Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-09-01 / 70. szám
1935 szeptember 1 BÉKÉS 3 A múlt esztendőben a Kör igazgatója személyesen fölkereste őt s ö személyesen megígérte neki, hogy a zenekar szerepelni fog. Minthogy ő Gyuláról eltávozott — állítása szerint kiadta a parancsot helyettesének a zenekar szereplésére — s a térzene mégis elmaradt. Kérdjük most már, hol vétettünk mulasztást, hol nem tartottuk be a társadalmi érintkezés legelemibb formáit s miért kaptuk ok nélkül azt a tulönérzetes támadást ? Hogy pedig bebizonyítsuk, hogy az egymásközti érintkezés szabályaival is némileg tisztában vagyunk, megjegyezzük, hogy cikkünk megírása előtt fölkerestük a Parancsnok Urat, megkérdezvén, hogy ő irta-e a cikket ? amit ő előbb elmulasztott, mert ha megtette volna, cikke bizonyára más hangon jelent volna meg. Midőn a Szerkesztő Urnák cikkünk közléséért hálás köszönetünket fejezzük ki, egyben kijelentjük, hogy a jövőben e tárgyban bárhol és bármikor megjelenő válaszra nem felelünk, részünkről a vitát befejeztük. Az „Egyesült Katolikus és Polgári Kör“ S't. Istváa-napi rendezősége. 11 I Jtfc JE M. Szentmisék, Az anyatemplomban reggel 8 órakor szentségkitétellel énekes mise a földmunkások szövetkezete jubileumi ünnepe alkalmából, 10 órakor nagymise, szentbeszédet mond Szve- tits Viktor, fél 12 órakor csöndes mise. este fél 7 órakor szentség betétei, szentbeszédet mond báró Apor Vilmos apátplébános. A józsefvárosi templomban 9 órakor nagymise, szentbeszédet mond báró Apor Vilmos apátplébános. Istentiszteleti rend a reformátns templomban- Vasárnap délelőtt 9 órakor prédikál Harsányi Pál esperes, délután 6 órakor prédikál Ráez Jenő s. lelkész. Az evangélikus templomban szeptember i-én, vasárnap délelőtt 10 óraKor istentiszteletek. Prédikál Rohály Mikály lelkész. Délután 6 órakor esti áhitat. Irásmagyarázatot tart Murányi Árpád s. lelkész. Főispán változásról beszélnek már hetek — hónapok óta, több és közöttük Békés vármegyére vonatkozólag is. Mi eddig, noha hallottunk róla, nem vettünk tudomást és nem foglalkoz tunk eme hírekkel. Most sem tudjuk megállapítani, hogy mi a valóság és mi a kombináció bennük, noha az utóbbi napokban nemcsak a fővárosi lapok némelyikében, hanem jól értesülni látszó körökben is konkretebb alakban terjesztik, hogy Fáy István rövidesen Zemplén vármegye főispánjának fog kineveztetni. A lapok erre vonatkozó értesítését illetékes helyen nem erősítették ugyan meg, de — ami mindenesetre feltűnő s gondolkodásbaejtő — nem is cáfolják. Struc- politikét követnénk, ha még most is hallgatagon fogadnánk eme hirt és noha — ismételjük —, nem tudjuk azt sem megcáfolni sem megerősíteni annyit hivatásunknak és kötelességünknek tartunk megállapítani, hogy habár a főispánnal való rendelkezés első sorban kormánycselekmény, mi súlyos, nagy veszteségnek értékelnénk Békés vármegyére Fáy István távozását. Súlyos nagy veszteségnek, mert az alig esztendőt meghaladó idő óta, amit körünkben töltött, tisztelet és szere Jetre méltó nobilis egyéniségével és a vármegye érdekei körül kifejtett sikeres tevékenységével, méltán kiérdemelt népszerűséget szerzett magának Felhívás a leventékhez. A testnevelési bizottság felhívja a leventeköteies ifjakat, hogy a foglalkozásokon pontosan jelenjenek meg. A foglalkozás szept. 1-én reggel 7—10-ig van a levente lőtéren. Mindazok akik ez ideig nem jelentkeztek, vagy a mindennapi iskolát most hagyták el a legelső foglalkozáson jelentkezzenek, mert máskülönben a 9000—1924 VKM rendelet értelmében szigorúan lesznek büntetve. Felhívjuk a szülök és munkaadók figyelmét, hogy a gyermekük, illetve alkalmazottjuk pontos foglalkozásra járását szigorúan ellenőrizzék. Tanai Lajos női divat és rövidáru üzlete visszaköltözött regi helyiségébe, amelyet tulajdonosa kiváló ízléssel és nagy költséggel nagyvárosi nívójúvá alakított át. A látványosságnak is beillő uj Tanai-bolt hirdetésére felhívjuk olvasóink figyelmét. Szeptember 