Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-04-21 / 32. szám
LXVII. évfolyam 39. szám Vasárnap Gyula, 1335 április 31 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. tTidékre . 3 P 20 fill. hirdetési díj előre fizetendő. r POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára iü fillér Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Húsvéti gondok és reménységek. A húsvéti ünnepeket megelőző héten egy kis olasz város s egy régi kastély neveivel voltak tele a világ összes hírlapjai. Stresa és a teljesen soha el nem készült Borromei palota nevét olvasta minden újságolvasó és hallotta mindenki, aki odaült, a legnépszerűbb újság, a rádió mellé. Vájjon ott a Lago Maggiore csodaszép szigetén érezte-e az a három államférfiu, akik ott a világ egyik legszebb kertjében tanácskoztak, hogy Európa legkisebb falujában is, ahol azelőtt sohasem hallották a Borromei grófok kastélyának hírét, mindenki valami szépet és jót várt az ottani tanácskozástól ? Nemcsak a szomszédos Isola dei Pescatori ment tönkre s szegény halászai évek óta nem tudják eladni jóizü halaikat, nem tudják kiadni szobáikat, mert a balzsamos levegőjű, gyógyulást Ígérő tó partjára és a szigetekre nem jönnek a betegek, az üdülők, mert nincs pénz, de egész Európa ilyen szegény halászsziget most, ahol mindenki remény- vesztetten ül a sötét vizek partjain. Nemcsak a vallásos olasz halászok, de talán a szkeptikus müveit Európa is áhítattal leste, vájjon késői rokonainak kertjében, az egymás fölött elterülő csodálatos tiz terrasz valamelyikén, ahol mindegyiken a legszebb, a legillatosabb délszaki növények között járhatott Mac Donald, Mussolini és Laval, vájjon járt-e ott a nagy Borromei szent Károly, Milano érsekének szelleme ? Az aszkéták szelleme, a bölcsé, aki felmászott, ha kellett négykézláb a legnyomorultabb alpesi kunyhóba is, hogy hirdesse az igét, hogy segítsen, aki nem bujt el a pestis elől, de gyógyította a betegeket. A trienti zsinat megújulást jelentő szellemét javarészt ő sugározta ki. Sajnos, abból, amit a hivatalos sajtónyilatkozatok diplomatikusan megfogalmazott homályos mondataiból megérthettünk, Stresa nem adott biztosítást számunkra. De Stresa után Genfbe mentek az államférfiak. Az Alpesek hatalmas, mindent leküzdő erélyt jelentő hegyláncolatán keresztül érkeztek a másik történelmi emlékekkel teli tó partjára, Genfbe. Ha voltak is küzdelmeik és harcaik egymással Stresában, talán a népszövetség palotája eszükbejuttatta az emberiségnek azt a törvényét, amelyet francia és angol bölcselők, szinte egyformán fejeztek ki: haladás az ellentétek küzdelméből, az együttműködés, a kooperáció felé. De ez az együttműködés nem vonatkozhat csak a háború győzteseire. Azok, akik már a 14. századtól kezdve mint Pierre Dubois, majd a tudós jezsuita Suarez, a protestáns Grotius, végül Saint-Pierre abbé megalapozták a népszövetség eszméit, azok nem egy olyan népszövetséget képzeltek el, amely örök időkre a világháború győzteseinek érdekeit védi meg és ezt a védelmet állandósítja, de olyan népszövetségről írtak és beszéltek, amely az egyetemesség eszméjét sugározta ki magából. Megértik-e őket késői utódaik ? A „fáradt skót“, ahogy ma Mac Donaldot Európaszerte hívják, aki évtizedeket öregedett az elmúlt évek küzdelmeiben, kapott-e energiát az Alpesekről visszaverődő nap sugaraiból ? A Lavalban tusakodó briandi gondolat le tudta-e győzni a francia külpolitikára ólomsulyként ránehezedő clemenceaui, örökkön uralkodni akaró, bosz- szuállás szellemét ? Sajnos, amit Géniből adtak tudtunkra a hivatalos tudósítások, sem sokkal jobban hangzik, mint amit Stresából bocsátottak a napvilágra. Mint valami iskolában, megrótták Németországot, a rossz tanulót, aki a maga hat van milliós tömegével, a maga kultúrájával, technikai felkészültségével nem akar belenyugodni abba, hogy róla és nélküle hatávozva, kizárják Európából. Ha a sok méltatlanság