Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-11-11 / 258. szám
2 BÉKÉS 1936 november 11 Müller képviselő a céh-rendszerről és a keresztény igazságról Nagy érdeklődés mellett kezdte ünnepi beszédét. Müller Antal országgyűlési képviselő, mint a KIOSz kiküldöttje: — A zászló, mondotta, nemcsak szimbólum, hanem cél, program is. Szent program, szent fogalom, erkölcsi érték. A régi zászló helyébe újat emeltek, pedig a céh-korszak zászlója nagyon sokat mond. A céh-rendszer nagyon sok jót adott az iparosoknak, akkor mindenki erkölcsi kötelességének tartotta, hogy tudásának a legjobbját adja. Akkor nem volt elég a segédi vizsga, akkor a Gyulán fölszabadult legénynek országokat kellett bejárnia, mig vándorutjának végén, világot látva, országok szokásait, tudásait elsajátítva tért haza a városba, hogy céhmesteri vizsgát tegyen. Jellemben, energiában megizmosodott, igy lett céhmester. Abban az időben első polgárai voltak a városnak az iparosok, nem véletlen, hogy polgármesterek kerültek ki soraikból, ők képviselték az erkölcsi tisztaságot, de a céh szótárában ismeretlen volt a „kiuzsorázás“, a „proletár“, a „bérharc“ fogalma. Ipart csak az kapott, aki megszenvedett érte és bebizonyította, hogy arra képesítése van. — 1884 óta sülyedt az ipar lefele, azóta, mióta a pénz, a tőke, a konjunktúra lovagjainak elég egy „művezetőt“ bejelenÁltalános érdeklődés és nagy figyelem közt állott ezután szólásra Reibel Mihály plébános, országgyűlési képviselő és hatásos beszédben fejetette ki álláspontját: — Nem politizálni jöttem ide, mondotta, mert szerintem a politika már lélegzést jelent. A krisztusi gondolat hozott Gyulára, hiszen Krisztus mielőtt földre szállott volna, döntött, hogy milyen emberi testet válasszon, nem véletlenül választotta az iparos, az ács emberi testét. Minden keresztény embert folytatta emelt hangon — szívesen látunk | sorainkban. Minket nem hagynak élni, de mi | (A „Békés* munkatársától). A' vármegye közigazgatási bizottsága hétfőn délelőtt ülést tartott A főispán hivatalos elfoglaltsága miatt dr. Márki Barna alispán elnökölt a rendes havi ülésen, a szabadságon levő főjegyző helyett pedig dr. Ugrin László másodföjegyzö terjesztette elő az alispáni jelentést. A közbiztonság, közgazdaság és a közlekedés minden részletére kiterjeszkedő alispáni jelentésnek van egy különösen kiemelkedő része, amely a következőket mondja : „Múlt havi jelentésemben már beszámoltam niok ahhoz, hogy ipart folytathassanak, amióta a lelkiismeretlenség uralkodik. Ezért hangsúlyozzuk mi most a tisztességes ipart, ezért a céh-rendszert, amelyben a vallás és a nemzeti érzés szemben áll a most uralkodott liberális korszak anyagelvüségével, amellyel szemben bele kell oltani iparosainkba a vallásos érzést, a szakképzettséget és a tiszta nemzeti gondolkozást. Mi azt akarjuk, hogy a keresztény világszemlélet diadalmaskodjék ebben az országban. Ezt azért hangulyozzuk, mert kicsúszott az ipari és kereskedelmi kamara a mi kezünkből, egész más légkörbe kerültek fiaink, oda, ahol a pénz, a nagyipar szava uralkodik. Követeljük az átszervezést, nem akarjuk, hogy azok irányítsanak, akik távol állanak a keresztény tömegektől. ' Mi azt akarjuk, adják meg a tőkének a kamatot, de a munkásnak is a becsületes javadalmazást. Nem segélyt akarunk, hanem becsületes munkát. Ez a krisztusi igazság, ez a keresztényi igazság. Nagy lelkesedéssel fogadta a hallgatóság Müller képviselő beszédét, mely után Rácz Jenő tiszteletes Harsányi Pál esperes nevében bejelentette a csatlakozást. Hangsúlyozta a faj gondolatát, amelyben benne van a szabadság és az élet. Csiszár Mihály a bőriparosok csatlakozását jelentette be. követelve kiáltjuk oda, hogy mi igenis élni akarunk 1 — A kisiparosságot meg kell menteni. Az iparosok akkor voltak boldogok, amikor még a céh rendszerben éltek, ahonnan azok emelték ki, akik nem lehettek benne a keresztény szervezetben. A gyulai iparosok ezután egyetemesen csatlakoztak a Keresztény Iparosok Országos Szövetségéhez. Barát István elnök megköszönte a csatlakozás kimondását, Murvay István pedig berekesztette a gyűlést. a vármegyei buzakiállitásról és nagy örömmel állapítottam meg ezen kiállítás nagy sikerét. Megállapításom nemcsak a kiállítás külső képe s annak látogatottsága és tapasztalatok szempontjából való előnyös voltára vonatkozott, hanem elsősorban