Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-03-15 / 20. szám
LXVI, évfolyam 30. §sám Csütörtök öyula, 1934 március 15 Előfizetési árak : Negyedévre : Heiy'oec . . 1 P 60 fill. Vidékre . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Március 15. Mint valami varázsige, olyan ezakét szó. Mágikus erő feszül bennük. Idézni tudják a szabadságharc egész époszát, idézni a hősöket, akik föiébreszíették a nemzetben a történelmet alakitó lelkesedést s idézni azo kát, akik szinte fegyvertelenül szálltak szembe a képzett és felszerelt császári hadakkal. Mámoritó mágia : hallani Petőfit, amint szűk melléből a múzeum lépcsőjén az extázis és ihlet erejével törnek elő a Talpra magyar szavai; hallani a Pilvax-kávéház történelmi zsongását s hallani, amint Táncsics Mihály kocsijának kerekei végiggördülnek Pest és Buda öreg kövein. Március 15 ! Mint gyönyörű, bíboríényű rakéta, amely sustorogva égnek rohan, olyan vagy te a magyar élet firmamentumán. Jelenés, csoda, káprázat, mai lélek és mai képzelet számára szinte átélhetetlen és elképzelhetetlen mirákulum és magasság, egy nemzet hősiességének olyan revelációja, amelyről méltán emlékezni csak imádsággal, vagy az ódák palástos szavaival lehet. Mi korcs utódok, kik az anyagiasság és önzés vak ingoványain tévelygür.k, szinte szükölő alázattal merjük cs k arcunkat feléd fordítani a mából s úgy érezzük, hogy egész életünkben nincs annyi fennköltség, mint volt hőseid egyetlen napjában. Hol van ma az a magasztos fanatizmus, amelyet a szabadság eszméi iránt éreztek a legszebb magyar tavasz neves és névtelen hősei s hol az a nemzeti ideákért való vallásos rajongás, amely a halál gondolatát a boldog áldozat gondolatává tudta formálni a lelkekben ? Haza és szabadság, ez a két szó volt akkor a legszebb és legszentebb imádság a magyar ajkakon s a zászlók és kokárdák piros-fehér-zöldjei az oltárok isteni erejével késztették sirig tartó, boldog eskii- vésre a nagyidők elhivottjait. Ne álljanak e szavak itt úgy, mint a vak pesszimizmus fekete kiáltásai, mert hiszen bizonyos, hogy Kolozsvár, Kassa, Pozsony és Újvidék tornyaira mi is boldogságtól könnyes szemekkel, halálos áldozatra elszánt szívvel ütnénk ki ismét a háromsziníi zászlót, hanem álljanak e szavak a számadásra hivott lelkek előtt az aggódó és korholó szeretet üzeneteként, amellyel a Petőfik, Jókaik és Vasvárik eszményi márciusán megittasult vágy a tisztultabb ideálok korát hívogatja. A negyvennyolcas idők még nem értek véget, Európában a magyarság sorsa még mindég a bilincs, a különbség csak az, hogy a múltban a császári önkény volt a rabtartó, ma pedig a szomszédság politikai maffiája. A nemzeti szabadság gondolatának tehát ma is erős, tiszta lánggal kell égnie, hogy tettekre fűtsön s kiégesse a szivekből azt a tunyaságot, amely végveszélyként íenyeT A 1 C A Kossuth Lajos Gyulán. Irta: KÓHN DÁVID. Március húszadikán lesz negyven esztendeje, hogy a magyar történelem egyik legkiválóbb, legdicsőbb alakja, a halhatatlan emlékű 92 éves aggastyán- örökre lehunyta szemeit. Milyen csodálatos pálya is volt az övé. Szabaddá tette az embert, a földet. Talpra állított egy nemzetet, hősökké tette a névteleneket. Aztán amikor a dicsőségen kivül minden elveszett, nyakába vette a világot és idegenbe fáradt a haza elveszett szabadságáért. Átevezett az uj világba, egész Amerikát fellelkesitette a magyar nemzetért. Küzdött az otthon maradottakért. Lelkesített, országokat mozgatott meg és amikor a nemzet 1867-ben a békébe menekült és a számkivetésből mindenki haza sietett, ő akkor is távol maradt. Egy darabig még folytatta a harcot egymagán, de aztán belenyugodott — nem, csak beletörődött -- a megváltozhatatlanba, ami azonban.