Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-12-23 / 100. szám
1934 december 23 BÉKÉS 3 LEGENDA Irta Ákosfyné Eötvös IrénA hatalmas nyárfák útja a madárdaltól a hamutartóig. Séta a gyulai gyufagyárban. (A „Békés“ munkatársától.) Az idegen, aki az állomásról befele tart a városba, ha nem tud róla, észre sem veszi, hogy az Erdélyi Sándor-uton, a villák sorába beékelve egy gyár dolgozik. Magas kerités és magas fák mögött húzódik meg, s hogy létezik és üzemben van, csak valami egészen halk zümmögés jelzi és az, hogy idönkint nagy társzekerek fordulnak ki kapuján fehér ládákkal megrakodva. Csendben dolgozik a gyulai gyufagyár. Nem hallat magáról. Sem kapuján belöl, sem kapuja előtt nem történnek szenzációk. Nem beszélnek róla az emberek, nem Írnak róla a lapok. A teremtő munka csendje és békéje veszi körül Gyönyörű üzem. A nyárfatönkökből, a szárítás idejét leszámítva, szinte percek alatt lesz gyufa ... Emberi segédlettel mindent gépek végeznek. Lássuk, hogyan is lesz a hatalmas nyárfarönkből apró pálcika, hogyan kerül rá a pálcikára az úgynevezett méreg, és hogyan kerül be a kész gyufa a dobozokba? Gyufa gyártáshoz kizárólag csak nyers faanyagot lehet használni. Legalkalmasabb erre a célra a nyárfa. Ennek a rönkjeit közel félméter hosszú hengerekre fűrészelik s a hengereket lehántolják. A hántolás úgy történik, hogy a fát beszorítják egy esztergapadba s a forgó fahengernek rendkívül éles kést szorítanak neki. A kés a hengerből folytatólagosan szalagokat hasit, olyan vastagot, amilyen a gyufaszál vastagsága. Ez a procedura egyike a gyufagyártás legérdekesebb mozzanatainak. Olyan az egész, mintha nem is fából hasitanának szallagot, i hanem egy nagy henger szallagot rollnizná- nak visszafele. Sebesen fut ki a gépből a nedvességtől csaknem csurgó, több méter hosszúságú szalag. Ezeket a szalagokat aztán egy gép felapritja. A felapritott, most már formailag és méretileg kész gyufapálcikák, mivel teljesen nedvesek, egy csövön át, széllel való hajtás utján, egy hatalmas száritó dobba, innen pedig ugyancsak automatikus utón csöveken át és széllel való hajtás utján egy rostába kerülnek. A rosta a hibás szálakat kiselejtezi. A gyűjtőbe lehullott szálak egy rázó szerkezetbe jutnak tovább, amely párhuzamosan elrendezi őket. Az elrendezett szálakat nagyobb szekrényekbe egyberakva a mártógéphez viszik. A mártógép hatalmas és remek szerkezet. Olyan benyomást tesz az emberre, mint egy rotációs gép. A vasszekrényekbe rakott szálakat ez a gép belétüzdeli 5-6 centiméter széles, lukas lemezekbe. A lemezek olyanok ahogy betüzdelés után a hordszerkezet elindul velük a mártóanyag felé, mint a sündisznó sörtés teste. Rengeteg ilyen lemez forog a mintegy négy méter magas és nyolc méter hosszú gépen. A megtűzdelt lemezek, hogy a fa tüzet fogjon, parafinban mártják meg a gyufavégeket, majd a „méregben“. Mikor a lemezek a csokoládészinü, hig fej-anyag fölé kerülnek, egy vaslap kiemelkedik a a gyufafej masszájából s a kiemelt anyagot egyszer lassan, majd, ami a laikus nézőt valósággal frappirozza, mintha meggondolná magát a gép, utána még többször gyors egmásutánban nekinyomja a fölötte stagnáló gyufafejeknek. Az igy megmártott gyufaszálakat a hordszerkezet lassan tovább viszi körül, a gép hosszában, hogy ideje legyen a méregnek megszáradni. Három negyed óra hosszat tart ez az ut. A megszáradt fejű s most már kész gyufákat a gép automatikusan kilöki a lemezekből egy gyűjtő kazettába. A szálak innen a töltőgépekhez kerülnek. Ezek a gépek szintén rendkívül ötletes konstrukciók. ; Maguk nyitják a dobozokat, megtöltik őket, s bezárják. Egy l atos töltőgép egy perc alatt 144 dobozt tud megtölteni. A tele dobozok, amelyek oldalán még nincs rajta az érdes, barna dörzsfelület, min a szálakat meg kell gyújtani, előbb a cimkeragasztó géphez, majd egy állandóan mozgó szalag- szerkezethez kerülnek. A mozgó szalag csőben fut, s a bejáratánál két henger forog. Ezek a masszában forgó hengerek a közötDus, lengő pálmafák alatt bíboros karaván halad. A tevék hátán reng a zsák s az arannyal telt bő iszák minden lépésnél bongva cseng. Tömjén, mirrha illata leng, merre a csapat elhaladPompás toll legyezők alatt, tevék hátán három király: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Reng a drága himes nyereg, siet a királyi sereg, oda, hol a Csillag ragyog s hozsannáznak az angyalok. A jászol mélyén csöpp gyerek mosolygó arccal szendereg, álmára szent asszony vigyáz: lehajtott feje glóriás. Mellette subás pásztorok s egynapos bárány tántorog a pajta penészes kövén. Térdel a három jövevény és imádva a Kisdedet térit eléje kincseket . • • Hiába a sok kincs, kenet : O csak a bárányra nevet . . . S barmok párája, mint a köd úszik a rőt alom fölött. tűk elfutó dobozok