Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-11-04 / 252. szám

BÉKÉS 1936 november 4 József királyi herceget megoperálták elleni biztosítás is különösen nagy megter­helést jelent a gazdák számára s ilyenfor­mán a termés biztosítására már egyáltalán nem jut anyagi fedezet. A kérdés egyetlen megoldása az, hogy államosítani kell a biz­tosítás intézményét, mert akkor jóval kisebb biztosítási dij terhelné a gazdát s ilyenfor­mán a termés biztosítására is jutna pénze. A bizottság egyhangúan helyeselte az elhangzott felszólalásokat s elhatározták, hogy konkrét lépéseket tesznek ebben az ügyben. Darányi miniszterelnök üdvözölte Mussolinit (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A milánói Dom-téren elhangzott beszéd a rádió hullámain eljutott az egész világ körvélemé­nye elé s mindenütt a legnagyobb szenzáció erejével hatott Az egész világsajtó behatóan foglalkozik Mussolini beszédével, mely ismét az európai politika homlokterébe állította a magyar békerevizió ügyét. Darányi Kálmán miniszterelnök Musso- linihez a következő táviratot intézte: — Nagyméltóságod milánói beszéde az egész országban lelkes és hálás visszhangra talált. Engedje meg Nagyméltóságod, hogy ez alkalommal, mint a magyar nemzet tol­mácsa, tisztelettel és baráti szeretettel üd­vözöljem. A Revíziós Liga távirata Táviratot intézett Mussolinibez a ma­gyar Reviziós Liga is a következő szöveggel: — Nagyméltóságod történelmi jelen­tőségű és sorsdöntő milánói szózatát Ma­gyarország sokat szenvedett népe mélységes tisztelettel és hálával fogadja. Ez a szózat gyönyörű válasz arra a meleg ragaszkodásra, mely a magyar nemzetet a nemes olasz nemzethez fűzi és arra a csodálatra, melyet Nagyméltóságod államférfim zsenijével szem ben érez. Midőn a Magyar Reviziós Liga, mely a magyarok millióit egyesíti magában, lelkes hódolattal köszönti Nagyméltóságodat, egyben annak a megingathatatlan hitének ad kifejezést, hogy Nagyméltóságod bölcs és hatalmas kezdeményezésére az emberi igazságon esett sérelem orvoslása meg fog történni és maga után fogja vonni a Duna- völgy rendezésének és tartós békéjének áldásos korszakát. A Magyar Reviziós Liga nevében : Herczeg Ferenc, országos elnök. Tíz utasa halt meg egy német repülőgépnek (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Va­sárnap délután borzalmas szerencsétlenség ért egy német utasszállító repülőgépet, A szerencsétlenségnek tiz halálos áldozata van. A menetrendszerű erfurti utasszállító repülő­gép, amely délután 3 órakor indult Majna- frankfurtból, a thüringiai-erdőben fekvő Ta­barz közelében a ködös, rossz idő következ­tében érintkezésbe került a talajjal s a gép felfordult. A repülőgép pilótája, műszerésze és rádióstisztje, továbbá hét utas a szeren­csétlenségnél szörnyethalt. Három utas an­nak köszönheti óletbenmaradását, hogy egy Simon nevű főhadnagy idejében közbelépett és életének veszélyeztetésével kimentette a három utast az égni kezdő repülőgépből. Hazai kötöttárugyár gyapjú különleges­ségei, kabátkák, pulloverek, blúzok. Apart kü­lönlegességek kizárólag csak VERES nél kapha­tók. „Törekvés“ bevásárlási helye. 1363 2—* (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Néhány nap előtt elegáns autó állt meg a Pajor­szanatórium előtt. A kocsiból József királyi herceg szállt ki és felesége társaságában felment a szanatóriumba. A királyi herceg orvosai tanácsára vonult a szanatóriumba, mert megállapították, hogy 'vesebántalmai vannak és ez szanatóriumi kezelést igényel. Pénteken este féltiz órakor, amikor tel­jesen elcsendesedett az élet a szanatóriumban, tüzetesen megvizsgálták a királyi herceget. A vizsgálat eredménye az volt, hogy a további komplikációk elkerülése céljából, meg kell operálni a beteget. Illés professzor vé­gezte el a műtétet, amely kitünően sikerült. Lezárult a szavazás a debreceni püspökválasztásra (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A debreceni református püspökválasztással kap­csolatos szavazás lezárult, A szavazatok nap-nap után érkeznek be a tiszántúli egy­házkerület elnökségéhez. Tudomásunk