Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-11-08 / 87. szám

4 BÉKÉS 1934 november 8 Pongrácz Jenő gróf magára vállalta az Új­váriban létesítendő napközi otthon lakbérköltségét. A „Turul“ szövetség kebelébe tartozó „Gyula vezér“ bajtársi egyesület újvárit „II. Rákóczi Ferenc“ földmives és munkástörzsének legutóbbi disztáborozásán megjelent gróf Pongrácz Jenő és gróf Pongrácz Vilmos is. A falu lakosai mintegy háromszázan gyűltek Ö8sze földesuruk üdvözlé­sére. A képviselőnek megérkezésekor Seres Ju­liska az ifjúság nevében szép, nemzetiszinü sza­laggal átkötött csokrot adott át néhány üdvözlő szó kíséretében. Konkoly Károly, törzsfő Isten, Haza, Becsület nevében megnyitotta a tábort és a nemzeti Hiszekegy elimádkozása után meleg hangon köszöntötte a megjelent magas vendége két. A „Gyula vezér“ bajtársi egyesület nevében Kovács Dezső, kerületi alvezór, magasszárnya- lásu beszédben mondott köszöntőt és mutatott rá a magyar falu égető problémáira. Kovács Sándor, iskolaigazgató és Horváth Károly a meg­oldásra váró ujvárii feladatokat tárták elő és kérték a gróf támogatását. Béres János konkrét esetben kérte a munkásság támogatását. Pong rácz Jenő gróf meghatott szavakkal mondott köszönetét a szép fogadtatásért és Ígéretet tett a felsorolt ügyes-bajos dolgok ügyében leendő el­járásra. Az estélyen szép szavalatokkal szerepel­tek Hajlemász Magdolna, Pölöskey Sári, Szilágyi Zsuzsika és László Ilonka. Dr. Kovács Géza megköszönte gróf Pongrácz Jenőnek a látogatását, kilátásba helyezett támogatását és azt, hogy a létesítendő napközi otthon lakbérköltségeit ma­gára vállalta. Konkoly Károly a disztábort be­zárta, majd az egybegyűltek elénekelték a Him­nuszt és szétoszoltak. Itt emlitjük meg, hogy Pongrácz gróf máris több ügyet elintézett és orvosolt. Kedvezőek a vármegye tüzrendészeti viszo­nyai. Bekésvármegye tüzrendészeti felügyelője negyedévi jelentését, az 1934. év harmadik ne­gyedévéről a napokban terjesztette be a vármegye alispánjához. Az adatokból meg állapítható, hogy a legutóbbi negyedévben a vármegye községei­nek tűzrendészete ismét fejlődött. A vagyoni ér­tékek hatályosabb megvédése érdekében kiadott alispáni rendeleteknek máris üdvös és értékes eredményei vannak. Egyes községekben sikerült az önkéntes tűzoltói létszámot felemelni, a tar­talékul szolgáló telepi és malmi tűzoltóságok számát szaporítani. Az összes uradalmak saját érdekükben is felállították az uradalmi tűzoltósá­got, amelynek tűz esetén nagy hasznát látják. A tűzjelzés gyorsaságához fűződő nagy érdekekre tekintette! vármegyénk alispánja a kerékpáros, tűzjelző körzetek és a tűzjelzők szaporítását is elrendelte. Vármegyénkben a mentés ügye ismét előbbre jutott azzal, hogy a tűzoltóság kezelése alatt Orosházán julius 8 án felállittaíott a har­madik mentőállomás, amely autóval látja el a mentési szolgálatot. Elismeréssel számol be a felügyelő jelentésében az önkéntes tűzoltó testű letek és tűzoltók önzetlen és értékes munkálko­dásáról is. A jelentés rávilágít arra, hogy ha a biztositó társaságok a tüzrendészeti kiadásokhoz való hozzájárulásra lennének kötelezve, úgy a tűzrendészet szükségszerű fejlesztését s ennek utján a tűzkárok további csökkentését lehetne elérni. A harmadik negyedévben 61 tüzeset for­dult elő vármegyénkbe!-. A kár épületekben 10783 P. Ingóságokban 22722 pengő, az összes tűzkár 33505 P. amelyből biztosítva volt 3C983 P, nem volt biztosítva 2522 P. értékben meg­semmisült épület illetve ingóság. Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva a tűzkár 36280 P-vel kevesebb, ami jelentékeny százalékkal jobb mint a múlt évben volt. Dacára a folyó év ápri­lis, május havában előfordult gyakoribb tüzese­teknek és tekintélyesebb tűzkároknak, a folyó évben október 1 ig tűzkár adataink 24408 pen gővel kedvezőbbek. Ez kétségtelenül a megelőző tűzrendészet keresztülvitelének, a modernizált védelmi szereknek és a lüzoltoság szakszerű munkáiénak tudható be. A vármegyebeli önkén tes tűzoltóság a folyó évben eddig 8060 munka­napnak megfelelő időn át szolgálta önzetlenül és értékes munkával a vagyonvédelem fontos érdé keit. A tüzrendészeti felügyelő szakszerű és rész­letes jelentését alispánunk