Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-05-09 / 37. szám
BÉKÉS 3 1935 májas 9 „Őre akarok lenni annak, hogy több méltánytalanság ne érje ezt a várost!“ Pongrácz Jenő grófot tomboló lelkesedéssel ünnepelték választói a vasárnapi banketten. (A „Békés“ munkatársától.) Régen láttunk olyan szívből jövő és elementáris erejű ünneplést, mint amilyenben Pongrácz Jenő gróf képviselőt részesítették választói a pavillonban rendezett vasárnapi banketten. Egyik lelkes hangú felköszöntő a másikat érte, mikor pedig maga Pongrácz Jenő gróf emelkedett szólásra, csak percek múlva tudta megkezdeni beszédét, választói oly frenetikusán tapsolták és éljenezték. Az első szónok Tarján Béla dr. kér. elnök volt, aki nemes tartalmú szavakban köszöntötte Pongrácz Jenő grófot, mint kinek vezetésével lehet csak megvédeni a,város érdekeit Rosszalva állapította meg, hogy a szavazópolgárok nem álltak kivétel nélkül valamennyien az ő háta mögé, annak a veszélynek téve ki ezzel a várost, hogy az ellenzéki jelölt megválasztása esetén nem lesz, aki a város létérdekeit a kívánatos eredménnyel, azzal, amellyel Pongrácz Jenő küzd érte, megvédje. Schneider Mátyás városi elnök a nehéz választásról emlékezett meg. Érthetetlen miért ellenzékieskedtek a gazdák, jegyezte meg, hiszen a kormány egyetlen néprétegért sem tett annyit, amennyit a gazdákért. A gazdák bizalmatlansága ellenére is bízott azonban a párt a polgárságban, annak ko moly ítéletében s a választás nem is hozott számára csalódást. — Azt hiszem, mondotta, ma már az ellenzékiek jórésze szintén örül annak, hogy Pongrácz Jenő gróf lett a képviselő és nem az ő jelöltjük. Ha az ellenpárt győz, az OT1 nem került volna vissza Gyulára, mint ahogy egyetlen ügyben sem tudna ellenzéki képviselő olyan eredményt elérni, mint amilyet, összeköttetései révén, Pongrácz Jenő gróf elér. Majd felolvasta a választmány határozatát, melyben mély hálájának és köszönetének ad kifejezést a NÉP helyi szervezete Pongrácz Jenő gróf irányában. — Legyen büszke Méltóságod erre a makulátlan mandátumra, mondta emelt hangon. Dolgozzon továbbra is azzal a lelkesedéssel és szeretettel, amellyel eddig dől guzott s legyen továbbra is hűséges munkatársa Gömbös Gyulának s harcosa az uj kort teremtő reformeszméknek. (Lelkes éljenzés.) A bankett következő szónoka Varga Gyula dr. polgármester volt. Visszapillantást vetett a múltra, megállapítva, hogy a város nagy kárát vallotta annak, hogy olyan képviselőket igyekezett küldeni a parlamentbe, akik azt tekintették főcéljuknak, hogy minél Jobbét kellemetlenkedjenek a kormány nak. Ő nem politizál, mondta, de mert nem közömbös, hogy ki az, aki a város érdekeit képviseli, a legteljesebb örömmel tölti el, hogy Pongrácz Jenő gróf nyerte el a mandátumot, aki a legmagasabb kormánykörökkel való közvetlen kapcsolatai révén sikeresen tudja elintézni a város ügyeit. Fayl Gyula dr. kerületi főtitkár energikus magvas beszéde után Pongrácz Jenő gróf emelkedett szólásra. Bevezető szavaiban megköszönte választóinak, hogy a párt zászlaját diadalra segítették, majd a következőket mondta. — Nem kerestem a jelöltséget, de úgy éreztem, kötelességem elvállalni, ha felkérnek rá. Ez a város és ez a kerület segítségre szorul s én a miniszterelnök úrral való barátságomat teljes egészében a város javára kívánom és fogom kihasználni. Magas pozíció, ahová juttattak, de er pozíció súlyos kötelességeket is ró reám. És én e kötelességeket szívesen vállalom, dolgozni, cselekedni kívánok s őre akarok lenni annak, hogy több méltánytalanság ne érje ezt a varost. (Lelkes éljenzés) — Az OTI visszahelyezéssel és a menetrend megjavításával már eddig is bizonyságát szolgáltattam igyekezetemnek s legyenek meggyőződve, ha nem hinném és nem érezném, hogy tudok tenni, sohasem vállaltam volna képviselőséget. Az ellenzék részéről a választási harc idején egyre hangoztatták, hogy én, mivel gróf vagyok, meg sem tudom érteni és át sem tudom érezni a kisemberek bajait. Ezek az urak tévedtek. Nem róható fel senkinek, hogy ősei a történelem folyamán érdemeket szereztek s főúri rangot kaptak. Nem a származás a fontos, hanem az, van-e valakiben jó lélek és jóindulat. Ha nincs, származhat bárki bárhonnan, sohasem lesz képes arra, hogy emberi módon érezzen és gondolkodjék. (Lelkes éljenzés) Zárószavaiban hitvallást tett Gömbös Gyula reformeszméi mellett s kijelentette, hogy a választók bizalma őt igen nagy hálára kötelezte s e hálát minden lehetőséget kihasználva, igyekszik leróni. A tomboló lelkesedéssel fogadott szavak után Kőim Dávid mint a