10-én megyei kisgyilés. Dr. Márky Barna alispán a megyei közigazgatási bizottság ülését szeptember 9-ére a kisgyülés ülését pedig 10-ére tűzte ki. Tizennégy milliméter. Az egész esztendőben nem volt számbavehető „nagy esőnk'1 úgy, hogy a kedd esti tizennégy milliméternyi csapadékról, mint rekordmennyiségről lehet szótanunk Nagy forróság előzte meg, a hőmérő délután két órakor árnyékban harminchat fokra szökött fel. Az alkonyati órákban nehéz ónfelhők tornyosultak a nyugoti égboltozaton, nagy szélvihar mel lett heves égiháboru kíséretében erős z;vatar vo nult el a város, a vármegye, — sőt mint a lapok ban olvasható volt. — az egész alföld fölött. A villám úgy a bel mint a külterületen sok helyütt le is ütött, szerencsére anélkül, hogy gyupoit, vagy életben kárt okozott volna A belterületen 14 milliméternyi esőt mértek, a külterületen egyes határrészekeu ennél jóval többet, igaz, nogy helyenkint kevesebbet is. A kukoricára — mint ezt már ismételten megállapítottuk — elkésett, de a földben levő veteményeknek, igy a teli krumplinak, répának, továbbá a legelőknek és kaszálóknak még használ; ugyancsak meg könnyíti a szántási munkát, de csak a magasabb fekvésű talajokon, mert a fekete réti földek szánthatása -még több esőt igényel. A Carleé-cirkusz a közönség legnagyobb érdeklődése mellett tartja esténkint előadásait. A cirkusz meg is -érdemli a közönség támogatását, mert műsorában elsőrangú előadást produkál. Donnert igazgató lovai és medvéi, a4tutyák olimpiásza, a berlini bambuszmüvészek, a kozák lovas, az akrobaták, ekvilibristák és trapézmüvészek és a többiek mind elsőrangút nyújtanak. A humorról a kitűnő bohócok és a Rigolo csacsi gondoskodnak, állandóan zajos derültségben tartva a közönséget. A cirkusz vasárnap két előadást tart igen olcsó helyárak mellett. Az Őszi vásár, amely országos vásáraink legjelentősebbike, szeptember nyolcadikán esedékes, tehát e hét folyamán veszi kezdetét és pedig szeptember hatodikam pénteken sertés és szarvasmarha felhajtással Ugyanakkor lesz a juhvásár is, amely azonban Trianon következtében teljesen elvesztette régi jelentőségét. Azelőtt ugyanis a Belényes vidéki sőt az erdélyi havasok birkaállomáuyát a gyulai vásárra hajtották fel és itt értékesítették Éttől, fájdalom, elestünk,’ ami nemcsak a mi kárunk, hanem az elcsatolt részeknek is nagy baj. Szombaton egyébként ló és szerszámfa, vasárnap pedig belső vásár lesz. MeghivÓ. A gyulai általános ipartestület vigalmi b,zoitsága szeptember hó 1 én este 7 órakor az ipartestület helyiségeiben szegény sors ban levő iparos szülők gyermekeinek tandij- segélyezésére társas vacsorát rendez, melyre iparos társainkat, azok családját és barátainkat ezúton tisztelettel meghívjuk. Vacsora: Halászlé vagy rántott hal. cigánypecsenye vagy pörkölt. Zenéről gondoskodva. Vigalmi Bizottság. ügyvédi hír. Dr. Sebestény Péter ügyvédi irodáját ffarruckern-tér 4. szám alá, a nagytemplom mellé, helyezte át. 22« t-s Szeptember 8 án kabaré előadás a színházban. A Gyuia Vezér Bajtársi Eegyesület szeptember 8 án nagyszabású kabaré előadást rendez az Erkel Ferenc színkörben A műsoron egy- felvonásos vígjátékok, bohózatok, vidámtrétak énekszámokkal szerepelnek a bajtársi egyesület műkedvelő*. A kabaré előadás este 8 órakor kezdődik. O csó helyárak. Népünnepély, a nagymagyarvárosi misszió- társulat szepiemoer 1-én, vasarnap délután ren dezi népünnepélyét a Göndöcs kertben. Szüreti bál. a Columbia kötőgyár munkásai szeptember 1 én a Göndccs-kerti pavillonban szüreti bálát rendeznek mely este 8 orakor kezdődik és reggel 4 ig tart. A kitűnőnek ígérkező mulatságon Csonka Barna cígánybandája muzsikál. Belépődíj 60 fillér Méhészösszejövetel. A gyulai méhészegyesület a szokásos navt összejövetelét szept ]-én, vasárnap délután 3 órakor tartja, de a népünne pély miatt nem a Göndöcs népkertben, hanem az Ipartestületben levő ménészasztalnál. A tagokat és az érdeklődőket tisztelettel meghívja a vezetőség. A méhetető cukor kiosztása folyamatban van Még egy rendelés lesz ez évben, mégpedig szept. 