Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-03-28 / 25. szám
4 BÉKÉS 1935 március 28 Ismétlő bábatanfolyamok a gyulai állami kérhásban. A Szülészeti Miniszteri Biztosság rendelkezése alapján mintegy 100 binarmegyei bábát hívtak be ismétlő tanfolyamra a gyulai kerületi szülészfőorvosi központba. Értesülésünk szerint 5 csoportra osziva, 20 as turnusokban történik a bábatovábbképzés, s elsősorban azokat hívták be, akik több mint 5 évvel ezelőtt része sültek utoljára továbbképzésben Szolnokon. Az első tanfolyam a napokban nyert befejezési, a következő csoportok kurzusai 2 heti megszakítással egész julius közepéig tartanak. Ezen periodikusan megismétlődő továbbképzések a bába licentiának mielőbbi bevezetését készítik elő. Erre feltétlenül szükség van akkor, amikor egészségügyi kormányzatunk a bóbaképzés reformját is prog- rammba vette. A tanfolyam Hallgatóit elsősorban anya és csecsemővédelmi feladatokra oktatják, s főképpen az egyke elleni és családvédelmi feladatoknak szükségességét domborítják ki. A tanfolyamok bevégeztével 3 éven belül több mint 400 békésmegyei, Arad Csanád-Torontál és Biharvármegyékbő! származó bába vett részt az ismétlő tanfolyamokon. A gyulai rk. reálgimnázium az országos ternaversenyen is jól szerepelt. Vasárnap és hét. főnstartották Budapesten az országos középiskolai bajnoki tornaversenyeket, amelyeken 11 budapesti és 17 vidéki iskola csapata jelent meg. A kerületi II. o. bajnok gyulai rk. reálgimnázium is indult és & hatalmas mezőnyben harmadik helyen végzett. Sikerüket legjobban jellemzi az, hogy Liber Béla dr. a KISOK miniszteri biztosa a díjkiosztás alkalmával külön kiemelte az országos tomaversenyen először induló gyulai rk reál- gimnázium szép szereplését. Részletes eredmények : Magyarország 1934 — 35. tanévi középiskolai II. osztályú összetett csapatbajnokságban 3. a gyulai rk reálgimnázium csapata 201*7 pont (Becsy Zoltán, Várhelyi Vilmos, Gyarmati Lajos, Ancsó Zoltán Vili., Marsi István. Titz János VII. o.) Az egyes szereken elért eredmények: Korlát II. o. csapatbajnok : a gyulai rk. reálgimnázium 35‘9 pont (Várhelyi Vilmos, Becsy Zoltán, Gyarmati Lajos, Arcsó Zoltán Vili. o.) Nyújtó II o. csapat: 4. a gyulai rk. reálgirrmázum 34’7 pont (Becsy Zoltán Vili., Marsi István VII,. Gyarmati Lajos, Várhelyi Vilmos Vili. o.) Szekrényugrás II. o. csapat: 4. a gyulai rk. reálgimnázium 32-4 pont (Gyarmati Lajos, Becsy Zoltán, Várhelyi Vilmos VIII. o., Titz János VII. o.) Gyürühinta II. o. csapét : 5. a gyulai rk. reálgimnázium 34 pont (Várhelyi Vilmos, Bec-y Zoltán, Ancsó Zoltán, Gyarmati Lajos VIII. o.) Müszabadgyakorlat 11 o, csapat: 5. a gyulai rk. reálgimnázium 35'2 pont (Várhelyi Vilmos, Becsy Zoltán, Gyrrmati Lajos, Ancsó Zoltán Vili. o.) Ló (lengés) II. o. csapat: 6. a gyulai rk. reál gimnázium 30 8 pont (Becsy Zoiián Vili.. Marsi István VII. Gyarmati Lajos, öncső Zoltán Vili. o.) A Pongrácz-íéle húsüzem nagy sikere a mezőgazdasági kiállításon, a Porgracz Jenő gróf a tal létesített gyulavárit húsüzem a mezőgazda sági kiállításra nagyszerű termékeit szintén felvitte s azokkal igen nagy Sikert aratott. A sátorban megjelent maga Horthy M.kiós kormányzó és Gömbös Gyula mmmtereinök is és az izietes készítményeket sorra kóstolták. A -gyulavárii húsüzem sikere egyben a gyulai húsipar sikere is. A PECHES EMBER is szerencsés lesz, ha bl í)—16 a SCHEI8ERT trafikban vesz. Akar ön szép, i<> és olcsó cipőben járni r*y siessen a Tanai divatházába, ltol a tavas cípönjdoriságok nagy választékban megérkezte Oroszlán, Schiffer, Bonyhádi cipők egyedarusitát Tanai divatházában. 