe, hogy az ibolyák is kezdenek nyílni, sőt arról is hallani, hogy helyenként a gyümölcsfák is rügyezésnek indulnak, ami hogy méltán nagy aggodalomba ejti a szőlő- és kerttulajdonosokat, mert az idei gyümölcstermést is veszélyeztetné a fagy, amely valószínűleg mégis csak be fog következni. Erre a fagyra egyébként még mindig niocs kilátás, mert a légáramlat állandóin nyugodt s déli és a hideg csak akkor állana be, ha északra fordulna. A tavaszi alá ugarolás állandóan folyik még; a leglustább gazdák is szorgalmasan szántanak, úgyszintén a kis törpebirtokosok is, akiknek nincsen igájuk, felhasználják rá az időt és pénzért szántatják és készítik elő tavaszra kis földjüket, amelyeken a szántás sokkal könnyebb és jobb, mint aminő az őszi hónapokban volt. Általános óhaj különben az eső, még inkább a hó, men a talaj félásón alul teljesen száraz és nagyon kívánatos volna rá a bő téli nedvesség. Turul-bál. Január 5-ón, farsang első napján rendezi meg az idei báli óvad és Gyula város első bálját a Turul Szövetség gyulai alkerületének Gyula Vezér Bajtársi Egyesülete. Az előkelő bálnak dr. Horváth Jenő egyetemi tanár a diszvédnöke, a várnaegye és a város előkelő urai és hölgyei a fővédőurai védőurai és háziasszonyai. A vigalmi bizottság és a főrendezők névsora olyan urak neveit tartalmazza, akik már eleve biztosítják a bál sikerét. Január 5 én vasárnap ette 9 órakor kezdődik a Turul-bál a Békésmegyei Casinó dísztermében, a családjegy (3 személy) 5, személyjegy 2, tárcosjegy 1 pengő. A Nagymagyarvárosi Misszió és Szent Erzsébet Kongregáció műsorral egybekötött bálja 1936 január 5-én a pavillonban. i