Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-10-18 / 239. szám
LXVIII. évfolyam 239. szám. Vasárnap ___________________Gyula, 1936 október 18 Elő fizetési árak : Negyedévre : 4 P 50 fillér Egy héra: . 1 P 50 fillér Vidékre : . 1 P 80 fillér hirdetési dij előre fizetendő, BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőséi;, kiadóhivatal. Gyulán, Városház-utca 7, sz. Dobay .Táltos könyvkereskedése, hova a lap szellem; részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem. adatnak vissza. Egy szám ára 8 fillér Felelős szerkesztő; Szerkesztő: DOBAY FERENC NAGY GUSZTÁV Megjelenik mindennap Imim liís Gyulára Irta: gróf Pongrácz lenő. Egész valómban, legbensőmig megrendülve szállók gondolatban egy hatalmas koszorúktól borított, frissen hantolt sirhoz, hogy fájó lélekkel Gömbös Gyula szellemét idézzem. Nem akarok hinni a megrázó ténynek, nem tudom elhinni, hogy Gömbös Gyula nincs már. Hogy elvesztették a gyöngék erős támaszukat, hogy elvesztették a kishi- tüek lánggal égő hitü prófétájukat, hogy elvesztette ez a porbasujtott, halálraítélt ország, ez a kétségbeesés letargiájában tántorgott nemzet gondviselésküldötte vezérét ; nem tudok beletörődni, hogy elvesztettem én egy mindenek felett becsült és szeretett drága nemes barátot. 0, nagy, százszorosán nagy a mi veszteségünk. Ennek a veszteségnek a teljes nagyságát majd ezután fogjuk megérteni és átérezni. Szelleme itt maradt. Az ország első kormányosa barátja, munkatársa lett, akit ő választott maga mellé, sőt ő akart helyettesének, arra méltónak, magához közelállónak, egy lélekből lelkedzettnek érezte. Nyugodtak lehetünk, az ország gyeplője tisztalelkü ember erős, becsületes kezében van. Mégis mérhetetlen veszteség annak a hatalmas dinamikájú motorikus erőnek a hiánya, amit Gömbös Gyula egyénisége jelentett, amelyet átömlesztett munkatársaiba és az ország gépezete nagyszerű lendületnek indu/t. Hiányzik az ő feltétlen bizalma, a magyarság isteni küldetésébe és a történelem igazságszolgáltatásának eredményeként biztosan bekövetkezendő jobb sorsába vetett törhetetlen hite, hiányzik az ő lerombolhatatlan optimizmusa. Ezt az optimizmust talán sokan túlzottnak is találták, de ennek az optimizmusnak kellett jönnie, hogy a teljes elfásultság, reménytelenség szakadékából kiemelje a nemzetet, felrázza a dermedt magyar lelkeket, hogy hitet, bizalmat tudjon bennük éleszteni a jobb jövő iránt. Ha Gömbös Gyula egyebet nem tett volna, mint, hogy ebből a fásultságból fel - rázta nemzetét, hogy újra bizalmat, életkedvet öntött a magyar lelkekbe, már ezzel is megfizethetetlen szolgálatot tett hazájának. De a benne lobogó láng ennél sokkal tovább vitte őt és a magyarságot. Ez a láng éltető, előrehajtó erejévé vált népének a jobb jövendő felé vivő utón. Tudatában volt elhivatottságának; a nemzet sorsát történelmi távlatba beállítva szemlélte, de érezte a reá nehezedő felelősség teljes súlyát. Joggal mondhatta: „Úgy érzem, magamban hordom a magyar történelem sorsát.“ Gömbös Gyula Magyarországa sorsdrámában megrázóbb Széchenyi és Kossuth koránál: világháború, őszirózsás forradalom, kommunizmus, oláh megszállás, Trianon gazdasági, erkölcsi, szellemi, politikai világrengésében építette az uj honfoglalás útjait és verhetetlen hittel döngette a pokol kapuit. Ha belpolitikai téren lehettek is még kívánalmak, ha egyes intézkedésekben itt ott mutatkoztak is némi hiányok, az annak is tulajdonítható, hogy Gömbös Gyula igaz és egész elgondolásai nem mindig realizálódtak száz százalékban az ő intencióinak megfelelően. Öt sokszor betegsége akadályozta meg abban, hogy reformjainak keresztülvitelét teljesen maga végezze. Másodkézben minden jószándék mellett is módosul minden elgondolás. Mert Gömbös Gyulában — igenis — volt bátorság, hogy reformokat hozzon és azokat meg is valósítsa. Hiszen volt bátorsága ahhoz is, hogy külpolitikája tengelyébe nyíltan és határozottan a revíziót állítsa és ennek minden kertelés -nélkül beleié és kifelé, de különösen kifelé messzehangzóan kifejezést adjon. Általában Trianon megdöntése volt egész politikájának alappillére. Nem félt attól, hogy e politika hangoztatása és a megvalósítására való intenzív törekvés reánk nézve káros nemzetközi bonyodalmakat vonhat maga után Ennek a politikának sikerében rendíthetetlenül bízott. Amikor Münchenbe való kiutazása előtt bucsutveendő meglátogattam, egészen elérzékenyülve, köny- nyezve mondotta nekem, hogy azért szeretne élni, hogy ennek a politikának gyümölcsét, a beteljesedett revíziót, ő hozhassa nemzetének. Mi talán nem is tudjuk történelmi távlat hiányában kellőkép értékelni e politika horderejét, amelynek monumentalitása abban bontakozik ki, hogy az azelőtt külpolitikailag hermetikusan elszigetelt magyarság külpolitikájának szilárd pilléreit Rómában, Berlinben, Varsóban, Bécsben, Szófiában rakta le. Hatalmas nemzeteket tett barátainkká és a hatalmas nemzetek világtörténelmet csináló vezetőit egyénisége varázsával, sokszor ügyességével nyerte meg és tette a maga személyes barátaivá is. Varsói látogatása alkalmával katonai egyenruhában igy mutatkozik be az izig-vérig katona Pilsudszky marsainak : „Gömbös Gyula tábornok alázatosan bemutatkozik.