49 ti—* Márciusban egy vagonnal több zsírt szállítottak a gyulai hentesek Németországba, mint a múlt hónapbaa. Tcbb ízben is irtunk már arról, hogy a Németországba szállítandó zsirkontingenst felosztották a vidéki városok közölt s a februári mennyiségből Gyulának 1, Békéscsabának pedig 2 vagon szállítása jutott A két városnak juttatott részt március hóra 3 ról 5 vagonra emelték fel s Gyula az eddigi egy vagon helyett kettőt kapott. A márciusi zsír ára azonban már alacsonyabb, mint volt a februári, és pedig 10 fillérrel, amennyiben az e havi szállítmányért csak 1 pengő 33 fillért fizetnek kilogrammonként. Nincs kizárva, sőt igen nagy a valószínűség, hogy a következő m kir. osziálysorsiátékon ép azok fognak nyerni, akiknek sorsjegyét legutóbb nem húzták ki, A statisztika és a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a szerencse változó, forgandó- Vannak sorsjegyszámok, amelyeket többször nem húztak ki és későhb egymásután az ilyen számok nyerik a nagy nyereményeket, tehát a kitartást ajánljuk t olvasóinknak és tanácsos, hogy ragaszkodjék mindenki a volt számához. Köztudomású, hogy számos osztálysorsjegy családi tulajdon és apáról fiúra száll. Nagybőjti előadás a Pavilonban, a Urleá- nyok Árpád házi Boldog Margitról nevezett Kong regációja nagyon szép sikerrel rendezte meg I. nagybőjti délutánját Gyümölcsoltó Boldog Asszony napján. A Pavillon termét zsúfolásig megtöltötte a közönség, A műsort a Cecília nc-kar Szent Bernát himnusza (Salve munái Saiutare. Sz. V U.-ból. 1874-bői.) és a 0 Jézus Jézus. (O ian- guens Jesu Sz. V. U. ból. 1674-ből) cimü énekekkel vezette be. A régi művészi énekek betanításáért Huszár László karnagyot illeti elismerés. Megnyitó szavakat Dr. Kemenes Irtván kórházi lelkész mondott, mindvégig iekötve hallgatói figyelmét az amerikai iáoylélekről tartott előadásával. Uiána Bíró Etelka szavalt három költeményt és őszinte szép sikert aratott. Majd Földi Iius a Szociális Misszió Társulat ifj. szakosztályának titkára lépett sz előadói asztal hoz. A lányoknak beszélt az önzetlen szociális érzésű leánylélek kialakításáról és a gyulai kath, leányoknak a társadalmikülönbségnélküli összefogásáról. Egy célért kell dolgozm, Krisztusért — Előre. Friss, fiatalos beszéde, kedves, közvetlen egyénisége, magával ragadta a hallgató leány- ifjúságot s beszéde nyomán dörgő taps támadt, mely percekig zúgott s a leányU lkekben megérlelődött az elhatározás : Egyszerülány és urilány, kéz a kézbe Krisztusért — Előre !