Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-12-18 / 289. szám

4 BÉKÉS 1936 december 13 n I it je k. Várható időjárás a következő huszonnégy- Órára: mérsékelt nyugati, északnyugati szél, né­hány helyen, kivált nyugaton és északon eső, A hőmérséklet nem változik. Csütörtökön reggel 8 órakor Gyulán a hőmérséklet reggel -{-8, délben -f 9 f°k Volt, Gyógyszertári inspekció. December hó 16 tói január 1-ig a Wieland-féle gyógyszertár tart szolgálatot. A gyógyszertárak az éjjeli kiszolgá­lásért este 9-töl reggel 7-ig pótdijat számítanak föl. Rothermere felesége súlyos beteg. Rother- mere lord felesége Cann es mellett levő villájában súlyosan megbetegedett. Fia, Harmsworth lord állandóan mellette tartózkodik. Hócipők, valódi Trefoil és az összes magyar gyártmányok gyári áron VERES nél szerezhetők b? már P 6'50 töl. Törekvés bevásárlási helye, 6 havi hitel. 1504 4-* A változás éveiben, amikor arra kell töre­kednünk, hogy az agy, a tüdő és a szív felé irá­nyuló vértódulást ellensúlyozzuk, valamint, hogy az emésztőszervek renyhe működése folytán a be­lekben beállt pangást biztos és enyhe módon meg­szüntessük, akkor reggelenkint egy-egy pohár ter­mészetes „Ferenc József“ keserüviznek valóban áldásos hatása van, 1 —2 A „Napraforgó“ C. falusi komédiában igaz, egészséges és ősi magyar életet mutat be a Nép­énekkar. Karácsonyi ajándék RUCK drogériából. 1522—10 1 Karácsonyi segélyt kapnak Borsod megye tisztviselői. Borsod-üömör vármegye tisztviselői és alkalmazottai részére a törvényhatósági kis- gyülés karácsonyi segélyt szavazott meg, mely a havi fizetés 50 százaléka. A belügyminisztertől vitéz Borbély Maczky Emil főispán vezetésével küldöttség fogja kérni a határozat jóváhagyását. Nem zárkóznak el az elől sem, ha a községek is adnak karácsonyi segélyt alkalmazottaiknak. HÓCIPU-KÜLÖNLEGESSÉGER : Hungária— Eskimó —Emerge, Wimpassing s más külföldi gyártmányú; óriási választékban kapható a TANAI divatházában. 1452 15—* Franciaország nem fizet. Franciaország érte­sítette az USA kormányát, hogy a hadiadósságot nem bírja megfizetni és azt sem tudja mc-gigérni, hogy mikor törleszt. Házikabátok, köntösök, piyamák, divat- különlegességek legjobban VERES-nél szerezhetők be. Törekvés bevásárlási helye. 6 havi hitel. 1506 5* Gyermekét intézetből hazahozza, a szünidő végével visszaviszi, útlevelét vizumoztatja, fővá­rosi, vagy vidéki ügyeit jutányos díjazás ellené­ben megbizhatóan elvégzi agilis fiatalember. Cim a kiadóhivatalban. 2* A Szociális Missziótársulat december 17-én, csütörtökön d. u. 5 órakor tartja gyűlését az Egyesület Kath. és Polg. körben. A gyűlés elő­adója özv. Tóth Imréné, aki máriacelli utinapló- jából olvas fel részleteket. A nagy érdekességü előadásra szeretettel várja az érdeklődőket a Vezetőség. 3 — 3 Tiszta selyem és angol gyapjú skot nyak kendő-különlegességek VERES-nél szerezhetők he. Törekvés bevásárlási helye, ti havi hitel. 1505 5-* Karácsonyi adományok. A Szociális Misszió- társulat hálás köszönettel nyugtázza az alábbi adományokat: Vendéglős és Rorcsmáros Szakosz­tály 10 P., dr. Daimel Sándor és felesége, dr. Tompa Gyuláné 5—5 P. Magyarország fejenkénti bor- és szöllöfo- gyasztása. Most jelent meg a nemzetközi borhi­vatal kimutatása a világ bor- és szölöfogyasztásá- ról. Magyarország fejenkénti borfogyasztása éven­ként 37 8 liter, szölöfogyasztás pedig 2’7 kilo­gram. A borfogyasztásban Magyarország a világ nemzetei között hatodik helyen, szőlöfogyasztásban pedig tizedik helyen áll. Film készül báró Wesselényi Miklós életé­ről Arról a nagy árvízkatasztrófáról, amely 1838-ban csaknem teljesen rombadöntötte az akkor fejlődésnek indult Pest Budát, hamarosan film ké­szül. Az uj magyar film az árvíz nagy hősének, báró Wesselényi Miklósnak