arra az anyagra, melyet hozzánk bemutattak és amely anyagnak vegyvizsgálati eredményei minden viszonylatban kiválóaknak mondhatók. Épen ezért az egész vármegye közönségének nagy megütközéssel kell tapasztalnia, hogy ezen kiváló eredmények ellenére mégis cikkek jelennek meg gazdasági szaklapokban, amelyek nagy betűkkel, aláhuzotlan tendenciózusnak látszó módon hirdetik, hogy a tiszavidéki búza elvesztette vezető szerepét, az ország más vidékei kerültek a búzaminőség szempontjából előtérbe. Felsorolják ezen cikkek az ország különböző részeit, amelyek a búzaminőség tekintetében elöljárnak és Békésvármegyét még csak meg sem említik. Megemlítenek ezek a cikkek a felsorolt országrészekről vegyvizsgálati eredmények alapján létrejött adatokat és bár ezek az eredmények a mi eredményeinkkel össze sem hasonlíthatók, mégis szükségesnek látták a fentebb említett konzekvenciát levonni. Évszázadok alakították ki és erősítették meg a tiszavidéki búza jóhirnevét és nem merem feltételezni, hogy a ma is kétségtelenül meglevő vezető- szerepet sajtóközleményekkel meg lehetne rendíteni. Szükségesnek látom ezekkel a közleményekkel szemben állástfoglalni és ezért, annak megemlítése mellett, hogy az említett lapokban megKOVÁCS SÁNDOR l zongorakészitő és hangoló a közeli napokban városunkba érkezik. Zongorahangolásra és javításra előjegyzéseket felvesz ® DOBAY JANOS ____________4—4 könyvkereskedése_________ je lent cikkekkel kapcsolatban helyreigazító közlemények megjelenése iránt a szükséges intézkedést megtettem, javaslom a közigazgatási bizottságnak, méltóztassék felirattal fordulni a földmi- velésügyi miniszterhez, kérve azt, hogy ezt az ügyet vizsgálja meg és vizsgálatának eredményeként tegyen intézkedést, hogy hatósági közegek a Tiszántúl érdekeit mélyen sértő, szerintünk a valóságnak meg nem felelő s nagy következményekkel járó kijelentéseket felettes hatóságuk engedélye nélkül ne tehessenek.“ Az alispáni jelentéshez elsőnek Beliczey Géza szólalt fel, helyeselve, hogy a kormányhoz felirat megy a tiszavidéki búza ilyen átértékelése ellen. Búzánk ellen tervszerű aknamunka folyik s ezért a gazdatársadalom nevében hálás köszönetét mond az alispán intézkedéséért. Köszönetét mond a megyei sajtónak is, mely mindig sorompóba lép a tiszavidéki búza érdekében, de nem találja helyénvalónak a Magyar Távirati Iroda eljárását, amely nem gondoskodik arról, hogy a fővárosi sajtó Békésmegye közgazdaságával is foglalkozzék, pedig ez van olyan fontos, mint a politika és a képviselői beszámolók. Dr. Telegdy Lajos javasolta, üdvözölje a köz- igazgatási bizottság az uj magyar kormányt és juttassa el Mussolinihez a hála és köszönet kifejezését milánói beszédéért. Ő is szóvá teszi, hogy a fővárosi sajtó, amely olyan mohón kap minden gyilkossági és magzatelhajtási szenzáción, egy sort sem irt a békési buzakiállitásról. Dr. Márki Barna válaszában újra megállapította, hogy joggal hivatkozhatunk búzánk kiváló minőségére, mégis mondva csinált adatokkal támogatott tendenciózus cikkek jelennek meg a sajtóban. Kimondja a határozatot, bogy a közigazgatási bizottság feliratban fordul a kormányhoz. Ezután bejelentette az alispán, hogy ő a törvényhatósági bizottság nevében üdvözölte az uj kormányt, tekintve, hogy a legközelebbi me- gyegyülést csak decemberben tartják meg. A főispánnal történt megállapodás szerint Mussolinit a kisgyülésből fogják üdvözölni. Sarin Erkel-tér 1 szám alatt egy ■^®»l*®2^üzlethelyiség (Hegyi-féle.) """"" ___________________ 1368 8—* Ős zi cipő újdonságok nagy választékban. Lichtman, Dixi és Trapéz gyártmányok. Kizá rólag csak VERES-nél kaphatók „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 1362 8—* Reibel pap-képviselő a krisztusi gondolatról Olcsó árak!. Jó minőség! ■■^^“"^^^""Csináljon próbafűtést kimondottan szoba-kályhák^^“■"■■,,■l■■,■■,,,■■" fűtésre alkalmas Ózdi szénnel, pilis- vörftsvári brikettel egyedül minden mennyiséget házhoz szállítok 'W SCHMIDT ISTVÁN Telefon 83 vas- és fémáruháza. Telefon 83. Egy- és kétaknás kályhák Kalor, Marabu, Neo-perpe- tnum, Globus. — Az elismert legjobb Budapest-Salgótarjáni gépgyár LUNA-tűzhelyei legnagyobb választékban, legmodernebb színekben és mintákban._____________________________1372 6—* A tiszavidéki búza védelmében felirat megy a kormányhoz A közigazgatási bizottság a kormány és Mussolini üdvözléséről