Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-01-21 / 5. szám
1934 január 21 Békés 3 HIKE Hu Szentmise. Ma, vasárnap a szentmisék sor rendje változatlan. Az anyatemplomban Dávid Béla s lelkész mondja a szentbeszédet. Ma lesz a Szeretetházban az első istentisztelet az osztrák politikai menekültek részére. A szertartást báró Apor Vilmos dr. apáíplébános végzi. Istentiszteletek. Folyó hó 21 én, vasárnap a református templomban délelőtt 9 órakor prédikál Nagy Sándor vallástanitó lelkész Este 6 órakor Horváth István s. lelkész, Ugyanakkor Szentpál- falván Harsányi Pál esperes. Az evangélikus templomban január 21 én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik az isten- tisztelet, délután 3 órakor a kétegyházi fiókegyházban lesz istentisztelet. A gyulai protestáns egyházak közös összejövetele. A református és evangélikus egyház és a két egyház kebelében működő intézmények vezetői január 21 én, vasárnap este 8 órakor az Újvárosi Olvasókör nagytermében testvéri összejövetelt tartanak, melyen Istennek igéjét Harsányi Pál esperes fogja hirdetni s beszédeket tartanak az egyházak és intézmények vezetői. Szerkesztő változás, ó Magyar Alföld politikai laptól Vermes Ernő a mai napon kivált. A lap egyedüli felelős szerkesztője és kiadója Oroszlány Gábor békéscsabai hírlapíró Az elmúlt hét folyamán időjárásunk meglehetősen egyenletes volt. Csapadékunk is volt, de igen csekély mérvben, többnapon köd alakjában túlnyomó részben pedig száraz napok és éjjelek. A hőmérő állandóan a fagypont körül mozgolódott, egy-két fokkal alatta, vagy fölötte. Réggé- I lenkint mérsékelt fagy, déltájban erős olvadás, ! alkonyatkor újabb fagy. A földeket még mind'g hó bontja, az utak azonban már nómentesek, úgy hogy szánnal már nem közlekedhetők. A lég- su'tymérő állandóan magas, ami az időjárás változatlanságára enged következtetni. Eötegyáni lelkész beiktatás. Ma, vasárnap délelőtt lesz Paksi/ Sándor kötegyáni református lelkész ünnepélyes beiktatása. A beiktatáson a gyulai református egyház képviseletében Harsányi Pál esperes vesz részt. Á Szociális Misszió táncos teája febr. 3-án, szombaton lesz a Göndöcs népkerti pavillonban. A missziós tea a múltban mindig egyike volt a legsikerültebb farsangi mulatságoknak s a rendezőség reméli, hogy ezt az estét sikerül az idén is felejthetetlenül kedvessé tenni a közönségnek. Hangverseny a reálgimnáziumban, a helyi reálgimnázium ifj. ének- és zenekara szokásos félévi beszámoló koncertjét a folyó évben február 2-án délután 5 órakor rendezi a tanintézet tornatermében. A hangverseny műsora ének és zeneszámokból, tréfás szavalatokból és színpadi bohóságból áll. Alelnökválasztás az Oktatók Egyesületében. A Schád János távozásával megüresedett alelnöki tisztet az Oktatók Egyesületének közgyűlése Balogh János ig. tanítóval töltötte be. A gyulai izraelita hitközség, miután három év elmúltával elöljáróságának megbízatása lejárt, ma, vasárnap délelőtt fé! 11 órakor tartja tiszt ujitó közgyűlését. A huszonöt tagú választmány múlt vasárnap megalakult és pedig néhány egyén kivételével valamennyi a régi tagokból. Ugyanakkor választották meg a hitközség kebelében működő ssent egylet választmányát és elöljáróságát is. A Gyac február l.-i báljának meghívóit már szétküldötte a rendezőbizottság. Meghívókat lehet igényelni Démusz József ügy v. igazgatónál a város házán, ugyancsak nála válthatók páholyjegyek is. Ha ilyen maradna az idő, gondoljuk, milyen jó is volna Éjjel egy egy kicsit még fagyna, nappal azon ban már ki-kikukkantana a nap, az ereszek és csatornák csurognának s az olvadó hó tócsájában megtetsze ének vidáman az ezüst feliegek, amint vándorolnak a nefelejtskék égen. Ha így maradna, ha nem fordulna megint zordra az idő, milyen öröm is lenne. Egyre lágyulna, egyre enyhülne, mig egyszer csak azt vennénk észre, hogy a föld i-mót fekete s az ágakon a rügyek és bimbók tavaszt hirdetnek. Milyen szívesen odaadnánk már a jégvirágokat és a zuzmarás, fehér erdőket s a telefonhuzalok játékos pamutfonalait, milyen szívesen elcserélnénk őket egy mély lélekzetnyi levegővel, amelyet édesre és mámoráévá fűszereztek a nyíló ibolyák. Nehezen vártuk mindég a tavaszt, a régi, a teliksmrás és teliszekrónyes világban is, hogyne várnánk tehát ma, a nincs, a vékony falat és a kopott gúnyák lázári világában nehezen ? Ma mi va gyünk Európa legtavaszlesőbb nemzete. Házunk is szegény, hazánk is szegény, naptári és történelmi tavasz, te vagy ma az Ígéret földje és egyetlen reményünk. * Békésvármegye földjéből amit a nap s a rögöt megszentelő veriték előteremt, a kalász, amelyet a sik Körösökön fi issülő szelei ringatnak s amelyet aratólányok vidám énekszóval fognak és raknak kévékké és keresztekké :*a kalász, az örök kereszt örök városában kenyérré lesz Szent Péter asztalára s ostyává a vatikáni kemencéken át a legfőbb és isteni helytartó oltárai számára. A búza, amit a Körösök vidékén csó- 1 pelnek holdas nyári éjszakákon s amelyből a békéscsabai malom finom lángiisztet őröl. Rómába kerül. Oda vándorolnak a kalászaink s ott az az erő, amit a mi földjeinkből szivtak ma gukba, abban lesz erővé, aki legelső szolgája Istennek. Az Ő száján lesz- igévé, szózattá vagy dorgatóriummá. 