szerint 745 egyházközség élt szavazati jogával, ebből 64G szavazat esett Makláry Károly püspökhelyettesre. Miután ez a szám abszolút többséget jelent, Makláry Károly püspökké választása szinte bizonyosra vehető. Az egyházkerület még e hóban tartja közgyűlését, amelyben az uj püspök megválasztását kihirdetik. Zászlót szentel a gyulai szabószakosztály (A ,,Békésu munkatársától.) Szent István napján a gyulai iparosok testületileg vettek részt a szegedi ipari vásáron, ahová magukkal vitték a régi gyulai iparosmultat jelentő céhládákat és a róm. kát. anyatem­plomból a céhzászlókat is. A gyulai szabók most elhatározták, hogy a régi céhzászló mellé egy impozán- sabb uj zászlót szentelnek fel. A felszente­lés november 8-án lesz ünnepélyes keretek között, amikor is Müller Antal országgyű­lési képviselő, mint a kormány képviselője megjelenik az ünnepségen. A zászlót fel­szentelés után az anyatemplomban helyezik el. ftuüámslrba (emelték a Queen Mary kapitányát (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Sir Edvard Britten, Anglia egyik legrégibb ten­gerésze, az Óceán kékszalagját megnyert Queen Mary kapitánya a hajó legutóbbi át­kelése alkalmával váratlanul meghalt. Sout- hamptonban volt a gyászistentisztelet, majd a koporsót, a kapitány utolsó kívánsága szerint, kivitték a nyílt tengerre és ott a mélységbe bocsátották. Semmi komplikáció nem állott be és igy reinémy van arra, hogy néhány napon belül el is hagyhatja József királyi herceg a sza­natóriumot. A királyi hercegnek néhány hete vesebántalmai voltak és több vesekövet távo­lítottak el testéből. Csak kevesen értesültek József királyi herceg betegségéről és ezért csak a legszű­kebb családi kör látogatta meg a szanató­riumban. Naponta kétszer ott volt nála fe­lesége, Auguszta királyi hercegasszony és többször meglátogatta fia, József Ferenc királyi herceg és felesége, Anna királyi her­cegasszony is. Missziós teadéiután november 7-én A Szoc. Missziótársulat megismételi ebben a hónapban is a közkedveltségnek örvendő kis délutáni hölgyteát. A novemberi teadélután 7-én délután 5 órakor lesz az Egyesült Kát. és Polgári Kör nagytermé­ben. Külön meghívók ezekre a teára nin­csenek, szeretettel várja a vezetőség a misz- sziós tagtársakat és érdeklődő hölgyeket. Részvételre jelentkezés csütörtök délig a vendéglősnél. Belépőjegy nincs, tea 50 fillér. A teljes jövedelem a szegény iskolásgyer­mekek felruházására megy. 1 —2 Összeesett az utcán és meghalt Karcag polgármestere (A „Békés“ tudósítója jelenti) Tragi­kus hirtelenséggel halt meg vasárnap Hajnal István, Karcag polgármestere. Vasárnap dél­után sógorához, Bráda Lajos gimnáziumi tanárhoz igyekezett, de pár lépéssel sógora háza előtt összeesett és meghalt. A kihívott orvos már csak a halált állapította meg. Hajnal István ötvenéves volt, tiz éve állott Karcag város élén. Hosszabb ideje súlyos gyomorbajban szenvedett. Épen halála napján lépett érvénybe nyugdíjazása. IJjabb 16 évi fegyház kémkedésért (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Né­hány napja csak, hogy a balassagyarmati kaszárnya udvarán felakasztottak két haza­árulót, akik idegen állam javára kémkedtek. A haditörvényszék most ismét súlyos fegy­házbüntetést szabott ki négy kémre. Szabados Pált ötévi fegyház, hatévi hivatal- es jogvesztésre. Tokai Mihályt négy­évi fegyház, ötévi hivatal- és jogvesztésre, Anga Istvánt négyévi fegyház, ' hatévi hi­vatal- és jogvesztésre, Koncz Andrást há­romévi fegyház, hatévi hivatal- és jogvesz­tésre, valamint az egész határságból örök időkre való kitiltásra Ítélte. Valamennyi Ítélet jogerős. Olcsó árak! Jó minőség! “^^^^^■■^“■“Csináljon próbafűtést kimondottan szoba-kályhák fűtésre alkalmas Ózdi szénnel, pilis- vorösvári brikettel egyedül 2^T minden mennyiséget házhoz szállítok SCHMIDT ISTVÁN Telefon 83 vas- és fémáruháza. Telefon 83. Egy- és kétaknás kályhák Kalor, Marabu, Neo-perpe- tnum, Glóbus. — Az elismert legjobb Budapest-Salgótarjáni gépgyár LUNA-tűzhelyei legnagyobb választékban, legmodernebb színekben és mintákban. 1372 2—*

Next

/
Thumbnails
Contents