életét fogja meg­örökíteni. A forgatókönyv az egyik ismert regény alapján készül. A film elkészítésére egy uj film­vállalat alakult „Scenárium“ néven. Megtalálták a lepra gyógymódját. Franco Antonió volt gyógyszerész a lepra uj gyógyítási módját fedezte fel. Az uj gyógymóddal állítólag sikerült már több teljes gyógyulást elérni. A gyógyult betegeket a lisszaboni oakteriológiai inté­zet is megvizsgálta és megállapította, hogy való­ban teljesen kigyógyultak a szörnyű betegségből. Botrány a román parlamentben (A „Békés“ tudósítója jelenti) Szerdán délután a román parlamentben Pop Ghita volt alminiszter képviselő interpellációt mon­dott s abban kemény szavakkal tárta föl Er­dély helyzetét. Kijelentette hogy az ó király­ság teljesen kizsákmányolta Erdélyt. A re- gátiak a közigazgatást és az igazságszol­gáltatást az erdélyiek ellen gyakorolják. A képviselő szavaira több kuzista a szónoki emelvényre rohant és Pop Ghitát lerángatta. A beszéd körül a kormánypárt és az ellen­zék között nagy vita támadt. Goga hevesen támadt rá Popra, mire az sértő szavakban válaszolt. Két képviselő ekkor ismét Popra támadt és ököllel úgy megverte, hogy Pop véres arccal támolygott ki a teremből. Az interpelláció teljesen felkavarta a román bel­politikai élet nyugalmát. TELEFON 182 „KIRÁLY“ TELEFON 182 s Gyula, Báró Wenckheim Béia-utca 6. sz. December 17, csütörtökön Csali egy napig! A ^hatalmasai háborús fiim! A legnagyobb élmény az olasz frontról: HAVASOK HŐSE Páratlanul nagyszabású hatalmas filmregény a háborús filmek koronája Varázslövölde Hajók veszélyben Hun Mit: írn «.r*1”1’‘■'■5 hétköznap 1/iő, 3/it és 9 érakor. Mai budapesti árak: Terménytőzsde Készárupiac. Irányzata gyen­gébb volt. Búza tiszavid. 79 kg-os 19*20 —19.40 80 kg-os 19*30—19 50, Rozs 16.—16.10 Takar­mányárpa 14 30—14 70 Sövárpa 20*—21, Zab 16.95-17*15 Tengeri morzsolt 9*40—9*50 Buza- korpa 9*60-970 Tarka napraforgó 18*75—19*25 Lucerna-----------, Ló heremag---------------------. ff atáridőpiac. Irányzata barátságos volt. Rozs márciusra 16.96 — 16.97, Tengeri májusra 12.33 — 12*35 Élöpiac. Baromfiárak: Csirke 130—1*40. tisztított, sütnivaló----------------lúd 1*30—1 40' ka csa 1*35—1*45 pulyka 1.20—1.25, tojás ládázva 1*60—1.85, kosáráru 1.65—1.90. Burjuvásár. Felhajtás nem volt. I. borjú Marhavásár. Felhajtás nem volt. Ferencvárosi sertésvásár. Felhajtás 853,. előző vásárról maradt 150. A vásár irányzata a kis felhajtás miatt élénk. Áak : I. uradalmi nehéz 111—112, közép 104—109, szedett közép 100—105 kiv. 106, könnyű 96-98, silány 88—94. I. öreg nehéz 97—102, szedett öreg Ií. 92—95 angol sonkasüldö I., 100—105 kiv. —, II. 93—96. angol hússertés 100—104 kiv. —, export nehéz hátszalonna 28—30 kgos 150------------, könnyű) 24-26 kgos 147--------, exportzsir (márkázott) 16 3—165, lehúzott félhus nagyban 134—14C kiv. 140, vágottsertés 134—140, fillér kgként. Pénz. A nemzeti bank hivatalos jegyzései _ Angol font 16*60—16*80, Cseh korona 10.75— II. 95, Dinár 7*80—7*95, USA-dollár 337.20 341.20 Francia frank 15.60-16, Leu 2*80—3.-. Lira 16.90—17.90, Schilling 80*—80*70, svájci frank 76.85—78 65 Felelős szerkesztő: DOBAY JENŐ Szerkesztő; vecsei NAGY GUSZTÁV KARÁCSONYRA! Hölgyeknek Selyemliarisnya gyapjutiarlsnya keztyü pongyola, selyemhálóing selyemkomi) iné kötöttkabát kötöttbluz kézitáska (retikül) bőröv Uraknak Férfiing kalap gallér nyakkendő harisnya bőr- és kötöttkeztyii Jäger alsőruha selyem­és gyapjú nyaksál Gyermekeknek Szvetterek flanelpizsamák korcsolyaszvetterek pullmannsapka patentharisnya flanelingek zsebkendő lurkóruha mackőöltöny és nadrág Férfi- és gyermek készruhaosztály December 20-án, vasárnap délelőtt 9 órától délután 6 óráig árusítunk-= Kulpin Jakab Békéscsaba =­1513 3—5

Next

/
Thumbnails
Contents