Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-05-20 / 39. szám
L.XVI évfolyam 3», seám Vasárnap Gyala, 1934 május 20 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. 9irdetési dí j előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Szomorúan hiábavaló ma már vezércikkeket írni a nagy ünnepek alkalmával. írni a szeretet megszületéséről s világot megváltó hivatásáról karácsonykor, írni a feltámadás nagyszerű, divinális époszáról husvétkor, és Írni pünkösdkor a Szentlélek világhódító erejéről. Az emberek elolvassák s az utolsó szónál már el is felejtették, mit olvastak; nem érdekli őket a lélek ügye, egyik fülükön be, a másikon ki minden istenes szentencia, minden feddó és minden keltegető ige. Fásultak, közömbösek, a tulvilági üdvösség nem gondjuk, szinte pogányságban élnek, kivéve azokat a keveseket, akiknél lelki szükség az Istenre vetett tekintet és az égi zsámolyhoz küldött, tisztalelkü könyörgés. Mostanában szokás a hit röneszanszáról beszélni s valóban, mintha valami nosztalgia mutatkoznék az emberekben a bitben való megnyugvás felé, valami vágyakozás sarkalja őket, hogy higyjenek, hogy legyen valaki a számukra ebben a keserves jelenü, bizonytalan jövőjű világban, akihez sebeikkel odafuthassanak, akinek panaszkodhassanak, valaki, akiben nem kell és nem lehet csalódni A csalódott világ valóban keresi az Istent, ez azonban még nem a tiszta, nyugodt hitet, hanem a nyugtalan keresést, csak a hithez vezető utat, talán a hit alfáját , de nem az intranzigens hit ómegáját jelenti. Azonban a hit, illetve a hit szándéka még ha meg is van az egyénben, mit ér az ? Mit ér az imádkozó kamrácskák rajongó hite, mit ér az a vallásosság, amely a templom küszöbén túl megszűnik kormányzó erő lenni ? Mit ér az a hit, amely csak a kerítéseken belül tud szelídséget és jóságot teremni, a kerítéseken túl pedig már fejszét dob a szomszéd halántéka felé ? És mit érnek a zengő harangok, amikor a harangok ünnepi zengésébe a túlórázó hadianyag-gyárak szirénái sikoltanak bele, mit ér az, amikor a kibányászott érc egyik feléből apró kereszteket öntenek, a másik feléből pedig ágyucsöveket esztergályoznak ? A szomszédok közti és a népek közötti kereszténységre van ma szüksége a világnak, a belpolitika és külpolitika kereszténységére, arra a hitre, amely nemcsak magánügyként, nemcsak mint a magánélet irányítója é! a lelkekben, hanem amely őszinte békeszándékában acélfogókkal lecsipdesi a szuronyok hegyét és fürészporrá változtatja légibombák vaderejű robbantószereit. Ha valamikor is őszinte kivánalom és sóvárgott szükséglet volt a gyakorlati kereszténység, az egyedüli igaz, az egyetlen Krisztus szerint való kereszténység, akkor a mai világban valóban az. A következő esztendők és évtizedek hatalmas próbája lesz a kereszténységnek ; most fog elválni, hogy a hit templomi és klastromi hatalmát az emberiség egyetemes élete köré tudja-e vonni s megteremti-e azt a tiszta, bibliai világot, amelyben nemcsak frázisként élnek majd az igazság, becsületesség és szeretet, hanem élő, mindent átformáló valóságként. Erre a hitre, erre a szellemre, erre a lélekre, a pünkösdnek erre a szentleikére van ma szüksége a káosszá bomlott, szánalmas világnak. A lapok azt írják, hogy Szovjet- oroszországban különös erővel lángolt fel a vallásos élet a húsvéti ünnepek alkalmával. A Don medencében soha nem látott hatalmas processiók vonultak a szentségek után, úgy hogy Stalinék újabb hitéleti korlátozásokon tanácskoztatják most szobatudósaikat. Milyen szomorú és milyen szánalmas, hogy amikor milliók és milliók sorsáról van szó, akkor néhányan úgy intézkedhetnek, hogy az pontosan az ellenkezője annak, ami a milliók vágya és lelkiszükséglete. Hány millió anya könyörög a templomok kőkockáin füzéres kezekkel és szorongó szívvel, hogy fiaik boldog emberré nevelkedjenek, hány millió ember szivében él a vágy, hogy minden a zöld asztalok osztó igazságával, ne pedig a kék és zöld gázakkal elárasztott harcvonalak tömeggyilkosságaival intéztessék el. Es mindez hiábavaló. Néhány ember markában vergődik a világ, tehetetlenül, tragikusan. S hiába minden evangélium, a túlórázó hadianyag-gyárak szirénái tulbőgik az aggódó anyaszivek és a békét sóvárgó lelkek szelidhangu imádságait. Bensőséges szeretettel fogadta a város Zadravetz István püspököt. (A Békés“ munkatársától.) Zadra- vets István nyug. tábori püspök pénteken délután 5 órakor bérmáló körútja során Gyulára érkezett. A város határában Varga Gyula dr. polgármester és Fasehas-Ssücs József rendőrtanácsos, továbbá egy nagyszerűen összeválogatott lovasbandérium várták s kisérték be az anyatemplomhoz. A Lencsés-uti utkeresztezésig Vangyel Endre dr. járási főszolgabíró kisérte el Zadravetz Istvánt, ott a püspök a gróf Almásy Dénes hintójába szállt át és Varga