Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-07-15 / 55. szám
LXVI. évfolyam 55. szám* Vasárnap Gyula, 1934 jnlins 15 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési dij elör« fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP ,, szerkesztőség, kiadóhivatal * Gyulán, Városház-ntca 7. sz. Dobáy János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Felél a szérűről, leiét tavassal. Alig van elmélet, amelynek bukását meg nem értük. És pedig minden, de főleg mezőgazdasági téren. A múlt század hatvanas esztendeiben uralkodott szárazságok alkalmával felállították a tételt, hogy az esőhiányt a rétek le- csapolása, a folyóvizeknek nagy medrekbe való bevezetése s főleg az erdőirtások okozzák. Ez az elmélet csaknem dogmává lön, amelyben mint kellőleg megokolt valóságban mindnyájan hittünk. Érre beköszöntöttek a hetvenes és nyolcvanas esztendők nagy esőzései : ár és belvizek, amikor — hogy egyebet ne említsünk, csak a gyulai határ oláhréti s szélesérlaposi dűlőit — őszi búzát, ha elvétve vetettek is beléjük, ami pedig csak ritkán történhetett, megsemmisítette az árvíz, — a tavasziakat pedig a föld árja. Azok a gazdák, akik tagosításkor földjüket az Oláhréten kapták, a hetvenes évek végén, miután se őszi se tavaszi termést nem kaptak, ennek következtében be is folyamodtak a városhoz, hogy cserélje ki földjüket a város föveny esi földjeivel, amire a képviselő- testület — az oláhrétiek elkeseredését jogosultnak tartva — elvileg hajlandó is volt és csak telekkönyvi nehészségek akadályozták meg a csere megtörténtét. A szárazság okainak elmélete azonban alaposan megbukott. Dogmaszerii elméletté vált. hogy az őszi búzát korán kell vetni, lehetőleg már szeptemberben, vagy legalább október elején. Szó sincs róla, hogy ez az elmélet sok esztendőn keresztül helyesnek ne bizonyult volna. De voltak és vannak most is esztendők, amikor a késői vetések váltak jobban be; különösen amióta a hesseni légy fellépett, amikor is már-már elméleti színvonalra emelkedett a tanács, hogy a búzát mennél későbben kell vetni. Ezzel szemben pedig megtörtént és megtörténik, hogy a hesseni légy a késői búzát, pusztította s pusztítja erősebben és nem a korai vetésűt. Szóval: úgy a korai, mint a késői vetés elmélete egyformán megbukott. Pár esztendő óta felvetették és kevés hijja, hogy csaknem kötelező erejűvé nem avatták az „irányított gazdálkodást“ Ennek első követelménye lett volna a búza vetés tetemes redukciója, azon a cimen, hogy búzában nagy a túltermelés és hogy ez okozza az igazán ijesztő mérvű alacsony árakat. Tagadhatatlan, hogy ez az elmélet csaknem megcáfolhatatlannak bizonyult. De jött egy gyenge búzatermés és pedig nemcsak a mi csonka országunkra, hanem Amerikára vonatkozólag is és megkezdődött a búza ár ugrásszerű emelkedése, mely — úgy látszik — feleslegessé fogja bizonyítani a minimális ár különben már megvalósult megállapítását, mert a tényleges eladási ár úgyszólván nyomban túlhaladta ezt a minimális árat és — amint kívánatos, de remélhető is — rövidesen eléri a termelési költséget is. Az „irányított gazdálkodás“ elmélete — ami a gazdaközönség túlnyomó része előtt különben is ellenszenves volt — ezzel aligha meg nem bukott. Évtizedek óta nagy viták folytak és folynak a fölött is, hogy mi az okosabb és helyesebb. Mindjárt termes után eladni a búzát, vagy azzal spekulálni ? Fájdalom, az idén nagyon nagyon kevesek vannak azok, akiknek a fölött töprengeni kellene, vagy vízumot követel mert itt csak azzal lehet a határt átlépni. Pár órás várakozás és magyarázkodás, aztán mégiscsak átenged, hiszen az Írásaink rendben vannak. Ilyen gyötrelmek után rendszerint elhatározza az ember, hogy akármi jöhet: nem fogja megérni azt a kint, amibe került. De a lengyel Tátra sokszorosan megéri. A határ mentén gyönyörű, folytonosan emelkedő ut visz a környék büszkeségéhez a „tengerszemhez.