Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-04-01 / 25. szám
1934 április 1 Békés 3 Hus vét. Ezerkilencszáz esztendő óta tér vissza a titkok titkának, a csodák csodájának ünnepe. Ezerkilencszáz esztendővel ezelőtt csak egy maroknyi kis keleti nép ünnepelt ez időtájban, az első tavaszi holdtölte hetében. Ünnepelte őseinek, Ábrahám ivadékainak a hatalmas fáraók rabságából az isteni ígéret szerint történt kiszabadulását, önnállóságra jutását. Ma közel nyolcszázmilllió ember, az emberiség kétötöde ünnepli a bűnnek, a tévelygésnek rabságából ugyancsak az isteni ígéret szerint történt kiszabadulását, az igazság ismeretére és szabadságára jutását. A csodás csapások sorozata előzte meg Izrael fiainak szabadulását, a csodás jótétemények özöne, a nagy lelki átalakulások sokasága előzte meg és követte a názáreti Jézus csodás halálát és feltámadását. De a legnagyobb csoda ezután következett és tart mind e mai napig és folytatódik a világ végezetéig. A názáreti Jézus, aki a bölcselkedő római prokurátor szemében jámbor fantaszta, a faji elfogultság és hivatali gőg képviselője, a főpap szemében istenáruló, népámitó, a megrettent tanítványok szemében hatalmas próféta férfiú, a lelkes római százados szemében valóban az Isten fia volt, leszállóit a keresztfáról, kikelt a sírjából és meghódította a világot. Meghódította azt a világot, amely bőségesen választhatott a legkülönfélébb Istenkultuszokban, azt a világot, amely már ismerte Plátót és Arsistotelest, azt a világot, amely mindaddig felül nem múlt állami és katonai szervezettel rendelkezett. Ez a világ egyszercsak észrevétlenül! ennek a keresztre- feszitett názáreti Jézusnak gyönyörűséges igájába hajtotta a fejét. Ennél nagyobb csodát az emberiség történelme nem tud felmutatni. Még nem akadt historikus vagy társadálombölcselő, aki elfogadható magyarázatát tudta volna adni az emberiség élete eme nagy változásának. Mommsennél, a nagy német történésznél és nyelvésznél, alaposabb ismerője az antik világnak, alig volt, — róla tudjuk, hogy a császári Rómának a történetét nem irta meg, pedig alapvető történelmi munkában ismertette meg a világot a római birodalom kifejlődésével. Nem irta meg a befejezését, a legfontosabb részét müvének, mert nem tudott tudományos, emberi magyarázatot találni arra a nagy átalakulásra, amely a római császárság három évszázada alatt végbement, ahhoz pedig nem volt eléggé hivő lélek, hogy isteni beavatkozást tudjon meglátni abban. Aki látja és tapasztalja, mily nehéz még közös származású és egy nyelvet be szélő embercsoportokat is egy közös esz mény előtt rheghódoltatni, egy nagy gondolkodónak vagy nagy hősnek feltétlen tisztelésére és követésére reávenni, az el fogja ismerni, hogy pusztán emberi erő, emberi fanatizmus nem lett volna képes elfogadtatni először az egész müveit világgal, ^zután a barbárok millióival Krisztus tanításait. A kereszténységet, amely semmiféle jót nem kínált az embereknek, hanem ellenkezőleg lemondást, önmegtagadást, a világ megvetései kívánta követőitől. A modern emberiség azonban vakon és süketen megy el ezen világraszóló példa és bizonyíték mellett, amely a legpéldásabb rendet és összhangot teremtette meg már egyszer az emberiség életében, akkor, amikor megvolt még a készség a lelkekben az igazság befogadására. Mint a kábult vagy eszeveszett rohan el ma az emberiség azok mellett a tanítások mellett, amelyek ma is egyedül volnának alkalmasak rendet teremteni a káoszban, kigyógyitani a világot ezerféle kínjából és szenvedéséből. A csoda, amely a kereszténység első három századában végbement, maá is itt állana rendelkezésünkre, ma is képes volna mindazt véghezvinni, amit akkor véghezvitt, de a modern emberiség nemcsak nem hisz a csodákban, de egyenesen megvetéssel fordul el tőlük. Lelke rajta és jóléte és boldogsága. A gyötrelmek pokla, ugylátszik, még nem volt elegendő. Jönni fog még több, ha pzt akarja az ember és ha továbbra is megvetéssel vagy gyűlölettel fordnl el a keresztrefeszitettől. (M. ÁJ Ismételt felkérésre újból elvállalta Schneider Mátyás a Nemzeti Egység gyulai szervezetének elnökségét. (A „Békés“ munkatársától.) Ismeretes, hogy Schneider Mátyás a „Magyar Alföld“ folyó évi január 6-ild számában megjelent „ Tízezer pengő kalandos története .. . Érdekes per a Kiiltnra Rt. régebbi vezetősége ellen. Az 1931-es gyulai képviselő választás pikáns kulisszatitkai11 cimü cikkben foglalt s személyét is érintő gyanúsítások miatt, január 8-án az Országos elnökhöz intézett levélben lemondott a Nemzeti Egység városi szervezetének elnökségéről. A lemondást az Országos Elnökség — minthogy értesülése szerint annak az akciónak, amely tekintélyes és köztiszteletben álló gyulai polgárok ellen megindult, politikai inditó okai voltak és minden alapot nélkülöztek, — nem fogadta el, hanem Schneider Mátyást további bizalmáról biztosította s kérte, hogy elnöki