Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-09-13 / 72. szám
1934 szeptember 13 BÉKÉS 3 Gömbös Gyula miniszterelnök azt hangoztatta, hogy az ország normál-költségvetését 600 millió körül képzeli el. A kormány két tagjának kijelentéseit valahogyan összhangba kell hozni. A költségvetési keret lefaragásának egyik eszköze volna pl. a veszteséggel dolgozó állami üzemeknek megszüntetése, vagy magán kezekbe való átadása. Ide tartozik a nyugdijterheknek már említett, részben a későbbi generációkra való áthárítása stb. Vannak még alkalmas és ártalmatlan lefara- gási eszközök, csak hallgassák meg és fogadják meg az Éber Antalok és más hasonló szakemberek tanácsait. Az államforma és a kincstár csak esz- eszközök a polgárság jólétének elérésére. A költségvetés egyensúlyát nem a kincstár érdekében kell biztosítani, hanem azért, hogy az esetleges deficit ne rójjon újabb terheket az adózókra. De éppen ebből következik, hogy nem a bevételeket kell a kiadáshoz mérni, hanem — lehetőleg — a kiadásokat a bevételekhez, illetve a teherbíráshoz. Magyarország miniszterelnökének helyes és nemes jelszava a nemzeti öncélnság nem jelent egyszersmind kincstári öncélu- ságot is ! De a fentebb elmondottaktól függetlenül is régi igazság, hogy rendszerint nem a kiadás sok, hanem a bevétel kevés. Ezért gondoskodjanak az illetékesek arról, hogy nálunk is megvalósuljon Colbert tanítása, aki azt hirdette, s maga is megvalósította, hogy a pénzügyminiszternek ne csak arra legyen gondja, hogy a polgárság adót fizessen, hanem arra is, hogy legyen miből fizetnie. Adja Isten annak az időnek mielőbbi bekövetkeztét, amikor a közterhek megfizetése egyetlen egy magyar polgárnak sem okoz különösebb gondot. Még egy évig fenntarthatja a város a virágkertészetet. (A „Békésu munkatársától.) Köztudomású, hogy a kormány a kereskedelmi jellegű közüzemek beszüntetésére rendeletet adott ki. A rendelet értelmében Gyula város is kénytelen lesz virágkertészetének üzemét beszüntetni. Mivel a virágkertészet, amely az ösz- szesen 27 holdnyi kertészetnek csak egy egészen kis területén fekszik, semmi kárt sem okoz a virágkertészeknek, sőt a minőségi termelés szempontjából egyenesen hasznos szerepe van, a város vezetősége azzal a kérelemmel fordult a belügyminiszterhez, hogy az üzem megszüntetésétől tekintsen el. A miniszteri határozat a napokban érkezett le, amely a kérelmet elutasítja, illetve a kertészet további ü^embentartását még egy esztendőre engedélyezi. HOI), FRANC A IhOiáSl“' vizsgákra való előkészítést vállal okleveles középiskolai tanárnő. Cim a kiadóban. 224 1—2 Szeptember 17-én tart ülést a közigazgatási bizottság. (A „Békés“ munkatárs ától.) Fáy István dr. főispán szabadságáról kedden este visszaérkezett s újból megkezdte hivatali munkáját. így a közigazgatási bizottság folyó hó 17-én és a kisgyülés 18-án az ő elnöklésével fog ülésezni. A 18-iki kisgyülés tárgyalja majd a város képviselőtestületének határozatát a Román-utca 1. sz. ház vételére s a vele kapcsolatos intézkedésekre vonatkozólag. * n i. m je k. Esküvő. Dr. Nnssbek Sándor budapesti kir. ügyészségi alelnök és neje Uson Mária leányát, Máriát folyó hó 8 án este fél 7 órakor vezette oltárhoz a városligeti jáki kápolnában dr. uzoni Kuthy Lajos, néhai usoni Kuthy István, Selmecbánya szab. kir. város volt rendőrkapitányának és özvegyének, Wankovich Lucynak fia. Az eskü vői szertartáson nagy és előkelő közönség vett részt. EskÜVŐ, Folyó hó 11 én délután fél 6 órakor kötött házasságot a budapesti Kálvin téri református templomban dr. kökényesdi Papp Bertalan a Ludovika Akadémia m. kir. ezred- orvosa ocskólehotai és bellai Hercsnth Erzsébettel, vármegyénk kir. tanfelügyelőjének leányává!. Násznagy tanuk voltak a menyasszony részérő1 annak nagybátyja: dr. Mikszáth Kálmán, ny. főispán, földbirtokos, — a vőlegény részéről pedig vitéz Jány Gusztáv vezérkari ezredes, a Ludovika Akadémia parancsnoka. Orvosi hír. Dr. Forgács Ernő orvosi rendelőjét Gyula, Városház-u 11. sz, alá helyezte át. Quarcfónykezelés, Diathermie. 217 3—S Frontharcos Bajtársak! Folyó hó 16-án délelőtt 11 órakor isméi összejövetelt tartunk a városháza nagy tanácstermében. Taglétszámunk 234 fő. Felkérünk benneteket, hogy teljes létszámban (s lehetőleg egy-egy beiratkozandó bajtárssal) megjelenni szíveskedjetek. Tárgysorozat: a frontharcos eszme ismertetése, a Vl-ik (okt. 7-iki) találkozónkon való részvétel ismertetetése, a tisztikar megválasztása. Legyetek ott mindany- nyian. A Vezetőség. Halálozás. Békésszentandrásról vesszük a hirt, hogy özv. Domanek Istvánná született Alt Anna asszony folyó hó 7-én 79 ik évében jobb létre szenderüh. A súlyos szenvedés után elpihent úrasszonyban dr. Domanek Pál békésszentand- rási plébános, szentszéki bíró édesanyját vesztette el A megboldogultat 9-én temették el nagy részvét mellett. Nyugodjék békességben! KÉKJÉN ÖN iS bevásárlási könyvecskét a TANAI divatházában, ahol semmiféle kezelési költségei nem számolnak. 13—* Elsején szabadnlt a börtönből, 10-én már megint lopott. Kedden délelőtt a kastély kertészetének feljelentése alapján előállították a rendőrségre Gergely József 20 éves fiatalembert. Előadta a feljelentő, hogy a fiú a kastélykertészet virágjait árulta a piacon, amikhez csak lopás utján juthatott. Gergely a rendőrségen be is vallotta, hogy a virágokat valóban a kastélyból lopta és pedig úgy, hogy este kosarakkal belopózott a park területére, éjszakára egy pincébe húzódott, majd mikor világosodni kezdett, teleszedte a kosarakat s kiosont velük egyenesen a piacra. Elmondta, hogy hasonló bűncselekményért már háromszor volt büntetve, legutóbb 14 havi börtönre s csak most l én szabadult fogságából. Megkezdődött a nagy őszi vásár a Tanai divatházban, hol minden hitelképes egyén hat havi hitelt is élvezhet. 171 17—* Népünnepély. A Nagymagyarvárosi Szociális Misszió Társulat folyó hó 9 én délután a Göndöcs-népkertben nagysikerű népünnepélyt rendezett. Bár a mulatságot egy kisebb záporeső megzavarta, a kitünően megrendezett ünnepély közönsége pompásan szórakozott. A Misszió a bevételt teljes egészében jótékonycélra fordítja. Este a pavilion nagytermében táncmulatság volt, amely a legjobb hangulatban egészen a reggeli órákig tartott. A lelkes rendezőség, élén Irányi György káplánnal, érdemes és eredményes munkát végzett s ez a munka nemcsak a nagyma- gyarváros, de az egész lakosság megértésével találkozott. Pompás műsora van az aj szabadtéri cirkusznak. A már tavalyról is jól ismert és nagy sikert aratott Korvin szabadtéri-színpad aznapokban ismét Gyulára érkezett s a Kossuth-téren megkezdte előadásait. Az, hogy közvetlenül egy másik cirkusz után most állomást mernek tartani, azt mutatja, hogy műsoruk nivós és érdekes s a közönség érdeklődését teljesen le tudja kötni. A kedd esti megnyitó előadást hatalmas tömeg nézte végig s szívesen dobta filléreit a perselyekbe. Megjegyezzük, hogy a nézőtéren ülőhelyek is vannak s igy a közönség teljes kényelemben élvezheti végig a perdülékeny és pompás műsort. Svájci tenyészbikát vásárolt a város, a marnaállomány további javítása céljából a város Svájcból 1 darab tenyészbikát vásárolt. Az állat már megérkezett s a galbácskerti gazdaságban nyert elhelyezést. A város azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a tenyészállatot a magán- gazdaságok rendelkezésére is átengedi bizonyos magasabb dij, 20 pengő ellenében. A bikát az októberben tartandó haszonállat vizsgálaton fogja a bizottság megszemlélni s kiadni tenyész- igazolványát. 2^kar()iiszépés jócipőben járni? ügy nézze meg a TANAI divatháza kirakatát, ott meggyőződhet, hogy szép és jó cipőket nagy választékban TANAI-nál kaphat. Tegyen próba- vásárlást ! " 215 4—* Telefon : 157. Kis diák! Hívd fel szüleid figyelmét arra, hogy Tisch Ernőnél törekvés könyvecskére ö havi részletre évi ruhaszükségletüket beszerezhetik. 216 4-30 Szabályos gimnazista és polgárista sapkák.