felterjesztette a belügy­miniszterhez. Elismeréssel kell adóznunk dr. vi téz Márky Barna alispánnak, hogy olyan nagy su'yt fektet a tűzvédelem kérdéseire. Dicséret illeti meg hatóságainkat, de meg tűzoltóságainkat is, azért az értékes munkáért, amelyet a tüzren dészet érdekében önzetlenül kifejtenek. A rend­szeres és értékes munkából, amely a tűzrendé­szet terén egy évtizedet meghaladó idő óta folyik, azt állapíthatjuk meg, bogy vármegyénk tűzren­dészetének vezetése jó kezekben van. Váltson bevásárlási könyvecskét Tanai divat, házában, hol semmiféle kezelési költséget nem számolnak s minden hitelképes egyén 6 havi hitelt élvezhet Olcsó árak, nagy választék Tanai divatházában öízí lit SSEI fajban, jutányos áron az uradalmi kertészet­ben, Okigyóson. 2721 -2 Nagyszerű képet rajzolt Mühlbeck mester Az Én Újságom uj számának, címlapjához. Itt a Magyar Ifjúság Tábora ! Nagy izgalommal olvas­sák majd a táborról szóló tudósítást a népszerű lap kis hívei. Z Tábori Piroska és Pogány Elza pompás gyermekregényeit. Pogány Elza kedves és vidám kis színdarabját, Herczeg Sári, Rózsi néni és mások meséit örömmel fogadja majd minden gyerek. Az Utolsó oldalon Ali basa és a kacsa kalandos utazása folytatódik érdekes képekkel. Előfizetési dij negyedévre 2 pengő. Díjtalan mutatványszámot szívesen küld a kiadó hivatal, Budapest, VI Andrássy ut 16 ÜOiljiOÍÜ (fflü EÍÍÉÉ. — Cim a kiadóban. Magyar és német gyorsírás tanítását egyénenként és csoportonként v262 2—t igen méltányos dij ellenében vállalom. LAUFE! É¥A, oki. gyorsirástanitónő, Erdélyi Sándor-ut 3. Kovács Sándor november hó 10—14 körül megérkezik az őszi zongorahangolások elvégzésére. Előjegyzéseket elfogad Dobay János könyvkereskedése. 2— SPORT Gyac—Csak 2:1 (1:0) Faragó. A Schmidtet még mindig nélkülöző és a sérült Lehoczkyval kiálló Gyac biztos és jól meg­érdemelt győzelmet aratott ősi ellenfele ellen mely kis szerencsével jóval nagyobb is lehetett volna. Az első negyedórában, mig fiaink bele nem melegedlek, a Csak irányítja a játékot, de csak két szögletet ér el. Azután a Gyac veszi át az irányítást és fölénybe kerül, a csatársor­nak azonban egyelőre nincs szerencséje s Faragó is nagyon nyomja a csapatot az előszabály hely­telen alkalmazásaival. Végül a 36 percben Fodor beadását Gőg szépen bevágja. 1 :0. Most még veszélyesebb a Gytc, sőt az utolsó percben Góg utabb gólt lő, de a biró tévesen lest lát. Szünet után még jobban kidomborodik a Gyac főlénye, a 10 percben Gógot felvágják, Lehoczky 20 m-s szabadrúgása bombakép vágódik a hálóba. 2:0. A Csak elkeseredetten védekezik, ritkán jut túl a félvonaton, egyik ilyen esetné! nem vigyáznak Sajbenre, aki 33 percben szépít 2:1. A Csak feliángolását lelobasztják a mieink, de 3 szöglet­nél többet nem tudnak elérni. Derültséget kelt, hogy a végén a Csak is huzza az időt. Szög­letarány 5:3 javunkra. Gyte-Omtk 0 :0, Vezér ]. A zöld fehéreknek sikerült az egyik poiitot hazahozni. A mérkőzés után a csőcselék megver­te a Gyte játékosait. Elhalálozás miatt Kállay Gábor szabónál. szabadkézből eladó Értekezni lebe*: 231 13—* EH egy asMgi SÄ Cim: Siórét 85. szám. Evangélikus egyház tanyáján. 271" 2-3 I TELEFON 82 KIRAX TELEFON 82 iiii mumhi Gyula, Báró Weackheim Béís-ntca 6. ss. 1934. évi november hó 8-án, csütörtökön és 26-én, pénteken délután egynegyed 5. fél 7 es este háromnegyed 9 órakor MELLÉKUCCA CTILTOTT SZERELEM) FILLÉRES HELYÁRAK ! FILLÉRES HELYÁRAK ! ZÖSAELŐADÁSOK az első előadásokban a teljes műsor mérsékelt helyárral 20 fillértől 60 fillérig. ÉRTESÍTÉS! Tisztelettel értesítem a t. Közönséget, hogy az őszi idény Csillár és Kádlé újdonságai r«íyeektí mélyen leszállított árakon, kedvező fizetési feltételek mellett árusítok. Villamos és vízvezeték berendezést I*éSZleífÍZ8lésre Is, a iegolesébbban készítek. Villany, vízvezeték és rádió szerelési anyagok, továbbá gramofonok és lemezek méltányos áron beszerezhetők. 269 2—20 A világhírű Tungsram égők, Pertrix elemek A STANDARD, PHILIPS ORION és E. K. A. rádiók gyári lerakata. nagy raktára. Egy próbavásárlás megyőzi Önt üzle­tem négy évtizedes szolidságáról. Tisztelettel BEKKER ANTAL •«v .. V-' Gyilán, 1934, a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents