Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-12-06 / 100. szám
LXVII. évfolyam 100. szám Péntek Gyula, 1035 december G Előfizetési árak : Negyedévre : 4 P 50 fillér Egy hóra : . 1 P 50 fillér »fürdetés! díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP-yerkesztöség;, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. l»ohav János könyvkeresk*dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek intézem! ők. — Kéziratok nens adatnak vissza. Egyes szám ára 8 fillér. Felelős szerkesztő: Szerkesztő : DOBAY FERENC NAGY GUSZTÁV Megjelenik mindennap. A Kormányzóra, ina, névünnepén, minden »magyar ember szeretettel és tisztelettel gondol. Képzeletben odatér az otrantói hős történelmi alakja elé, hogy letegye hódolata pálmáját s szeretete tísztakelyhü virágát lábaihoz. Nincsen egyetlen ember az országban, aki ne látná benne a magyarság. Istentől rendelt és érdemek által lett legfőbb vezérlőjét s aki ne szeretné benne, évei szálltával mind .melegebb és ragaszkodóbb szívvel, azt a magyart és azt az embert, aki az ország gondjaival kél és nyugszik s nemes szivében testvéri szGretetet hordoz. Lehetetlen nem idézni fehérlovas alakját, amint a véres és fekete napok után beléptet újjászervezett hadserege élén a dunántúli lankák felől az ország fővárosába. A ma nyugalma, a nemzeti élet tisztasága és a nemzeti gondolat erejének minden győzelme őt, az ő ujjáalkotó munkáját idézi, mert ha ő nem kezdi meg s nem abban a szellemben, amelyben megkezdte, az állam hatalmi és a társadalom erkölcsi életének újjászervezését, ma bizonyára még jóval innen vagyunk azokon az eredményeken, amelyekre most büszke öntudattal s a jobb jövendő erős reményével tekintünk. Az ország történelmi tényeiért tiszteli, emberi értékeiért pedig szereti a mai nap ünnepeltjét s mint pater familiast veszi körül azzal az egyre mélyülő szeretettel, amely csak azoknak jár ki, akik a Rákócziak és Kossuthok népszerűségével nőttek hozzá a nemzet szivéhez. A katona férfias bátorsága, a hazafi nemzetszeretete, a politikus alkotmánytisztelete s az ember erkölcsi kiválósága azok a vonások, amelyek az ő nemes portréját adják. Ma, amikor a belső erők összefogása, a nemzeti gondolat minden vonalon való teljes érvényesülése a belső rend egyetlen bázisát, s e belső rend az ország külpolitikai súlyát jelentik, tudjuk csak a maga valójában meglátni az ő érdemeit s e meglátás mértéke szerint ünnepléssel körülvenni fölénk magasodó alakját. Éppen ezért ünneplése nem lehet más, mint hogy hazafiui és embertestvéri alakját követendő eszményképnek tekintjük s el nem térő szándékkal és lendülettel haladunk azon az utón, amelyen ő iránymutatásul fehér lovával elindult, Veszély fenyeget? Súlyos próbák és gondok emésztenek ? A kötelesség kemény hangon szólít ? Jusson eszünkbe Otranto. Áldozatot kell hozni, s helyt állni lankadó erővel iS? Jusson eszünkbe, hogy a Novara kapitánya sebektől vérezve, hordágyról irányította az ütközetet; S ha nagy és súlyos feladatok elé állít a sors, jusson eszünkbe a szétzüllesztett magyar erők heroikus összeíogása. Csakis igy, csakis ezen gondolatok jegyében s csakis újabb és még erő(A .,Békés“ munkatársától.) Ez év december 31-én a képviselőtestület 16 tagjának mandátuma lejár. A megüresedő helyek betöltésére ebben a hónapban községi választás lesz és pedig a törvényhatósági bizottság téli közgyűlése után, előreláthatólag 27 és 30-ika között, A választó ra, ha egyelőre még csendben is, de nagy a készülődés s úgy tudjuk, a pártokban már meg is történtek a jelölések. Az öt választókerületben a következők mandátuma jár le : I. választókerület: Czinczár Dezső, Schneider Mátyás, Sutyák Péter. (A r Békés“ munkatársától.) A vallás és közoktatásügyi miniszter az 1935 évi VI. törvénycikkel uj rendet vitt be az iskolák tanulmányi ellenőrzésébe. Eddig ugyanis minden iskolatípusnak külön felügyelete volt. ami az ellenőrzést komplikálttá tette. Az uj rendszer egyszerűsítette ezt a munkát, ameny- nyiben az országot 8 tankerületre osztotta s az összes iskolák tanulmányi ellenőrzését, az egyetemekét kivéve, a tankerületek élén álló tankerületi főigazgatókra bízta. A tankerületi főigazgatóságok a tanfelügyelőségek utján adminisztrálják az óvodák, elemik, továbbképzők és iparostanonciskolák ügyeit, mig a középiskolák és középfokú iskolák tanulmányi ellenőrzését maga a tankerületi főigazgatóság látja el, illetve a kijelölt tanulmányi felügyelők. Az 1935. évi VI. törvénycikk az ösz- szes iskolák tanulmányi ellenőrzését intenzivebbé teszi. Amig ugyanis eddig az ellenőrzést kizárólag csak a tankerületi főigazgatók és a tanfelügyelők látták el, addig ezután a középiskoláknál a tanulmányi felügyelők, a népiskoláknál pedig a kői eeti iskolafel- iigyelők is résztvesznek benne, illetve azt javarészben ők végzik. A tanulmányi felügyelői és a körzeti iskolafelügyelői teendőket a tanári és tanítói kar tagjai a kultuszkormány megbízatása alapján végzik. Az uj felügyeleti tisztségeket az uj törvény létesísebb fogadalommal ünnepelhetjük őt a megillető módon. Mint minden nagy történelmi alak, ő is kettős nyereséghez juttatta nemzetét: tettei és eszményi alakja nyereségéhez. II. választókerület: Góg András, Góg István, Faragó András, Csomós János. III. választókerület: Pfaff Ferenc, Metz József, M. Kempf József. IV. választókerület: Kiss László dr., Biró Ferenc, Murvay István. V. választókerület: Takács Ferenc, Lindenberger János, Szabó Ferenc. ügy értesültünk, hogy a Nemzeti Egység pártja, annak dokumentulására, hogy a községi választásba nem akar politikát belevinni, a közügy érdekében kész kooperálni más közü letek kel. tette. A tanulmányi felügyelőket és a körzeti iskolafelügyelőket, akik évente legalább kétszer kötelesek iskolalátogatást végezni, a tankerületi főigazgató, illetve a tanfelügyelők ellenőrzik. A békésmegyei népi-kólák körzeti iskolafelügyelői már megkapták megbízatásukat. Iskolafelügyelők lettek : A békési járásban Tantó József békéscsabai áll. el. igazgató. A gyomai járásban Lovass József két- egyházai áll. el. iskolai tanító. A gyulai járásban Vésztő községgel Münsstermann Ernő orosházi áll. el. iskolai igazgató, c. tanfelügyelő. Az orosházi járás I. körzetében Kovács Lajos békéscsabai áll. el. iskolai igazgató. Az orosházi járás II. körzetében Péterffy Sándor békéscsabai áll. el. iskolai igazgató. A szarvasi járásban Ambróey József áll. el. iskolai igazgató. A szeghalmi járásban Vésztő község kivételével Seáss Károly áll. el. iskolai igazgató. Békéscsaba megyei városban Marschalkó Jenő nagyszénási áll. el. iskolai tanító. Gyulán, a tanfelügyelőség székhelyén, nem lett megszervezve a körzeti iskolafelü- gyelöi tisztség, mert a tanulmányi ellenőrzést maga a tanfelügyelőség látja el. A két ünnep között lesz a községi választás* Kik lettek a körzeti iskolafelügyelők a vármegyében? Gyulán a tanulmányi ellenőrzést továbbra is kizárólagosan a tanfelügyelőség végzi.