— sajnos — nem bizonyult megváltoz- hatatlannak, mert noha Trianonnal bekövetkezett a függetlenség, ez a haza területének rettenetes megcsonkításával, — reméljük és áhitjuk, csak rövid ideig tartó megcsonkításával történt, — Ugyanis „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen ! Nem szándékom Kossuth meteorként ragyogó pályafutásával foglalkozni. Ez feladatom keretén kivül esik. Életének csak egy kis epizódját irom és örökítem meg. Olyan epizódját, amelyet legterjedelmesebb életrajza sem említ, amely epizód rajtam kivül immár csaknem mindenki előtt ismeretlen, de, nehogy velem sirba szálljon, megírását — éltem alkonyán — kötelességemnek tartom. A gyulai Kis Kalendárium 1933-iki évfolyamában ugyanis, „Gyulai Pál — Gyulán“ visszaemlékezésemben említettem, hogy Jókai Petőfi és Gyulain kivül Kossuth Lajos is volt egyszer Gyulán. Ez a kijelentésem akkor szenzációt keltett. Es miután igen sokan szóllitottak fel, hogy Kossnth Lajos Gyulán létének idejéről, körülményeiről számot adjak, nem térek ki és nem halasztóm tovább ebbeli feladatom teljesítését. A pozsonyi diétán az országgyűlési ellenzék tudvalevőleg elhatározta, hogy országgyűlési naplót ád ki, melynek szerkesztését Kossuthra bizta. Kossuth nagy lelkesedéssel csinálta a tudósításokat ; az országgyűlési ifjúság lelkesülten segédkezett neki. Eme ifjúság közé tartozott Tormási) János, Gyula város szülötte is, aki Pozsonyban jurátusko- dott; Igen jóemlékü s nagyérdemű Tormásy Lajos, 1812-től 1862-ig, tehát 50 esztendőn keresztül Békésvármegye tiszti főorvosának fia volt, egyben az országgyűlési ifjúság egyik legtehetségesebb, legbuzgóbb tagja. A pozsonyi diéta bezárulta után Kossuth, az országgyűlési napló mintájára Törvény hatósági tudósításokat irt és a megyei élet rajzának kapcsán hirdette a reformeszméket és csakhamar geti a nemzetet. Azt a megalkuvást és tunyaságot, amely csak az »én« kenyerében látja a történelmet, amely az egyén és a párt körein nem akar tullátni s éhség és jóllakottság szerint mérlegeli az időket. Az anyagiasság és egyéni önzés ingoványai- ból ki kell emelkednünk s a történelmi feladat felismerésében és vállalásában eggyé kell lennünk, hogy mint egyetlen test, egyetlen gigantikus ember kiálthassuk meg Vörösmarty szavait: „...népek hazája, nagy világ ! Hozzád bátran kiált : „Egy ezredévi szenvedés Kór éltet vagy halált!“ De nem! Nekünk nem kell a: »vagy«, nem kell a »halál«, nem kell a tragikus két szó. Mi életet kérünk és életet akarunk. A halált csak az kívánhatja, akiben már lelohadtak az életerő tüzei, akiben már szünő- ben van, vagy kihalt az alkotás vágya. Mi, magyarok, eddig csak gyökér-életet éltünk, ha virág és gyümölcs alá törzset és ágakat neveltünk, vihar jött rá és letörte. Tragédiák ismétlődése nem lehet tovább a sorsunk, most már jönni fog, mert jönni kel! egy jobb kornak, amelyben a gyökerek ereje ki tud teljesedni s felnevelheti törzsét s belőle ágait a magyarság fája. De mint a mesében, ehez a iához is kellenek éber lelkű s bátor szivü őrizők, akik őrt álljanak, hogy aljas szeker- cék a drága törzset és féltett ágakat el ne orozzák — lajtorjának, amin magasba lehet hágni. Ifjúság, mely negyvennyolcban kibontottad az uj magyarság vitorláit, magyar ifjúság, rád vár az őrállás munkája. uj vállalata is oly népszerű lett, mint a régi. Nagy volt már ekkor a Kossuth népszerűsége és szavának, tollának varázsereje alatt állott a nemzet. De talán semmi sem tehette volna egy csapásra népszerűbbé és hatalmasabbá, mint az oktalan erőszak, amelyre magát a Kossuth agitációtól megijedt kormány, ellenében ragadtatta. A kormány ugyanis, amely régóta törte a fejét, hogy miképpen szüntethetné meg Kossuth tudósításait, csak valami alkalmas ürügyet keresett, hogy tervét végrehajtsa és ezt az ürügyet megtalálta, mikor a báró Wesselényi Miklós ellen indított nótaper alkalmából rendezett fáklyásmenet szervezőit, az ifjúság legismertebb vezéreit — köztük Vonná y Jánost is — elfogatván, ezt az erőszakosságot Kossuth éles szavakkal Ítélte meg. Meg volt tehát az ürügy. A b'iróság, a nádor utján betiltotta a Törvényhatósági Tudósítások további kiadását és amikor Kossuth az újabb erőszakossággal szemben Pestvármegye pártfogásába ajánlotta ügyét, a megye pedig elhatározta, hogy a tiltó rendelet ellen felír az országgyűléshez, akkor a kormány végre elhatározta magát. Elfogatta Kossuth Lajost 1837 május 5-én éjjel és a budai vár egyik kaszárnyájának nyirkos pincéjébe záratta. Ugyanakkor elfogták báró Wesselényi Miklóst és Lovassy Lászlót, az ifjúság vezérét is. Tormásyt két, Kossuthot három, Wesselényit 4, Lovassyt 10 évi fogságra ítélték. A megbotránkozás általános volt. A megyék egymásután küldözgették a feliratokat az elitéltek szabadon bocsátása érdekében.
