Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-10-03 / 79. szám

1935 október 3 BÉKÉS 3 elengedését külön-külön mindegyik intézetnél kell kérelmeznie. Ha a kérelmezőnek több számlája van, a kérelemben azt is meg kell jelölnie. Figyelmeztetjük tagjainkat, hogy az október 31-ik határnap elmulasztása e étén igazolási kérelemnek nincs helye ; aki tehát október 31-ig a kérelmet a tartozás elenge­désére nem adja be, az a szóban levő ked­vezménytől elesik. Ha a tartozás összege vitás, ez a kérelem beadásának nem akadálya. Ebben az esetben a határozathozatalt elha­lasztják a vita jogerős eldöntéséig. A tartozás elengedése iránti kérelem előterjesztésének az illető társadalombiztosítási tartozásokkal vonatkozásban az árverésre halasztó hatálya van. Emelkedik a tifuszos megbetegedések száma. Gyulán javul a közegészségügy. (A ,.Bdkéslí munkatársától.) A jár­ványos megbetegedések közül a három leg­elterjedtebb, a tífusz, vérhas és a diftéria, az idén is felütötték fejüket. A betegségek az egész megye területén jelentkeztek és pedig a vérhas elég nagy, a tavalyinál is lényegesen nagyobb, a diftéria ellenben lé­nyegesen kisebb mértékben, aminek magya­rázata abban van, hogy a vármegye alispánja a diftéria elleni oltásokat kötelezővé tette. A tifuszos megbetegedések száma még mindig nem e-cikken, sőt fokozatosan, napról-napra emelkedik, ami a legnagyobb tisztaságra és óvatosságra inti a lakosságot. A legtöbb tifuszos esetet Békéscsabáról jelentik. Gyula város közegészségügye dr. vitéz Ila Tóth Mihály információja szerint javulást mutat, a járványos megbetegedések nem öltöttek aggasztó méreteket. A frontharcosok oktöbcr katodikán tisztelegnek a kormányzó előtt. Impozánsnak ígérkezik az országos frontharcos taláiko ó. A világháború életben maradt fronthar­cosai az Országos Frontharcos Szövetség ren­dezésében október első vasárnapján rende­zik meg nagy találkozójukat. Az idén október 5-én és 6-án fog lezajlani Budapesten a nagy seregszemle, amelynek előkészületeiről és részletprogramjáról az alábbiakban tájékoz­tatjuk olvasóinkat. A frontharcos találkozó megnyitása ok­tóber 5-én este fél 9 órakor lesz Budapesten a Hősök terén, amikor is a helybeli, pest- környéki frontharcosokon kívül, a már ezen időpontban Budapestre érkezett vidékiek is megjelennek — és pedig bajtársi századokba osztva — a kandeláberek fényében úszó Hősök Emlékköve előtt. A megnyitó ünnep­ség után zenés takarodó következik. Október 6-án délelőtt fél 9 és fél 10 óra között a Hősök Emlékműve előtt a front­harcosok ünnepélyesen fogadják a Hősök Csil- lagturájának résztvevőit, amikor is közel háromszáz autós és motorkerékpáros fogja lerakni a kegyelet virágait az elesett front­harcosok emlékkövére. Ennek lezajlása után 10 órakor az or­szág minden részéből összesereglett fronthar­cosokból alakított zászlóaljak négyszöge előtt a Hősi Emlékkőre a helyi alakulatok elnökei lerakják. a magukkal hozott koszorú­kat. Rövid ünnepség után a frontharcosok az Andrássy-uton és Lánchídon keresztül a ki­rályi várudvarba mennek, ahol a katonás rendben felállított bajtársi osztagokat a Kor­mányzó megszemléli. A szemle után a front­harcosok a Hősök csillagturájának résztvevői­vel diszmenetben hódolnak a Szövetség örökös fővédnöke, az államfő előtt. A nagyszabású ünnepségre a Máv. fél­áru vasútjegyek váltására jogosító igazolvá­nyokat bocsátott korlátolt számban a-front­harcosok részére, továbbá az ország minden részéből filléres gyorsvonatot indít. Őszi újdonságok gyönyörű választékban rendkívül olcsó árban NEUMANN MaRTON cégnél. 