oldalait bekenik. Az oldalukon bekent dobozok a csőben, amelyben száritó szerkezet van, megszáradnak, úgy hogy teljesen száraz oldalakkal hullnak ki a cső túlsó végén, a csomagológépnél. A csomagológép aztán tízesével csomagolja a dobozokat, leragasztja s a csomagot megvinyettázza. A dobozok szintén a gyárban készülnek. Külön riportban volna érdemes, ha lehetne, beszámolni azokról a rendkívül elmés szerkezetekről, amelyek a dobozokat készítik. Külön készül a doboz belseje és külön a külseje. Ezekhez is a hántológépeken készítik elő a faanyagot. Hogy a dobozok miként készülnek, arról lehetetlen beszámolni, mert a gépek oly boszorkányos gyorsasággal dolgoznak^ hogy a gyártási processust megNoha Komárom kapitulációjának egyik feltétele volt, hogy: védői tisztek és legénység egyaránt, teljes amnesztiában részesülnek és semmiféle megtorlás nem érheti őket, Pomucz, akinek mint román születésűnek kétszeres bűnéül rótták volna fel, hogy a magyar szabadságharc lelkes hive volt és emiatt aligha tudott volna itthon elhelyezkedni és magának uj exisztenciát alkotni, ennek tudatában, a Komáromban benső viszonyba lépett Ujházy- val együtt maga is emigrált Amerikába és annak főmunkatársa, mondhatni jobb keze Ion az ujbudai alapításban, amelynek kimondott célja volt odakoncentrálni a sokezer magyar menekülőt, élükön Kossuth Lajossal együtt maradni, gyermekeiket magyaroknak nevelni, egészen addig, amig — és ebben erősen hittek, bizakodtak — visszatérhetnek a szabad és független Magyarországba. Xmills János tudós, a kiváló ethnografus és világhírű magyar kutató „Északamerikai levelei “- ben nagy megelégedéssel, nagy elismeréssel méltatja az általa meglátogatott Uj Budán tapasztaltak után, Pomucznak e magyar telep létesítése és fen- tartása körül szerzett hervadhatatlan érdemeit. Azt Írja róla, hogy „amikor maga desperált, mindenkit vigasztalt; amikor belőle a remény végszikrája is kihalt, másokat fényes, rózsás reményekbe ringatott; amikor neki csontja is fázott, másokat takargatott és melegített; amikor neki csizmája sem volt. mások pamlagait huzdalta be ; mikor neki ágya sem volt, másoknak épített fényes szereket; amikor neki kenyere sem volt, a nőknek itt ott virágos kerteket arrangirozott. Ilyen ember volt nekem mindig ideálom s kimondhatatlanul örülök, hogy Pomuczban sohasem csalatkoztam, de mindig az önzést gyűlölő s utáló, férfias jellemnek tartottam.“ „Éppen Ujházy családját gyógyitgatta — irja tovább Xántus — amikor Varga Feri tél közepén nejével ide érkezett, Ő, mint egykori torontáli alispán, igen természetes, hogy nem igen szokott oly élethez, mint aminőbe itt belépett; noha erős akarat és férfias türelem megvolt benne, nejében pedig minden, amit egy angyaljóságu, müveit és lelkes nőtől józan ésszel várni lehet ; de ki volt még képes a természet romboló karjai ellen küzdeni ? ! A hideg, a nélkülözés, a szél, szóval az elemi viszontagságok, már az első napokban ágynak vetették őket. A kétségbeesés rémitő sirvölgyére Pomucz terjesztette ki mentő karjait: öt—hat, sokszor tizenkét beteg, tehetetlen, félénk, vagy tunya egyénre főzött, mosott, fütött és amellett még a házat is építette; egyszóval olyan fizikai erőt felülmúló tevékenységet fejtett ki és olyannyira lehetővé tette még a lehetetlennek látszó dolgokat is, hogy betegei felüdültek, hozzászoktak sorsukhoz és a beérkezett tavasz virágait már kibékülve mosolyogták meg, jelenleg pedig tökéletesen megvannak elégedve a helyzetükkel. Mindamellett azt mondják Vargáék : ez csak addig tart, amig Pomucz velük lesz, mert mihelyt ő elmegy akárhová és akármi ok miatt, ők is eladják mindenöket és otthagyják Iowát. Ettől fél Pomucz, mert látja: Vargáék boldogok ; azért hát inkább meghozza azt az áldozatot, hogy maga is rab legyen ; megfogadta, hogy Vargáékkal fog élni és meghalni, ha a sors úgy akarja.“ Ilyen gyönyörű jellemzésben emlékezik meg Xántus Pomuczról, aki valósággal lelke volt az uj budai magyar kolóniának, amely azonban egyrészről a politikailag kedvezőtlenül alakult fejlemények, másrészről az amerikai emigráció körében kitört egyenetlenségek és viszályok miatt nem váltotta be a létesítéséhez fűzött reményeket és várakozásokat, Pomucz páratlanul álló ügybuzgósága és fáradhatatlan tevékenysége mellett sem. Az amerikai északi és déli államok között kitört és rabszolgaháborunak nevezett szabadságharc uj fordulatot hozott Pomucz életében. Noha akkor már ötven éven felül volt, mint a szabadság és a jogegyenlőség törhetlen bajnoka ajánlotta fel kardját a státusoknak. Beállott a jowai 15-ik gyalogezredbe, ahol is negyvennyolcas magyar múltjára és akkori tiszti rangjára való tekintettel, három év múlva már ezredesnek lépett elő. Derekasan ki is érdemelte ezt a magas kitüntetést, mert oly hősié--
