Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-11-25 / 270. szám

1936 november 25 BÉKÉS 3 Styr sütőmester kocsisa ftaneplőbc öltözött azután felakasztotta magát (A „Békés11 munkatársától.) A men­tőknek kedden éjjel dolga akadt a Zöldág­utcában is. Bálint Imre 40 éves ko­csis, aki legutóbb Styr sütőmesternél szol­gált, a Tomcsányi utca és a Zöldág-utca sarkán levő lakásán felakasztotta magát. Bálint a nyáron aratómunkán volt, a keres­ményét azonban azóta felélte, részben pedig (A „Békés11 munkatársától.) Évek óta nagy gondot okoztak az orosházi, vásár­helyi, pusztaíöldvári, csorvási hatóságoknak a környék tanyáinak titokzatos fosztogatói. Még 1928-ban kezdődtek meg ezek az éjszakai fosztogatások, de egy-két esettől eltekintve kinyomozatlanok maradtak. Ebben az ügyben júliusban történt azu­tán, hogy a környék fosztogatóit elfogta a oaendörség. A tolvajokat behozták a gyulai ügyészségre, a vizsgálóbíró fönn tartotta velük szemben az előzetes letartóztatást, az ügyészség elkészítette a vádiratot és most került ügyük a törvényszék elé. Három fegyházőr vezette elő a bűnö­söket, elsőnek Benkő József pusztaótlakai birtokost, majd Horváth Sándort, Csete Bé­lát, orosházi kisgazdát, utánuk közvetlenül az asszonyok, Benkő Józsefné, Horváth Sándorné, Pintér Antalné. Rendkívül érdekes adatok tárultak elő, mikor sor került a vád­irat fölolvasására. Megtudtuk, hogy miért sikerült a tolvajbandának eltűnni a hatóság elől. Az elsőrendű vádlott Benkő József volt és a motorkerékpárral könnyű volt eltűnni az éjszakába. A másik két férfi segédkezett a bűncselekmény elkövetésekor köze! 100 Gyümölcstermelés Irta: GALLI JÁNOS vm. gyüm. term, intéző Téli védekesésekről! Mint mindennek, agy gyümölcsfáinknak is rengeteg ellensége, kártevője van, melyek a nagy fejlődésnek indult gyümölcstermelésünket igen veszélyez­tetik — tönkre téve nemcsak a gyümölcs- termés nagy részét — hanem magát a fát is. E különféle kártevők ellen — éppenugy, mint a szőlőnél — védekeznünk kell meg­felelő ölő-maró hatású permetezőszerekkel, melyek elpusztítják őket. De mig a szőlőt csak zöld állapotában permetezzük — addig a gyümölcsfáknál a téli permetezés, a fa pihenő — tehát zöld rész nélküli — állapotában, sokkal hatáso­sabb. Ezzel a téli, a fa nyugalmi állapotá­ban történő permetezéssel a baj tavaszi meg­jelenését tulajdonképpen megelőzzük — mert már télen pusztítjuk el a betegségek oko­zóit ! Ilyenkor tudjuk a fáinkat bántó külön­böző gomba és rovar kártevőket elpusztítani leghatásosabban, mert: a különféle gomba és rovarkártevők télen a fa törzsén — ága­in téli álmukat alusszák; télen a fa nyu­galmi állapotában van, tehát a permetező­szerekre érzékeny levélzet nélkül (a rügyek is a téli fagyok ellen védőszövettel burkol­ják be magukat, tehát szintén nem érzéke­nyek). így oly erős permetezőszert tudunk elmulatta, úgy hogy most egy fillér nélkül állott kis leányával. Elkeseredésében kedden hajnalban öngyilkosságra határozta el ma­gát. Ünneplőbe öltözött, felment a padlásra és felakasztotta magát. Mire rátaláltak, már halott volt. Miután öngyilkossága kétségte­len, az ügyészség a temetési engedélyt meg­esetben az asszonyok pedig előírásszerűen látták el az orgazdaságot. Érdekes az is, hogy hogyan leplezte le a csendőrség a társaságot. A csendőrségnek gyanús volt Benkőnek a viselkedése, négy hold földje volt és mégis úgy élt mint egy 50 holdas kisgazda, vadászni járt, motorkerékpárt tar­tott és rádiót. 1936 julius 22-én a gyanú alapján lesbe álltak és amikor az egyik tanyából egy zsákban 10 tyúkot akart ele melni, letartóztatták. A vád szerint 2481 tyúkot loptak el a bűnösök és a bűncselek­ményt úgy a csendőrök előtt, mint a vizs­gálóbíró előtt elismerték. A keddi főtárgyaláson a motorizált tyuktolvajok tagadtak, de a törvényszék igazolva látta a vádat és folytatólagosan elkövetett lopásban, illetve orgazdaságban bűnösnek mondta ki őket. Ezért Benkő Jó­zsefet 4 évi fegyházra, 100 pengő mellék- büntetésre, Horváth Sándort 3 évi fegyházra, ugyanennyire Csete Bélát, valamint mind- hármójukat 5 évi hivatalvesztésre, Benkő Józsefnét pedig két évi hathónapi fegyházra. Horváth Sándornét 2 évi fegyházra ítélte Pintér Antalnét fölmentette a törvényszék, Az ítélet nem jogerős. használni, melyek a gomba és rovar kárte­vőket könnyen elpusztítják — elmarják — de a fentiek