Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-08-08 / 63. szám

2 BÉKÉS 1935 augusztus 8 egyik gyulai lap szerkesztőségétől kért sür­gős tudósítást a pesti újság a gyulai és a békési földrengés lefolyásáról. A gyulai szer­kesztő a legnagyobb nehézségekkel birt csak telefonösszeköttetésbe jutni Békéssel és igy szerzett.értesülést arról, hogy a földrengés ott sokkal erőteljesebb mértékben jelentke­zett és bár csak pár másodpercig tartott, de olyan robajjal zajlott le, hogy a megijedt emberek azt hitték, valamelyik nagy épület (A „Békés“ munkatársától.) A békés­megyei fagykársujtotta gazdák részére kiutalt buza-vetőmag kontingensének Gyula részére eső háromszáz métermázsáját egy hét előtt utalta ki a vármegyei gazdasági felügyelő. A vetőmag-kölcsönre elsősorban azoknak a húsz holdon aluli gazdáknak lehetett igényük, akik kénytelenek voltak buzavetósüket ki­szántani. Az igényjogosult gazdák pár nap alatt jelentkeztek és az utolsó kilóig lejegyezték a vetőmag akció egész mennyiségét. A vetőmag-kölcsönt — amint azt már megírtuk — jövő év júliusában kell vissza­ad vBékésu munkatársától.) Sokan ismerték Gyulán Dreixler Antalnét, Dreixler Antal Gyulán nyugalomban élő budapesti volt tisztviselő elvált feleségét. A harminchárom éves csinos asszony az elmúlt évben innen Gyuláról került Budapestre, ahol egy év le­forgása alatt sikerült annyira vinnie, hogy most a Markó ueeai fogház lakója. Dreixlerné nagyszabású szélhámos volt, aki sorozatos csalásokat és sikkasztásokat követett el. A budapesti ügynökök egész seregét mozgósította, ezek hajtották fel áldo­zatait, akiknek a csaló asszony házfelügyelői állást ígért, persze óvadék lefizetése ellené­ben, amiket azután elsikkasztott. Harminc­ötén tettek ellene feljelentést a budapesti Gyulai kömivesek munkái kaphatnak Budapesten. Az építőmesterek szövetségénél kell jelentkezni. (A „Békés“ munkatársától.) A buda­pesti építőmesterek, kőmivesmesterek és épí­tési vállalkozók szövetsége megkeresést inté­zett dr. Varga Gyula polgármesterhez, amelyben azt kéri, hozza tudomására a gyu­lai kőmives-iparosoknak, hogy a szövetség Budapest, Német ucca 22. szám alatt levő hivatalos helyiségében munkára jelentkez­hetnek. A fővárosban most megindult ópitő munka annyi munkaalkalmat nyújt, hogy még körülbelül ezer kőmívest tudnak azonnal munkába állítani. A budapesti kőmivesek a következő órabéreket kapják : összeomlásának robaját hallják. A békési földrengés erejére jellemző, hogy az Alföldi Gazdasági vasút kis kocsi­jait, amelyek indulásra készen állottak az országúton vezető síneken, a földrengés ereje a levegőbe emelte és oldalt billentette. Az ijedtségen kívül szerencsére semmi komolyabb következménye a földrengésnek nem volt, sem emberéletben, sem épületben kár nem esett. fizetni. Meg van már állapítva az is, hogy a visszafizetés terményben történik, ami azt jelenti, hogy aki netán nem természetben akarja a kölcsönt visszafizetni, az a fizetés napján érvényes tőzsdei árfolyam búzaárának megfelelő összeget pénzben is megfizetheti. Értesülésünk szerint gazda-körökben ak­ciót akarnak indítani azért, hogy a vármegye részére kiutalt vetőmag-mennyiséget felemel­jék. Erre azért volna szükség, hogy az a sok gazda is, akik most a vetőmag-kölcsön- ben nem részesülhettek, de arra mindenképen rászorultak, vetőmaghoz jussanak. rendőrségen, közel ötvenezer pengővel káro­sította meg őket a szélhámos Dreixlerné. A följelentések folytán a budapesti rend­őrség letartóztatta, majd az ügyészség fog­házába szállította át Dreixler Antalnét. A megindult budapesti nyomozásról a lapok is hirt adtak s ez volt oka, hogy Dreixlerné ellen Gyulán is feljelentést tettek. Juhász Mihály volt sertéskereskedő és Démusz Ferenc mészáros a följelentők, akik a gyulai ügyészség előtt azzal vádolják Dreixlernét, hogy tőlük a nemsokára meg­érkező nagyösszegü pénz meséjével állítólag többszáz pengőt csalt ki. Az ügyészség a két följelentés ügyében elrendelte a vizsgálatot. Falazás és ezzel kapcsolatos munkáért 54 fillér. Homlokzat- és