Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-02-25 / 15. szám
4 Békéi 1934 ferbruár 25 SPOR T A téli szünet után vasárnap kezdődik a bajnokság tavaszi fordulója Csapataink közül a Gyac erősebben készült, viszont a Gyte szeren csésebb, mert a Gyte ffl. Mav mérkőzésre itthon kell kiállania. A mezőtúri vasutasok az alsó régióban tanyáznak s látszólag gyenge ellenfelek. Viszont szezon eleje van még, a Gyte-nek, mint a Csak elleni múlt vasárnapi eredmény is mutatja, kevés a szabadtéri edzése, s igy alaposan meg kell küzdeni a két pontértMafc—Gyac. Lényegesen nehezebb a Gyac dolga, mert neki a mezőtúri „oroszlánbarlangot“ kell felkeresni. A kék fehérek Christián László testnevelési tanár vezetésével lelkiismeretesen készültek januárban a tornateremben s már egy hónapja a pályán dolgoznak, sőt az idegen környezetet szó kandó már két mérkőzést is játszottak Sarkadon 1 : 2 és Békésen 3 : 3 eredménnyel E bemelegítő mérkőzések azt mutatták, hogy a csatársor ha marosan eléri őszvégí formáját, viszont a védelem erősen nélkülözi a visszavonult Lenoczkyt. A Mafc otthonában mindig veszélyes ellenfél, de a Gyac már verte őket, .-íz előkelő második hely és a bajnokságra törés kötelezi az atlétákat, hogy végig szivvel-lélekkel küzdjenek s reméljük, hogy a két pontot megszerzik s igy felkerülnek az első helyre. A Nemzeti Sport óriási fontosságú újítást léptetett életbe. Igen korán már hétfőn reggel 9 órakor Gyulán van hozza az összes vidéki eredményeket és ára csak 12 fillér annak dacára, hogy a régi terjedelemben jeientik meg. 1Y1LT-TÉB. E rovatban közlőitekért felelősséget nem válla) a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás, Mindazon jó ismerőseinknek és jó barátainknak, akik szeretett feleségem, illetve édesanyánk elhunyta alkalmával igaz részvétükkel felkerestek, fájdalmunkat enyhítették, ezúton is mondunk hálás köszönetét. Gyula, 1934 február 24. 47-1—1 Veres Lajos és gyermekei. MEGHÍVÓ A GYULAI MUNKÁSOTTHON SZÖVETKEZET az 1934. évi március hó 11 ón délelőtt 11 órakor tartja meg I. ÉVI BENDES KÖZGYŰLÉSÉT Gyulán, Corvin u. 4. szám, amelyre tagtársainkat ezúton hívjuk meg azzal, hogy az 1933 évi mérleg és eredményszámla a szövetkezet hivatalos helyiségében betekintés végett ki függesztetetí. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2 Határozatképesség megállapítása 3 Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése az 1933. évről és a mérleg s eredmény bemutatása. 4 A felmentvóny megadása. 5 Az alapszabály módosítása. 6. Az igazgatóság és felügyelő- bizottság megválasztása 7 Esetleges indít ványok. Mérleg 1933 december 31-ód. Vagyon: Pénztár 181 P 12 fill. Berendezés 85 P 93 fill. Adósok ßl P. Veszteség 10 P 65 fill. Teher: Üzletrészek 338 P 70 fill. Eredmény 1933 de cember 31 ón Veszteség : Üzleti költség 218 P 74 fill. Házbór 17 P 82 fill. Nyereség: Adományok 225 P 91 fill Veszteség 10 P 65 fill. Gyula, 1934 február 19. 45 í-i Az Igazgatóság. MEGHÍVÓ. A gyulai EGYESÜLT KATOLIKUS és POLGÁRI KÖR folyó évi március hó 4-én (határozatképtelenség esetén 11-ón) délntán 5 Órakor, saját helyiségében tartja évi rendes közgyűlését, melyre a nb. tagokat tisztelettel meghívja Gyula, 1934. évi február hó 22 ód. AZ ELNÖKSÉG TÁRGY: 1. Igazgatói jelentés. 2. Pénztári jelentés. 