Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-12-01 / 96. szám

4 WE K ÉjjS 1935 december 1 intézetből kikerülnek, nemcsak írni és olvasni, tudnak, hanem a házimunkákhoz is értenek. Azonkívül kézimunkázni és szőni is megta­nulnak. Most, hogy kinn a telepen 20 hold földhöz is hozzájutott az intézet, még a kertészkedést is megtanulhatják, tehát a növendékek az intézet falain kívül is hasz­nálható tagjai lesznek majd a társadalomnak. A telep felügyelőnője Terék Mária, akinek 1 nevelő tanárnő segít a vezetésben és a rend fenntartásában. Van kinn állandóan egy orvosnő is, dr. Szabó Márta, akire azért van szükség, mert a növendékeket állandó egész­ségügyi felügyelet alatt kell tartani. Az ellenőrzés főként az étkezések alatt történik A gyenge szellemi képességű gyermekek tudvalevőleg sokat esznek, mindent elfogyasz­tanak, amit elébük tesznek. Ha egészsége­sek. Ha valamelyik tehát csak a legkisebb mennyiséget is ott hagyja, mindjárt megvizs­gálják s kivallatják esetleges panaszai felől. Négy ápolónő van kinn a növendékek gon­dozására és felügyeletére. Van azonkívül kocsisa, kertésze, takácsa, és cipésze is az intézetnek, úgy hogy mintegy 15 főnyi a személyzeti létszám. A növendékek oktatását a belső telepről kijáró tanárnők végzik. Az épülethez tartozó 20 hold földön az idén még nem tudott megindulni az a modern gazdálkodás, amelyet az intézet vezetősége folytatni akar. Négy holdon azonban már most is folyt kísérlet ezirányban és pedig kittinő eredménnyel, amennyiben több mint négyezer pengő értékű zöldségfélét termesz­tettek a 4 holdnyi öntözött területen. Az öntözetlen 16 holdon ellenben csak alig ezer pengő értékű volt a termés. Építettek már egy 10 méter hosszú üvegházat is, ahol palántákat és virágokat nevelnek és teleltet­nek, s hozzáfogtak a disznótenyésztéshez, illetve hizlaláshoz is, 56 darab jószággal. Amint az eddigiekből is már kitűnik, a gyógypedagógiai intézet külső telepe a leg­biztatóbb produktivitás jegyében kezdte meg munkáját. Bizonyosak vagyunk benne, hogy Pánczél Imre igazgató a gazdálkodás minden lehetőségét ki fogja használni, hogy a fejlő­dé hez szükséges újítások és gyümölcsöző beruházások anyagi feltételeit megteremtse. Úgy értesülünk különben, hogy a fog­lalkoztatónak a Máv megígérte, hogy a kért megállót felállítja. A megálló neve „Remete“ lesz. A Békés vármegyei sziivafajía szelektáló és nemesítő állomások ismertetése. Irta: MATUSEK GYÖRGY Békés vármegye gyümölcstermelési intézője. Békés vármegyében és az ország más helyein folytatott szilvaaszalás eddigi ered­ménye azt mutatja, hogy szilvánk ize, za­matja, aromája kitűnő. Békés vármegyében különösen a folyók környékén, a nedvességet jól konzerváló kötött talajokon, továbbá a szelíd szikeseken tömegtermesztésre a besztercei szilva a leg­alkalmasabb. Szilvaaszalványból országunkban évente 20—25000 métermázsa behozatalunk van. Ez csak úgy küszöbölhető ki, ha megyénkben a szépen nekiindult szilvaaszalás tovább fej­lődik s amíg a behozatott mennyiséget el nem érjük, addig a magyar szilvaaszalvány- nyal nem lesz semmi baj. Azonban végcélnak mégis azt kell tekintenünk, hogy az import megszűnése után exportra termeljünk, mely esetben minden külföldi szilvát verő aszal- vánnyal kell kijönnünk, amely minden időben biztos vevőre kell hogy találjon. Miért is elengedhetetlenül szükséges volt a besztercei szilvafajta szelektáló és nemesitő állomások felállítása, mellyel szilvánkat további elkor- csosodástól akarjuk megmenteni. A szelektálás utján való szaporítás, illetve csemetenevelés a megye két városában és több községében máris megindult. Ezek az állomások csak a részükre kiadott szemző­hajtásokról szemeznek, melyek kizárólag asza­lásra kiválóan alkalmas gyümölcsöt termő törzskönyvezett anyafákról származnak. A besztercei szilvafajta szelektáló állomások felállítása azért is fontos, mert az itt elő­állított csemetéket a gyümölcstermelő egye­sületek tagjai előállítási áron kapják, hogy ezáltal a komoly telepítéseket megindíthassuk és a termelők kényszerérzet nélkül önként tömörüljenek az egységes termelés táborába. Ezen állomásokkal egy tagban levő területe­ken, vagy ezeknek közelében népművelés célját szolgáló helyesen telepitett és gondozott szilvások telepítése is folyamatban van, mely rentábilis voltánál fogva a legnagyobb élő propagandája a besztercei szilva tömegter­melésének. A termelés távolabbi