után, amely érte, téves utakon is jár Németország, de megmarad a hatalmas német birodalomnak és minél jobban igyekeznek megalázni, annál inkább nyomja el a tudomány, a kultúra német szellemét a szervezni mindenkinél jobban tudó katonai Poroszország »csak azértist* hangoztató gondolatvilága. A leszerelés 15 év óta vajúdó kérdésében sem hozott jobbat Genf. Nehéz szatírát nem irni arról, hogy ma már nem is az a jelszó, mennyire szerel le, de az, hogy mennyire engedi meg mindenkinek a felszerelést És ha Géniből, ha Stresából, a tehetetlensegnek ez a szelleme teszi sötétté a húsvéti horizontot, akkor mit várhatunk azoktól, akik Genfet a maguk érdekei örökös fellegvárának tekintik, ahonnét minden törekvést az igazságos béke, a ki- engesztelődés felé meg lehet akadályozni ? Hogy mit várhatunk, azt megmutatja a kisebbségek szinte ördögi üldözése, a numerus vallachicus és a numerus nullus jelszava amely szinte Stresával egyidőben, indult, a Titulescu határokat spiritualizálni akaró álszenteskedését kikacagva, hóditó útjára. Benes és Jeftics szolgáltatják a hatalmas kísérőzenét ehhez az uj szózathoz, amely a háború után szinte 20 esztendővel is csak gyülölséget hirdet. Az egyetemesség gondo lata helyett a legteljesebb elzárkózás gondolata az, amit állandósítani akarnak. Egy kiváló magyar tudós, aki németországi tanszékét kényszerből otthagyta, s ma angol egyetemen folytatja professori működését, Mannheim Károly, most megjelent könyvében fejtette ki, hogy mai kultúránk az Egyház által megteremtett nemzetköziségen alapul, amely nemzetköziség csak lassan kapott nemzeti színezetet. Sem az egyetemesség gondolatát, sem az igazi, kultúrát teremtő nemzetköziséget ma már kiirtani nem lehet. Azt a szint pedig, amelyet a magyar kultúra adott az egyetemes művelődésnek, azt sem lehet bármilyen jelszóval kiűzni a maga helyéről. Ilyen törekvést Genf az örökkévalóság pecsétjével nem láthat el. Azt a mellényt, amelyet a szegény beteg Wilson reszkető kezeivel rosszul gombolt be s amelyet a gyűlöletet szinte piedestálra emelő aggastyán, Clemenceau, kényszerzubbonynak szánt, le kell dobni. A különböző, Európa legszebb helyein ülésező és szinte végetérni nem akaró konferenciák helyett meg kell reformálni Genfet s a megreformált Genf majd feleslegessé tesz minden újabb konferenciát. Ez a Genf, az igazi népszövetség, meg fogja találni az utat arra, hogy a Pá- ris körüli békék folytonos toldozása és foldozása helyett uj békét teremtsen, amely békék az igazságosság szellemében jönnek létre. Ez ma hiú ábrándnak látszik. De abból a nyomorúságból, amit ma gaz dasági válságnak hívnak és amely lényegében véve nem más, mint egész Európa politikai és erkölcsi züllése, más kivezető ut nincs. Akármennyit küzdünk, akármennyit csalódunk, ez az optimizmus jogosult, mert különben a kultúra Európája elpusztul s a gázbombák s gépfegyverek Európája lép a helyébe. A rombadőlt múzeumok és iskolák helyett a pincelakások fedezékeit mutogathatják majd utódaink a más világrészből érkező utasoknak. De Husvét van és a feltámadást hirdető harangok zúgása mellett emlékezzünk a történelemre. Ötven éven keresztül Délamerika két állama, Argentina és Chile a legvérengzőbb harcokban pusztították egymást. Végét nem akarta érni ez az örökös háború. Végül a két állam népei megelégelték a pusztulást, a nyomorúságot és az angol király mint döntőbíró igazságos megegyezést hozott létre. Megegyezést, amelyből a fellendülés, a kultúra, a jólét békéje fakadt. Az ágyukra többé nem volt szükség és ércükből az Andesekben 3000 méter magasságban a Megváltó szobrát állították fel. A Megváltóét, akinek holttestét hiába keresték tanítványai a koponyák hegyének tövében, a Szentsir barlangjában, mert feltámadt és él és hirdeti, nemcsak Husvét napján az Emmausba menő tanítványoknak, hanem az idők végtelenségéig mindenkinek: Én vagyok, ne féljetek. Pax vobis, ego sum. Dr. Gáli Gésa.