3. A számvizsgáló-bizottság jelentése. 4. A számvizsgáló-bizottság felmentése. 5 Zárszámadás. A pénztáros felmentése. 6. Költségvetés előirányzót. 7. Uj számvizsgáló-bizottság megválasztása 8 Esetleges ir.ditványok. melyek az alapszsbály 25 §. f) pontja értelmében a közgyűlés előtt 3 (három) nappal az igazgatónak Írásban beadandók. 46 1-1 A MOST MEGJELENT SZEKERES - GERŐ : JAZZ-ZONGORAISKOLA ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI RÉSZEKET TARTALMAZ A TECHNIKÁT FEJLESZTŐ GYAKORLATOKAT A FEL- ÉS ÁTDOLGOZANDÓ PÉLDÁKAT BŐ SZÖVEG MAGYARÁZATOK KÍSÉRIK. A 74 OLDALAS MŰ ÁRA 5 PENGŐ. HfEttii Hit! IÁN0S ifi irü és talariim-cukorr^. Értekezni lehet Horváthnál, Kálvária dűlő 4 (Fütyöri puszta ) Kiadó május l-re 43 1—2 és összes mellékhelyiségekből álló lakás. Munkácsi Mihály u. 9. 3 szobi), előszoba. Úszóba l keresek. — C.m a kiadó- hivatalban. 1—3 Haszonbérbeadó SÄi tápén Szolnok vármegyében, körülbelül 388 magyarhold föld. vagyonuakat tájékoztat B á t k y Gyula, Budapest. Józsof'-iPca 3 37 1—3 f BaliMai paizsiilii wies' ; 4i i-6 Gyümölcsfát Magastörzsű és bokorrózsát Díszfát Díszcserjét Évelő virágot Gyökeres szőlővesszőt stb. bármilyen mennyiségben igen olcsón szállít Unghváry József faiskolája, CEGLÉD, BUDAPESTI IBODA VI., ANDBÁSSY-UT 56. SZ. Oktató nagy árjegyzék ingyen. TELEFON 82 ÍZ ID A V VU TELEFON 82 Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1934. évi február hő 24-én és 25-én szombaton és vasárnap Az vagyok, akit szeretsz 1934. évi február hő 27-én és 28-án kedden és szerdán A VÉS GAZEMBER Mindsn miisorlioz tiiradofí, DohózatoH, concert és MrliM! Az előadá-ok naponta délután 3, 5, 7 és este 9 órakor kezdődnek. FILLÉRES IiELYÁUAK ! FILLÉRES 1IELVÁRAK ! ZÓAAELŐADÁSOK délután 3 órakor a teljes műsor félhely árak kai. A GYULAI TEJSZŐVETKEZET TEJ ÉS TEJTERMÉK ÁRAI Teljes tej 35/io °,o-os zsírtartalmú 1 liter — 14 fül. Pasztőrözött tej 36/io °,o-os „ fflííOlM » —•20 n Lefölözött tej (sovány tej) » » — 02 n Irő...................................................... n n — 02 ff Tejszin 10%-os zsírtartalmú . n n 1 40 n Tejfel 32°/o-os „ ff n 1-20 „ Pasztőrözött teavaj, I. rendű . 1 kg 2 60 „ Főzővaj II. rendű . f, 1'80 n Ementáli sajt .................................... » » 22 0 n Trappista sajt.................................... » V 160 Tehén túró, sovány n —20 Teavaj árából viszontelárusitóknak nagy árengedmény. 21 8—* Vég-utca 40. számú ház eladó. pénztári házfelügyelőnél Értekezni lehet a Békésmegyei takarék37 3—3 I f OLCSO DRÓTKERÍTÉS kScliillinger Lipót vasüzletében. 100 méter 18-as feketedrótból készült fonat egy ír.éter magasságban P 35*— kisebb vételnél . . . . P 38*— Miu án csak kisebb készletem van, ajánlom, hogy szükségletét mielőbb beszerezze — Horganyzott fonatokból is nagy raktárt tartok. A ZOMÁNCEDÉNY CSERÉT február hó 26-ig meghosszabbítottam. FIGYELEM ; ÚJDONSÁG ! Dr. Ili SZŰCS KÁLMÁN A GAZDATARTOZÁSOK ÁTMENETI RENDEZÉSE (a 6300/1932. M. K. sz. rendelet szövege és magyarázata) ÁRA 4’— Dr. TUNYOGI SZŰCS KÁLMÁN: fiz m gazdáH sziiüségjoga' (a gazdatartozások kifizetésének újabb szabályozásáról kiadott rendeletek sző vege és magyarázata) ÁRA 4‘— Kapital!: DDBA9 lAROS IwHtsíh. Gyulán; 1934. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája