Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-07-25 / 59. szám

LXVII. évfolyam 59. szám

Csütörtök

Gyula, 1995 julius 35

Előfizetési árak : Negyedévre:

Helyben . . 1 P 60 fill. Tidékre . . 3 P 20 fill.

Hirdetési díj előre fizetendő.

POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP

'■zerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Egyes szám ára 10 fillér.

Felelős szerkesztő:

Szerkesztő :

DOBAY FERENC

NAGY GUSZTÁV

Megjelenik csütörtökön és vasárnap.

A golyók

még mindig repülnek, még mindig szántják a levegőt, a golyók még mindig nem hulltak alá, ha a kezek, amelyek a ravaszokat meghúzták, aláhanyatlottak is már. A diktált és látszat békék papírjai felett a béke tragikus és nyomasztó csendjében még mindig süvítenek a halálmezőkről elindult golyók. Repülnek és egyszer csak lecsapnak, váratlanul és megdöbbentve, alá a terített asztal mellé, vagy kinn az utcán egy kapu elé, bárhová, ahol az jár, él és kiizködik, akit a halál eljegyzett magának. Repül és lecsap s a láthatatlan golyótól földre zuhan valaki közöttünk, hirtelen, egy pillanat alatt. Tegnap még beszéltünk vele, hallottuk szelíden panaszkodó szavait s harci emlékezése nehéz lélegzetű mondatait, vagy talán mielőtt befordult volna az utcába, kezet szorítottunk vele s ma, vagy néhány perccel a kézfogás után, már halott, élettelen, elsárgult arcú hulla, letakarva sebten valami kendővel. Megállunk mellette s nézzük meredt lábait, rajtuk a széttaposott cipőt, nézzük az előbb még élőt s mikor riadt tekintetünk észreveszi gomblukában a rokkant jelvényt s rajta a HR betűt, mintha szivén ütnének s mintha a foltos gúnyán, a szív tájékán, lőtt sehet látnánk. Hányán élnek közöttünk, kik felé szünet nélkül repül a halál rég kilőtt golyója, hányán vannak, kik sosem tudhatják,

hogy a fekete kaszárnyába mikor kapnak behívót? Mikor kell berukkolniuk búcsú nélkül, itt hagyván reményt, asszonyt, gyereket, munkát, életet ? És mégis, bár a golyók még mindig süvítenek, még mindig repülnek és még mindig ölnek, a jövendő horizontján már felnyujtotta fehér csonttenyerét a halál, hogy felkusszék az élet elboruló mezejére. Egyik öldöklés tragédiái még le sem zárultak, már ijeszt a másik s ki tudja, Afrika homokján, Londonban, Párizsban, Rómában, Berlinben vagy Tokióban nem készül-e olyan végzet,

(A ,,Békés“ munkatársától.) Hírül adtuk annak idején, hogy Pongrácz Jenő gróf országgyűlési képviselő közbenjárására a kultuszminiszter hozzájárult ahoz, hogy Má- riafalván egy egytantermes iskola létesüljön. Közölte azonban a miniszteri átirat, hogy az iskolát csak akkor lehet felállítani, ha részére a város helyiséget épit, vagy bérel, fedezi továbbá a felszerelés költségeit és vállalja a dologi kiadásokat.

A fenti kikötés a várost igen nehéz helyzetbe hozza, mert pénze nincs sem helységbérletre, sem építésre, de meg az iskola létesítés költségeit hiába is illesztené be a

amely golyók millióit s gázatómok számban kifejezhetetlen rajait indítja útnak ? Újabb golyókat, újabb sorsokat a régiek mellé. Az igazság és béke megrablói számára, bármily iszonyú is e gondolat, hangos filmfelvételt kellene készíteni arról, amikor egy HR-es testvért utolér a doberdói golyó, felvenni arca eltorzulását és szederjes szája utolsó hörgését s levetíteni, hogy ütjük, amely az önzésé és vakságé, lássák, híva vezet. Hogy lássanak a vakok s felébredjen a lelkiismeret.

költségvetésbe, a pénzügyminisztérium kék ceruzája a felülvizsgálatnál úgyis kitörölné. A felépítés és berendezés költségei mintegy 24 ezer pengőt tennének ki.

Tekintettel arra, hogy a városrésznek az iskolára nemzetnevelési és népművelési szempontból feltétlen szüksége van s igy az ügyet anyagiak hiánya miatt ad acta tenni nem lehet, a város az államhoz fordul és segélyt kér az iskola felépítésére.

Kitüntetés. Vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Temesváry Imrének, a szeghalmi választókerület országgyűlési képviselőjének a közélet terén szerzett érdemei elismeréséül a 11. osztályú érdemkeresztet adományozta.

Az államsegélytől függ, hogy megépül-e a máriafalvai iskola.

T ARCA

Szent Antal öt pengője.

Irta : vecsei Nagy Gusztáv.

