Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-07-04 / 53. szám
LX VII. évfolyam A3, szám Csütörtök Gyula, 1335 julius 4 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nera adatnak vissza. Egyes szám ára lü fillér. Szomorú, de legalább őszinte szavakkal jellemezte Eden lord a nagyhatalmak politikai helyzetét. Homérosz szavait idézte, mondván, hogy minden az Istenek térdén nyugszik. Bizony- ebben kevés az optimizmus, ebből a megállapításból és beismerésből .vérködösen rejlik felénk a jövő s ismét csak azt kell látnunk, hogy hiába minden apostolkodás, hiába a békés együttélés magasztos gondolata, hiába a múlt példája és hiába a statisztika józan intése, a történelem nem tér le eddigi útjáról. A sors szekerét mintha az Apokalipszis lovasai röpítenék, oly feltartóztathatatlanul rohan a ködpárás jövendő felé, átal az emberek imádságszőtte drótsövényein, neki az erdőnek, hol az álom bölcsőnek és munkapadnak szánt fácskái nevekednek, neki minden égtájnak, hogy poklok fényében villogó ráfjai kifordítsák nyugvásukból a nemrég múlt harc fehérlő csontjait. Milyen iszonyú, hogy két ezredév is kevés volt ahoz, hogy hivatalos világprogrammá legyen az evangélium, hogy a homo sapiens a gondolat annyi sok csodálatos fegyverténye után még mindig nem bir meg az emberben rejtező fenevaddal. Eden lord nem nagyképüsködött, hogy majd csak sikerül áthidalni a nehézségeket és hogy ő bízik a józanságban és belátásban s hite nem ingott meg a nyugati kultúrában. Nem kertelt, megmondta, ami a szivén feküdt, minden bizonnyal azért, mert tisztában van vele, hogy a világ már ugyFelelős szerkesztő: DOBAY FERENC Szerkesztő : NAGY GUSZTÁV Megjelenik csütörtökön és vasárnap. sem hisz a diplomácia tekervényes terminusz nyugszik, vagyis az ember mint sorsintéző, technikuszainak s ha nem is jólértesültsége és jártassága, de ösztöne folytán sejti és megérzi, melyik értekezlettel mennyire jött közelebb a háború. Minden az istenek térdén mint a jó harcosa, mint a gondolat és eszme bajnoka, megbukott, Itt már csak a csoda segíthet. Sajnos, e józan kor nem tud hinni a csodákban Hatan pályáztak a gyulai kórház igazgatói állására. Közöttük három egyetemi magántanár. (A „Békés* munkatársától.) A gyulai állami kórház igazgatói állására a pályázat folyó hó 1-én lejárt. Mint Budapestről értesülünk, az állásra hatan adták be pályázatukat. A hat pályázó közül három: Mess áros Gábor dr., a szegedi klinika élelmezési hivatalának vezetője, Blaskó Róbert dr., a mátraházi szanatórium főorvosa és Ssath- máry Sebestyén, a gyulai állami kórház urológusa, egyetemi magántanár, a másik három közül egy, vitás Takácsi) Lajos dr., városi tiszti orvos, vármegyi tb. főorvos, gyulai. Ssőke Péter dr. és Ssabó Árpád dr. sebészorvosok. Tekintettel arra, hogy a meghirdetett igazgatói állás teljesen adminisztratív, elsősorban azon pályázóknak vannak esélyei, akik eddig is adminisztratív egészségügyi ténykedést folytattak. Szathmáry Sebestyén dr. főorvos kiválósága közismert. Blaskó Róbert dr. hirneves belgyógyász, tbc. speeiálista s több évet töltött Párisban és neves külföldi klinikákon. Szépen dekorált hadviselt ember. Mészáros Gábor dr., akinek családi nexusai megyénkbeliek, 5 éve magántanár s a szegedi klinikán a modern élelmezést nagy hozzáértéssel vezeti. Külföldön is elismert kórházügyi ember s Vámosi, Tóth és Berecz tanárok mellett volt tanársegéd. Végül vitéz Takácsy Lajos dr.