fejlődésének bizto­sítására a szilva fajának és gyümölcsének uj jó tulajdonságai kitenyésztésére, a rossz tulajdonságok kiküszöbölésére a folytatólagos nemesítés céljait szolgáló állomás felállítása van folyamatban. Itt az aszalásra való te­kintettel olyan jó tulajdonságok kitenyésztése a cél, melyek a jelenleg létező szilvánkból hiányzanak, továbbá hogy a meglevő jó tulajdon­ságok nemesebb kombinációban öröklődjenek. Pl. a gyümölcsnél: kevés lé, fekete-kékes szin, nagy cukortartalom, kellemes iz és arónia, üdítő zamat, kicsi mag, nagy hús, könnyű és jó aszalhatóság, vékony, de nem könnyen repedő héj, jól öntermékenyülő, ro­varoknak és gombáknak jól ellenálló stb., fája pedig gyorsfejlődésü, koronája sűrűsö­désre ne legyen hajlamos, korán és egyen­letesen bő terülő, szélnek, fagynak ellenálló és száraz meleget tűrő, stb. tulajdonságok azok, melyek a nemesítésnél elsősorban fi­gyelembe jönnek. A nemesítés célja az előbbieken kívül még az is, hogy Békés vármegye saját gyü- mölcstermelési körzete részére talajtípusonként kitenyéssze azt a legjobb fajtát, mely hivatva van a versenyt felvenni az idegen államok szilváival és aszalványaival. Ezen szilvafajta szelektáló és nemesitő állomások létesülése nemcsak az országban, hanem egész Európában is egyedülálló. Megvalósításukat dr. vitéz Márki Barna alispán tette lehetővé, aki felismerte ezek nagy gazdasági jelentőségét. Ez a jelentőség rövidesen nemcsak a termelőknél, de a mun­kások foglalkoztatása révén is kifejezésre fog jutni. OKOS ,cgy ül TARKÓNÁL VEGYEN. NAGY VÁLASZTÉK! 42 hold szántóföld Sarkadon, kövesüt mellett, (szik­mentes) olcsón, 320*— pengőért eladó és megvehető a Gubicza Irodánál. B é k é s c s a h á n. Andrássy-u. 20. 31 1—1 Leg) öuk zöldmező-gazdák. (Felhívás a gyulai gazdaközönséghez.) Minden gazda a rossz értékesítés miatt panaszkodik. Ez igy is van, mert a legna­gyobb erőfeszítés és szorgalom mellett is, ara­tásunk, szüretünk nem nekünk, hoz örömet. Ha a kérdést közelebbről vizsgáljuk, azt találjuk, jhogy nemcsak az értékesítés rossz, hanem drága a termelés is. Minthogy pedig az értékesítést megelőzi a termelés,' tehátJaz"egyetlen megoldási le hetőség olcsóbbá tenni a termelést, hogy megjavuljon az értékesítés. Ezt a célt szol­gálja a földmivelésügyi minisztérium által irányított „Zöldmező Mozgalom“. Céljául tűzte ki ( azt a törekvést is, amely a magyar mezőgazdaság két nagy ágazata, a földmivelés és az állattenyésztés közötti egyensúlyt kí­vánja helyreállítani. Olcsóbbá teszi a termelést, meghódítja a magyar agrikultura számára az ország egyötödét kitevő legelő és rét területeket. A szántóföldi takarmánytermelést kiterjeszti s behelyettesíti a túlhajtott gabonatermelés egy része helyére. A magyar gazdasági át­szervezést végrehajtja. A tervgazdálkodás célszerű eszközeit érvényesíti. A mai modern kor szellemének megfelelően építi ki a gaz­datársadalmi szervezeteket. Irányítja az ér­tékesítést, önbizalmat és a szebb magyar jövőbe vetett erős hitet éleszti az elesett gazdatársadalomban. Ehhez a mozgalomhoz az országban eddig már 35.111 gazda csatlakozott. A mozgalom vezetősége Gyulán december 8— 16-ig befejezőleg gazdaképző tanfolyamot tart A tanfolyam óriási értékét a József­városi gazdaközönség azonnal felismerte, készségesen felajánlották körhelyiségüket a tanfolyam céljaira. Itt lesz elhelyezve kb. 35 vidéki gazda is, kik a tanfolyamon részt vesznek. Ismételten felhívjuk a gazdaközönséget, hogy.akik részt akarnak venni a tanfolyamon, jelentkezzenek a városházán ifj. Szigeti Gábor­nál, a szövetség helyi titkáránál. A tanfolyam hallgatása teljesen díjtalan ! i SZÍ ÉS ült 1 mmmm i 1 cipő, kalap és U 'ehérnemüek Ml megérkezte í 11 Szolid árak! "Wiilfig'" Szolid árak! Hitelképes egyéneknek kedvező részletfizetés! 396 1-1 ..ÚJSÁG állandó Kóbor Tamás Várai Sándor Nagy ind re Zsolt Béla cikkírói: l’Unkösti Andor Békéssy Imre Szállási Zsigmond Wallesz Jenő Állandó ingyenes képes havi folyóirat mellékletek : divat újság OTTHON ÚJSÁG VIDÁM ÚJSÁG KÉPES ÚJSÁG Egyéb mellékletei: Kádió Újság, teljes európai műsorral. Polgári Konyha, lljváry Sándor, az Országos Szakócsmttvészeli és főzőtanfolyam vezetőjének országos liirii receptjei és tanácsadói. Asszonyoknak, háztartási, kozmetikai stb. tanác adókkal Gyermek Újság, mesék elbeszélések, versek, rejtvények stb. Vegye meg az UJSAGot újságárusánál!

Next

/
Thumbnails
Contents