24« 8-io it i it m M« Ezüstlakodalom. Kovács Albert törvényszéki irodaigazgató és neje, Nagy Julia, folyó hó 1-én ünnepelték szűk családi körben egybekelésük 25-ik évfordulóját. Kinevezés A belügyminiszter vitéz Takácsy Lajos dr. vm. ib. tiszti főorvost miniszteri segéd­titkárrá nevezte ki. Uj főszolgabíró a főispán Terényi Páter vármegyei b. aljegyzőt, tb. főszolgabíróvá nevezte ki és szolgálattételre az orosházi főszolgabiró mellé osztotta be. Terényi tb. főszolgabiró e hó 16 án foglalja el hivatalát. Gyógyszertári inspekció. Éjszaka és vasár­nap délután folyó hó 1-től 16-ig a Király gyógy­szertár (Megyeháza mellen) tart szolgálatot. Orvosi hir. Dr. Bnrián József fogorvos rendelőjét október elsejével Megyeház-u 1 szám alól (posta épület) — Megyeház-u. 9 szám alá helyezi (Kötőgyárral szemben) Rendel: délelőtt 9 —12-ig, délután 2 — 6-ig. 277 3 -4 lüsorosest a Józsefszanatóriumban a jó zsefszanatorium személyzete a napoKOtm az inté­zet ebédlőtermében nagysikerű műsoros estét rendezett. Az előadás psrdülékeny, vidám műsora pompásan elszórakoztatta a betegeket és a meg hívott vendégeket, úgy hogy egy egy szám után mindig hosszantartó taps következett annak jeléül, hogy a nemes szándékú és szeretettől áthatolt igyekezet elérte a maga jól megérdemelt sikeré'. Szekér József közv. tlen hangú bevezetője után P ck László sikerült szavalata, majd egy egvfel- vonásos bohózat következett, amelyben Vigh Böskejés Dobay Sándor igen ügyesek és jók voltak, A következőkben Árva Margit Zólyáné Rácz Etus egyik igen szép költeményét szavalta el, meleg áterzéssel s finom akcentussal szólaltatván meg a vers lírai és drámai szépségeit. Utána ismej egy bohózat következett, szerepeiben Vigh Mm aval, Pick Lászlóval és Szeker Józseffel, akik mindhárman nagy sikert arattak játékukkal. Vigh Manci ügyes szavalatát ismét egy bohózat követte, amelynek ötletessége a szereplők biztos perdülő kény játékában nagy sikerrel jutott érvényre Szereplői voltak: Szekér József, Árva Margit, Pick László, Dobay Sándor, Szabó József, Vigh Böske és Manci A műsort Hacsek és Sajó tréfák zárták, betetőzvén az egész est sikerét. Szekér József és Dobay Sándor nagyszerűen kreálták Yadnay két népszerű alakját, úgy, hogy játéku­kat a közönség szűnni nem akaró tapssal juial- mazia. A rendezést Weingartner Ferenc, a konfe rálást Dobay Sándor látta el, mig a sugólyukban Vigh Sándor ült, a Vign sisters papája. Megjelent a Gyula Begős szeptemberi száma. A Gyűli Vezér Bajtársi Egyesület kiadá-aban és dr. Kovács Géza szerkesztésében most jelent meg a Gyula Regős szeptemberi száma. Az érde­kes tartalmú folyóirat ára 20 fillér. Sorsdöntőén fontos, hogy az osztálysorsjátéknál min­denki ragaszkodjék pár évig a sorsjegy számához. Nagyon valószínű, hogy amely számokat