nemes vakolás és külső tatarozásért 62 fillér. Padló- és falbontásért 64 fillér. Fehér munkáért 72 fillér. Lógó állványon való munkáért 76 fillér. Kéményfalazásért 84 fillér. Ilyen órabérek mellett tehát a napi nyolc órai munkaidő alatt egy munkás legalább is négy és fél pengőt keres, ami messze felülmúlja az itthoni esetleg megke­reshető inségmunkabért. A gyulai kőmiveseknek országos hire van épen azért, mert szakmájuk minden ágát egyforma tudással és ügyességgel mivelik s igy bizonyos, hogy a Budapesten jelentkező gyulai kőmiveseket kivétel nélkül munkába is fogják állítani. Frontharcosok a Városerdőben. Sok nehézség után egy lelkes kis gárda megrendezte a frontharcosok népünnepélyét a gyulai Városerdőben, mely a közönség nagyszámú részvétele mellett a késő éjféli órákban fejeződött be. Az ünnepély azzal kezdődött, hogy a zenekar a délelőtt 10 órakor induló Mavart autóbuszt zeneszóval elindította, majd a város belterületét járta be. A háromnegyedórai időközben közleke­dett autóbuszok zsúfoltan vitték a szóra­kozni vágyó közönséget, vasúton is sokan indultak a hiis Városerdőbe. Kerékpáron és gyalog is oly nagyszámú közönség vonult a népünnepély színhelyére, hogy az országút egv megindult népvándorláshoz hasonlított. Az ünnepély vendégeit sok ötletes játék szó­rakoztatta. melyeknek kedves és értékes nyereménytárgyai voltak. Volt ott minden, ami egy ilyen népünnepélyen elképzelhető. Jól is érezte magát mindenki s egy kelle­mesen eltöltött nap emlékével jött haza a Városerdőből. Az erkölcsi és anyagi sikeren kívül a vasárnapi népünnepélynek megvolt az az eredménye is. hogy a frontharcos főcsoport vezetőségének értékes tanulságokkal szolgált a jövőre. Ezek felhasználásával módjában lesz a vezetőségnek gondoskodnia arról, hogy a jövő nyári népünnepély az ideinél is job­ban sikerüljön. A népünnepély tiszta jövedelme a front­harcos zászló alapja javára ment. A közönség soraiban ott láttuk váro­sunk polgármesterét, a szövetség elnökét fe­leségével, vitéz Harkay Rezső őrnagyot a vitéziszék kapitányát, dr. Hoffmann Károly vm. tiszti főügyészt, Antalóczv Nándor vm. főlevéltárost és családját. A nagy hőség miatt a tánc csak délután 5 órakor nyílt meg az öreg cserkészzenekar hangjai mellett és a táncoskedvü fiatalság a legjobb han­gulat mellett táncolt záróráig. Szfmfénikus zenekar akkuit Gyulán. A bajtársi egyesület zenekarának Károlyi Gábor gimnáziumi zenetanár a vezetője (A ,.Békést: munkatársától.) Nemrég alkalmunk volt beszámolni arról az örvende­tes hírről, hogy végre kilátás van arra, hogy Erkel Ferenc városában erőteljesebb, behatóbb zenei élet bontakozik ki. Akkor arról számoltunk be, hogy ősszel állami se­géllyel városi zeneiskola létesül Gyulán. Most újra beszámolhatunk egy örvendetes hírről, arról, hogy a gyulai főiskolai hallgatók baj­társi egyesülete szimfonikus zenekarc alakított. Az uj zenekarnak Károlyi Gábor reál­gimnáziumi zenetanár a vezetője és a derék fiatalok eléggé nem dicsérhető munkája annyira előrehaladt, hogy augusztus 18-án már első­rendű műsor bemutatásával a közönség elé is lépnek. Ez a hangverseny a bajtársi egyesület derék fiatalságának nemcsak szorgalmát és ráter­mettségét fogja dokumentálni, de tanúságot tesz hazafias magyar gondolkozásukról is, mert a hangverseny tiszta jövedelmét a Honsz javára ajánlották föl. Örömmel üdvözöljük a Bajtársi Egyesü­let szimfonikus zenekarát, mint a közműve­lődés derék harcosát s ebben együtt van velünk a város társadalma is, mely szívből örül a zenei kultúra előbbrejutásán. Mielőtt síremléket, vagy sirboltot csi­náltat, saját érdekében kérjen költségvetést MOGYORÓSSY SÁNDOR szobrászművész kőfaragó telepén GYULÁN, hol feltűnően olcsó áron szép és jó munkát kaphat. 187 g-IO A vetömag-kölcsön háromszáz mázsáját már lejegyezték a fagykár sújtott gazdák. A kölcsönt terményben kel! visszafizetni. Dreixler Antalné ellen vizsgálatot indított a gyulai ügyészség. A szélhámos asszony sorozatos övadéhsikkasztás miatt a budapesti fogházban várja ítéletét.

Next

/
Thumbnails
Contents