tisztét tartsa meg. Schneider Mátyás ennek ellenére megmaradt elhatározása mellett, nem vállalta az elnökséget és február 18-i levelében ismételten kérte lemondásának elfogadását azzal, hogy mindaddig, mig a folyamatban levő polgári perben a törvényszék ítéletet nem hoz, a párt érdekében teljesen kikapcsolódik a pártéletből. Mint már megírtuk, a kir. törvényszék március 23-án hirdetett végítélettel megállapította, hogy legteljesebb mértékben bizonyítást nyert, miszerint alperesek a részvények árát, értékük teljes összegében és pedig nagyobbrészt készpénzben befizették, kisrészben az érdekeltek által a Kultúra Rt. nak előzetesen nyújtott kölcsönök jóváírása utján kiegyenlítették, ezért a Kultúrát keresetével elutasította és a felmerült költségek megfizetésére kötelezte. Ez üggyel kapcsolatosan Korossy György főispán a Nemzeti Egység vármegyei szervezetének elnöke az alábbi levelet intézte Schneider Mátyás építőmesterhez: „Igen Tisztelt Barátom ! Örömmel vettem tudomást arról, hogy azon peres ügyben, melynek folyamatba tétele miatt Un a Nemzeti Egység gyulai szervezetének elnökségéről lemondott, a kir. bíróság Önnek teljes elégtételt adott. A per megindítása alkalmával biztosítottam Önt teljes bizalmamról és kifejezést adtam annak a moggyőződésemnek, hogy ily természetű támadás nem elkedvetlenedést, hanem nagyobb harci készséget kell hogy kiváltson a vezetőségből. Ön ennek ellenére folyó évi február hó 18-i levelében ismételten kérte felmentését, mit az ügy érdekében egyik alkalommal sem javasoltam az Urszágos Központi Elnökségnek. Minthogy lemondásának indokai megszülitek s Önt az Országos Központi Elnökség is bizalmáról biztosította, minthogy továbbá az Ön értékes szolgálatait pártunk nem nélkülözheti, ennélfogva ismételten felkérem, hogy ezek után az elnöki tisztséget újból átvenni és közérdekű, lelkes tevékenységével ügyünket előmozdítani szíveskedjék. Gyulán, 1934 évi március hó 29-én. Hazafias tisztelettel: Korossy György főispán, mint a Nemzeti Egység vármegyei szervezetének elnöke.“ Munkatársunk ezek után felkereste Schneider Mátyást s a perre, illetve a párt elnökségére vonatkozólag kérdést intézett hozzá. Schneider Mátyás a következőket mondta: — A polgári perben a kir. törvényszék alapos vizsgálat után Ítéletet hozott. Az ítélet igazolta, hogy a január 8-i keletű, Sztranyavszky Sándor Őnagyméltóságához, mint Országos Elnökhöz intézett, — b. lapjukban is szószerint leközölt — levelemben foglaltak a valóságnak megfelelnek. Hazugság és rágalom volt, hogy választási kortespénzből hajtottuk végre az alaptőke újbóli létesítését. Jellemző különben, hogy a Kultúra ügyvédje, dr. Marik Dénes, előkészítő iratában már meg sem említette, hogy kortespénzből történt az uj alaptőke létesítése és az eredetileg csaknem 12.000 pengőért indított keresetet leszállította úgy gondolom 4.900 pengőre. Ezt az összeget úgy hozta össze, hogy tagadta, miszerint Szentes Károly főjegyző 1931-ben, a volt Kultúra ügyvezető éljen és azután újra mutassa magat. Így is történt. Az eredmény meglepő volt. Megköszönte nagy jóságomat, hogy kiragadtam a bánat fojtó karjai közül, de ráadásul valami különöset kért, amire az ámulattól majdnem kővé meredtem. Azt kívánta, hogá a túl erős orvosság helyett mást írjak fel, mert amióta ezt szedi, mindent elfelejt. Szeliditsem tehát annyira, hogy csak az urát felejtse el Megnyugtatására valami másfélét rendeltem, aminek hatása hiánytalan volt. A kívánt felejtés pontosan bekövetkezett, mert nemsokára meghívott a lakodalmára Teli szájjal piacra vitte ezután, hogy olyan csodaszer titkának vagyok az őrzője, amely a legbánatosabb özvegyet is vig özveggyé frissíti. Nem kellett több. Az elhelyezetten özvegyek rang és korkülömbség nélkül csakúgy tódultak rendelőmbe. Mindegyik a szelidebb fajtájú bufelej- tőt kérte. Meg kell adni, hogy az elhiresztelés parázs asszonyháborut zúdított a nyakamra. Alig bírtam a kínai fehér asszonyokkal, mert igy neveztem el őket. Kínában ugyanis az a törvény, hogy az özvegy nő addig újra férjhez nem mehet, mig az eltemetett férj sirdombja porrá nem szárad. Ezen a szigorúságon a ravasz sárga nők úgy segítenek, hogy hatalmas legyezőik mindennapos, igyekező munkájával kikényszerítik minél előbb a mindig késedelmes száradást. így jutott el hozzám a messze kelet kapuján át az a fény, amely megvilágította előttem az ősök asszonyi lelkét és annak csalafintaságait. Nem lettem tovább legyező árus és a bufelejtő forgalomban tartását beszüntettem. Ezzel azután össze is omlott dicsőségemnek a pletyka színes kavicsaival kicifrázott trónja és maga alá temette harmadik csodacsászárságomat. Azóta az eseménytelenség sivár köztársaságában élek és ha ablakomon néha mégis besurran a vidámság mosolya, mindig megfájdul bennem valami, mert keményen a fülembe cseng Ady Endre komor igazsága : meghal minden, elmúlik minden. Miiven kár!