0 benne lesz ismét eleven és növekvő életté. Büszkeséggel eltöltő és magasztos dolog; látni a határban a rögöket, melyek kenyeret és ostyát nevelnek a pápai asztal és oltár számára. Folyó hó 28.-án lesz a GyTE közgyűlés. A napokban a Gyulai Testedző Egyesület választmányi ülést tartott, melyen több érdekes tárgy került megvitatásra. Elsők között a közgyűlés előkészítése szerepelt s a közgyűlés elé terjesztendő múlt évi zárszámadás és a jövő évi költségvetés, valamint az uj tisztikar névsorának összeállítása. A közgyűlést a választmány folyó hó 28 -ra, vagyis jövő vasárnapra tűzte ki, melyet délelőt 10 órakor — határozatképtelenség esetén 11 órakor — az Ipartestületben tartanak meg. Általános kereseti és jövedelemadó felmon dása Mindazon adózók, akik a különben rögzítendő ált. kereseti és jövedelem és vagyonadót a mu.lt évi kereseti viszonyok alapján magasnak tartják, ezen adójukat január hó végéig felmondhatják és kérhetik adójuknak újbóli megállapítását. A felmondás írásban adandó be legkésőbb január hó végéig az illetékes királyi adóhivatalnál. A kérvényhez feltétlenül csatolni kell a szabályszerűen kiállított ált. kereseti jövedelem és vagyonadó vallomást. Szülői értekezlet. Az állami elemi iskola tantestülete január hó 22 ón délután fél négy órakor az állami elemi iskola földszinti termében szülői értekezletet tart, melyen Szarvassy Mária tanitónő a „Család és iskola“ Mazurek Ferenc „Névmagyarosítás“ címen értekeznek. A szülőket és tanügyb3rátokat meghívja a tantestület. Tisztujitás a vendéglősöknél, a vendéglősök szakosztálya elnökké ismét Wertner Jánost, jegyzővé pedig Komjátssegliy Lajost választotta meg. Iparos-bál. a Gyulai Általános Ipertestület kebelében működő vigalmi bizottság inségsegélyző csoportja, az Ínségbe jutott iparosok segélyezésére február hó 3-án az ipartestület nagytermében szigorúan zártkörű bálát rendez. A rendezőség fáradhatatlan körültekintő munkásságát tekintve, reméljük, hogy az Ipartestületi bál minden eddigit felül fog múlni és a legsikerültebb bálák egyike lesz. A meghivók írása folyamatban van. Közgyűlés. A Gyulai Mübarátok és Művészek Egyesülete január hó 29-én délután fél 6 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Városházán Altisztek bálja. Az állami altisztek országos egyesületének békésvármegyei csoportja február hó 4-én este 8 órai kezdettel a Göndöcs-nép- kerti pavilion összes helyiségeiben zászlószente- lési alapja javára zártkörű táncvigalmat rendez. Az altiszti bál, mint minden évben, minden bizonnyal az idén is mgyszerü lesz. Kitűnő zene és kiiünő italok lesznek. Estélyi virágok kaphatok Kristóffynénál Kossuth L. u. 4. | Népművelési előadás, a Nagymagyarvárosi O.vasókörben folyó hó 21 én (vasárnap) délután 6 órakor Perjési József tűzoltó parancsnok tart előadást a mezőgazdasági tűzrendészetről. A tagokat és érdeklődőket szeretettel meghívja a vezetőség Elmarad az ipartestületi ismeretterjesztő előadás. A Gyulai Általános Ipartestület, Erkel Dalkör és az 554. Gyula cserkészcsapat szokásos vasárnapi ismeretierjesztő előadását folyó hó 21 én, a vásárra való tekintettel, nem tartja meg. A legközelebbi előadás folyó hó 28 án lesz, melynek műsorát annak idején közölni fogjuk. üéspOrhnjt vívott két lőkőslMzi legény egy fiatal leány miatt. Lőkösházan tegnap súlyos bicskázás történt, melynek áldozatát komoly sérülésével a mentők a gyulai kórház szemészeti osztályára szállították be. Lőkösházán nagy értéke van a leányoknak, mert ott fordított az arány: sokkal többen vannak a fiuk, mint a lányok. Emiatt azután súlyos nézeteltérések történnek a fiuk között, amelyek sokszor nem állnak meg a puszta szónál, hanem tettekben is sűrűn kirobbannak. Egy ilyen nézeteltérés történt tegnap este az egyik lőkösházi vendéglőben, ahol Dávid Mihály 22 éves legény Krecs Béla nevű barátjával veszett össze. A veszekedés hevében Krecs bicskát rátott és Dávid sze- j mébe szúrt. A szerencsétlen íiut a kórház- j ban ápolják. Állapota súlyos. A vizsgálat ! folyik. BILIÁRD KEDVELŐK FIGYELMÉBE! • • Nagy biliárd verseny az „Otthon“ vendéglőben. Bővebb verseny folyó hó Wertner János vendéglős. A felvilágosítást nyújt 23-án kezdődik.