“ Ezután Kövesi Ferenc rk. tanító énekelte el K Pikéty József Magyarok imája és Koudela Géza búcsú- sok éneke cimü örökszép szerzeményeit. A n űvészi éneket, valamint Kiss Rózsi zongora kíséretét, a közönség nagy tapssal honorálta. Utána br. Apor Vilmos dr. spátpiébános mondott znrószavakat. Ö ömét fejezte ki a délután sike réért és köszönetét mondott Földi Ilusnak, ki beszédében a gyulai lányokkal a modern katho- likus szociális iéár-ytipust megismertette és annak követésére buzdította őket. Ezután következtek a bibliai előképek, melyeket a kitünően truszki rozoti szereplők úgy játszó.tak trug, hogy tökéletes illúziót keltettek. Különösen szép volt a mozdulatmüvészettel egybekapcsolt utolsó kép Ja’rus iányának feltámasztása, A kongreganisták igazi kedves. vallásos délutánt szereztek azoknak, kik olt voltak és szeretettel várják sorozatos nagybőjti előadásaikra továbbra is városunk katolikus társadalmát. Megnyílt a városi múzeum. A Városi Muzeum (a Községi Polgári Fiúiskola épületében) megnyílt. A muzeum vasárnap és ünnepnap délután 2—5-ig díjtalanul megtek nthető. mm hüií ügyes fiüt ír- felveszek = ellátással 74 Vl -6 WERNER VVEGXS Balos zsebkönyv. Tiboldi lózsef szerkeszt tésében, iskolák, dalárdák, cserkészek leventék és műkedvelő egyesületek részére most jelent meg egy „Daioszsebkönyv*, mely a legszebb magyar népdalok, hazafias dalok és indulókból összeválogatva 101 dalt tartalmaz. Kirándulások alkalmával a hangulat ébrentartása és fokozása szempontjából e nélkülözhetetlen zsebkönyv minden tekintetben alkalmas arra, hogy örökbecsű népdalainkat az eikallódéstól megmentse s szokat nemzedékről nemzedékre ültesse A praktikus formájú, csinos kiállítású könyv éra 2. — P. Megrendelhető a szervezőnél: Pestszenterzsébet, Vas Gereben utca 11 és Dobay János könyv- kereskedésében. m i* o m t 6yac - Törekvés 5 :0 (4:0). Lapu II. A kék fehér k nagy kedvvel játszottak é; könnyen győzték le csabai ellenfelüket. Győzelmük sokkal nagyobb lelt volna, de a gyenge biró és durva ellenfél megakadályozta. Galbács 3, Gőg, Fodor a Gyac góllövői, Marek kivédte Lipsák 11-esét, Szpevár kiállítva. Csak—Gyte 3:1 (2:0), Vezér I. A zöld fehérek csabai útja, sajnos nem járt sikerrel. A gólt Sárándi rúgta. Felhívás! Budapestre utazó olvasóiukhoz! A budapesti Városi Színházzal, Tisza Kálmán tér, sikerült olyan megállapodást létesítenünk, hogy Budapestre utazó olvasóink a lapunkban talált szelvény alapján s Városi Színház pénztáránál 40 százalékos jegyár-kedvezményben részesülnek. Az utalvány március hó 2-től, május hó 20-ig érvényes. Legközelebbi bemutató : március hó 23 án. szombaton estétől színre került .Simon Judit“ Kiss József örökbecsű balladája, irta: Korcsmáros Nándor, a prológust: Szép Ernő. Az idei színházi szezon legnagyobb szenzációja. Az áruminíavásár alatt Budapest legjobb műsorát láthatja a Városi Színházban Ja legolcsóbb heiyárak mellet'. Utalvány, minek ellenében a Várnai Színház pénztára a felmutatónak keltő darab 40 százalékos engedményes jegyet szolgáltat ki Jelen utalvány csak a Városi Színház áltai rendezett rendes színi előadásra érvényes. GRAND HOTEL ÜliilAPEST. Egy perc a Keleti pályaudvartól. UJ IDÉNYÁRAK Teljes pensió : szoba, napi 3-szori óUapszerinti étkezéssel, fűtéssel és hll . borravalóval heti...............................P UU 1 ágyas szoba fűtéssel és borra- P Híj* valóval heti ......................... . • UU " 2 ágyas szoba fűtéssel és borravalóval heti....................................P fiÁtutazóknak is rendkívül mérsékelt árak! Wyaláu, 191», a kiadótulajdonos Bohay János nyomdája.