szerint a fára ártalmatlanok. Mielőtt a használandó szerekre térnénk rá és a permetezések tulajdonképpeni mun­kájára, előzőleg egy rendkívül fontos és a permetezéseket kiegészítő és megelőző mun­kára kell a figyelmet felhívni. Ez a feltétlen elvégzendő munka: ala­pos törzs és korona tisztogatás ! A fa törzse — különösen idősebb fák­nál — elparásodik, a kérge felháralik és különböző repedések keletkeznek. (Fagyfoltok stb.) Az ilyen törzsű fáknál a legalaposab­ban elvégzett permetezés sem fog kielégítő eredményt adni, mert a repedések, felhámló kéreg-részek kitűnő búvóhelyet, óvhelyet nyújtanak a kártevőknek nemcsak a tél fa­gya ellen, hanem a permetlé pusztító hatása ellen is. Tehát első védekezési teendőnk mindig alapos törzs-tisztogatás legyen. Kéreg-kaparóval kaparjuk le az idősebb fák törzséről a lehámló kéregrészeket, óva­tosan, hogy az előrészt, meg ne sértsük, a repedéseket éles késsel tisztogassuk ki, majd drótkefével, vagy sirkálókefével a törzset alaposan dörzsöljük le. A koronából a beteg-száraz ágakat vág­juk ki éles ollóval. A megyfáknál nagyon fontos, hogy a moniliától (ködtől) leszáradt hajtásvégeket vágjuk le, azonban nemcsak a leszáradt részig, hanem még az egészséges Étvágytalanságnál, gyomorhurutnál, gasztri- kus láznál, bélrekedésnél, emésztési reuyheségnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és bőrvisz­ketésnél a természetes „Ferenc József“ keserüviz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. 1370 részből is jó darabot hozzávágva. A sebeket sebkátránnyal kenjük be, hogy jobban és gyorsabban forradjanak be. Ne tűrjük meg továbbá fáinkon az u. n. gyiimölcsmumiákat, a fán összeszáradt és fennmaradt gyümölcsöket, ezek mind kitűnő telelő helyei a betegségeknek. A lekapart, leszedett ág és kéreg ré­szeket ne hagyjuk a fa alatt, hanem össze­szedve azonnal égessük el. Alaposan, gondosan elvégzett ilyen tisz­togatással rengeteg kártevőt pusztítunk el és csak ez után kezdhetünk hozzá a perme­tezések elvégzéséhez. Műsoros délután a polgári leányiskolában (A „Békésa munkatársától.) Az álla­mi polgári leányiskola Ifjúsági Vöröskereszt Egylete december 6-án délután 5 órai kez­dettel az uj tagok fogadalomtételével kap­csolatosan műsoros előadást rendez ae intézet nagytermében. A Vöröskereszt Egy­letnek 68 uj tagja tesz az ünnepség kérő­iében fogadalmat. Kishirek a megyéből. Békéscsaba. Megérkezett az országos gáz- és légoltalmi parancsnokságtól a légvédelmi uta­sítás, melynek értelmében megalakul a polgári légvédelmi parancsnokság. Á helyi megszervezés ügyét a polgármester a közgyűlés elé viszi. — A hétfői közgyűlés a második moziengedély szüne­teltetése mellett foglalt állást. — Az izr. leány­egyesület a múlt évben több mint ezer pengő ér­tékű adományt juttatott a nincsteleneknek, — A képviselőtestület elutasította azt az indítványt, hogy a közgyűléseket délelőtt tartsák. — Hétfőn délelőtt egy helyi motoroson tengelytörés történt. A kocsit szerkocsira emelték és úgy vontatták a telepre. — Az Oti. a részére átengedett Luther- utcai telek ajándékozását a miniszter jóváhagyta s ennek alapján az Oti. a szerződést a városnak megküldte. — A légvédelmi törvény végrehajtá­sára a városházán uj ügyosztály létesült, vezetője maga a polgármester. 900 emberre lesz szükség, ezek közül kerülnek ki a rendőri, mentő, orvosi, tűzoltó és munkás segédcsapatok. — Miklós József, egy uj békéscsabai festőművész a Kultúrpalotában kiállította képeit. Orosháza. A Szépmives Céh tudományos szakosztálya csütörtökön tartja első felolvasó ülé­sét a kaszinóban. — Ismét napirendre került a vásártér rendezésének kérdése. Az elöljáróság ter­ve az, hogy a lóvásárteret az országos vásártérre, a marhavásárteret a disznópiac térre helyezik át. — A Szőlők területét három kerületre oszt­ják és a belterülethez csatolják. Bizottság fogja az utca neveket megállapítani. — A vágóhíd épí­tésére kért Oti.-kölcsön folyósítását kérő bead­ványt a belügyminisztérium visszaküldte azzal, hogy azt a vármegyén keresztül juttassák hozzá, — Szántó István béres, akit patkolás közben a ló gyomron rúgott, meghalt a kórházban. aagaraaani'TOWii'a™ mm iiH—a—a— „Drótszőrü 1423 1 2 sz foxterrier | kölykök pedigreével eladok. Méntelep, Békéscsaba." adta. Súlyos fegyházbüntetést kaptak a motorizált orosházi tynktolvajok

Next

/
Thumbnails
Contents