-t, városunk szülöttjét, mint kitűnő érzékkel biró, adminisztratív tehetségű embert emlegetik, akinek érdemeit és képességeit a belügyminisztérium illetékes osztálya a központba való berendeléssel honorálta. Tehát, amint látjuk, igen értékes emberek nyújtották be pályázatukat. A több, mint 1000 ágyas kórház érdeke azt kívánja, hogy a leendő adminisztratív igazgató csakis a kórház fejlesztésével foglalkozzék s minden idejét és egész munkabírását ennek szolgálatába állitsa. A kinevezés, mint értesülünk, az év végén fog megtörténni. t a ne a A földi. (Párisi emlék.) Irta: ANDAHÁZY KATALIN. II. Nevetni tudnék hosszan és jólesőn : a kontinens másik szélére kellett utaznom, hogy megismerjek egy magyar asszonyt. Remek nő : ez illik rá. Erős, tettrekész, életrevaló, okos és szép. Az élet többször le akarta tiporni, de ő nem hagyta magát. Acélos izmokkal felülkerekedett és már sorompóban volt ismét. Jókedvű, vidám. Nagyszerű kifejezései vannak. Erőteljesek és vidámságot keltők. A követségi palotában találkoztam vele. Megismerkedtünk és rögtön mély rokonszenvet éreztünk egymás iránt. És azóta hányszor és hányszor találtam nála védelmet, harcikedvet és megnyugvást! Deus ex machina-ként a leglehetetlenebb helyeken és a legváratlanabbul bukkanik elő mindig a föld alól, mindig a legjobbkor, hogy kiemeljen a kátyúból és segítségemre legyen. — Földi! kiált rám, mikor azt hiszem egyedül vagyok. Vagy : Kamerad ! Bajtárs, vagy Tesvír! És a hontalanság érzése elszáll és én boldogan karolok- béléi:. És ez a nagyszerű asszony a lelke mélyén boldogtalan. Házassága nem sikerült. Férje mindenéből kifosztotta és elhagyta őt. Foglalkozás után látott: nagykertészetet tanul. E nehéz és szép foglalkozás ezer titkát Hollandiában, Londonban és Párisban tanulmányozza . . . Egy délután a Rodin-muzeumban nézelődtem. Eléggé felizgatott ez a démonikus, sátáni és mégis sugárzó márványvilág. Baudelaire-t olvasni ilyesféle érzés, hiszen ő sokban inspirálta is Rodint De a Baudelaire-álmok apokalipszisét élni látni, fehér márványban élni látni, túlságosan kísérteties és beteges volt nekem. Mert mifelénk a nők nem „oly,szépek, mint egy kőarcu álom“, nem dobják kedvesük szivét mesebeli szörnyeknek, a Szimbólumok Erdejében sétálva. Nem, határozottan nem olyanok.. Olyanok, mint ez a magyar asszony, akiről emlékezem... Eszembe jut, itt vannak Baskircseff Mária képei is. Ezt még meg kell, meg kell néznem. Nagy szánalmat, vonzalmat éreztem mindig e léleknő iránt s Bajor Gizink még inkább felfokozta ez érzéseket bennem iránta. Kérdem az őrt, merre vannak a Baskircseff- képek. Itt és itt, de siessen Mademoiselle, mert itt a zárás ideje és kulcsait ridegen már meg is csörrentette kezében. Sietni kezdek. Egy termen, két termen, három-négy termen keresztül. Nem találom a képeket. Valahogy hamar besötétedett! Ejnye, ejnye egész homályos a terem. Szent Isten !,.. ott, ott... egy patkány lapul. Az lesz, semmi más. Párisban rengeteg a patkány ! Vissza, vissza ! Mit bánom én Baskircseffet, mit a világ összes képeit! Csak ki innen ! Termeken rohanok keresztül. Nem ez, nem, itt nem is jártam ! Eltévedtem volna ? Vakon nekiesem egy kilincsnek : zárva ! Rettenetes Bezártak volna ? És ha valakit idezártak volna még mellém ? Egy csavargót, egy rémes külsejű ijesztő embert, talán egy apachot... Segit- gitség ! Segítség ! ! Újra egy kilincshez szédülök Ez is zárva?! Nem ! Nem ! ! Nem... Az ajtó kinyílik, kint állok a márciusi napfényben.,. Az őr mosolyog. A kulcsok a kezében. — Nos Mademoiselle, megtalálta, amit keresett ? Nem felelek. Különösen festhetek, mert furcsán néz reám. A lábom reszket. Kis sapkám alatt a hajam csapzott és a homlokomon hideg verejték. Magamon kívül vagyok .. — Halló, földi! Hozsánna, Hozsánna ! Itt a kedves, a barát,, a vidám, a magyar. — Mi bajod van ? Sápadt vagy. Szólj már ! No hallod, micsoda állapotban vagy ! Hiszen reszketsz. Gyerünk be a cukrászdába. — Vacogok. Forró teát rendel. Belém diktálja. Lassanként felengedek és elmondom kalandomat. Nevet. — Ennyi az egész ? Micsoda gyermek vagy még ! A pocegér egy ott 'felejtett pórtörlő volt.