“ Ezzel megvette a hős marsainak szivét és szorosan zárult a magyar-lengyel baráti kapcsolat. Ezután is Gömbös Gyula másfélórás kihallgatáson volt Pilsudszkynál, aki pedig még a leghatalmasabb országok képviselőit is legfeljebb egy negyed óráig fogadta. Bátor, ügyes, tisztánlátó és mindenek felett puritán becsületességü politikus volt Gömbös. Szegényen halt meg, szegényen hagyta hátra családját, akik a nagytétényi gyümölcsösben a nem túl nagy összegű nyugdíjból élnek. Puritánságát még legádázabb ellenségei sem vonták és vonhatják kétségbe. Ebben a tekintetben teljesen megközelíthetetlen volt. Egy alkalommal nekem mondotta, hogy nem adja olyan pályára fiait, hogy majdan való alkalmazásukkal bárki is azt hihesse, hogy neki anyagi természetű és rekompenzációt maga után vonható szolgálatot tett; azért adta mindkét fiát katonának. Rendkívüli értékű egyéniségét mutatja a fényes karrier, amelyet befutott. A falusi tanító szegény fiából a közöshadseregben magyar létére (!) vezérkari tiszt lesz, majd miniszter, tábornok, végül a nemzet lánglelkű vezére. Mindezt 49 éves koráig érte eL Mint politikus „nem egy párt, hanem a szociális nemzetállam lobogóját emelte magasra, amely a magyarabb magyarság, magyarabb áldozatkészség, magyarabb ösz- szetogás és béke igéit hordozza“. Az abszolút összefogás és abszolút béke hirdetője és pártatlan megvalósítója volt a felekezeti életben. Szigorúan vigyázott arra, hogy ne lehessen különbséget tenni magyar és magyar közt aszerint, hogy milyen módon imádja Istenét. Egyedüli értékmérőül az emberek egyéni értéket ismerte el. Mindent csak a nemzet érdekében tett, még pártjának szervezésénél is ez a gondolat vezette. Természetes, hogy azt a pártot akarta vezetőszerepben látni, amelyiknek célkitűzései tőle származtak és amely célkitűzéseket egyedül tartott a nemzet érdekében állóknak. Erőszakosságot, hatalomratö- rekvést vetettek szemére, pedig hol volt ő ebben a tekintetben Hitlertől és Mussolinitól, akiket most, mint nemzetük megmentéit félisteni piedesztálra emeltek. — Hatalomra, törekedett, mert hisz csak az vezetheti nemzetét, akinek hatalma .van, — de nem akart diktatúrát. A magyarság leikéhez, történelmi múltjához, hagyományaihoz szabta politikai módszerét, bár tudatában volt, hogy a magyarság élete nem folytatódhatik ott, ahol a háború előtt abbamaradt. Tragikus halálával is végtelenül sokat használt nemzetének. Az a szomorú tény, hogy egyre súlyosbodó betegségének gyógykezelésére külföldre kellett mennie, olyan tüntetésre adott alkalmat, amely tüntetés páratlan a maga nemében és amely tüntetés nemcsak Gömbös személye mellett való megnyilatkozás volt, hanem a magyar nemzet megbecsülésének dokumentálása. Gondoljuk csak meg, mit jelent az, hogy Hitler Adolf Berlinből Münchenbe siet és az „Ich hatte einen Kameraden“ hangjainál járul elhunyt barátja ravatalához. Kezetcsókol a lesújtott özvegynek és leányának és kijelenti, hogy a sors bármely változásában reá, mint igaz barátra számíthatnak. Göring, négy és fél kínén végig havasesőben, hideg szélben végigkíséri a pályaudvarig a gyászmenetet. Kell e megtiszteiőbb manifesztáció, mint az a hatalmas koszorú, melyet Victor Emmánuel király és császár küldött, melynek babérlevelei közé több ezer rózsát fontak be, amelyet csak hat ember tudott felemelni és amelynek külön koszorukocsi kellett. Hatalmas országok államférfiak is ritkán kisérte utolsó utján öt államfő képviselője. Mi gyulaiak, nagyon sokat vesztettünk ragyogó emlékű díszpolgárunkban. Gömbös Gyula szerette ezt a várost, büszke volt arra a díszpolgári oklevélre, amelyet Gyula város vezetői adtak át neki. Városunk iránt való jóindulatát tények bizonyítják: a Társadalom Biztositót visszahelyezik, Gyula ezredparancsnokságot, ismételten államsegélyeket kap. — De a jövőben is megmaradt volna jóakarónknak és erre a jóakaratra bizony még sokszor szükségünk lett volna. A tragikus sors kifürkészhetetlen rendelése úgy akarta, hogy Gyula legyen az utolsó