nem húzták ki eddig, majd ezután részesülnek a Fortuna istenasszony kegyeiben, mert a szerencse forgandó és változó. Mindenkinek és minden egyes sorsjegynek egyenlő az esélye, azért türelem, kitartás a fődolog. Elmúltak azok az idők, mikor a reménységiől le lehetett mondani. Senki sem tudja, mit rej­teget a jövő! Hátha most fog sikerülni ! A lehetőséget, az alkalmat 287 I 1 nem szabad elmulasztani ! Tizenegy milliméteres eső. Krónikáiról minő­ségünknél fogva megörökitendőnek tartjuk, hogy a múlt hét első napjaiban, helyesebben vasár­naptól csütörtökig újra kánikulában is számot­tevő tropikus napjaink voltak, a déli órák alatt — árnyékban — harminc fokon felüli forróséggal, amelynek hatása alatt a szerda esti órákban iiL lámlás és menydörgés kapesán jókora nyári zivatar keletkezett, amely azonban újra csak tizenegy miliméternyi esőt hozott. Ennyit mértek Gyulán a város belterületén, mig Békéscsabán és Oroshá­zán ugyanakkor a csapadék harminc milliméteren felül volt. Ugyanúgy az alföld más részeiben is. Eső után erősen lehűlt a levegő, olyannyira, hogy csütörtökön este a hideg iránt érzékenyebb csa­ládoknál be is fűtöttek. Szombaton volt ujhold és mint annyiszor, ezúttal is attól várják az esős idő beköszöntését, amire a mezőgazdaságnak égető szüksége lenne. Cipőt, harisnyát, keztyüt, kalapot, kötött­árut jól olcsón vásárolhat, óriási választékban a TANAI divatházában. 276 3—* Október 6 a gyulai áll. polg. leányiskola gyászünnepélyéí vasárnap d. e. 11 órakor tartja meg, melyre a szülőket és érdeklődőket ez utón is meghívja az igazgatóság. Műsor. 1. Papp Váry Szabados: Hiszekegy, énekli az énekkar. 2. Az ünnepélyt megnyitja özv. Andaháziné Kiss Hona tanár. 3. Hat magyar népdal Bartók átdolgozá­sában. Zongorázás Adler Eva. IV. o. t. 4 Ünnepi felolvasás, tartja Hrbák Margit IV. o. t. 5. Móra László: Mienk a láng Szavalja Miladenovics Eselka IV. o. t. 6. Móra László Kertész ’Lajos. Bánateső hull Aradra. Énekli az énekkar. 7. Valyi Nagy Géze. Október 6. Szavalja Milik Ilona IV. o. t. 8. Himnusz. Énekli az énekkar. Az államilag eng. zeneiskola megnyílt, A hegedű tanszakot Pfeiffer Ede igazgató, hegedű­művész, az éneket Szakolczay Erzsébet oki. éuek- tanárnő, a zongorát dr. Erdélyiné Molnár Boriska oki. zongoratanárnő tanítja. Tandíj havi 14 pengő. Beiratkozás egész éven át Megyeház-u 14 I. em. 273 3 - * Kegyeleti staféta október 6-án. a gyulai polgári f uiskola növendékei ezidén is megrende­zik október 6-án kegyeleti stafétájukat A kétszóz- egyoehány fiú. aki a nagy versenyfutásban részt vesz, október 6-án, vasárnap délután félháromkor indul a polgári fiúiskolából és az Árpád, Megyeház, Szecn-László, Kórház, es Szent István utcákon át futnak a Szentháromság temetőben levő célhoz. \ temetőben ünnepi beszéd fogja az aradi Tizenhárom emlékét méltatni Kiírták a pályázatot a gyulai járásbirót állásra, a vitéz Láng Ernő járásbiro törvényszéki b róva történt kinevezése folytán megüresedett árásb rói állásra kiírták a pályázatot. SK3K i -IZSBSEi r: EGYESÜLT KATH. ÉS POLG. KÖRBEN SZOMBATON, OKTÓBER HÓ 5-EN EíSTE 8 OKAKOR liSZliüüS (láOSSRA JELENTKEZÉS A KÖR VENDÉGLŐSÉNÉL

Next

/
Thumbnails
Contents