Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-11-12 / 259. szám
1936 november 12 BÉKÉS 3 Akinek a szívműködése rendetlen, úgyszintén az, akinél a vérnyomás emelkedésének tünetei mutatkoznak, úgy érhet el erőlködés nélkül megfelelő könnyű székelést, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizet iszik. Szivszakorvosok már régen megállapították, hogy a Ferenc József viz szivbillentyühibáknál és szivelzsirosodás iái is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat. A sarui asszony fejüli a iáfásiósáji el. (A „Békés“ munkatársától.) Kedden délelőtt tele volt a járásbiróság folyosója tanukkal, vádlottakkal és panaszosokkal. Csupa kisember várta, hogy bebocsájtassék a biró elé. Eltelt 10 óra, 11 is, dr. Sipos Ferenc járásbiró azonban még mindig egy ügyet tárgyalt. Kisemberek ügye volt, arról volt szó, hogy Hermann Dávid és László sarkadi kereskedők följelentették Kondoros- Jánosnét, mert állításuk szerint a paraszti asszony rőföskereskedésiikben kendőt vásárolt, de nem azt a kendőt vitte el, melyet kifizetett, hanem annál értékesebbet. Ezzel szemben Kondorosi Jánosné azt állította, hogy ő azt a kendőt vitte el, amelyiket megKOVÁCS SÁNDOR zongorakészitó' és hangoló a közeli napokban városunkba érkezik. Zongorahangolásra és javításra előjegyzéseket felvesz | ® DOBAY JÁNOS ’ 4—4 könyvkereskedése---------—.......■' . . ve tt és megvádolta a kereskedőket, hogy vásárlás után el akarták tőle venni a kendóvt és közben megverték. Kovács Mihály sarkadi rendőr volt az ügy tanúja és a derék rendőr elmondta, hogy a kereskedők hozzá mentek panaszra, kérték fogja el Kondorosi Jánosnét. Ő utána is szaladt a parasztasszonynak, aki azonban nem volt hajlandó megmondani a nevét, csak azt hajtogatta, hogy ő kifizetett mindent. Miután a per adataiban felmerült az a látszat is, hogy a csalás esete is fennforoghat, az ügyvéd kérte a bíróságot, vonja bele a tárgyalásba az ügyészi megbízottat is. A bíróság ezt el is rendelte és az ügyészi megbízott csalás miatt vádat is emelt Kondorosi Jánosné ellen. Ezután a bíróság Nagy János gyulai kereskedőt hallgatta ki szakértőként, aki elmondta, hogy a kérdéses kendő, melyet mint bűnjelet foglaltak le többet ér, mint 1'50 P. amennyiért az asszony vette, véleménye szerint legalább is GoCTP. a kendő értéke. , A szakértő kihallgatása után a járásbiróság a panaszos Hermannékat is, a vádlott Kondorosinét is fejenként 10-10 pengőre ítélte. A sarkadiak nem voltak megelégedve az ítélettel, vélt igazuk védelmében föllebbeztek a törvényszékhez. A belügyminiszter megvizsgálja, jól jövedelmeznek-e a városok földjei (A „Békés“ munkatársától.) A váro- •sok jövő évi költségvetéselőirányzatai most. kerülnek jóváhagyás végett a belügyminiszter elé. A belügyminiszter ez alkalommal külön vizsgálat tárgyává teszi, hogy a vá-* rosi földeken fekvő tőkék után milyen hoza- dékot lehet elérni és hogy a kellő jövedelmezőség hiányának mik az okai. A belügyminiszter, mint legfelsőbb felügyeleti hatóság, adott esetekben az illető várost utasíthatja, hogy nem jövedelmező földjeit vagy eladja, vagy pedig az eddigi bérbeadási módszer megváltoztatásával, más módon igyekezzék jövedelmezőbbé tenni. A magyar-lengyel viszonyról beszélt Londonban Beck külügyminiszter (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A Londonban tartózkodó .Beck lengyel külügyminiszter nyilatkozott a magyar-lengyel viszonyról. Magyarország és Lengyelország között — mondotta — a kapcsolatok igen jók és remélik, alapul szolgálnak az általános megértés számára. Az értesülések azt mondják, hogy Beck londoni tárgyalásain nem került szóba a lengyel csehszlovák viszony. Lengyel körökben a leghatározottabban állítják, bogy Beck még csak nem is érintette, noha valószínű, hogy Eden szóbahozta ezt a kérdést Az egyik párisi lap megírja, hogy Anglia Magyarországgal kapcsolatos politikája bizonyos változásokon ment át. Az egyik olasz lap azt írja, hogy Lengyelország egyre aktívabb politikát folytat, melyet szívesen néz Olaszország. A madridi királyi palotát felgyújtották az anarhisták (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A spanyol főváros északi és déli részén 48 óra óta váltakoznak a támadások és ellentámadások. Sok helyen jellegzetes állásharc fejlődött ki. A nemzetiek elfoglalták a madridi északi pályaudvar környékét. A vörös állásokat és a hadügyminisztérium épületét bombázták tegnap. Az anarhisták minden erőfeszítése a madridi királyi palota elpusztítására irányult s ezen igyekezetük sikerrel is járt, a királyi palotából hatalmas lángnyelvek csaptak fel. A nemzetiek tisztában voltak azzal, hogy Madridot nem lehet máról-holnapra elfoglalni. (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Feltűnő és más oldalról még meg nem erősített hirt közöl a francia hírszolgálati iroda Moszkvából. E szerint hivatalosan 'megerősítették, hogy nagyarányú összeesküvést lepleztek le, melynek a fasizmus uralomra- juttatása volt a célja. Moszkvában sok embert letartóztattak és több külföldit isr őrizetbe vettek. Örményországban és Eszak- Kaukázisban is súlyos bolsevista-ellenes zavargások voltak. A zavargás olyan arányokat öltött, hogy a kommunista szervezetekre is kiterjedt. 150 embert agyonlőttek. Moszkvában öt németet börtönbe vetettek és lakásukon házkutatást tartottak. A Szovjet titkos rendőrsége parancsot adott, hogy minden embert, aki a külföldi követségeket látogatja és akit a rendőrség nem ismer, tartóztassanak le. Fasiszta összeesküvést lepleztek le Moszkvában