város jótevőjét aposztrofálta, rezignáltan állapítva meg, hogy az emberek történelmi érzéke igen aláhanyatlott s igy Pongrácz Jenő gróf szinte magára hagyottan küzdött a megtámadott megyeszékhely érdekeiért. Fejes Bertalan, Molnár Albert, Gorge nyi Ferenc, Lindenberger János és Csomós János után Csete József beszélt, ismertetve, mint és miért tért meg az ellenzékiségből. Az érdekes beszéd után Pongrácz Jenő gróf köszönetét mondott az üdvözlő beszédekért, majd Czinczár Dezső, Ear- sányi Pál és Adler Ignác dr. beszélt, igen nemes tartalmú szavakban szólaltatván meg a város őszinte örömét s hangoztatván a testvéri és békés összetartás szükségét. A lelkes hangulatú vacsora az éjféli órákban ért véget. IVoi és férfi Smil és AW villanyfelszerelési- és vízvezetéki 1 cikkek, épület és bútor vasalások » 101 8—?0 legolcsóbb beszerzési forrása. SCKILUNGEII UFÓI vas- és gépraktára, GYULA. Kedvező fizetési feltételek. n 1 R E K. Sajnáltam a (át mint testvért, akit veszteség ért s meghatottan álltam mellette, mint kit testvérbánat szomorú. Néztem széthajló ágait, rajtuk a kintól torzult leveleket s a fehér szirmokat, miket holttá gyötört a fekete éjszaka. Úgy állt mellettem karjait széttárva, mint egy panaszkodó élő, akinek szive van, aki sir s levelecskéin nem a tavaszi szellőtől, hanem a fájdalomtól fut végig remegés Egy-egy sziromlevél hullott alá néha-néha a rez- diiíő ágról, könnyedén és mégis súlyosan, mint a koszorúkról hulló virág. Felnyúltam, egy virágot letörtem s a sziromleveleket szétnyitva, kihámoztam a pirinyó gyümölcsöt. Fekete volt és aszott. Oly. n különös, olyan tragikusan groteszk volt a fehér sziromlevelek között! Olyan volt, amilyen egy halott csecsemő lehet a bölcső csipkéi között. És gondoltam : Mi célja van Istennek azzal, hogy fagyot küld a virágzó fákra, zsenge füvekre, vetésekre, mi célja van, hogy elveszi, ami még csak reménység ? Miért küld fagyot a szirmokra, tavaszi zsengékre, miért küld bajt, kint, betegséget ? Miért kell sírniuk az embereknek és a fáknak s gyászolniuk elfeketedett levelekkel ? Miért kell hófehér menyasszonyi ruha helyett feketében állniuk a tavaszi ég azúrja alatt ? Felleg szállt a napra, s hideg borzongás futott végig a kerten. Sárga por repült és süvíteni kezdtek a telefondrótok. Hajlongott, nyögött a fa, ágai csapkodtak. Sötét lett, a felleg, mint tépett drapéria úszott. Néztem a fát : olyan volt mintha ki akarná tépni magát a földből s ölén halott gyermekeivel el akarna rohanni. .. á vármegyei tanítóság tisztelgése Hingbauer Károly tanfelügyelő előtt. Békésmegye tanítósága május 6 án tisztelgett Ringbauer Károly, az uj vezető kir. tanfelügyelő előtt. A küldöttséget Moldoványi Gábor, a vármegyei tanitó egyesület elnöke vezette. A vármegyei egyesület képviseletében még Karsai István alelnök, Lehoczky Igor főjegyző, az összes járáskörök elnökei és 27 különböző jellegű iskola igazgatója vett részt. Moldoványi Gábor elnök tisztelettel, meleg szeretettel és bizakodó reménységgel üdvözölte az uj tanfelügyelőt, akinek eddigi működése bizto siték arra, hogy a vármegye tanítóságával harmonikusan fogja szolgálni a valláserkölcsi és nem zeti alapon nyugvó nemzetépités munkáját. Ringbauer Károly tanfelügyelő megköszönve a vármegye tanítóságának üdvözlését, kijelentette, hogy a tanítóságot munkatársainak tekinti, becsületes, fokozott munkát vár tőle s ajtaja és sz;ve mindig nyitva áll a vármegye tanítói előtt. Májas 13-án lesz az OTI első választmányi Ülése. Az OTI kerületi pénztár ujiáalakult választmánya május 13-án, hétfőn délután 7 órakor Gyulán, a pénztar székházában tartja alakuló ülését, amelyen az igazoló bizottságokat megalakítják, a választmányi tagokat igazolják. Továbbá megválasztják az orvosi választott bíróságok nem orvos tagjait. A tárgysorozat többi pontja folyó ügyekkel foglalkozik, a végén pedig mint mindenkor, indítványokkal fejeződik be az ülés. Meghalt egy közel 100 éves ember- Kedden délután temették el Gyulaváriban a község legöregebb emberét, Tóth Pétert. 97 évet élt. Szülői értekezlet az áll. polg. leányiskolában. F. hó 9 én, csütörtökön délután 5 ófai kezdettel tartja meg a polg. leányiskola tanári kara e tanév utolsó szüiői értekezletét, mely alkalommal Rohály Mihály ev. lelkész, hitoktató tart előadást. Ez utón is felhívjuk a t. szülőket, érdeklődőket és tanügybarátokat, hogy ezen az értekezletünkön is minél nagyobb számban, a kitűzött időpontban és szokott tanteremben megjelenni szíveskedjenek. Női és gyerek tavaszi kabátok igen olcsó árakban a TANAI divatházban. 106 7—«