2-áig délig bezárólag. Ez ide g a pénz befizetésével igényelhető Marosi Illés ügyv. alel nőknél. Későbbi rendelés és feletetés már bizony tálán. KÖLCSÖNÖKET FOLYÓSÍT házra és földre BETÉTEKET előnyösen gyümölcsöztet a Űzeti Hitelintézet Bt. Gyulai fiókja. ELADÓ BÉKÉSCSABÁN: Kistabán-utca 25 számú ház. Kastély-utca 3 számú ház. GYULÁN: Kossuth-tér 25 számú ház, 195 11 is Szt. Lászíó-utca 1 sz. ház. TASÜtíl. Beírások a reálgimnáziumban. Az 1935—36. tanévre a beírások szeptember no 5, 6 és 7-én délelőtt 9—12 óráig lesznek Szeptember 9-én d. e. 8 órakor lesz a Veni Sancte, a tanév megnyitása, órarendek közlése. Szeptember 10-én megkezdődnek az előadások. A javító- és esetleges tantervkülönbözeti vizsgálatokat szeptember 4-én d. e. 9 órától tartjuk Az 1. osztályba iratkozó tanulok születési anyakönyvi kivonatukkal, elemi iskolai és ujraoltási bizonyítványukkal jelentkeznek, mig a II.—Vili osztályba iratkozó tanulók tanulmányi éitesitőjüket mutatják be. A felvételnél a következő dijak fizetendők: 8 P felvételi dij, 10 P fenntartási és filmdíj, I P ifj. tanulmányi kirándulási alapra, D50 P. a Kath. Tanárok Háza céljaira, 2'40 P testnevelési alapra es 20 f az Ifj. Vöröskereszt Egylet céljaira. Összesen 23 P 10 f. E dijakat minden tanuló tartozik a beiratáskor kifizetni. Nyilvános tanulók tandija az egész tanévre ÍOO P, amely havi előlegtís 10 P részletekben is fizethető. Magán tanulók a 23 P 10 f felvételi és 150 p tandíjon kívül tárgyankint 4 80 P vizsgálati dijat fizetnek. Igazgatóság. A polgári Leányiskola értesítése. A gyulai állami polgárt leányiskolában a javitóvizsgálatok sorrendje a következő: Szeptember 3 án, délután 3 órakor az 1. II. osztályosok, szeptember 4 én 9 órakor a 111. IV. osztályosok vizsgáznak. Az esetleges felvételi tantervkülönbözeti vizsgák szeptember 5 én 9 órakor lesznek. A pótbeiratá- sokat szeptember 6 án és 7-én 9—1 óráig tartjuk meg. Fizetendő dijak: Felvételi dij 2'50 P, Magyar Isk. Szanatórium egyesület javára l P, az Ifj. Vöröskereszt Egyesület céljaira 20 f, Film-oktatás céljaira az előző évben fizetett tandíj 3 százaléka. Az 1. osztályosok e címen 120 P fizetnek. A polg. isk. tanárok gyermekeinek internátusa céljaira 50 f, az iskolai ellenőrző könyvecskére 40 f. A tandíj és fenntartási dij összege évi 40 P, amelyet minden hó 5 ig kell a gyulai postahivatalnál az iskolában kapott csekklapon befizetni. A jeles és jó előmenetelü hadiárvák és hadigyámoltak semmiféle iskolai járulékot nem fizetnek. Aki tandíjkedvezményért folyamodik, az szintén az iskolában díjtalanul kapható folyamodási űrlapot kitöltve, a vagyoni viszonyait igazoló hatósági bizonyitvánnyal együt szeptember 15 ig köteles az osztályfőnél beadni. Az egyes tantárgyak rajz, kézimunka torna tanulása alóli felmentés iránti, az igazgatósághoz címzett és 2 P bélyeggel ellátott kérvényt tiszti orvosi bizonyitvánnyal együtt szeptember 10-ig kell benyujtaniok. A tanév megnyitása szeptember 9-én lesz. Reggel 9 órakor istentiszteleteken veszünk részt. Tanév eleji teendők sorrendje a gyulai Községi Polgári Finiskolában. a javító, feiveteii- és potvizsgátatok a gyulai Községi Polgárt Fiú iskolában szeptember hó 4-én d. e. 9 órakor kezdődnek és folytatólagosan szeptember 5 én is tartanak. Szeptember hó 6-án és 7-én reggel 9 órai kezdettel beírások a földszint 2 szám alatt tevő igazgatói irodában. A beírások mindkét napon déli 12 óráig tartanak. Aki első ízben ratkozik be a polgári iskolába, a következő bizonyítványokat hozza magával: 1. az állami ínyakönyvi hivatal által kiállított születési anyakönyvi kivonatot, 2. az elemi iskola IV, osztályálak elvégzését tanúsító bizonyítványt és végül 3. ujraoltási bizonyítványát. Aki már járt az isko- ánkba az csak a múlt évi iskolai bizonyítványát <ell felmutassa. Abeiráskor a nyomtatott értesi- őben közölt részletezés szerint beirási és vegyesdij