Gyula dr. polgármester társaságában jött be Gyulára. A Bárdos hidjánál diadalkapu várta a népszerű főpapot, az ut jobb- és baloldalán kétfelöl T ABC A Kis pénz, nagy szerep. Irta : NAGY GUSZTÁV. Elhatároztam, hogy elmegyek a Klapka-utcai jósnőhöz. Bár nem minden kétkedés és a chiro- manciával szemben való gúnyos vélekedés nélkül indultam útnak, mégis, mikor a kilincsre tettem a kezemet, bizonyos szorongást éreztem. Hátha, gondoltam, hátha tévhitben élek és ez az öregasszony s vele együtt minden jós belát a rejtelmek világába és a jövőbe. Homályos szobába léptem. A jósnő egy megvetett ágy szélén ült, rékliben. Lehetett úgy nyolcvan esztendős. Az asztal alatt egy fekete kutya szundikált, amely, hogy beléptem, kissé felemelte a fejét, majd nagyot sóhajtva, ismét lefektette előre nyújtott lábai közé Köszöntésemre az öregasszony vékony, halk hangon válaszolt, s leültetett magával szemben egy tenyérnyi asztalka mellé. Az asztalon kék pohárban viz állott. Próbáltam magam kivonni az elfogódottság alól s a kétkedő nyugalmával, a kiváncsi kutató szemével vizsgáltam az öreget. A szemei voltak a legérdekesebbek. Különös kék szemei voltak, s úgy látszott, mintha nem látna velük. Ezek hát azok a szemek, amelyek a titkokat meglátják, kérdeztem önmagámtól ? De nem sokáig foglalkozhattam a vizsgálódással, mert rövidesen megkezdődött a jövendőmondás. Bele kellett mártanom az ujjamat a kék pohár langyos vizébe és pedig háromszor. Utána az öreg mártogatta bele a magáét. Hol belemártotta, hol kivette, közben fejét oldalt fordítva gondolkozott. Aztán a kezemet vette száraz ujjai közé. Tapogatta izenkint az ujjakat, a tenyért, majd beszélni kezdett: — Maga gyermekem sok mindenen ment keresztül az életben Sokat küzdött, de nem hiába. Ezután is sok gondja-baja lesz, időnkint csapások is érik, a végén azonban eléri azt, amire egész életében vágyott, a boldogságot. Na, gondoltam magamban, nesze semmi, fogd meg jól. Egy kis szünet után ismét beszélni kezdett : — Pénz, pénz ! Pénzt látok. Nem sokat és nem is fényes pénzeket. A pénz nagy szerepet fog játszani az életében. Igen, gondoltam, negativ szerepet, vagyis hogy nem lesz. Én és a pénz ! Hiszen a költők bölcsője mellé nemcsak a vándorbotot tette oda az Isten, hanem egyben a koldusbotot is. Aztán beszélt egy barna nőről, aki sokat gondol rám, meleg szeretettel, és beszélt egy szőkéről, akire meg én gondolok szerelmes vágyakozással. A nagyjelentőségű szavak után lefizettem a szokásos salláriumct és eljöttem, nem minden mosoly s még hozzá gúnyos mosoly nélkül a szájam szeglete körül. Morfondizáltam az utón. Pénz, mondja a Klapka-utcai Pythia ? Nem sok és nem is fényes ? Szeget ütött fejembe a dolog, de aztán el is felej-. tettem az egész misztikus históriát. Több mint egy esztendő telt el közben, mikor egy régi barátomtól levelet kaptam. Azt irta, hogy néhány napra hozzám jön látogatóba. Meg is érkezett a jelzett időben s nagyon kedves napokat töltöttünk együtt. Vendégsége utolsó napján eszünkbe jutott, hogy ki kellene rándulni a közeli erdőbe, oda, ahol oly sok boldog napot töltöttünk gyermekkorunkban. Fel is pakolóztunk s korán reggel, gyalogszerrel, neki indultunk. Gyönyörű reggel volt, az égen egy tenyérnyi kis felhődarab sem látszott, mintha csak tiszteletünkre az éjjel angyalok seperték volna tisztára. Frissen, boldogan lépdeltünk, lelkűnkben azzal a derűs emlékkel, amely minden ember lelkében él gondtalan gyermekkoráról. Az egyik ház küszöbén öreg koldusasszony ült. Fehér gyöngyü olvasót morzsolgatott. Ajkai némán mozogtak, szemeivel révedten nézett a földre. Mélyen elmerült az imádságába, észre sem vette, hogy megálltam mellette. Csak akkor emelte fel kissé a fejét, amikor a két kis barna krajcár, miket csak nagy üggyel-bajjal szedtem elő a zsebem mélyéről, megcsörrent az ölében. Közben a barátom már vagy harminc lépést előre haladt. Épp egy utcakereszteződés következett. Rákiáltottam, hogy várjon, azonban ő csak lépdelt, játékosan, mintha nem is neki szólna a kiáltás. Mikor a kereszteződésnél lelépett a járdáról, le a kocsiutra,jobb kéz felől a mellékutcából egy üres teherautó fordult ki nagy sebességgel Szabálytalan, vad tempóban száguldott, látni lehetett, hogy a sofőr részeg. S alig hogy lelépett a barátom a járdáról, az autó elkapta, fellökte és két baloldali kerekével átfutott rajta. Két heti iszonyú szenvedés után a barátom a kórházban meghalt. Mikor eltemettük s magányosan jöttem hazafelé a temető csendes utcáján, hirtelen eszembe jutottak a jósnő gúnyos kétkedéssel fogadott szavai: a pénz nagy szerepet fog játszani az életemben. íme, igaza volt : a pénz valóban nagy szerepet játszott az életemben. A nem-sok, a nem-fényes pénz: a két barna krajcár, amit a koldus ölébe vetettem . .. Amiért elmaradtam a barátomtól.
