Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-07-19 / 56. szám
LXVI. évfolyam 56. szám. Csütörtök Gyula, 1934 Julius 19. Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és Vasárnap. A keleti paktum francia szempontból kétségtelenül koncepciózus tervéből nem kérünk. Hiába reklamirozzák, mint Páneurópa előételét, a „terülj asztalkám“ boldog korának előhírnökét, mi elfordulunk tőle, mint ahogy legtöbb olyan paktum-koktumtól elfordulunk, amely a Quai d’Orsay boszorkány-konyháján készült. Rossz szaga van ennek a főzetnek, orrfacsaró, ijesztő bűze, mintha bolondgombát főztek volna egybe keserű mákfejekkel. És még mintha valami szörnyű hullaszag is > áradna belőle, tömegsírok nehéz gőzölgése, | amely a háborúk rémeit idézi elénk, a biblia szörnyű lovasait, akiknek dübörgése még jj most is benn morajlik a földben s éjszakán- jj ként mint lidércnyomás nehezedik a mel- jj lünkre. Nem kell a keleti Locarno, Barthou j ur tegye le a politikai Messiás palástját, jj akassza szegre, hogy pedig buzgólkodása ne j lett légyen jutalmazatlan, Allah növessze j nagyra a szakállát. Mi ugyanis, és velünk minden kárvallottja a jelenlegi kárhozatos európai politikának, nagy gyakorlatra tettünk szert a szitákon való átlátásban s most is, a keleti Locarnon, átver a szemünk és látjuk a paktum szitája mögött nagyra növekedett sarkantyúval a gall kakast. Úgy látszik Franciaország azt hiszi, hogy Európa az ő kedvéért van, hogy rendelkezhetik vele, hogy közlekedési rendőre a kontinens külügyei- S nek s mindennek irányt szabhat diplomatái fehér kesztyűivel, ügy látszik azt hiszi, hogy az igazság is csak szolgálatára rendeltetett s akkor kergetheti sarokba, amikor akarja. Erankhon mindenek felett és mindenek előtt! Minden dukál neki, amit csak kiván, a francia az emberiség excellsiorja, örüljön, aki szolgálhatja, ez árad politikájukból. A francia érdekhez mérve minden egyéb nulla, mint ahogy cerebrális képességeik és rangsoruk tekintetében is majdnem azonos a felfogásuk, hiszen Voltaire is, aki pedig a tipikus francia szellem inkarnációjának tekinthető, nehogy Racine és Corneille s nem utolsó sorban a maga szellemi nagyságát s egyben a gall irodalom klasszisát kisebbítse, Shakespearet egyszerűen felhasználta, minden bizonnyal ngy gondolván, hogy azt a „részeg vadember“ egy francia részéről csak megtiszteltetésnek veheti. „Kár, hogy Shakespeare munkáiban több a barbárság, mint a zseni“ s „Corneille zsenije úgy különbözik a Shakespaereétől, mint a nagyur a hozzá hasonlóan eszes közönséges embertől“, hangzanak a „minden hájjal megkent44 Voltaire megállapításai. És ez nemcsak kritikai tévedés a részéről, hanem mintegy faji reveláció. Nem, Barthou ur, a határokra nem lehet fátylat vetni. Gróf Pongrácz Jenő képviselői beszámolója Dobozon. (A „Békés“ munkatársától.) A gyulai választókerület országgyűlési képviselője, Pongrác# Jenő gróf folyó hó i5-én délelőtt Dobozon beszámolót tartott. Választói közé, akik képviselőjüket lelkes szeretettel fogadták, V ángyéi Endre dr. járási főszolgabíró és Fayl Gyula dr. központi vármegyei titkár kisérték el. A gyűlésen mintegy félezer ember jelent meg, ami a munkaidőt tekintve igen tekintélyes hallgatóságnak számit. Békési Lajos és Oláh Gábor megnyitó szavai után Pongrác s Jenő gróf emelkedett szólásra s párhuzamot vonva a múlt és a jelen között, megállapította, hogy a helyzet határozottan javult s a kormány az ország agrárrétegének védelmére a hasznos és eredményes rendelkezések egész sorát adta ki. Megemlékezett a gazdavédelmi, a kamatmérséklési és a buzaárminimálási rendeletekről, amelyek T A K C A Utiemlékek a Tátrából. írja: KONKOLY KÁLMÁN. V. „Kezmarok-Levica-Kosice ?