— Nem adnám sokért, fiam, mondta Sátori ur, ki is egy dunántúli városka nyugalmazott anyakönyvvezetője volt, ha Sándorék tejfeles papiikás csirkével várnának bennünket! E szavak után olyan nagyot nyelt, hogy a magas szimpla gallér réséből majd kiugrott az ádámcsutkája, majd botja végével hatalmasat koppantott a kikötő pallójára, amelyen befelé tartottak a „Tihany leánya“ nevű hajó fedélzetére

Peckesen, öreg-legényes hetykeséggel lépkedett, gomblukában sarkantyú virággal, szájában pedig füstölgő szivarral. Sárga cipője ünnepélyesen recsegett s fehér szalmakalapja vidáman sugárzott a délutáni napfényben. Egyszercsak megállt, megfordult, végigkémlelte a zalai partot, aztán a somogyit.

— Szerencséd van, Máli, szólt az előtte haladó hölgynek, kiben hogy Sátori ur hitvesét van szerencsénk tisztelhetni, bizonyára mindenki sejti. Nem lesz vihar, mondta s körülnézett a fedélzeten, hová az egyoldalú „társalgás“ közben szerencsésen felérkeztek.

Sátorinénak azonban sem a paprikás csirkére, sem a sima átkelésre vonatkozólag semmi mondanivalója nem volt. Hallgatott, mint aki haragszik,

vagy mint akinek rossz sejtelmei vannak. Hirtelen azonban megszólalt:

— Eltette a kulcsokat ? kérdezte, miközben ridiküljéből zsebkendőt vett elő s elkezdte magát legyezgetni vele.

— El én, még rá is gomboltam a zseb hajtókáját, hogy ki ne essenek, ha majd hányódik a hajó, mondta. Válasz azonban megint nem jött, illetve ami választ kapott Sátori, az a szemekből lövelt és pedig olyan félelmetes sötéten, hogy a derék anyakönyvvezető jobbnak látta hátra sétálni a hajó farához s a korláton áthajolva úgy bámulni lefelé, mintha csak az Atlantisz csodáját nézné.

Közben a hajóra újabb utasok érkeztek. Egy 14—15 éves leányka és egy termetes cseléd, akinek a leányka a gondjaira volt bizva, A kisleány hang»s kezétcsókolommal üdvözölte Sátorinét, Sátoriné pedig hangos szervusz Pólikám drágámmal válaszolt, mintha csak azt akarta volna mutatni a világnak, amely ugyan jelen esetben mindössze hat személyből állott, hogy benne finom, nemes lélek lakik, nem mint abban a haszontalan Sátoriban, aki bár jól tudja, hogy milyen borzasztóan fél a vihartól, vihart emleget előtte s azt mondja, hogy rágombolta a zsebre a hajtókáját, nehogy a kulcs kiessék belőle, ha majd hányódik a hajó.

Mig Sátoriné és Pólika élénk beszélgetésbe merültek, a hajó lassan kiindult a kikötőből. Mikor elhagyták a partot, Sátori is visszajött a hajó végéből s ő is letelepedett a fehér lócára a hölgyek mellé. Szarvasagancs-fogantyus botját a két térde

közé fogta, a szivarját betette egy látott szájú sárkányt ábrázoló tajtékszipkába s hallgatta a hajógép zakatolását s a hullámok locsogását.

— Öregapám se hallott még olyat, hogy gyümölcslevest valaki zsírral főzzön. Tejfel való abba, semmi egyéb, habarás. Ugy-e fiam, ti is úgy csináljátok ?

E szavak után Sátoriné felemelte tekintetét, hogy meghordozza a horizonton, mint ki megsemmisítő ítéletet hirdetett, arcán azonban a fensőbb- ség mosolya egy szempillantás alatt meghökkenéssé^ változott. Egy emberfej alakú fekete felhősarkot látott njeg ugyanis a zalai part egyik hegycsúcsa felett. Sötéten és vészjóslóan nézett a felhőfej egyenesen a Tihany leányára. Nézett és folyton és rohamosan jött mind feljebb és feljebb. Látnivaló volt, hogy rövidesen vihar lesz, még mielőtt a hajó átérne Somogyba. Vaderejü szél hordhatta a felhőket, mert a borulás szinte percek alatt elnyelte a napot s ellepte az eget. Sátoriné Póli- kával és a termetes cseléddel együtt nyomban lesietett a hajó belsejébe, Sátori azonban fenn maradt a fedélzeten, férfiasán nézve szembe a közelitő viharral, szivarja kék füstje mögül.

Egyszerre csak azonban nagyot csattant, utána hatalmasat dördült s elkezdett zuhogni az eső. A szél valósággal bőgött s a hajó, mint egy gyufaskatulya, hányódott a vizen. Nem volt tréfa dolog. Még Sátori ur is lehuzódott a hölgyekhez, dörmög- vén, hogy nem lehet szivarozni odafenn. Sátoriné fejéről közben lekerült a nagy gonddal feltüzött