Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-11-04 / 86. szám
1934 november 4 BÉKÉS Gyenge érdeklődés mellett tartott közgyűlést a képviselőtestület. A gimnáziumi koednkntiv tanítás gondolata a közgyűlés előtt. (A „Békés“ munkatársától.) A város képviselőtestülete október 30-án délután 3 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés iránt igen mérsékelt érdeklődés mutatkozott, úgy hogy nem is lehetett csak jóval 3 óra után megkezdeni a tárgyalást. Napirend előtt Varga Gyula dr. polgármester a hódoló tisztelet és igaz szivü ragaszkodás hangján emlékezett meg Horthy Miklós Kormányzó Budapestre való bevonulásának 15-ik évfordulójáról. Beszédét a közgyűlés állva hallgatta végig. Majd bejelentette, hogy bár a miniszter a helyi iparosok és kereskedők helypénz-kedvezményét törölte, a város vezetősége azon lesz, hogy ezt a a kedvezményt a pénzbeszedés olcsóbbá tétele utján mégis megadja. Kimondta a következőkben a közgyűlés, hogy vitéz Takácsi) Lajos dr. ügyvezető tiszti orvos egy évi szabadságának tartamára a tiszti orvosi teendők ellátásával vitás Ila- 7óth Mihály dr.-t bízza meg havi 100 pengő javadalommal. A gimnázium évi segélyének összegét 8 ezer pengőben állapították meg. A gimnáziummal kapcsolatosan Harsányt Pál esperes azon nézetének adott kifejezést, hogy (A „Békés“ munkatársától.) Több Ízben is jelentettük már, hogy Schmidthauer Lajos, az európai hirli orgonamüvész folyó hó 9-én délután 5 órai kezdettel a belvárosi plébániatemplomban hangversenyt ad. Schmidthauer, aki a mai magyar zeneéletnek egyik legkiválóbb reprezentánsa, az orgona legnagyobb mestereit szólaltatja meg műsorán. Az illusztris előadón kívül igen szép számokkal szerepelnek még a hangversenyen dr. Kuthyné, Nuszbek Mária, Medek Anna tehetA „Bedó sztrájk“ epilógusa a törvényszéken. (A „Békés“ munkatársától.) Minden bizonnyal emlékeznek még rá olvasóink, hogy 1932-ben, a Bedeaux-rendszer bevezetése idején a gyulai Columbia kötőgyár munkásai az uj munkarendszer miatt sztrájkba léptek. Az első sztrájk minden különösebb momentum nélkül folyt le, a második, októberi sztrájk azonban tüntetésre vezetett s a munkásság a gyár épületének ablakait kövekkel bezúzta. A tüntetők ellen a rombolás miatt eljárás indult s annak során a bíróság el is Ítélte a vádlottakat, az Ítélet végrehajtását azonban 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A tanúvallomások, melyek ez ügyben elhangzottak, arra mutattak, hogy a munkásságot valaki bujtogatta. A megindított nyomozás aztán tisztázta a helyzetet. Kitűnt, hogy a sztrájkotoknak valóban voltak bujto- gatói, s ezért az ügyészség Müller Teréz és Krasznai Katalin gyári munkásnők ellen vádiratot adott ki. Ügyüket a napokban tárgyalta a törvényszék Unghváry-tanácsa. A mintegy 14 tanú az intézet anyagi helyzetének könnyítésére be kellene vezetni a koedukativ tanítást. A koedukációnak azáltal, hogy a leánygiin- názistáknak nem kellene átjárniuk Békéscsabára, igen nagy haszna volna úgy a gimnázium. mint a város kultúrája, gazdasági élete és a családi élet szempontjából. Készt Zoltán dr., Tits Reinhardt, Szentkereszthy Tivadar és Varga Gyula dr. hozzászólásai után Szentes Károly bejelentette, hogy a koedukáció eszméjét, mint a gimnázium felügyelőbizottságának tagja, a legközelebbi ülésen szóvá fogja tenni. A tanfelügyelőség helyiségeit évi 600 pengő bérért további 3 évre bérbeadták, illetve a miniszter által jóváhagyott vonatkozó szerződést tudomásul vették. Kimondták a továbbiakban, hogy a városi állatorvos teendőinek ellátásával Révész Béla dr. járási állatorvost bízzák meg. A Homokbánya és a Bika-tó halászati jogát 6 évre, évi 150, illetve 120 pengőért Engelhardt Ferencnek bérbe adták. A polgári fiúiskola telefonállomására vonatkozólag elhatározták, hogy azt továbbra is fenntartják, mert fenntartása közszükséglet. Több kisebb ügy elintézése után a közgyűlés negyed 6 óra után ért véget. séges tanítványa és Takácsv Dénes is, akik közül az ntóbbi már régi ismerőse a gyulai közönségnek. A hangverseny iránt nemcsak Gyulán, hanem az egész környéken óriási érdeklődés mutatkozik, ami érthető is, mert Schmidthauer Lajos neve kontinentális viszonylatban is a legjobb csengésű és tiszta művészi értéket jelent. A gazdag élménynek Ígérkező hangverseny bevétele a Szociális Misszió jótékonycéljait szolgálja. Jegyek elővételben Dobaljnál. szinte egybehangzóan azt vallotta, hogy Müller Teréz mondta nekik, hogy nincs más hátra, mint törni-zuzni. A másodrendű vádlott ellen csak két haragosa vallott terhelőén. Elpanaszolták a munkáslányok, hogy a bizalmiak nem közölték velük híven eljárásaik eredményét, igy többek között azt sem, hogy Márky Barna dr. alispán s vele valamennyien a„ hatóság képviselői a munka felvételét tanár csolták. A törvényszék a terhelő bizonyítékok alapján Müller Terézt 3 hónapi fogházra ítélte, Krasanai Katalint azonban felmentette. Az elitéit az ítélet ellen felebbezést jelentett be. II IRKK. Szentmisék. Ma, vasárnap az anyatemplomban 8. 9, 10 és fél 12 órakor lesz szentmise. A szentbeszédet Mró Apor Vilmos dr. apátplébános mondja. Istentiszteletek folyó hó 4-én a református templomban: délelőtt 9 órakor prédikál Harsányi Pál esperes, este 6 órakor pedig Horváth István s. lelkész. Az evangélikus templomban vasárnap, november 4 én délelőtt 9 órakor ifjúsági istentisztelet, 10 órakor rendes vasárnapi istentisztelet lesz. Délután 2 órakor a fogházban, 3 órakor a kórházban, 6 órakor a templomban lesz istentisztelet. Az 0. T. B. A. gyulai kerületi főorvosi kinevezése. Mint értesülünk, a pénzügyminiszter kinevezte az Orsz. Tisztviselői Betegsegélyezési Alap kerületi főorvosait. A gyulai kerület főorvosává Dr. Bacsóm Barnabás volt gyulai áll. kórházi h. főorvost nevezte ki. Halálozás. Neumann Jónás kiérdemesült kereskedő, folyó hó 2.-án reggel meghalt. A boldogult magas kort, 88 esztendőt ért és rövid betegség után végelgyengülésben hunyta le örökre szemét, fia Neumann Márton tekintélyes textil kereskedő pályatársunknál, ahol csendes elvonultságban, mint az izraelita hitközség évtizedeken át iigybuzgó egyik elöljárója vallásos életet folytatva élte le végnapjait. Temetése vasárnap, ma délelőtt 10 órakor lesz. Béke hamvaira ! Halottak emlékünnepe. A rendkívül szép és meleg időjárás következtében Mindenszentek napján délután igen sokan keresték fel a temetőket. Különösen a Szentháromság-temető volt igen látogatott s még az esti órákban is népes. Az érdeklődők és a sírokhoz zarándoklók az utakat teljesen megtöltötték s a gyertyák százai valósággal fényárba borították a rendkívül szép, ízléssel rendezett sirkertet. Tancsik Lajos ny. rendir- főtanácsos érdeme, hogy a Szentháromság-temető szépen feihomokolt utaival, rendben tartott sírjaival s azáltal, hogy újabban már villanyvilágítása is van, a fővárosi temetőkre emlékeztet. A hősök emlékoszlopánál délután négy órakor kegyeletes ünnepség volt, amelyen vitéz Láng Ernő járás- biró mondott lendületes beszédet. Nyugtázás, a gyulai róm. kát elemi iskolával kapcsolatos Szent József Gyermekkonyha vezetősége nagy hálával köszöni az alábbi szives adományokat: dr. Jung Géza 20 P, dr. Tauffer Emil 10 P. FRONTHARCOS OK FIGYELMÉBE. Deréköv, vállszíjjal . . Sisak ............................. Me lton zubbony, előírásos Fekete nadrág, előírásos Zubbony, posztó . . . Nadrág, kamgarn . . . 5’— P 6*40 „ 14*80 ,,-töl 15*— ,,-től 25 - „ 20*- „ 216 17-30 Tisch Ernő un- és egyen- ruházati = szabósága. = Gyula után Budapesten, Brüsszelben, Párizsban és Becsben hangversenyezik Schmidthauer. Háromhónapi fogház hajtogatásért