“ — »Revíziót!! !“ Az autóhütö stilizált acélkeselyüje már a Csonkaország irányába néz: útban vagyunk hazafelé. Folytonos ereszkedés közben búcsúzunk a Javorinától, A kocsi motorja szinte negyedórákig nem jár : magától gurul az autó. A váratlan benzin- megtakaritásnak persze megvan a maga ára, mert a Magas Tátra lassan mögöttünk marad. Késmárkon zavarttekintetü, furcsa figura állít meg. Minden elképzelhető nyelven magyarázza, hogy ő a város leghíresebb és egyetlen idegen- vezetője, Néhány járókelő odajön és szelíden elvezetik. — ,Tanító volt azelőtt41 — mondják. „A megszálláskor meghibbant az elméje s azóta ilyen szerencsétlenül teng-leg az uccákon. Nem közveszélyes, de a családját úgyszólván naponkint véresre veri.“ A váratlan és megrendítő közjáték kicsit zavarja az embert a város szépségeinek megtekintésében. Még a fatemplom közt is kisért a szegény árny emléke. Azelőtt kis kócos magyaroknak tanította az ábécét, most pedig naponként összeveri a fiát.» Az ősi fatemplomban különben épen aznap nagy a készülődés: történelmi színjátékot adnak elő, a vallásháborúk idején lefejezett bárom késmárki huszitáról. A sokat megért, tiszafából készült padok ma újra megtelnek, úgy mint az év nagy ünnepein. Egyébként az uj templomot használják a késmárki evangélikusok, melyet egy bécsi építész tervezett sok leleményességgel és rossz akusztikával. A bejáratnál két srapnell, persellyé átalakítva. Rajta ez a felírás: „Az 1914—15 évi háború emlékére.“ Szomszédainknak ugylátszik csak két évig tartott a világháború. Most a temetőt nézzük meg. Valami csodálatos megbékéltség és derű ömlik el a parkszerűen elrendezett zipszer nyugvóhelyeken. Történelmi nevek mindenfelé és végre, napok múltán az első hely, ahol nincs sebolsem cseh fölirás. Alig tűnődünk el ezen, —• az ut további részének természeti szépségeiben gyönyörködve —, máris bekanyarodunk a lőcsei városfal kapuján. Tele van ez a város történelemmel és műemlékekkel. • Temploma páratlan a maga nemében. Minden egyes szárnyasoltára ezreket ér. Az egyiket Mátyás király adta, a másikat Zápolya János. A "csodálatosan faragott szószéket Bethlen Gábor helyeztette itt el s ez osztja a templomot két részre. Az egyik a protestánsoké voít, másik a katholikusoké. Megrokkant tót templomszolga vezet körül, mutatja az érdekességeket. Olyan lelkesen magyaráz, mintha mindazt, amit elmond, most hallaná először. Az egyik templomi zászlónál megáll és könnyes szemmel ránéz. A zászlón Szent István királyunk van, Nagymagyarország első királya. Derék vezetőnk elmondja, hogy az iskolásgyerekek minden évben az első magyar király képe alatt vonulnak a körmenetben. A csehek a fogukat csikorgatják, de a vallás szent dolgaiba mégsem mernek beleavatkozni. Majd a művészi ihlettel restaurált városháza boltíveiben gyönyörködünk. A városháza előtt ott áll a rácsos ketrec, amelybe becsukták azt a lőcsei bajadont, akit annakidején éjszaka kóborolni láttak az uccán. Benn is tartották mindegyiket egész napon át, világ csúfjára. Ez a lőcsei „körtér“ páratlan idegenforgalmi lehetőség. Érthetetlen mégis, hogy hasznosítás helyett beépítették ormótlan mészárosbódékkal, otrombán bemázolták a templomot és valósággal rejtegetik a szépségeket, ott, ahol azok maguktól kínálkoznak. Lőcse után elérkezünk az utolsó emelkedéshez és nekivágunk a Branyiszkóhegységnek. Éles, helyenként 10 m. sugaru kanyarokkal emelkedik az ut. A veszélyt csak fokozzák a pokoli fuvarosok, akik 20—30 méter hosszú fenyőszálfákat szállítanak és a legképtelenebb helyzeteket teremtik. A Branyiszkói hágón sértetlenül ott áll a honvéd emlékmű, a 48-as branyiszkói bősök emlékére. Csak éppen azt kaparták le, hogy magyarok voltak...
