Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-02-01 / 26. szám

2 BÉKÉS 1936 február 1 Németország békét akar {A „Békés“ tudósítója, jelenti.) Hitler Adolf kancellárságának harmadik évforduló­ján egész Németországban ünnepségek vol­tak. Berlinben a Lustgartenben a kancellár a felvonult rohamcsapatoknak nagy beszédet mondott. — Mindent, amivé lettetek, nekem kö­szönhettek és én is csak általatok lettem azzá, ami vagyok, mondta. Beszéde során hangsúlyozta, hogy Német­ország a békét keresi, mert szereti a békét, azonban nem tűri, hogy becsületébe gázolja­nak. Ha jogainkat tiszteletben tartják, Német­ország lesz a világ legbékésebb állama Két halálos merénylet: az egyik áldozata a feleség, a másiké az apa, akit fia vert agyon (A „Békés* tudósítója jelenti.) Buda­pesten, a Kazinczy-utcában történt pénteken, hogy Laczai József hentessegéd féltékenysé­gében rátámadt elvált feleségére és kését többször belédöfte. Aztán maga ellen fordí­totta a gyilkos szerszámot. Laczai nyomban meghalt, az asszonyt súlyos sebekkel vitték a kórházba. A másik, még ennél is szörnyűbb gyil­kosság Szegeden történt csütörtökön éjjel. Mózes János nyugalmazott vasutas együtt kocsmázott a fiával. Italos fővel mentek haza. Otthon a fiú kiküldte anyját a szobából az­zal az ürüggyel, hogy barátai akarnak vele beszélni. Mig az anya künn járt, a fiú neki­esett apjának és hat baltacsapással széthasí­totta a fejét. A szerencsétlen ember agy veleje szertefröccsent a szobában. A gyilkosságnak Mózes leánya is szemtanúja volt, aki a szo­bában aludt és akkor ébredt fel, amikor a fiú nekiesett apjának. A nyomozás azonnal megindult, a gyil­kos fiú tagadja, hogy előre megfontolt szán­dékkal követte el tettét. A vitézi bálon a nemzetes asszonyok is viselik a vitézi jelvényt Nagy lelkesedés fogadta a magyaros ruha viseletét (A „Békés“ munkatársától.) A nemze- tes asszonyok január hó 30-án délután félöt órakor értekezletet tartottak a Békésmegyei Kaszinóban. Az értekezleten a február 22-i vármegyei vitézi bál rendezési problémáit beszélték meg s örömmel számoltak be an­nak a mozgalomnak a sikeréről, amelyet a magyaros ruhaviselet érdekében indítottak. A nemzetes asszonyok a vitézi bál háziasszonyai lesznek s mint ilyenek, első Ízben fogják viselni a vitézi asszonyok selyemre hímzett vitézi jelvényét. Megállapodtak az értekezleten, hogy a megye színeit is szerephez juttatják s a táncrendezők jelvényeit is a kék-fehér színek­ből fogják ízlésesen összeállítani. A lelkes hangú értekezleten a követ­kező nemzetes asszonyok vettek részt: Ákosffy Barnáné, Gaál Kálmánná, Hargitay Lipótné, Harkay Rezsőné, Imrey Róbertné, dr. Márki Barnáné, dr. Pánczél Józsefné, Péchv Gáborné, Rábay Ferencné, Técsy Lászíóné és Végváry Józsefné. Kisebb hirek (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A Temps cimti francia lap azon nézetének ad kifeje­zést, hogy a Hitlerista Németország a nem­zeti-szocialista kormányzás negyedik eszten­dejét arra fogja felhasználni, hogy a versaillesi békeszerződést lerontsa. — Károly román király Londonból hazafelé jövet Pá­rizsba érkezett, ahol hétfőig fog maradni. — A nápolyi kikötőből újabb 5 és félezer em­ber hajózott ki Afrika felé. — Japán északi részében súlyos vasúti szerencsétlenség tör­tént. Egy személyvonat a pályatestre zuhant hótömegtől kisiklott. 50 ember életét vesz­tette. * fi tali lm gyulai mtf Hil ül A gyulai Nemzeti Egység szervezet febr. 2-án, vasárnap délután 3 órai kezdettel tartja meg negyedik vitaíilését az Egyesült Katolikus és Polgári Kör könyvtártermében. Ezzel a Nemzeti Egység bizonyos újítást vezet be, mert eddig saját helyiségében tartotta a vitaüléseket, most p -dig megkezdi a gyulai társaskörök látogatását es ott egy-egv közérdekű előadás tartását. Hogy pedig ennek, mint általában a vitaüléseknek, nem kizárólag a napi politikával való foglalkozás a célja, bizonyítja a vasárnapi vitaelöadás, amelyen Biró Béla reálgimn. tanár fog „Nemzeti kataszt­rófáink“ címmel a magyar népet ért súlyos csa pásokról előadást tartani. A vitaülés pontosan 3 órakor kezdődik, belépti díj nincs, és azon mindenkit szívesen lát az elnökség. Újabb vizsgálat a Lindbergh-bébi ügyében (A „Békés“ tudósítója jelenti.) New- Jerseyből érkező hir szerint a meggyilkolt Lindbergh-bébi ügyében újabb vizsgálatot rendeltek el. Bizonyosra veszik ugyanis, hogy az ezredes gyermekét többen rabolták el és gyilkolták meg s igy a gyermek haláláért nemcsak egy embernek kell megbünhődnie. Nem voltak részletekbe menő tárgyalások Londonban (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Angol félhivatalos közlés szerint nem volt alkalmas az államfők és politikusok találkozásának légköre a részletekbe menő tárgyalásokra. Az általános keretek között mozgó eszmecsere azonban a békés szellemű nemzetközi politika szempontjából gyümölcsözőnek Ígérkezik. Dömény-utea 9. szám alatt. fiz orosz itsziis Az ezév január 1-én megtartott orosz- országi állatszámlálás eredménye a következő : A lóállomány, amely 1934-ben még csökkent, az elmúlt év végén az előző évi állományt (15.6 millió db.) 4.6 százalékkal múlta felül, ami 16.3 milliós összállománynak felel meg. A szarvasmarhaállomány 1935-ben 18.7 szá­zalékkal növekedett, vagyis az állomány 50.4 millió (ebből 20.4 millió tehén) db. A kecskék és juhok száma, amely az 1928—1930 évek­ben igen nagy mértékben csökkent, 1935-ben 21.5 százalékkal növekedett, vagyis az előző évi 51.9 millióról kerek 63 millióra gyara­podott. mig a sertések száma ugyanekkor 50.3 százalékkal az előző évi 17.4 millióról az elmúlt év végére 26.2 millió db-ra emel­kedett. Az állatállomány általános emelkedé­sét figyelmen kívül hagyva a szovjet állat- tenyésztésében — az egyetlen sertéstenyész­tés kivételével — sehol sem sikerült az 1926—29-es évek állatállományát még meg­közelítőleg sem elérni, amikor a lóállomány 34.6, a kecske- és juhállomány 147, a ser­tésállomány 26 és a szarvasmarhaállomány 70.5 (ebből tehén 30.7 millió) millió db. volt. Ez állománnyal összehasonlítva az elmúlt évit a lovaknál 53, a szarvasmarháknál 28.5,- juhoknál és kecskéknél psdig 57.1 százalékos a csökkenés. Mikecz Ödön dr. a vidéki sajtó hivatásáról A Magyarországi Vidéki Lapok Orszá­gos Egyesülete szerdán a Bristol-szálló külön­termében igazgatósági ülést tartott. Az ülé­sen vitéz Marton Béla országgyűlési képviselő, az egyesület elnöke meleghangú beszéddel üdvözölte Mikecz Ödönt. — A sajtóreform előtt állunk — mondotta többek között — nem tudjuk pon­tosan, mit hoz ez a reform, de rendkívül fontos a mi szempontunkból az, hogy a becsü­letes hivatását lelkiismeretesen teljesítő sajtó életereje fokoztassék. Majd Horváth Ödön dr. ismertette a vidéki lapok helyzetét és elő­terjesztette az egyesület kívánságait. Első helyen áll ezek között, hogy vidéki sajtó­kamarát állítsanak fel. Ezután Mikecz Ödön dr. sajtófőnök emelkedett szólásra, megköszönve az üdvözlő szavakat. — A vidéki sajtót — mondotta többek között — egyenrangú téuyezőnek kell tekin­teni, mert a Kispéterek és Nagyjánosok ügyével való foglalkozás ugyanolyan fontos­ságú, mint a nagy problémák elintézése. Elmondta Mikecz Ödön, hogy mialatt egyik nagy magyar törvényhatóság főispáni székében ült. megtanulta becsülni és tisztelni a lelkiismeretes magyar sajtót és megismerte azt a nehéz és heroikus munkát, amelyet a kis vidéki szerkesztőségek íróasztalai mellett végeznek. Befejezésül a sajtófőnök kijelentette, hogy a legmesszebbmenő készséggel áll a vidéki sajtó rendelkezésére, csak azt kéri, hogy az egyes javaslatokat azzal a felelős­ségérzéssel dolgozzák ki, amelyet a maga részéről is mindig kötelezőnek ismer Várható időjárás a következő huszonnégy Órára: mérsékelt légáramlás, sok helyen még köd, kivált as orsság nyugati felében. Egyes helyeken kisebb eső, vagy sápor. As éjjeli lehűlés kivált keleten tovább fokosodik, a nappali hőmér­séklet bizonytalan gyjac-bAl febfojáh l-én

Next

/
Thumbnails
Contents