“ Baloldalt feneketlen mélység, jobbra az ut szélén végeláthatatlan sziklafal. Szédületes iramban vág el néha mellettünk egy-egy autocar. A helyzet veszélyességét még fokozza, hogy itt már jobboldali a közlekedés és ezt nem olyan könnyű egyszeriben megszokni. Az ut baloldalán egyre ritkulnak a szegélyező fenyők és egy ilyen ritkulás staffázsában pillantjuk meg először a tengerszem fölött meredezö hegycsúcsot. Óriási hómezők fehérlenek rajta, bár közülök sokat beburkolnak az át- suhanó felhők. Útközben egy remek vízesés, amely mintha ikertestvére volna a tarpatakinak, aztán elérünk a Morske Ökohoz. Még mielőtt megpillantanánk a tengerszemet, kiszállunk a kocsiból. Vétek volna itt nem gyalog menni. A természetimádat ezúttal anyagilag is bevált, mert átsétálunk egy sorompón, ahol a jármüvekért súlyos vámokat szednek. A Morske Ökoban talán legcsodálatosabb az, hogy szemben, a tengerszem túlsó partján emelkedő 2600 méteres hegy valósággal falnak látszik, olyan lehetne. A törpe és kisgazdának ugyanis — sajnos — nincs eladni való búzája, sőt legnagyobb részének még venni kell élelemre, vetőmagra. Ezeknek a búza áremelkedése inkább káros mint hasznos. Eladni valója — szintén csak kisebb mennyiségben — a nagy és középbirtokosoknak lesz, amennyi lesz. Ezeknek, igen is probléma az, hogy eladják e vagy spekuláljanak e felesleges búzájukkal ? Nehéz a tanácsadás, még nehezebb az elhatározás. Volt rá számos eset, hogy az járt jól, aki spekulált, volt olyan aki akkor járt jól, ha cséplés után rögtön eladta búzáját. Égyik kombináció ép oly jogosult mint a másik, mert hol az egyik válik be, hol a másik. Egyszerű szerencse dolga, mert lehetetlen volt és marad is annak biztos megállapítása. Hanem van egy idestova csaknem évszázados gazdaelmélet, amely azt tartja, hogy „felét a szérűről, felét tavasszal.“ Ez az elmélet az, ami ha nem is vált be mindig, sőt gyakran akár egyik akár másik irányban okozott is csalódást, évtizedekre terjedő átlagként mégis a legjobbnak, a leghelyesebbnek bizonyult. Akinek évtizedekre szóló ta, pasztalatai vannak, megerősítve látja az elmélet helyességét és ezúttal is követi azt, hogy : „felét a szérűről, felét tavasszal.“ Hirdetmény. A szabad fürdőzésre vonatkozó hirdetményre utalással értesítem a közönséget, hogy a Fehér és Fekete korcs összefolyásánál az úgy nevezett Szanazugnál a viz életveszélyes mélysége miatt a fürdés eltiltatott. A fürdés ott kihágási eljárást és súlyos büntetést von maga után. Dr. Varga Gyula sk. polgármester. meredek és olyan egyformán magas. És ezen a gigantikus hegyfalon a viz színétől kezdve egymást érik a hómezők. Balra a Rysi emelkedik, szintén 2500 méteren felüli csúcsával, jobbra hasonló hegyóriás. A kristályos kék vízben pisztrángok rohannak a bedobált kenyérért. Minden olyan derűs, napsugaras és fenségesen tiszta itt, mintha valami más, igazabb világban lenne. így azután sokszorosan fontos ez a hely mint idegenforgalmi lehetőség. Mert a Morske Oko minden egyébtől eltekintve ebből a szempontból aranybánya lenne, hiszen játszva megközelíthető és amellett csodás látványosság. De a tengerszem partján csak egyetlen kis deszkából épült menedékház áll, ahol legfeljebb turistaszállások vannak. A mozgékony kis fiatal fényképész, aki egész nap kattog masinájával és bizonyára remekül keres ilyen hátterekkel, melyek neki még ingyenbe is vannak, megmagyarázza, hogy itt nem lesz semmi szálloda, sőt a menedékházat is lebontják, hogy ne zavarja semmi emberi alkotás a természet fönségét. A Morske Oko szépsége gyönyörű és cáfolhatatlan igazolása minden anyagias felfogással szembeD. (Ennek a nemes felfogásnak.) Szívesen bámészkodna itt órákig az ember, de mennünk kell tovább. Most Zakopane következik, de a világhírű üdülőhely már bizonyos fokú csalódással jár. Kezdődik azzal, hogy az országút jobboldalán feltűnik egy helységjelző tábla, rajta : T A & C A Utiemiékek a Tátrából. írja: KONKOLY KÁLMÁN. IV. Hat óra Lengyelországban. Aki a lengyel Tátrát meg akarja nézni, az vagy ne szóljon erről senkinek, vagy ne Csehországon keresztül menjen. Kellemes szomszédaink ugyanis az érvek egész seregét vonultatják fel a jámbor és tapasztalatlan turista előtt, hogy lemondassák a lengyel kirándulásról Beszélnek arról, hogy ott a világon semmi látnivaló nincs, csak piszok és néhány konflis, hogy a Tátra ott már egész ellaposodik stb. stb. A hivatalos apparátus persze szintén ennek a felfogásnak szolgál. Meglepő odaadással. Tátra- széplakon, Lomnicon még tükörsima az ut, aztán mindig rosszabbodik; a határtól 20 km-re pedig olyan, mintha valami köekével szándékosan fel lenne szántva. De még az a kin sem elég, amit autónak és utasnak ez az Európában páratlanul álló útszakasz jelent. Az országút szélén mindenfelé cigányok ülnek, akiknek egyetlen dolga az, hogy ha a jármüvek valahol kicsit letaposták volna a köveket, ördögi mosollyal újra beszórják éles sziklákkal a „lesimitott“ részt. Aki rászán négy autogummit erre a mulatságra, mégiscsak elér egyszer a cseh—lengyel határhoz. Itt egy cigánybanda muzsikája és újabb meglepetések várják. A tisztviselő valami misztikus
